Verhovayak Lapja, 1954 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1954-06-02 / 6. szám
1954 junius 2. Verhovayak Lapja 5-IK OLDAL A PITTSBURGHI MAGYARSÁG KOVATS UNNEFELYEN A KATÓIN Ai U1SZ.-SZAKASZ TISZTELET-ADÁSA. (Középen, fennt látható Kováts Mihály lovas-képe. (Zöld Géza felvételei A nagysikerű diszebédet Szemetkó József aielnök záró szavai fejezték be. A minden tekintetben szépen sikerült őtesztendős jubileum, kedves emlék marad azok számára, akik megjelentek. Hála és köszönet illeti mindazokat, akik a siker érdekében olyan sokat fáradoztak; munkájuk nem volt hiábavaló. „A lelkes eljár ősei sirlakához S gyújt régi fénynél uj szövétneket” Felemelően szép volt a pittsburghi Kováts ezredes emlékünnep.— A hadsereg és az American Legion hivatalosan vett részt azon. Nyugat-Pennsylvania magyarsága május 9-én vasárnap délután ünnepelte az első amerikai magyar hősi halottnak, Kováts Mihály ezredesnek az emlékét, hősi halálának 175-ik évfordulója alkalmával. Az ünnepség reggelére Pittsburghban megállt a villamos és autóbusz forgalom, a közlekedési munkások sztrájkba mentek, ami erősen ártott az ünnepségnek. Bár a környékről és még távolabbról is nagyon szép számmal érkeztek, a Soldiers and Sailors Memorial Hall hatalmas nézőtere nem telt meg. Az érkezőket kellemes és felemelően szép látvány fogadta, amikor a terembe léptek. A színpad pompás képet nyújtott. Középen Csákváry Zoltán festőművész remekbe készült Kováts ezredes képe, előtte örökmécses, kétoldalt félkörben magyar ruhába öltözött asszonyok és leányok gyönyörű csoportja, az amerikai hadsereg szép szál katonái és az American Legion küldöttségei, zászlóikkal, jelvényeikkel és egyleteink zászlótartói foglaltak helyet. A közönséget Szécskay György bizottsági elnök köszöntötte, ifj. Bercsi József zenekari kísérettel a Star Spangled Bannert énekelte, aztán Szécskay György szépen felépített magyar és angol megnyitójával méltatta az ünnep jelentőségét és bemutatta David L. Lawrence pittsburghi polgármester képviseletében megjelent Callahan városatyát, aki a közlekedési sztrájk miatt elmaradt polgármester köszöntését tolmácsolta. Fiók A. Albert ügyvéd, tartalékos őrnagy, Allegheny megye h. vizsgáló bírája vette át az ünnepség vezetését s ennek a feladatának mindkét nyelven pontosan és tapintatosan tett eleget. Kállay Miklós, Magyarországnak 1942 márciustól, 1944 márciusáig volt miniszterelnöke, kitünően felépített beszédet mondott. A Kováts ezredes korabeli időt remekül jellemezte, a hátteret megfestve emlékezett meg az első amerikai magyar hősi halottról, áttérve aztán a jelenre és a remélhető jövőre is. Kállay Miklós beszéde mély nyomokat hagyott a hallgatóság lelkében,. (Kállay pompás emlékbeszédét lapunk e számában közöljük.) Az ünnepség angol szónoka Hon. Blair F. Gunther, Pennsylvania állam Superior Courtjának bírája a legnagyobb lengyel testvérsegitő egyesületnek elnöke, a magyarok igaz barátja volt, aki Kováts ezredes áldozatát is méltatva, a kommunizmus veszedelméről tartott nagy beszédet, kormányunk külpolitikájáról is elmondva véleményét. Fulton kongresszusi képviselő táviratban mentette ki elmaradását, közölve, hogy Allegheny megye legkiválóbb öreg katonáját Eugene O’Neil-t kérte fel helyettesítésére. James Fulton congressman nevében Eugene O’Neil pompás katonásan rövid — de velős beszédével méltatta Kováts ezredes szereplését az amerikai forradalmi hadseregben. Hon. Francis Tapitch, volt megyei biró, az American Legion Judge advocate-ja Pennsylvania állam és Allegheny megye parancsnokai képviseletében mondott beszédet. Történelmi adatokkal alátámasztott beszéde értékes és érdekes müsorszáma volt az ünnepélynek. A beszédek közben Bársony Margit énekelt nagyon szépen két Boczonádi-Szabó dalt, a Thegze Gerber zenekar kíséretével, mig Mózsy István (Cleveland) zongoraművész a Rákóczi induló és a Liszt rapszódia mesteri és minden tekintetben művészi előadásával aratott fergeteges tapsot. Nagyon tetszett Henczné