O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 4/1-2. (Budapest, 1962)

Topál, Gy.: A magyarországi denevérek ivararánya 141-163. o.

lan körülmények között is. Az általam vizsgált másik fontos Miniopteru s telelő­hely az Abaligeti barlang volt. Megjegyzendő, hogy a lelő­hely arra alkalmas más részeiben nyáron is tartózkodtak Mi­niopteru sok. Itt 1954 május végén és augusztus végén láttam hosszuszárnyu denevéreket. Közben ugyanez év julius elején a barlang teljesen üres volt. Az itteni eredményekből szintén a himek nagyobb aktivitása, gyakori helyváltoztatásra irá­nyuló hajlandósága tűnik ki, mert mig ezek 1954 február vé­gén 58,2 %-ban, addig* május végén már csak 48,6 %-ban voltak jelen. Majd augusztus végén, nyilván a teljes populáció el­vonulása után, először aránylag több him jött be. Mennyisé­gük, ekkor a népesség 88,9 5S-át tette ki. Az 1955 februári vizsgálat bizonyosan hü képet adott az akkori helyzetről, mert gyakorlatilag az Összes Miniopteru s kezembe került. Az áprilisi megfigyelések már alacsonyabb számban mutatták ki a hímeket /lásd a VI. sz. táblázatot/. Arra kell gondolnunk, hogy ezek tavasszal hamarabb hagyják el a telelőhelyeket .Egy részük még akkor is elvonul, ha a téli szállás egyben köly­kező hely is. Az abaligeti-barlangi ellenőrzések általában szintén azt eredményezték, hogy a nőstények visszafogás! százaléka a himekénél alacsonyabb. Igaz, hogy legtöbbször csak csekély mértékben. Az Abaligeti barlang Miniopteru s ­ainak tanulmányozása, a populáció viselkedésének pontos fel­derítése sajnos ma már lehetetlen. A barlang átépítése után ez a faj ugylátszik, végleg eltűnt onnan. A lillafüredi István barlangban az Abaligeti barlang hosszuszárnyu denevér-populációjához viszonyítva 1956 tava­szán a himek javára kb 10 %-nyi eltérést tapasztaltam, Mind­ezt a földrajzi fekvés különbözőségével magyarázhatjuk. Ezen a vidéken nyilván valamivel későbben köszönt be a tavasz, s a telelő denevérek később kezdik tavaszi vonulásukat. A továbbiakban a kölykezőhelyek Mi niopteru s populációi­val foglalkozom. A Görömbölytapolcai barlangban végzett meg­figyeléseim alkalmával a fiatalokat és felnőtt állatokat már

Next

/
Oldalképek
Tartalom