O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 7/1-2. (Budapest, 1965)
Horváth, L.: A hansági Égererdő ragadozómadarai 29-36. o.
szer nem költött ugyanabban a fészekben, legalábbis a három megfigyelési év alatt. A sasok fészkelési területtartása az oka annak, hogy nem jelölöm meg pontosabban a kérdéses erdőrészeket; ugy érzem, hogy a természetvédelmi törvény nem elég erős ahhoz, hogy ezeknek a kipusztulóban lévő fajoknak a fennmaradását biztositsa, ha a pontos fészkelőhely ismertté válik. Érdekes talán megjegyezni, hogy az üresen maradt korábbi sasfészkeket nem foglalták el az ölyvek vagy a héják, hanem tőkés réce /Anas platyrhyncho s L./ vagy erdei fülesbagoly / Asio otu s L./ telepedett meg bennük, ügy látszik, hogy ezek a korábban költő ragadozómadarak /április elején-közepén volt teljes, friss fészekaljuk/ tartottak esetleges későbbi támadástól, ugyanis a sasok május elején és közepén rakták le a tojásaikat. A hansági Égererdőnek további két jellegzetes, nagy ragadozómadara és egyben legtömegesebb fészkelője a héja / Accipiter gentlli s L./ és az egerészölyv /Buteo bute o L./ volt. Különösen az utóbbi fészkelt olyan példányszámban, amely még a legkisebb és legnépesebb madarakét is felülmulta. A berki tücsökmadár /LocuStella fluvlatlli s BECHST./ az egerészölyv után a legnagyobb példányszámban élt az Égererdőben, de csak a szárazabb és fiatal, bokros részekben. Az ölyvektől lakott erdőterületeken a héját leszámitva szinte alig volt más madárfaj. Sajátságos, hogy az egerészölyvek és a héják lakott fészkeinek az aránya 4:1 volt. Ugyanis 47 lakott egerészölyv fészkére 12 lakott héjafészek esett. Az is nagyon meglepő, hogy a héják az ölyvek között szinte egyenletesen eloszolva költöttek. Ha az ember az erdőt kutatva már négy ölyvfészket talált egymás után, szinte biztosra vehette,hogy a legközelebbi nagy fészekből héja fog kirepülni. Az ölyv- és a héjafészkek elhelyezésében is volt bizonyos szabályosság. Általában vagy az erdőszélek közelében vagy a kisebb erdei tisztások körül voltak. Érdekes, hogy a
