O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 14. (Budapest, 1973)
Horváth, L.: A Csomád-Göd közti dombvidék madarainak ökológiai és cönológiai viszonyai 23-40. o.
cua canus, Falco cherrug) hiányzik. Ennek az oka minden valószínűség szerint abban van, hogy nincsenek nagyobb kiterjedésű, idősebb, összefüggő tölgyerdő-részletek; ugyanis a közeli szomszédságban - a Börzsönyben és a Pilisben - ez a 3 faj megtalálható . A csomád-gödi halomvidéken ennek a cönózisnak a vezéralakja a nagy fakopáncs (Dendrocopos maior pinetorum) - és az állandó tagja - a széncinege (Parus maior) - az adottságokhoz képest minden betelepülési lehetőséget kihasznált, tehát ilyen szempontból az ökológiai tér (nich) telítettnek vehető.A fészkelőközösség 12 alárendelt tagját;távolról sem lehetett mindegyik tölgyerdő részletben megtalálni. Legáltalánosabban elterjedt az erdei pinty (Pringilla coelebs) volt; utána következtek - egyre csökkenő gyakorisággal - a nyaktekercs ( Jynx torquill a), a seregély (Sturnus vulgaris), a csuszka ( Sitta europae a), a kék cinege ( Parus caeruleu s), a barátcinege ( Parus palustri s ), a kerti rozsdafark ( Phoenicurua phoenicuru a), az örvös légykapó ( Muscicapa albicolli s), az egerészölyv ( Buteo bute o), az őszapó ( Aegithalos caudatu a), a fakusz ( Certhia familiari a), végül pedig a darázsölyv ( Pernis apivoru s), amelynek csupán párja egy ízben telepedett meg költésre az egyik gödi erdőrészben. Az alárendelt cönózistagok gyakoriságát elemezve tehát azt látjuk, hogy a fészkelőközösség tipikus költőterületén - azaz a hegyvidéki, tölgyes szálerdőben - némileg más a sorrend. Ennek az oka elsősorban az, hogy a vizsgálatok halomvidéken történtek, melynek tengerszint feletti magassága, magától értetődően, kisebb, mint a hazai középhegyvidékeinké. A másik nagyon lényeges különbség, hogy a tölgyes erdőrészletek egészen fiatalok (10-20 évesek). Ez utóbbi tény maga után vonja az odúfészkelők és a nagyobb ragadozók viszonylagos háttérbe szorulását.
