Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-08-19 / 8. szám
-WUUUVP 63 JWlAflnf malomkövei zárják el, hogy a meg békésebb polgárok puszta felebaráti szeretetböl nyakokat szegjék s e tréfát még egy kis verekedéssel is megkoronázzák: gondoljanak csak arra, hogy a pletykás soha sem alszik ! Ha nehány ábrándos ifjú, imádottja tiszteletére a középkori Serenádokat akarja itt divatba hozni & tisztel- kedése alkalmával leselkedő hallgatók tolakodnak elő s egy ezek közöl haragos kakas módjára, felberzenkedett tollai mint valami dühös Don Juan lép föl s csendet parancsol az utcán a nélkül, hogy meg volna győződve, hogy annak szivében, kinek kegyéért történik a demonstratio, tud-e nyugalmat idézni elő, gondolja meg, hogy viszonya a Montechiék és Capulettiék variánsához hasonlit csakhogy inkább bohózat mint drámaként. — Ezzel megmutattam, hogy a Pletyka hivatásának magaslatán áll s e tudattal haladok pályámon, hogy a nevetségest ezentúl is nevetségessé tegyem. L—v. Veszprémmegye irói. Egy cikksorozatot kezdünk meg e cim alatt a vVeszprém“ hasábjain. Célunk e tekintetben odairányzó- dik, hogy a mai nemzedék előtt szemlélhető képét nyújtsuk a múlt s jelen szellemi bajnokainak, kulcsot adjunk kezébe a tudomány zárainak íölnyitásához, kijeleljük az ösvényt, melyet a munkás elődök megtörtek, és ez által tanítsuk lelkesülni irodalmunk s a mi annak színét adja nemzetiségünk iránt. Elérjük-e célunkat, találkozik-e csak egy is, ki megérti szavunkat s végre teszünk-e általa hasznot az irodalomnak: szeretnők, de alig merjük hinni. Azt kell még cikksorozatunk jelen elöfutójában érintenünk: ha vajon megegyezik-e a lap föladatával ily tárgyak szinrehozatala ? ha vajon szükséges-e napjainkban — vidéki lap oldalain — irodalomtörténeti s illetőleg életrajzi tárgyakkal foglalkozni? Véleményünk szerint igen, mert mig egyrészről e lap egyik főrovatául a megye múltjának s jelenének történelmileg föltüntetését tűzte ki, addig másrészt íróink nagy részének életadatai csak is helyi érdekű vállalatban láthatnak világot, a hol sok oly adat. foglalhat helyet, mely csupán monographiákban s hasonnemü munkákban állhat meg. Nálunk — mint erről az irodalom tanúságot tesz — még az egyediratok kora nem érkezett el s igy mintegy fölhíva is vagyunk arra, hogy minél több anyagot hordjunk össze, hogy az átalá- nos nemzet-, irodalom-, műveltség-és egyháztörténet nagy épülete fölemelkedhessék s a rendező és alkotó kéz kész anyagokat találjon. Nemcsak hézagpótló tehát az ily életrajzok, történeti forgácsok összehordása, hanem immár — épen napjainkban — kiáltó szükség is. I. Pathai István. íróink elösorolásánál némi időrendet szándékozunk "követni s innét van hogy legelsőben is református papot mutatunk be. Tudtomra az irodalomtörténet Pathai előtt nem mutat föl megyénkben született irodalmi egyént, hacsak Pápai Pál (Frater Paulus de Pápa) szerzetesünket nem számítjuk ide, kinek egy másolata maradt fen napjainkig1), de önálló saját müve nem. így jogosítva vagyunk Pathaival kezdeni sorozatunkat. Pathai István egykori dunántúli ref. superintendens született Pápán’) 1555. august. 5-éns). Első tanulmányait hihetőleg születéshelyén végezte, miután ott 1531-től fogva volt kollégium4), bár ez állítás kétségbevonható, mert 1582 előtt egy tanárát sem ösmerjük s azontúl is folytonosan csak egyről van emlékezet az iskola jegyzőkönyveibenJ). Mindazáltal Pathait illetőleg elfogadhatjuk Tóth 1) Beregszászt Nagy Pál. Tud. Gyűjt. 1822. V, 84. 1. és Toldy F. Magyar nemz. írod. története 3-dik kiadás. Pest, 1862. II, 99. 1. 2) Tóth Ferenc. Túl a dunai ref. püspökök élete. Győr, 1808. 63. 1. és A pápai ref. ekklésia históriája. Győr, 1808. 3) Világos ez egy leveléből, melyet Belényesböl irt 1631. május 16-án s az ide vonatkozó részt közölte Tóth Fér. Azt írja ugyanis : •n . . . . Septuagesimum vitae et sextum annum proxime imminen- tis mensis Augusti 5. Clausurus, si Deus volet.“ I. h. 63. 1. 4) Toldy Fér. Az újkori magyar nemz. irod. története. Első füzet. Pest, 1853. 27. 1. 5) Szabó Károly. Máudi Márton István. Pápa, 1860. 21. 