Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-11-11 / 19. szám
«AA/vn/lP 148 iflftflnwr jövedék] egy éknél megkivántató négyszeres vagy hatszoros födözetet nem nyújtaná: ott a volt földesurak, a vált- ságtartozás fejében zálogleveleket fogadjanak el. Áttérve a másik kérdésre, hogy t. i. a földesur által elvállalandó értékpapírok, mely árfolyam szerint számíttassanak? ennek eldöntése két tényezőtől függ, — az első azon kamatláb, a mely a váltságtartozástól szerződés vagy ítélet szerint eddig járt; a másik pedig az elfogadandó értékpapírok faja. E kérdés egészen elesnék, ha az intézet értékpapírjai bár mikor ugyan azon áron eladhatók volnának, a mely összegről azok szólanak, s ha a közvetítésre felhasználható értékpapírok ugyan azon kamatlábra volnának szabályozva, a mely eddig a váltságkötelezettek s a volt földesur közt szerződésileg vagy itéletileg fenállott. Miután azonban az értékpapírok árkelete még most azok névszerinti értékén alul áll, s miután a felek közt szabályzóit eddigi kamatláb különböző lehetett, mig az intézetnek a közvetítésre felhasználható értékpapírjai részint őy2, részint pedig6%kamatlábbal bírnak: — tehát mind a tőke, mind pedig a legtöbb esetben a kamatok tekintetében is kiegyenlítésre van szükség. Kenessey Móricz. Veszprém, november. 1866. ii. Nem kétlem, s kétlésre okom sincs hogy városunk nagyon tisztelt papsága legnagyobb szigorral őrködik a fölött, hogy minden iskolaköteles fiú s leány gyermek az elemi iskolába beírassák, s a törvényszabta kor kezdetétől végéig az iskolát látogassa. De mindez, elnézve attól, a mi az iskola beszervezéséhez tartozik, még nem elég a kívánt eredmény elérésére, a népoktatás felvirágzására. Arra még más külső kellékeknek is kell igénybe vétetniük, melyek előteremtése a tanári testület s az igazgatóság hatalmában nincsen. Igaz tapasztalásaimból tudom, hogy sok szegény tanulónál részint a kellő tankönyvek hiánya miatt az oktatás gyümölcsteán, részint a zordon téli hónapokban szükséges ruházat nélkülözése miatt az iskola látogatás rendetlen lesz szükségkép. E két körülmény az oktatás leendő eredményét nagyobb mérvben hátráltatja, mintsem a szakavatlan gondolhatná, és nem csak magukra a szegény tanulókra nézve, hanem az összes iskolai ifjúságra nézve is. Midőn téli hónapokban a taulók tetemes része, az egyiknek lábbelije, a másiknak meleg ruházata nem lévén, otthon maradásra van kényszerítve, akkor a legszorgalmasb s kötelmei teljesítésében szigorúan eljáró tanító, kinek szive is van, nem segíthet a bajon, és nem lehet őt okozni, ha a téli oktatás töredékessé s hiányossá válnék. Ezen bajból származó veszteségek nem oly kö- nyen pótolhatók, és az ifjúság nagyon érzi azokat. Én azt tartom, hogy a nevezett körülmény egyik főoka annak, hogy a népoktatás hazánkban sok helyen oly érezhetőleg hátra marad, s nem mutatja föl azon gyümölcsöket, melyek megérle- lését a haza joggal s bizton várja meg. De miképen lehetne ezen bajon segiteni, s honnét teremteni elő a kellő pénzt? Igen könnyű módon: vagy ha minden évben egynéhány bál rendeztetnék ezen egyebekkel legalább is egyenlően jótékony célra az ujabbi divat szerint, a jót a kellemetessel egyesítvén; vagy, a mi még biztosabb volna, ha városunkbeli nemes szivü nők ezen célra olyan egyletet alakitnának, a melynek minden tagja hetenként egyetlen egy krajcárt befizetne. S melyik háziasszony volna az a legszegényebbek közöl is ki nem járulhatna hetenként egy krajcárral oly jótékony, és a népmüvelődés érdekeit annyira előmozdító célhoz ? Az itteni izr. hitközségben olyan egylet alakulóban van, mely múlt évben már ideiglenesen áldását is osztogatta, és az eredmény bebizonyitotta úgy annak életrevalóságát, mint az ily módon gyűjtött összegnek a kitűzött célra elegendőségét.*) Ä közvetlen segítségen kívül, olyan egylet ösztönszerüleg is befolyhat a szegény tanulókra, szorgalmuk fölserkentésére, erkölcsi magaviseletük mivelésére; mert az egylet kiválólag csak a jó viseletű tanulókat pártolná és venné védszárnya alá. A szegény tanulók pedig ilyen külső ösztönre annál inkább utasítva vannak, mennél kevesebb gondot fordithatnak otthon a szülők nevelésükre. Azon szomoritó igazságtól el nem szabad zárkóznunk, hogy a szegény sorsú gyermekek, testileg és szellemileg, szörnyen elhanyagolva jönnek az iskolába. Nem kevésbbé veendő tekintetbe az is, hogy az egylet, jótéteményei által, az embert nemesitő hálaérzetet fölköl- tené a szegény ifjúság keblében jóltevői iránt, s ama a kedvezőbb sorsuak iránt a gyermeki szívben is csakúgy mint a felnőttekében, emberi gyarlóság — s irigységből származható kártékony gyűlöletet kiirtaná s annak helyébe nemesebb érzelmeket ültetne. Arra pedig a nők, kiket Isten nemes és nemesitő szívvel áldott meg, vannak hivatva. — A népiskola felvirágzásának még más tényezője is van, mely szintén a tanító tehetségi körén túl esik, és a közönségtől függ, tudniilik: a nyilvános próbatételeknek a legünnepélyesebb szint kölcsönözni, a városi intelligentiának meghívása és azokon megjelenése által, mi által a dicsvágy s a becsületérzelem fölébresztetnének a tanulók szivében. Tudjuk, miként a dicsvágy a felnőtteket is felserkenti nemes tettekre, vasszorgalomra s a kitűzött cél utáni szakadatlan törekvésre; de annál inkább használhatók ilyen ártatlan eszközök az ifjúságnál, mely annyi érettséggel még nem bírhat, hogy a jót magáért szeresse s kövesse. — (Folytatás köv.) Észrevételek Pap János urnák nyílt válaszára. Helyesen jegyzi meg Pap János ur, hogy a köztünk fenforgó ügy a megyei törvényszék elé tartozik, ez okból, de azért is, mert tudom hogy oly ellenféllel van dolgom, ki a fegyvert nem igen válogatja, nem volt szándékom Pap János úrral további vitába bocsátkozni; de válaszának hangja, irányombani ismételt gyanúsításai, s a közvéleménynek a való tényállás elferdítése által célba vett mistificatioja újabb nyilatkozatra kényszerítenek, annál is inkább mert Pap János ur válaszában kétségbe vonván az általam neki tulajdonított híreszteléseket, javaslatokat, stb. azok igazolására hí fel. *) Mi keresztények vagyunk és szabadok, nincs szükségünk az emancipatióra. Hanem úgy látszik a sok privilégium és kutyabőr leszoktatott áriról, hogy magunk lábán tudjunk járni s önállólag gondolkodni, bajainkon segiteni. Szerk.
