O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 14. (Budapest, 1973)
Horváth, L.: A Csomád-Göd közti dombvidék madarainak ökológiai és cönológiai viszonyai 23-40. o.
sége közül a Sylvia atricapilla-fészkelőközösség a legtipusosabb szegélycönózis. A zoológusok és botanikusok egyaránt vallják, hogy az állati élet a különböző vegetációjú tájak, illetve területek érintkezési vonalára sűrűsödik öS3ze.A szegélycönózis elvének teljes, gyakorlati kibontakozását látjuk itt, ahol a költő területként leírt erdős rész mezőkkel,de még inkább szántóföldekkel határos. Erre a cönózi3ra vonatkozó quantitativ vizsgálatok teljesen egybevágnak az ország területére általában érvényes fontossági illetve gyakorisági sorrenddel. Tehát az alárendelt tagok közül a citromsármány ( Emberiza citrinell a) a legnépesebb, majd fokozatosan csökkenő példányszámmal, illetve költőpárral követi a többi faj. Még az utolsó - a kakukk ( Cuculus canoru s) sem mondható ritkának és elsősorban a vörösbegyet ( Erithacus rubecul a) választja dajkamadárnak. Tisztán ökológiai szempontból érdekesnek találom a megemlítésre, hogy az énekes rigó különös előszeretettel fészkel a nyiladékok szélére helyezett rőzserakásokban, ahol minden bizonnyal rejtettebb, mint a bokrokban . 1/12. Picus viridis-fészkelőközösség Tájtípus: erdő. Költő terület: nyílt erdők és fasorok öreg, odvas tölgyfákkal és nyárfákkal. Állandó tag: Coracias garrulu s. Alárendelt tagok: Coloeus monedul a, lanius se nator, Strix aluc o, Dendrocopus maior, Otus scop s, Palco naumanni, Upupa epops, Stu rnus vulgari s, Passer montanu s, Falco tinnunculu s. Ez a cönózis nem egészen tipikus, mert a 10 alárendelt tagja közül 3 hiányzik. Valójában azonban úgy vehetjük, hogy csak 1 fajjal marad el a minőségi telítettség mögött, mert a vörösfejű gébics ( Lanius senato r ), de különösen a fehérkarmú vércse ( Falco naumann i) igen nagy ritkaság a mai országterület avifaunájában; az elmaradó füleskuvik (Otus scops) tehát, tulajdonképpen az egyetlen hiányzó faj.
