Verhovayak Lapja, 1951 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1951-05-02 / 5. szám
1951. május 2. 3-IK OLDAL Verhovayak Lapja A nyári évad legnagyobb eseménye lesz a 8“ik kerületi Verhovay Nap — Julius 15-ikén a Stelton, N. J.-i Linwood Grove-ban találkozik a keleti Verhovay fiókok tagsága. — New Jersey, New York és kelet Pennsylvania Verhovay fiókjai az idén is megrendezik az immár harmadik Keleti Verhovay Napot 1951 Julius 15-ikén, vasárnap, a kies fekvésű Linwood Groveban, a 27-es számú országúton, Stelton, N. J.-ben, mely szebb, jobb és könnyebben megtalálható hely mint az előző évek piknikhelyei. A rendezést ezúttal is a régi, kipróbált erőkre ruházták a résztvevő 11 fiók kiküldött tisztviselői. A vigalmi bizottság elnöke Puskás Mihály, az 518-ik fiók ügykezelője, társelnöke pedg Puskás Sándor, az 52-ik fiók régi, közismert elnöke. A vigalmi bizottság titkára Zakopcsán János, a 87-ik fiók ügykezelője, pénztárosa pedig ifj. Simon Ádám, az 52-ik fiók ügykezelője. A rendező bizottság tagjai a következők: Radvany Ferenc* Dobos László, Nemes Károly, Ibos Albert, Bazilkov György, Gaal Zsigmondné, Dolgos Imre, Emody Imre, Noel Antal, ifj. Szemes István, Tóth Kálmán, Bokor József, Chassar Kálmán, Hetyey Kálmán, Papp Lajos, Papp József, Freund Vilmos, Nagy Clara, Cher K. Julia, Schretter Ferenc, Kálmán Gyula és Czirók Károly. New Brunswick hires főzőasszonyai készítik a gulyást, Passaic a lacipecsenyét, New York pedig a hires réteseket és süteményeket. Kara-Németh hatalmas zenekara szolgáltatja a talpalávalót. Lesz művészi műsor is. A belépőjegy ezúttal is csak 75 cent. Későbbi lapszámainkban adjuk meg az útirányt és a vendégek szállításával kapcsolatos tudnivalókat. Addig is kérjük a keleti Ver- Iiovay fiókok tagjait és jóakaróit, hogy július 15-ikét, vasárnapot, foglalják: le ez esemény számára és jöjjenek el e nagy testvéri találkozóra, hol mindenki jól fogja érezni magát és egy felejthetetlen szép napot fog eltölteni, F1ŐK hírek Lapunk legközelebbi száma junius | 6-ikán, szerdán jelenik meg. Az e számba szánt közlemények beérkezésének határideje a Memorial Day-i Cnnep miatt a szokottnál egy nappal korábban, tehát MÁJUS 29-IKÉN, KEDDEN REGGEL van. Ez után beérkező közlemények a júniusi számban már nem helyezhetők el. ANGOL LAPUNK a hónap harmadik szerdáján jelenik meg és a hó második szerdáján záródik. Május 16- ikón megjelenő ANGOL lapunk zárnapja MÁJUS 9-IKE, SZERDA reggel és Junius 20-ikán megjelenő ANGOL lapunk zárnapja JUNIUS 13- IKA, SZE1RDA reggel. A zárnapok reggeli postája után beérkező közlemények a következő számban már nem helyezhetők el. 39.) REÍÁVER FALLS, PA. — A 39rik fiók junius 30-ikán, szombaton délután 2 órai kezdettel este 11 óráig Magyar Pikniket rendez a “Wise’s Grove” piknikhelyen. Beléptidij 50 cent. A zenét Nagy Árpád és zenekara szolgáltatja. Vacsoráról, ételről s italról gondoskodik a rendezőség. Szeretettel hívjuk a helybeli és vidéki Verhovay tagságot és az összmügyarságot