Blanchard Peggy éneke, aki egy Thegze-Gerber dallal gazdagította a műsort. Szécskay György “Külföldi magyar kesergő” című versét Staudachné, Kőrössy Angela szavalta átérzéssel, lendülettel. A hadsereg és az American Legion csoportjainak katonai, tisztelgése után a testületek megbízottai koszorút, magyar ruháslányok pedig egy-egy rózsaszálat helyeztek Kováts Mihály ezredes képe és az örökmécses elé. Végül a közönség a magyar himnuszt énekelte. Szép, jól rendezett volt a Kováts Mihály ezredes ünnepség és akik az előkészitésen fáradoztak, akik a szinpadi részt összeállították, megérdemlik az elismerést. Fiók A. Albert köszönte meg mindenkinek az áldozatos munkát, a közönségnek a részvételét. A Pittsburgh és környéki magyar testvéreink megmutatták, hogy áldozatos és fáradtságot nem ismerő munkával igazán szép és emlékezetes ünnepséget tudtak rendezni. Jól eső tudat számunkra, hogy Pittsburghban rendezték meg az első Kováts ünnepséget — hisszük, a többi magyar telepek követik a jó példát. Hatalmas sikerű volt az ötéves jubileum a “Gyönyörű amikor a május virágzik” cimü dalt és azután Heltay Miklós színigazgatónak egy pattogó ütemű indulóját, amelyet a Verhovay sportesapatnak szerzett és irt. Az egész hallgatóság együtt énekelte az énekesnővel ezt az indulót, amely alkalmas arra, hogy a sport lelkesedést fokozza. Sok hangos dicséret és taps hangzott el. Dr. Kovács Andor, egyesületünk egyik országos alelnöke a tőle megszokott közvetlenséggel köszöntötte a megjeleneteket, szép beszéd keretében. Azon reményének adott kifejezést, hogy a clevelandi sportolók meg fogják mutatni mit tudnak, s nyerni fognak a május 29. és 39.-án lefolyó országos kugliversenyen. New York városában. Kovács Imre, a Verhovay 14-es fiók elnöke jókívánságait fejezte ki a; Sport Klub öt éves jubileumához, további haladást és fejlődést kívánva. Kolozsváry Kálmán, az öregamerikás Magyarok Családjának szeretett családfője, clevelandi igazgatónk, mesterkéletlen felköszöntőt mondott, méltatva a Verhovay sportolók eredményeit és jövőbeli sikereket jósolt. Viola Schoulin táncintézetének növendékei, az egyik televíziós állomás “Csillag Babák” név alatt ismert szereplői előadását mutatták be nagy sikerrel és sok tapssal. Petrásh Lajos v. biró üdvözlőbeszédett tartott. Tóth M. József mutatta be az egyleti delegátusokat. Az áldomásmester indítványára az egész közönség felállással tisztelgett a március 26-án elhunyt Knapp János feledhetetlen emlékének. Majd bemutatta a vendégeket igy Kemény Júliát a “Szabadság” kiváló munkatársát és üdvözölte Pölöskey Jánost és nejét sz. Németh Erzsébetet, akik Németh Istvánnak voltak a vendégei a Verhovay diszebéden, ahol ötven éves házassági évfordulójukat ünnepelték. Erre a szép családi ünnepre fiuk ifj. Pölöskey János is megérkezett feleségével Annuskával St. Louisból, hogy szülei aranylakodalmán résztvegyen. Egyesületünk 14-ik, clevelandi fiókjának Sport Klubja fiatal, de életerős és tevékeny testület, amely bár csak fél évtizede működik Clevelandban, máris eredményes munkát végzett. Ez indította a clevelandi magyarságot arra, hogy a sok vasárnapi társadalmi esemény ellenére, mégis szép számban jelentek meg a május 16.-án, vasárnap tartott Verhovay Sport Club diszebédjén. A testvéri szeretet és sportbarátság jellemezte a szép eseményt. Palasicsné Majoros Ilonka, népszerű dalénekesnő énekelte az egész közönséggel együtt az amerikai himnuszt. Knapp Jánosné főrendező szép köszöntője után, Bodnár Józsefné Ízléses virágcsokrot nyújtott át Knapp Jánosné elnöknek, Pintér Antalné titkárnak, P. Majoros Ilonkának és zongora kísérőjének, Meyers Marynek. Az áldomásmesteri tisztséget Szabó János kpi számvevő páratlan közvetlenséggel és rátermettséggel látta el. Az Ízletes ebédet Vajda Sándorné és Bcdnár Lajosné hires, szakácsnők főzték, s a szép fiatal asszonyok előzékenyen szolgálták fel. A férfiak hűsítőkről gondoskodtak. Palasicsné Majoros Ilonka, Meyers Mary zongorakiséretével elénekelte