O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 16. (Budapest, 1975)

Dely, O. Gy.: Állattani gyűjtőúton Algériában 85-104. o.

szetesen, mint utunk egész szakaszán, az állatgyüjtés volt a feladatunk. Tervünknek megfelelően azonban a harmadik nap délutánján visszatértünk Debilá-ba, ahol a pálmakertben, a fekhelyeink eló'készitése után, zseblámpáink fényénél a kövek alatt meghúzódó skorpiókra vadásztunk. Augusztus 13-án reggel, a város elöljárójától elbúcsúzva elindultunk Debilá-ból előbb újra El Oued-nek, majd a Chottokon keresztül a Szahara szélén fekvő és pálmafákkal övezett Biskra nevü várost érintve az Aurés hegység fővárosának, Batna-nak tartottunk. Még meglehetősen távol voltunk Batná-tól, amikor villámlás és mennydörgés közepette szakadni kezdett az eső. Mivel a Chottokon átvágva több alkalommal is megálltunk bóklászni, igy meglehetősen elhúzódott az idő. Amikor éjfél felé Batna főterére értünk, a kocsinkból kiszállva szitáló eső és hűvös idő fogadott. Ily körülmények között a szabad ég alatti alvásról szó sem lehetett. Expediciós utunk alatt igy most másodszor vettük igénybe a szállodát. Másnap reggel csak egész röviden ismerkedtünk a várossal, melyben már szinte semmi különöset sem találtunk. Hacsak azt nem, hogy fásitott főútján jól felszerelt üzletek sorakoztak, és amit már hallásból is tudtunk, hogy a vidék legbővebb vizű artézi kútja itt van, a környékén pedig több ezer hektáros cédrus erdő terül el. Az első dolgunk az volt, hogy az Erdőgazdasági Hivatalt felkeressük, és további munkánkhoz az igazgatóság segitségét kérjük. A már emiitett erdészeti és vadászati főosztály tanácsosától, Monsieur DEKHLI-től kapott hivatalos papir birtokában jelentkeztünk tehát az Erdészeten, ahol szi vesén fogadtak, s a hivatalos ajánlólevél felmutatása után nemcsak azt engedélyezték számunkra, hogy az Aurés hegység erdeiben gyüjthessünk, hanem Batna-tól mintegy 20-25 km-re, Chaabat Ouled Ehlih nevü település közelében lévő erdészházban rendelkezésünkre bocsátottak egy helységet. Sőt hozzájárultak ahhoz is, hogy a szobánk melletti másik helységben lakó és kétcsövű 16 mm-es vadászfegyverrel rendelkező erdőkerülő, részünkre néhány vadat (vaddisznó, sakál, róka stb.) kilőjön. Az uj szálláshelyet roppant nagy örömmel vettük birtokunkba. Annál is inkább, mert itt már - az eddigi táborhelyeinkkel ellentétben - kristálytiszta hideg folyóviz volt, amely nemcsak az utunk alatt általunk már szinte megszokott de szomjat alig oltó meleg vizet váltotta fel - mellyel még ráadásul spórolni is kellett -, hanem az alapos tisztálkodást is lehetővé tette. De a hegyekkel körülvett köves, sziklás vidék, a rajta levő főleg fiatal cédrusokból álló zöld erdejével, valamint a szálláshelyünktől nem messze csörgedező patakkal nemcsak üde környezetet jelentett számunkra a sivatagihoz képest, hanem majdnem teljesen eltérő faunát is. Odaérkezésünk után nagy buzgalommal láttunk tehát az uj gyűjtőhely állatainak felkutatásához. Kedvünket még fokozta, hogy erdőkerülőnk már a második napi ottlétünk hajnalán, szálláshelyünktől néhány száz méterre, egy vaddisznó kant, majd egy nappal később egy kocát is lőtt részünkre. Bőrüket a megnyuzás után előlegesen ki is preparáltuk azaz a vastagrészektől megtisztítottuk és jól besózva egy magas kőhalmaz tetejére száritani tettük a szabadba. A koponyákat alaposan lehusoltuk, és szintén kint, de a földön hagytuk, azzal a szándékkal, hogy az általunk elkezdett tisztítási munkát legalábbis a végleges becsomagolásig a hangyák folytassák tovább. E két duvad nyuzása, bőrének a vastagabb zsirrétegtől való megtisztítása, majd besózása meglehetősen lekötötte az időnket legalábbis a második és a harmadik napon, mivel ezeket a feladatokat csak mi ketten végeztük. Algériai kisérőink ugyanis, akik egyébként egész expediciós utunk alatt mindenben segítségünkre voltak, ebben egyáltalán nem működtek közre. Még csak azt sem tették meg, hogy a meglőtt vadat a kocsi hátuljába beemelni felsegítsék, még kevésbé azt, hogy a nyúzott állat húsára jövő legyeket összefogják nekünk.