1., hol a tanárok teljes (?) névsora is adva van. Ferenc véleményét, mely egyenesen Pápára utal s el an- nálfogva, mert gymnázium létére is bocsátott ki lelkészeket és tanítókat. Volt-e külegyetemen is, az akkor különösen református ifjak által rendkívül látogatott vittembergi egyetemen? elhatározni nem tudom, mert Foerstemann illető munkája nincs kezemnél, de lehet, hogy mindent hazájában végzett, mint számos egykorúja. Bizonyos eddig- elé az, hogy 1572-ben lelkészszé szenteltetett Fogtöi Mátéval, ki ez adatot fenhagyta róla6). Hivatalát — mint az eddigi hiányos adatokból kiderül — Rohoncon kezdette s talán 1592-ig ott is tartózkodott, de ezidőbeli pápai papsága már teljesen bizonyos, miután ez évben és itt, mint pápai lelkész adott ki a Sak- ranientomokról s különösen az Ur vacsorájáról egy müvet, mely ma már egyike könyvészeti ritkaságainknak.7) 1612-ben ismét Rohoncra költözött, mi bizonyos abból, hogy Pálfi János pápai lelkésznek innét irt több- rendbeli levelet s itt látogatta meg a korának európai hirü. tudósa szenei Molnár Albert 1613-ban. 1614-ben veszprémi prédikátorrá lön s itt 1624 ig folytatta hivatalát, a mikor Kis-Komáromba, majd 1626-ban Pápára költözött vissza; 1629-ben azonban mind egyházi, mind su- perintendensi hivatalát odahagyta, Belényesbe vonult s valószínűleg ott is hunyt el aggkori elgyengülés következtében. Superintendessé 1612-ben választatott a körmendi egyh. gyűlésen,8 9) mely hivatalát példás buzgalommal viselte, de megjegyzendő róla, hogy a papuralmat (hierarchia) igyekezett az egyházban meghonosítani, pedig hogy ez a protestánsoknál sok bajt okozott, bizonyítják a XVII. századi Tolnai és Medgyesy s a múlt századi Sinayféle törekvések miatt kitört keserű villongások. Mindazáltal Pathai ennyire nem vitte szigorúságát s igy nagy ellenhatás sem következett reá a még különben is szervezkedésben levő egyház részéről. Az iskolák hő ápolójukat találták benne s különösen a rohonci, pápai és veszprémiek részére tekintélyes segélyt gyűjtött. Atalában helyét mint egyházi tisztviselő és mint tudós egyaránt betöltötte és mégis 16 évig viselt püspöki hivatalát Tóth Ferenc szerint „tudva nem lévő, de nagy okból szökve hagyta el.“ Úgy látszik tehát, nála az ember összeütközött a tisztviselővel úgy, hogy egyiknek vissza kellett vonulni s nagy érdem — ha ez önkénytes volt — hogy az ember vonult vissza. Irodalmi müvei a következők : 1. Már idézett és a Sakramentomokról szóló munkája, melyet enyingi Török Istvánnak, Hunyad vármegye örökös főispánjának ajánlott. Mellékelve vannak hozzá Beythe Istváa üdvözlő versei!1). Bőd Péter és Tóth Ferenc szerint e mü egy- ügyüen Íratott, minden cifra nélkül,“ de a tárgyhoz értő- leg s mind hittani, mind egyháztörténelmi tekintetből becses munka. Értékéről tanúságot tesz az is, hogy 1643-ban I. Rákóci György parancsára újból kiadatott Gyula- Fejérváron, és igy háromféle kiadást ösmerünk eddigelé.I0) 2) íróink emlegetnek egy másik munkáját is, mely Vives Lajosnak „A Keresztyén Férjeknek edgymáshoz való Tisztekről és kötelességekről“ cimü müvének fordi6) Lampe (Ember Pál) História ecclesiae reformatae in Hung, et Transylvania. Trajeeti ab Rhenum, 1728. 668. 1. 7) Teljes cime híí másolatban következő: Az Sacramento- mokroí in genere. Es kivaldkeppen az Vr vachoraiarol való köniuchke, melben kerdezkedeseknek se (és) feleleteknek formaiaban, az keresztyéni tökelletes es igaz vallas, az Vr Christusnak teste etelenek es vere italának igaz értelméről, be foglaltatik: es minden rendbeli teuelgesek ellen, szent irasnak igaz magyarázattal való helleiuel megh erösitetik. Pathai István, Papai Praedicator áltál. Anno C ). I). XCIII. 8r. 155 levél (306 lap). E cimirat 1593-ra utasít ugyan, de csak a címlap nyomatott kétszer s nem az egész munka. Példányai találhatók a kolosvári ref. kol., erdélyi Muzeum, gr. Teleki Dom. és a debreceni ref. kollégium könyvtáraiban és pedig mind 1592, mind 1593-ról. (L. ez adatokat Fabó András. Beythe István életrajza. Pest, 1866. 31, 32. L 8) Bizonyítja ezt a pápai főiskola régi jegyzőkönyvéből egy kivonat, melyet Tóth Fér. közölt i. m. 34—36 lapjain s egy papi oklevél, melyet 1612-ben adott ki. Közölve van Tóth F. által i. h. 69, 70. 1. 9) Bod P. Magyar Athénás. 1766. 216. I., Horányi A. Memoria Hungarorum. Posonii 1777. III. 44. 1., Tóth F. i. m. 81, 82. 1., Fabó i. m. 31. 1. 10) Ez utóbbi kiadást (Typis et impensis Celsissimi Principis) fölemlítik Bőd, Horányi, Tóth F. már idézett müveikben s Fabó, ki Szabó Károly után az ösmeretes 4 példányt is előszámlálja, melyek
