O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 1/1-2. (Budapest, 1959)
Schmidt, E.: Az 1958 évi synchron vizimadárvonulás megfigyelés eredményei 171-186. o.
tán ée Sopolyán folyt megfigyelés. A Dunántúlon ezeken kívül még 4, ebbe a felsorolásba nem illeezthető ponton voltak Munkátársaink. - Az alföldi szikeseken 5 ponton tartózkodtak észlelőink, a dombvidéki halaetavaknál 2, a Tiszánál 1, a Tiszaháton 2 helyen kapcsolódtak bele a megfigyelésekbe. Sajnos, különösen a tavaszi synchron eredményein nagyon érezhető a résztvevők relative kis száma. Olyan területek maradtak ki egyes években a hálózatból mint pl. Hortobágy, Biharugra, vagy az idei őszi megfigyelés alkalmával Fehértó, melyek kedvező fekvésüknél és egyéb adotteágaiknál fogva mind fontos adatokkal egészíthették volna ki az elért eredményeket. Azonban e hiányoeságok ellenére is sikerült a legtöbb esetben rámutatni a különböző területek összefüggésére, az ökológiai kapcsolatokra a madár ée a terület között, melyek jelen esetben a synchron vizegálatok tulajdonképeni célját képezik. Dolgozatom a fent már emiitett kiértékelésekre támaszkodik. Eredményeimet ahhoz viszonyítottam 8 az ott tett megállapításokkal hasonlítottam Ö88ze. E két munka nagyon jól kiegészítette egymást, s a levont következtetések a legtöbb esetben teljeeen megegyezőknek bizonyultak. A területi felosztás melyet alkalmaztam nem mondható teljesen tökéleteenek, de a viszonylag kisszámú megfigyelőgárdát tekintve ez a módezer látszott a leghelyesebbnek. További feldarabolás esetén egy-egy területtipusra szerencsés esetben is csak minimális létszámú megfigyelő jutott volna, de sokszor egy sem, ami a céltudatos ás eredményes kiértékelést eleve lehetetlenné tette volna. Az egyee fajokra nézve a következő megállapitáaokat tehettem, továbbra ie hangsúlyozva azok ideiglenes jellegét: A buboe vöcsök / Podicepe erietatus / vonulásáról az elmúlt hét év tapasztalatai sorén megállapítottuk, hogy általában a nagy tavakhoz igazodik,Így mozgalmai hazánkban főleg a nyugati ráezeire tolódtak. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy néha az Alföld nagyobb vizein ne gyűljenek Hseze