Verhovayak Lapja, 1954 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1954-03-03 / 3. szám

4-IK OLDAL

1954 március 3.

Verhovayak Lapja

Journal of the Verhovay Fraternal Insurance Ass’n. OFFICE OF PUBLICATION

7907 West Jefferson Ave. Detroit 17, Mich.

PUBLISHED MONTHLY BY THE Verhovay Fraternal Insurance Association

Managring Editor: JOHN BENCZE, Főszerkesztő Editor: COLOMAN REVESZ, Szerkesztő

Editor*« Office — Szerkesztőség:

«6—442 FOURTH AVENUE PITTSBURGH 19, PA.

Telephone: COnrt 1-3454 or 1-3455

All articles and changes of address should be sent to ths VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION 436—442 FOURTH AVENUE, PITTSBURGH 19, PA.

MINDEN A LAPOT ÉRDEKLŐ KÖZLEMÉNY ÉS CÍMVÁLTOZÁS A VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION címére küldendő: 436—442 fourth avenue, PITTSBURGH 19, PA.

SUBSCRIPTION RATES:

United States and Canada ......................................... $1.00 a year

Foreign Countries ...................................................... $1.50 a year

Entered as Second Class Matter at the Post Office at Detroit. Michigan under the Act of March 3,

1848. március 15.

(R.) Annyit lelkesedtünk már negyvennyolcas forradalmunkért, hogy el kell hinnünk, hogy ami bennünk ég, ezegyszer több, mint a magyar szalmaláng. Eljön azonban az idő, hogy saját kezünkkel vessünk véget lelkesedésünknek és száz éves ünneplés után, ha meleg szívvel is, de értelmes fejjel nézzünk vissza a magyar élet nagy forradalmára. Elesettségünkben a dicső múlt lelkes emléke minden bizonnyal pillanatnyi megkönnyebbülés lenne, de nyomorúságunkra a fájdalomcsillapító többé nem elég; orvosságot keresünk minden titkos zugban s ma nagy forradalmunkhoz megyünk vissza, hogy a dicsőségből kihámozzuk, ami számunkra tanulság lehet, hogy megtaláljuk a kiutat, ha van, hogy útirányt szabjunk, ha tudunk.

Mi, a mai nemzedék, életünket forradalmak között nőttük át. Visszanézve negyvennyolcra, több anyagunk van mint elég, amihez a forradalmunkat hasonlítsuk. És mégis, mielőtt az első párhuzam megvonására alkalmunk lenne, elemi erővel tör fel előttünk a különbség, ami eleve és mindörökre lehetetlenné teszi, hogy a mi forradalmunkat bármi mással párhuzamba állíthassuk.

A mi forradalmunk lelke a magyar köznemesség. A magyar forradalomban a nemzetnek az a rétege áll a barrikádra, ami ellen a világ minden más sarkában a nép kell hogy állítson barrikádot. A forradalmakban a tömeg mozdul meg, a mi időnk forradalmaiban a proletariátus lázad. A negyvennyolcas magyar forradalom a magyar nemesség forradalma volt, amiben a kilenc milliós paraszt és jobbágyi tömeg csak a csodálkozó néző szerepét játsza; a márciusi kezdeményező a magyar köznemes volt, a nép csak szeptemberben, az uj szabadságot megvédendő, kap lángra.

A mai forradalmak vezetőit az ismeretlenség csatornájából emeli ki a proletárság és ülteti a diktátori trónra. A magyar forradalom hősei azok lettek, akiket egy nép ezer éven át önmagából nevelt, akik ezer év hét-tüzes próbáján át emelkedtek a magyar szellemi, eszmei és társadalmi magaslatra; a magyar nagytömeg és a világ bámulatára, a forradalmi eszmét ezegyszer és utoljára a nemesség képviseli, a nép természetes szine-java.

