Verhovayak Lapja, 1955 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1955-08-03 / 8. szám
10-IK OLDAL 1955. augusztus 3. Verhovayak Lapja MAZALIN JÁNOS indítványozta, hogy a kerületi gyűlés tiltakozzék az osztalék megvonása ellen. Tárgyalás után a kerületi gyűlés határozatilag kimondotta, hogy az osztalék állittassék vissza. DARAGÓ delegátus indítványozta, hogy » Központ pótolja a fiókok kiadását egy másik 5 centes hozzájárulással. A határozatot elfogadják. Mrs. ALBERT CZOMBA ajánlotta, hogy a $500.00-as betegsegély nélküli kötvény feltétele a választható delegátusokra vonatkozólag állittassék vissza. A többség a javaslatot elfogadta. MAZALIN JÁNOS javaslatot terjesztett be, hogy a Rákóczi Segélyző Egyesülettel való egyesülést a kerületi gyűlést fogadja el, oly módon, hogy a tagoknak semmi jogsérelmük ne legyen. A javaslatot egyhangúlag elfogadják azzal a határozattal, hogy a konvenciós delegátusok üdvözöljék a Rákóczi testvéreket. TAKÁCS BÉLA elnök elrendelte a titkos szavazást a nagygyülési képviselőkre, melynek eredménye a következő: Delegátussá választották KNÉFELY ANTALT 6 szavazattal TAKÁCS BÉLÁT 5 szavazattal. Pótdelegátusok lettek: MAZALIN JÁNOS 4 szavazattal, Gergye Mihály 1 szavazattal. A kerületi gyűlést négy év múlva, a tagok egyhangú határozata alapján, elnök MANSFIELD, Ohioba hívta meg. Elnök megköszönte a tagok közreműködését és a gyűlést a legnagyobb megelégedéssel bezárta. A gyűléssel kapcsolatban felmerült költségek összege: $246.75. KNÉFELY ANTAL a 20. kerület jegyzője 21. KERÜLET Felvétetett 1955. junius 5.-én, a loraini Ifjúsági Egylet Székházában. FUTÓ VENDEL elnök a gyűlés megnyitása után felhívja a tagok figyelmét, hogy igen fontos ügyben kell dönteni. Ezután a delegátus kiválasztása következett a három jelölt: JÁVOR GYÖRGY, DOVÁK JÓZSEF és BEREGSZÁSZY MIKLÓS közül. Titkos szavazás utján JÁVOR GYÖRGYÖT választották meg nagygyülési képviselőnek és DOVÁK JÓZSEFET pótképviselőnek. Ezután a következőképen utasítják a megválasztott delegátust, hogy a fiók nevében felszólaljon: Gáspár István és Szántó József az egyesülés mellett beszélnek, Futó Vendel azt kéri, hogy azon régi tagoknak, kiknek kötvényén teher van, ha nem is teljesen, de legalább egy részét engedjék el. Jávor György a javasolt 300 dolláros nyugdíj ellen szólal fel, Pagács Ferenc azt kéri, hogy a jövőben az igazgatósági gyűlésre küldött és címzett levél csak a gyűlés asztalán és ne előzőleg legyen felbontva, Sárady József azt kéri, hogy a Központi Hivatal fizesse a fiók telefonköltségeit. A gyűlés egyhangúlag azon a véleményen van, hogy amennyiben a jövőben a fióknak részidőre dolgozó ügykezelője lenne, abban az esetben a fióknak legyen joga azt kijelölni a központ jóváhagyásával. Elnök megköszöni a tagtársak figyelmét és türelmét és a gyűlést bezárja. . MESSINGER TIBOR, a 21. kerület jegyzője. 