O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 16. (Budapest, 1975)
Dely, O. Gy.: Állattani gyűjtőúton Algériában 85-104. o.
Késő este volt már, amikor Djelfá-n átrobogva és azt jóval elhagyva elértük a Szaharát, a Föld legnagyobb sivatagi területét és megpillantottuk Laghouat-ot, az első igazi szaharai várost, ahol a Szahara nevü hotelben (Hotel Saharie) szálltunk meg. Másnap korán kelve alaposabb tisztálkodás után egy rövid időt a város megismerésére szántunk, mely várost - mint mondották - az oázisokban elterülő termékeny kertjéről neveztek el. Elsősorban a város észak-nyugati része tüntetett a Chtett festői házaival, de legjelentősebb épitménye, az El Attik mecset is magára hivta a figyelmünket. Különös volt számunkra látni - ellentétben az addig tapasztaltakkal - az első szaharai város lakóházain helyenként a duplaablakot. 4 De miután kisérőink arról tájékoztattak, hogy Laghouat hőmérséklete télen - a Szahara más részeitől eltérően aránylag alacsony és sokszor fagypont alatt van, csodálkozásunk hamar elszállt és csak helyeselni tudtuk, amikor elmondták, hogy az itt élő emberek a tél folyamán még nappal is vastag burnuszt viselnek. A kerteket körülvevő magas kőkeritések is furcsán hatottak számunkra ugyan, de miután ezt az algériai szokást szinte az egész utvonalunkon tapasztaltuk meglehetősen hamar napirendre tértünk felette. Laghouat-bel a 2. főgyüjtési helyünkre indultunk és nyugatnak, El Bayadh felé vettük az irányt. Ain Safra-t is elhagyva előbb egy kis település, Bledbeni Yahia környékén és Bechar előtt álltunk le egy-egy napra gyűjteni. Majd Bechar-tól, a Nyugati Nagy Erg sivatag egyik tartományi székhelyétől, amely különös kis utcáival tünt ki, kb. 90 km-nyire délfelé mentünk, hogy a pálmák közé épitett és remek tervezésű piros házairól is hires Taghit városka környékén lévő sziklákba vésett állatfigurák rajzait megszemléljük. De az idő rövidsége miatt csak szinte percekig csodálhattuk itt az ősembernek az állatok ábrázolásából visszatükröződő anatómiai ismeretét és megfigyelési képességét, csak szinte néhány pillanatig adózhattunk remek rajzkészségének és formaérzékének, már időnk lejárt és bucsut kellett vennünk azoktól a sziklavésetektől, melyek oly nagy hatást tettek ránk. Tervünk szerint ugyanis tovább kellett haladnunk, hogy Beni Abbes-t érintve, de még az ott láthatókat is megszemlélve, mihamarabb, azaz még aznap eljuthassunk tervezett utunk legdélibb pontjára a tőlünk még 450-500 km-re lévő Timimoun-ba. Fel is kerekedtünk sebtében, s a több mint 50 C°-os hőségben szinte egyenletes sebességgel róttuk landroverünkkel a sima beton uton a kilométereket, mely sima utat olykor csak egy-egy "danger de sable" feliratú tábla figyelmeztetése ill. a hozzátartozó homokkal többé-kevésbé vastagon befutt útszakasz törte meg. Öreg délután volt, amikor megérkeztünk Beni Abbes-be, ahol előbb a "hófehér" várossal ismerkedtünk, majd a sokak által figyelmünkbe ajánlott szaharai muzeumot és állatkertet tekintettük meg. A múzeumban a kiállitott fajok sokaságát, az egyes fajok egyedeinek gazdagságát és bizonyos változatosságát csodálhattuk, jóllehet, hogy azok preparálása és montirozása, valamint a szük tárlókban való elhelyezése - enyhén szólva - néni kevés kívánnivalót hagyott maga után, s mindezek nemcsak a helyszűkéről, hanem bizonyos ki állit ás rendezési elmaradottságról is árulkodtak. Mégis, jó volt igy "összehordva" együtt látni a Szahara legjelentősebb állatvilágát. E nevezetes és Algériában széltében-hosszában hires és ismert múzeum megtekintése után, a múzeumtól nem messze elterülő állatkertet kerestük fel, ahol nemcsak a Szahara kisebb termetű élő állatait, hanem nagyobb vadjait is megszemlélhettük. Érdekes volt A kisebb városokban és falvakban a házaknak ill. vályogkunyhóknak az ablaka (ha van) nem az utcára, hanem az udvarra nyilik. Az asszonynép ne legyen látható.