A mai forradalmak vezetőinek erényei nem lehetnek mások mint a csőcselék erényei. Erőszak, ügyesség az álnokságban, eredmény akármi áron. De ugyanígy, a magyar forradalmi nemes erénye se lehetett kevesebb, mint amennyit az ezeréves nemzeti élet a vérébe oltott. A mai forradalmi vezetők elmebeli kicsiségükben, eszmei csiszolatlanságukban, csak az éretlen jelszavak forradalmát játszhatják meg; a mi forradalmáraink, az ész és lélek óriásai, szellemi kvalitásukkal az európai kultúrának addig és azóta is egyedülálló klasszikus forradalmát vívják meg és viszik a 2500 éves Europa-eszmét végül győzelemre.

A XIX. század nagy európai forradalmai, éppenugy mint a maiak, gazdasági forradalmak voltak. A tömeg tört ki a nyomorból és követelte a tyuklevest a vasárnapi asztalra.

Szellemi, ideális mozgató erők csak az amerikai forradalom mögött voltak. Az amerikai forradalmak nagyjai szent izgalomba tudtak jönni a SZABADSÁG szavára, a vasárnapi asztal üres tányéra mellett is.

De az egyetemes forradalomhoz, az emberi sors egyéni, társadalmi, nemzeti, gazdasági, méltóságbeli meg javításához a mindent egyszerre átölelő küzdelemhez a magyar nemzet szellemi óriásaira volt szükség, mert a nagy csak a nagyból telik, mert csak aki a csúcson áll, tudja hasogatni az eget. A magyar forradalmároknak megvolt a szellemi nagysága, hogy egyesíteni tudják Nyugat-Európa gazdasági és társadalmi forradalmát Amerika eszmei forradalmával és az egyetemes emberi forradalmat, — s ne külön a gyomorét s ne külön a hit szabadságát vigyék győzelemre.

Széchenyi, a gazdag' magyar főur kellett ahhoz, hogy a máig is klasszikus példáját mutassa annak, hogy mi a gazdasági forradalom. A földet, a vagyont, a munkát értéktelennek látja, amig a törvény nem állítja azt a? egyetemes nemzet szolgálatába. Nem azt ossza széjjel, ami van, de hidat, vasutat épit, a Tiszát és Dunát szabályozza, bankot alapit és a Balatonon gőzöst járat. Mert ahogy a nemzet gazdagszik, úgy gyarapodik megállíthatatlanul a nép is. Ezrével kell hullani a francia fejnek, hogy a nép adóterhe az elviselhetetlenről a tulnehézre csökkenjen. Megfogja-e érteni valaha a világ a magyar nemesség nemességét: mikor önmagától mond le adónemfizetési jogáról, kompenzáció nélkül adja fel a megélhetését jelentó', köteles jobbágyi munkát és önmaga nevezi önzésnek, mikor 48 őszén valaki az országgyűlésen a törvényes kompenzáció méltányosságát emlegeti.

Az eszmék küzdelmében Bécsben is, Párisban is elhangzik a 48-i márciusban a “világszabadság”. De hol van az európai forradalmi eszme? Ki mer-e bújni a párisi kloakából? Fel tud-e kelni a bécsi tyukleveses vasárnapi asztaltól, mikor a mag’yar nemzet egy hosszú esztendőn át egymaga, vitatja a világszabadság eszméjét a harcmezőn, az akkori Európa osztrák-orosz mammuthatalma ellen. A francia tömeg-csinálta forradalom három hét után a csatornában ért dicstelen véget. A bécsi lelkesedés három nap alatt fulladt bele a húsos fazékba, mert a nyugati forradalmárok eszme-erejéből többre nem jutott. A magyar forradalmárok szellemi kvalitása, a müveit ember hite, az érett ember kitartása volt az, ami a nemzetet tizenkét tragikus hónapon át fegyverben tartja, ami nem engedi meg, hogy a forradalom katonai bukása után, — 18 éven át — az eszmékből csak egy jottányit is feladjon s ami végül 67-ben győzelemre viszi az európai gondolatot, amit a XIX. században nekünk, a magyar szellemi nemességnek jutott dicsőségül képviselni.