22. KERÜLET. JEGYZŐKÖNYV a 22. kerületet képező 129. fiók (Columbus, Ohio) 1955. junius 9.-én tartott kerületi gyűléséről. Inditványoztatott, hogy az egyesüléssel kapcsolatos uj Alapszabály és a testület uj elnevezése elfogadtassék. Az indítványt követő szavazás eredményeképen azt nagy többséggel elfogadták. A gyűlésen jelenlevő tagság TOKÁR GYÖRGYÖT választotta meg nagygyülési képviselővé és GEORGE DÁVIDOT pótképviselővé. TOKÁR GYÖRGY TOKÁR LAJOS elnök a 22. kerület jegyezője. 23. KERÜLET. Jegyzőkönyv, felvétetett a 23. kerület gyűlésén, 1955. junius 12-én, Middletown, Ohioban. Jelen vannak a következő fiókok delegátusai: BENCSIK EDWARD, 69. fiók, KRISTA ANTAL, 114. fiók, BOTOS ISTVÁN, 192. fiók, SNEER MIHÁLY, 230. fiók, TÓTH SÁNDOR, 2.36. fiók, I1ANKOSKY RALPH, 344. fiók. Nem küldött delegátust a 186. és 559. fiók. BOTOS ISTVÁN, a kerület jegyzője átvizsgálja a megbízó leveleket és azokat rendben találja; azután felkéri a delegátusokat az elnök megválasztására. Jelölik KRISTA ANTALT a 114. fióktól és egyhangúlag meg is választják elnöknek. Úgyszintén BOTOS ISTVÁNT, a 192. fióktól, egyhangúlag megválasztják jegyzőnek. Mindketten megköszönik a beléjük helyezett bizalmat. KRISTA ANTAL elnök pár üdvözlő szó után a napirend megállapítását kéri. Megállapittatik, hogy a Központi Hivatal által kiküldött uj alapszabályt a fiókok a decemberi gyűléseken már nagy többséggel elfogadták. Egyes fiókok javaslatait vagy tiltakozását a központ azzal utasítja vissza, hogy az Alapszabály az Insurance Department követelményei alapján készült és az Igazgatóság is elfogadta. A 23. kerület delegátusai elfogadták a 230. fiók delegátusainak az uj Alapszabályra vonatkozó megjegyzéseit és utasítják a nagygyülési delegátust, hogy azokat tanulmányozza át és a Nagygyűlésen pártolja, mivel az öreg tagokat megfosztják a betegsegélytől és a kettős biztosítástól, mikor nagyobb szükségük van rá, mivel a munkából már kimaradtak. A 23. kerület utasítja nagygyülési képviselőjét azon álláspontjának képviselésére, hogy az Igazgatóságnak ne legyen joga ahhoz, hogy megváltoztassa az Alapszabályokat, ez a Nagygyűlés hatáskörébe tartozzék, mint a múltban. Az igazgatók a Nagygyűlés után azonnal megváltoztatták azt, amit a Nagygyűlés delegátusai helybenhagytak. Az ötszáz dolláros biztosítással rendelkező tagok lehetnek fiók-tisztviselők, de nem lehetnek kerületi delegátusok, ezt nem tartják helyesnek. Nagygyülési delegátusnak ajánlották BOTOS ISTVÁNT, a 192. fióktól s őt egyhangúlag meg is választották. Pótdelegátus BENCSIK EDWARD lett, a 69. fióktól, szintén egyhangúlag. A jövő gyűlés helye Indianapolis, Indiana lesz. Ezek után KRISTA ANTAL elnök megköszöni a delegátusok figyelmét és a gyűlést d.u. 2 órakor bezárja. KRISTA ANTAL BOTOS ISTVÁN elnök a 23., kerület jegyzője 24. KERÜLET JEGYZŐKÖNYV, felvétetett a 36. fiókból álló 24. kerület 1955. junius 19-én, a 8005 West Jeffersonon levő, volt Verhovay Otthon nagytermében megtartott gyűléséről. 