Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)

1866-11-11 / 19. szám

«waaaT 151 jinm'v'w nak szellemében adni vissza, emberi dolog, s bárkién is megtörténhetik. S ha az ily tévedést helyreigazítják, az még nem sértés. Epen ezért csudálkozom, hogy a t. újdondász téve­désének kiigazítása által sértve érezte magát, s még in­kább azon, hogy visszatorlást használ a Veszprém 17-ik számában s oly hasonlatot alkalmaz, mely érzékenyen sért.2) Ha a régészeti téren nyomozó búvároknak a tudo­mány s hazai történelem érdekébeni fáradozásait, lelki s anyagi erejűknek a kitűzött célra áldozatkészen szente­lésével tett közhasznú szolgálatait kellőleg nem jutalmaz­hatjuk, legalább tiszteljük őket s ne bántalmazzuk. A gutta kis dolog, de eltávolitandó az is, ha cavat lapidem. Látszólag kis dolgok nagy célhoz vezérlő útvonal­ban emelnek áthághatatlan akadályt a célra törekvő előtt. S ha a cél elérhetéséért az akadály elhárittatik, azt a célra törekedőtöl rósz néven venni nem lehet.3) Pap Gábor. 2) Az újdondász nem érzé magát sértve — de tagadjuk azt, hogy állítólag viszatorló hasonlata akár sértő' szándékkal alkalmaz­tatott volna, akár sértést foglalna magában. A férfihoz és nyilvános­ság emberéhez nem illő túlérzékenykedést természetesen nem vesz- szük számításba — de azzal nem is törődünk. Gr. Széchenyi egykor — hajói emlékszünk — szénás kazalon fekvő bulldog kutyához ha- sonlitá Wesselényit és egész pártját, a viszonyt, melyben ez a kor­mányhoz áll, szándékozva a bulldog és éhes ökör meséjével jelezni s nem emlékszünk, hogy ezért Wesselényi és pártja sírva fakadt volna. Egyébiránt az újdondász hasonlata nem is személyre, hanem a kicsinyeskedésre mint dologra vonatkozik — a mi nagy különbség. , Szerk. 3) Az egész — különben becses — cikkben azt sajnáljuk, hogy az azon föltevésen alapszik, mintha mi a régészeti búvárko­dást s az azzal foglalkozókat nem méltatnók kellőleg. E föltevés téves. A mi pedig Véghely Dezső való érdemeinek elismerését illeti: biztosíthatjuk a t. cikkírót, hogy e tekintetben nem állunk mögötte, őszinte tisztelettel méltányolván a tudomány érdekébeni ernyedetlen buzgalmát, valamint az általa már felmutatott s tőle magán utón is tudomásul vett magas becsű eredményeket. De e tisztelet csak még inkább int bennünket arra, hogy a mi hiba és selejtesség azt a maga nevén nevezzük. Egyébiránt, ha V. D. mint a dolog rendje s a szo­kás megkivánta volna, egyenesen lapunkhoz fordul az állítólagos té­vedés kiigazításáért: előzékeny készséggel siettünk volna azt teljesí­teni s ez által a kicsinyes szóváltásnak elejét venni. Béke velünk. Szerk. Újdonságok. — A magyar országgyűlés folyó novemberhó 19-ére öszehivatott s az alsó tábla elnöke az egyes kép­viselőket külön külön meg is hívta már az említett napra. Talán leszünk azon örvendetes helyzetben, hogy megyénk képviselőinek beszédeit közölhetjük lapunkban is — ha .............. — Múlt hó 29-én tartatott meg e megyei Gazda­sági Egyesületnek rendes évi közgyűlése. Mi vég­ződött a gyűlésben: rendes tudósításra utasitatjuk t. olva­sóinkai, itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a hivatottak legnagyobb része, kiváltkép pedig a pápaiak hiányoztak. Ennek oka a kellemetlen időjárásban, de a különösen Pápa vidékén még mindig nagyban uralgott cholerában is lehet. — Mindenszentek napján, vagy jobban esté­jén mi is megtekintettük azt a helyet, a hol a világgal küzdésben állott ember kibékül a földnek porával. A gazdagok sirhalmai itt is koszorúzvák, itt is fényesen vannak világítva s a szegények szerény keresztjei itt is csak annyi világot kapnak, a mennyi a gazdagokéiról rájuk sugárzik. Az élők hiúságát a holtak is táplálják s nem egy emlegette büszkén: „nézd a mi s irhalmunk legszebb“. Egész családokat láttunk kisded halom körül összeborulva s némán sirdogálva a sötétben, szom­szédságukban kéjencek nevetése s otromba megjegyzései hallatszottak, — hiába — az ember csak ember mindenütt, magával hordozván az eget, mely nem tölti el gyönyörű­séggel, s a poklot, mely nem tölti el félelemmel. De mind a mellett megható látvány volt bizonyos távlatból a lám­pák, sírkeresztek, fák és emberek azon tündéries vegyü- lete, — fölötte a fáklyák félig világított kisérteti füstfeí- höivel — melyből a temetői kápolna, mint valamely ko­molyan intő fönséges tünemény némán emelkedett ki. Sok kétségbeejtő, de az eszmevilág bizonyos magaslatán sok vigasztaló van a halál gondolatában — de följutni idáig csak keserű veszteségek árán lehetséges. — A mai nap jótékony eső áztatta meg vidékünket, uj táplálékot adva, a földmi vés gazda már már hervadó reményeinek a ki nem kelhetett vetések után a jövő ara­tást illetőleg. Hunyady indulóra. *) (1849) A hajnal már derül, A dob gyű löt pereg, Elindulásra kész A harcz-szomjas sereg. Egy csókot még leány, Mely égjen ajkamon.... Ajkad láng-csókot ad, Vér-csókra vár a hon. Lehet hogy e csatán Én áldozat leszek, De bármi érjen is: Megyek .... Isten veled! *) E költemény Kmetty fölszólitására íratott s mint olyan, belbecse mellett, történelmi érdekkel is bir. Szerk. Vérmezőn a hir-dicsöség Bajnokokra vár A halállal több csatákban Néztem szembe már .... Gyáva az ki hon maradva Tétlen vesztegel .... Életünket a hazáért Hogyha halni kell! Pap Gáborv Veszprémmegye irói. XII Hajas István. Hajas István született Veszprémben 1733. octob, 23-án. Alsóbb iskoláit Peremartonban a helvét hitvallá­sunknál végezte, de 1748-ban e felekezetet elhagyván ró­mai catholicussá lön. Mint ilyen Budán tanulta a bölcsé­szetieket s 1754. octob. 14-én a jezsuita szerzetbe lépett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom