O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 1/1-2. (Budapest, 1959)

Schmidt, E.: Az 1958 évi synchron vizimadárvonulás megfigyelés eredményei 171-186. o.

számolhatunk. Az Alföldön a azegedi Fehértó-n 1952 év kivé­telével minden alkalommal előfordult, ezen kivül Apaj-on /1956.IX.23./és a Tiszánál /Gele.j, 1953.IX.27./ észlelték. ­A Dunántul-on kétszer látták a Kisbalaton-nál, egyszer Cse­pel-en /Duna/, 1953 őszén pedig Dinnyes-en ós a Dunaszegi­tó-nál, ez utolsó négy év őszén sehol sem figyelték meg. Röviien jellemezve a havasi partfutók / Calidris alpina / vonulása során az eddigi hét év synchron megfigyelései alap­ján szerzett tapasztalatokat azt mondhatnám, hogy a nagy tö­megek főleg az Alföldön voltak találhatók és csak a fővonu­lás idején fordultak meg nagyobb számban a Dunántul-on, de még ott is gyakran felkeresték a relative kis terjedelmű szikeseket.Amennyiben a körülmények lehetővé tettek,a havasi partfutók vonulásuk során a Duna zátonyait is felkeresték,de ha innét a magas vízállás miatt kiszorultak, a dunántúli ha­lastavaknál is megjelentek. Idén /1958/ tavasszal ugy az Alföld mint a Dunántul-nak csak egy-egy pontján észleltek havasi partfutókat /Hódmező­vásárhely 100 pd; Sárszentágota-Sóstó 1 pd./ és ezek az ada­tok teljesen egyeznek az eddigi tapasztalatokkal. - Ősszel, amikor a Duna hoBszu évek után igen alacsony vizállásu volt a synchron idején szintén érdekesen és az előző megállapitá­aokkal teLjes összhangban alakultak az eredmények. Az Alföl­dön, Apaj-on 16, Tápiószecső-n /leeresztett halastó/ 3,mig a Dunántul-on Balatonszentgyörgy-ön 7, Paks-nál /Dunazátony/ 8-10 és Sárszentágotá-n 25 példányt észleltek. Itt ismét em­lékeztetnem kell arra, hogy Fehértó-n, ahol az elmúlt évek során mindig nagy csapatok voltak,idén ősszel nem folyt meg­figyelés, Hortobágy-ról pedig 50-60 „ Calldris sp ." jelentés érkezett, melyeknek egy része esetleg lehetett Oalidris al­ pina is. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy a dunántúli töme­gek a Balaton-nál és a Velencei-tó-nál összpontosultak.Idén, amikor végig a Dunán zátonyok kínálkoztak a vonuló madarak­nak, az előző évekhez viszonyítva C8ökkent a Balaton partján

Next

/
Oldalképek
Tartalom