1 HECK JÓZSEF elnök üdvözli a gyűlésen megjelent tagtestvéreket, ismerteti a kér. gyűlés fontosságát, amelyet azért hivtak össze, hogy az 1955 szeptemberében, Pittsburgh, Pa.-ban tartandó nagygyűlésre delegátusokat válasszon, a gyűlést megnyitja és kéri a jegyzőt a múlt kér. gyűlés jegyzőkönyvének a felolvasására. A jegyzőkönyvet felolvasás után DÉNES JÁNOS és TÓTH ANDRÁS tagtársak hitelesítik. 2 LUKÁCS ISTVÁN kér. jegyző felolvasta a gyűlés tárgysorozatát s azt tudomásul vették. 3 HECK JÓZSEF elnök kéri a tagtestvéreket, hogy jelöljenek a nagygyűlésre képviselőket. Jelöltettek a következők: HECK JÓZSEF, DICSŐ ZOLTÁN, DÉNES JÁNOS, DANKÓ ISTVÁN, GROSS JÓZSEF, KONKOLY ANDRÁS, JÓZSA ISTVÁN, MARCZIS JÓZSEF és TÓTH ANDRÁS. 4 Az elnök kinevezi a szavazat-ellenőrző bizottságba MÁRTON MÁRTON, MOSÓ JÓZSEF és TATÁR TAMÁS tagtestvéreket. A bizottság megállapítja, hogy a gyűlésen 65 szavazó van " jelen; a szavazás a következő eredménynyel végződött: 1. Heck József kapott 57 szavazatot, 2. Dénes János 54, 3. Dankó István 41, 4. Konkoly István 32, 5. Gfbss József 29, 6. Dicső Zoltán 22, 7. Marezis József 17, 8. Józsa István 14, 9. Tóth András 9 szavazatot. Kerületünk 5 nagygyülési képviselő választására jogosult, igy szótöbbséggel a következők lettek nagygyülési képviselőink: 1. HECK JÓZSEF, 2. DÉNES JÁNOS, 3. DANKO ISTVÁN, 4. KONKOLY ANDRÁS, 5. GROSS JÓZSEF. 5 HECK JÓZSEF elnök kéri ezután a pótképviselők jelölését és választását. A választás eredménye: 1. DICSŐ ZOLTÁN kapott 36 szavazatot, 2. MARCZIS JÓZSEF 28, 3. KOPCSEK ISTVÁN 14, 4. TÓTH ANDRÁS 13, 5. FAZEKAS JÓZSEF 9 szavazatot. 6 Javaslataink a nagygyűlésre. MARCZIS JÓZSEF pártolt indítványára kerületünk kéri a konvenció tagjait, hassanak oda,, hogy az uj név WILLIAM PENN FRATERNAL ASSOCIATION név alá EGY KÉZSZORITÁSSAL legyen belevésve a Verhovay és Rákóczi név. Az indítványt elfogadják. 7 Nagygyülési képviselőknek ne csak azok legyenek megválaszthatok, akiknek ezer dolláros életbiztosításuk van, hanem azok is választhatók legyenek, akiknek ötszáz dolláros biztosításuk van és a betegsegélyző osztály tagjai. Az indítványt elfogadják. 8 A konvenció találjon utat és. módot arra, hogy a havidijak fizetése mindazon tagoknak engedtessék el, akiknek egész életre szóló biztosításuk van, 40 éves koruk előtt álltak be és megérik a 75 . éves kort. A javaslatot elfogadják. A kerületi gyűléssel kapcsolatban felmerült költségek összege: $101.93. Több tárgy nem lévén, elnök megköszöni a megjelentek szives közreműködését és a gyűlést bezárja. HECK JÓZSEF _ LUKÁCS ISTVÁN kerületi elnök a 24. kerület jegyzője 25. KERÜLET JEGYZŐKÖNYV, felvétetett