Tanulságért mentünk vissza a múltba. A magyar forradalom kezdetétől, 1825-től 67-ig, ott láttuk az élen a gazdag főur Széchenyit, a konzervatív Dessewffyt, a köznemes Kossuthot, a szellem arisztokratáját, Petőfit. Amig egy népnek a sajátmagábói kitermelt nobilitás volt a forradalmi vezetője, addig nem történhetett más, mint hogy az évszázados török dulás és osztrák átok félholtságából is modern európai virágzó állammá lettünk rövid két emberöltő alatt.

A magyar újkori tragédia ott kezdődik, amikor 67 után az elszegényedett köznemesből hivatalnok lesz s igy ki kell hogy vesszen belőle a forradalmi szellem. Egy nép amig él és fejlődni akar, állandó forradalomban kell hogy legyen. A magyar nép 67 után is élni és fejlődni akart, forrt és forrongott, mert ez az élet törvénye. Ez az állandó belső égés a született magyar szellemi nemesség elpolgárosodásával vezetés nélkül maradt. Az Íróasztalhoz települt, vagy az egyenruhába bujtatott magyar forradalmár légüres teret hagyott maga után, amit a természet törvénye szerint, valaki másnak be kellett tölteni. így került be a szüntelen magyar forradalom szellemi vezetésébe az a másországi, áltudományos liberalista, az idegen, osztályokra bontó szocialista és a még idegenebb marxista. így sülyedt le a tipikusan magyar és minden porcikájában klasszikusan nagy európai egyetemes világszabadsági forradalmi eszme: a tömeg, a csőcselék, majd a proletariátus forradalmává, igy vész el az ország, igy adott a magyar nép hiába egy millió életet, igy pusztult el, — hogy semmink se maradjon —: az európai haladás legélesebh fegyvere, a fenkölt magyar forradalmi eszme.

Mondhatunk-e ezután valamit, amit nem értett meg minden magyar e rövid történelmi visszapillantás alatt ? Mert égbekiáltóan világos, hogy a megújhodásunk, az uj életünk, a jövőnk ismét és újból a magyar népből kitermelt szellemi nobilitásunk kezében van.

Ha ez a réteg, amely a magyar népnek a forradalmi múltban olyan tökéletes szolgája tudott lenni, most* újra mozgásnak tudja engedni ereiben a forradalmi vért, ha lateinerségéből, poshadt és rendezett életéből újra forradalmárrá tud lenni, akkor megint van magyar jövő, akkor a világ megint remélheti, hogy egy ezer éves nemzet újból felemeli és még egyszer meglobogtatja az ^európai zászlót.

Jöjjön tehát az uj Széchenyi, aki ma valahol — talán — a gazdag gyáros dollárral kirakott útjait járja: az uj Kossuth, akinek professzori méltósága ellenére is egyetlen büszkesége lesz, hogy a világ a forradalmak forradalmárának tudja, az uj Wesselényi, akinek címét és rangját a császári tömlöcben senki se tudta, — de beverte a fejét annak, aki nem látta meg benne a világ legnagyobb méltóságát, a magyar forradalmárt.

Mindössze alig több mint száz éve annak, hogy apáink fennhordott fejjel viselték a forradalmár nevet. Mi jobban akartunk érteni a sorsunkhoz és eldobtuk magunktól az apai jussot. Kikent urak lettünk a magunk módján, császári, királyi és állami urak, de a népünket forradalmi vezetés nélkül hagytuk, mert forradalmárnak lenni, még ha a magyar nép élén is, az derogált.

Legyen irgalmas az Isten és ne engedje meg, hogy túlsókat ártsanak a vezetés nélkül maradt magyar népnek, azok az IDEGEN forradalmárok, akik ma, a mi üresen hagyott köteles helyünkön ülnek. És ha tudna elég jó is lenni a nagy Isten, akkor még egyszer visszadná belénk a forradalmi vért, hogy egy uj magyar márciusra vezethessük életünkkel a magyar népet.