O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 1/1-2. (Budapest, 1959)

Horváth, L.: A szegélycönózis elve a madarak fészkelőközösségében 49-58. o.

szintén a különböző vegetációju területek érintkező vonalán féBzkel. Ilyen a foltos sitke, a nádi sárssáay és a kékbegy. Morotvák,holtágak,szélesebb.lassufolyásu folyók partját szegélyező nádasok fészkelőközösségei érdekes képet mutatnak. Ha elég széles a nádas, akkor megtaláljuk a parti szélében az /III/6./ Acrocephalus echoepobaenu

s fészkelőközösség tipikus tagjait. A vezéralak mellett itt fészkel a cserregő nádiposzáta,a nádi tücsökmadár, a fülemüle sitke, a vízicsibék /pettyes, kis, törpe/ és a cigány réce. /Nádas alatt jelen esetben, természetesen nem tisztaállományu nádast értek, hanem főleg gyékénnyel és sással kevert jellegzetes vízparti növénytársulást,/ A nádszegély vizfelőli szélében telepedik az /III/5./ Acrocephalus arundlnaceu

s fészkelőközössóg jellegzetes tagjaival, a pccgémmel, a kis vöcsökkel ós a vizityukkal. Ahogy keskenyedik a nádszegély, ugy maradnak el a fészkelő fajok, elsősorban,természetesen, a vizfelőli közösség tagjai. Egészen keskeny nádszegélyben a két közösség maradók elemei összekeveredve mutatkoznak. Ilyen helyen már csak a nádirigót, a cserregő nádiposzátát, a foltos Bitkét találjuk meg. Amint láttuk, Magyarország 196 költő madarát 38 fészkelőközössógbe lehet sorolni. Ezek közül 12, azaz csaknem az egyharmad része teljes egészében vagy legalább is tagjainak nagy része különböző vegetációju területek érintkező vonalán fészkel, tehát szegélycönózisnak kell tekintenünk. A határterületen való fészkelést minden bizonnyal a következő tényezők idézték elő: 1./ a növényzet sürübb volta, amely a fészek számára jó takarást nyújt a fészekpusztitókkal ós az időjárás viszontagságaival szemben. 2./ ugyancsak a sürübb növényzet a madárnak is jobb rejtőzködési lehetőséget biztosit. 3./ sok esetben a könnyebb táplálékszerzés, 4./ esetleg a fészekhez való könnyebb visarzatalálás.