a 25. kerület gyűlésén, 1955. junius 26-án, Detroit, Michiganben. Az 500. fiók elnöke, NYÍRI LÁSZLÓ üdvözölte a gyűlésen megjelent delegátusokat és vendégeket, PHILLIPS J. RICHÁRD igazgató urat és KOZÁN FERENC kerületi szervezőt, az 511. fiók ügykezelőjét. GYIRASZIN JÁNOSNÉ jelentést tesz, hogy a gyűlés összehívására és az ideiglenes kér. jegyző tisztségének betöltésére ő kapott megbízást. Egyúttal felkéri a delegátusokat, hogy válasszák meg a kér. elnököt és jegyzőt. Kerületi elnöknek ajánlották és megválasztották BOLDISZAR JÓZSEFET és jegyzőnek újból GYIRASZIN JÁNOSNÉT, mindketten az 500. fiók tagjai. BOLDISZÁR JÓZSEF elnök a delegátusok üdvözlése után megkéri a delegátusokat, adják át megbízó levelüket a jegyzőnek. Az igazolás folytán kitűnt, hogy a következők jelentek meg: a 429. fióktól Mrs. MARY ROB, az 500. fióktól GYIRÁSZIN JÁNOSNÉ, BOLDISZÁR JÓZSEF és NYÍRI LÁSZLÓNÉ. Az utolsó kér. gyűlés jegyzőkönyvét felolvasás után a gyűlés jóváhagyja. A 25. kerület ajánlja, hogy az uj Alapszabály 36. pontja, a) bekezdés úgy szóljon, hogy a központi tisztviselők egyenlő jogon legyenek megválasztva, teljesen szabad választás alapján s a választás ne legyen időhöz kötve. A 25. kerület ajánlja, hogy ezután is maradjon meg a régebbi rendelkezés, mely szerint valamely fiók 25 tag szaporulat után $150.00 sportsegélyben részesüljön. Azután következett a nagygyülési képviselők megválasztása. Első delegátus BOLDISZÁR JÓZS2.F, második GYIRÁSZIN JÁNOSNÉ lett. Pótképviselőnek NYÍRI LÁSZLÓNÉT és Mrs. MARY ROB-ot választották meg. A napidijak és költségek $113.-ban lettek megállapítva. BOLDISZÁR JÓZSEF GYIRÁSZIN JÁNOSNÉ elnök a 25. kerület jegyzője 25/D KERÜLET JEGYZŐKÖNYV, felvétetett a 25/D kerületet képező 27.-ik fiók, Toledo, Ohióban, 1955. junius 12-én tartott kerületi gyűlésén. A gyűlés megnyitása után elnöknek Bili Curry, jegyzőnek a fiók ügykezelője lett megválasztva. A gyűlés sajnálattal állapította meg, hogy a rossz időjárás miatt kevesen jelentek meg a kerületi gyűlésen. A kerületi gyűlésen az 1955 szeptember 12-én kezdődő Konvencióra delegátusnak MOKRI JÁNOST pótdelegátusnak ifj. Rási Andrást választották meg. A kerületi gyűlés költsége tiz dollárban lett megállapítva. Kmf. IVANCSÓ J. ISTVÁN, kerületi jegyző 26. KERÜLET JEGYZŐKÖNYV, felvétetett a 26. kerület gyűléséről, 1955. junius 26-án, Aurora, Illinoisban, FEJES ISTVÁN tagtársunk házánál. DANCS GYULA elnök a gyűlést megnyitja és üdvözli a megjelent delegátusokat, azután felkéri őket, hogy válasszák meg a kér. elnököt és jegyzőt. Elnökké DANCS GYULÁT választották a 138. fióktól, jegyzőnek KISS PÉTERT, a 127. fióktól. A megbízó levelek átadása során kitűnt, hogy a következő delegátusok jelentek meg: FEJES ISTVÁN, a 49. fióktól (Aurora, 111.), KISS PÉTER, a 127. fióktól, (Joliét, 111.), DANCS GYULA, a 138.