O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 2/1-2. (Budapest, 1960)
Anghi, Cs.: A Zambezintúli hippotigridák alfajelhatárolása csíkozatvariabilitásuk alapján 279-297. o.
nalmaknak. Vagyis a közgyűjtemények tigrislóanyaga mind a tudományos, mind a bemutató gyűjteményekben 78 %-ban hibás, vagy meg sem határozott. Az eddigi vizsgálatok az Equus burchell i fajnak a Zambezitől délre előforduló alakjait az alábbi alfajokba sorolják: E.b. selous i, E.b. chapman l, E.b. wahlberg i, E.b. antiquoru m, E.b. transwaalensi s, E.b. burchell i v. typlcu s.A törzsalaktól, az E.b. burchell i-től a bemutatott sorrendben visszafelé haladva a selou s-lg a fő- és vendégcsikok mind teljesebben beborítják az állat testét. Vagyis a legredukáltabb csikozatu maga a törzsalak, mig a többieken fokozatosan mind több- és több a csikozat. A fő- /taeniae principales/ és vendégcsikozat /taeniae interpositae/ létezésének ténye mellett az utóbbi Bzerepét kell különösebben kiemelni. Vendégcsikot a Zambezitől északra élő alfajokon csak kivételképpen találunk a kifejlődött példányokon. A csikókon már gyakrabban fordulnak elő. A Zambezitől délre elterjedt alfajokon ellenben a csikókon sokkal több a vendégcsik, mint az egyébként mindig vendégcsikozott kifejlődött példányokon. A vendégcsikozés megjelenését törzsfejlődéstani szempontból fiatalabb jellegnek tekintjük, a kifejlődött példányoknál pedig a főcsikozat reduciója fontos bélyegének, velejárójának ismerjük. Már a felületes viszgálat alapján is megállapíthatjuk, hogy minden olyan esetben, amikor a vendégcsikok határozott /tehát nem kizárólag elmosódott formában, mint pl. az északzambezii egyes példányokon fel-fel tűnnek/ jelleggel megjelennek, akkor a főcsikok a különböző testtájakon /far, végtagok, alsó hasi tájék/ vagy számukban, vagy hosszúságúkban redukciót szenvednek - szemben a teljes csikozásunak ismert északzambezii alfajókkal.A redukció másik jele a fő- és mellékcsikok ágakra osztódása /ramifikációja/, valamint - különösen a vállon és combon - a csikozat hullámos, sőt felhős rajzolata.