e piknikünkre. MÓZES DÁNIEL, elnök, NAMETH JÁNOS, alelnök, SZELES MÁRTON, ügyke-zelő. 48.) A Verhovay Magyar Napot junius 24-én tartja meg a 48-ik fiók az Oak Point Avenuen lévő bronxi Magyar Parkiban. A nagyszabású mulatságra meghívta a fiók Beneze János központi elnököt is. Szőke Lajos kitűnő zenekara szolgáltatja a zenét ez alkalommal A rendezőség szeretettel hívja meg erre a nagyszabású mulatságra nemcsak a 48-ik fiók tagjait, hanem a szomszédos Verhovay fiókok tagjait is és reméli, hogy e testvérfiókok szép számmal képviseltetik magukat, megragadván ezt az alkalmat arra, hogy jobban megismerkedjenek a 48-ik fiók tagságával. Ugyanakkor szeretettel hivja meg a rendezőség a Verhovay Magyar .Napra az összmagyarságot is. Beléptidij elővételben 4>© cent, a parkban 75 cent. Mindenkit testvéri szeretettel hívunk és várunk. TOMA JÓZSEF, kerületi szervező. 89. ) HOMESTEAD, PA. — Ezúton értesítjük a 89-ik fiók tagságát, hogy a tisztikarban változás állott be. Az elnök ezután is Elek János, 4023 Eliza St., West Mifflin, Pa., de az uj ügykezelő Miss Olga Elek, 4023 Eliza St., West Mifflin, Pa. Kérjük a tagtársakat, hogy havidijaikat Miss Elek ügykezelőnél szíveskedjenek befizetni. ELEK JÁNOS, elnök. 90. ) ALLENTOWN, PA. — Uj ügykezelőt választott lemondásom következtében a 90-ik fiók Fehér J. Rudolf személyében, kinek cime 139 South 5th St., Allentown, Pa., telefon 5-0208. Gyűléseit ezután a fiók minden hó első vasárnapján tartja meg a Magyar Házban, 520 Union St. Kérem a tagtársakat, hogy az uj ügykezelőt támogassák munkájában és minden egyleti ügyben forduljanak hozzá bizalommal. NÉMETH ISTVÁN volt ügykezelő. 361.) CLEVELAND, O. — A 361-ik Női Fiók Anyák Napi kártyapartit rendez a Verhovay Otthon emeleti klub termében május 13-ikán, vasárnap délután 2 órai kezdettel, melyre szeretettel hivjuk meg a fiók minden tagját és jóakaróját. Értékes és szép dijak kerülnek kiosztásra. Megajándékozzuk a legidősebb édesanyát, aki jelen van ,valamint azt az édesanyát, akinek a legtöbb gyermeke van. végül pedig a legidősebb jelenlévő házaspárt. Sokola Irén, a Sokola sütöde’ tulajdonosa egy gyönyörű tortát ajándékoz ez alkalomra, mely szintén a dijak között szerepel. Már előre is köszönetünket fejezzük ki Stevens virágos üzletének a szép dijtárgyakért, és mindazoknak, akik akár ajándékukkal, akár munkájukkal, akár jelenlétükkel hozzájárulnak ennek az összejövetelnek a sikeréhez. Mindenkit szívesen látunk a 361-ik Női Fiók szokásához hiven, sőt kérjük, hogy hozza magával szeretteit és jóismerőseit is. MRS. DOMONKOS, elnök. MRS. GÁL IMRE, ügykezelő, MRS. G. SONKOLY, biz. elnök. 422.) EASTON, PA. — Értesítjük a tagtársakat, hogy Horváth István ügykezelő lemondása következtében SZOLGÁLATI JUBILEUMOK A KÖZPONTI HIVATALBAN Az Igazgatóság intézkedése értelmében április 4-ikén, szerdán este, kedves összejövetel volt központi hivatalunkban, melyen résztvettek a központi tisztviselők családjaikkal, az Igazgatóság tagjai, a központi hivatal összes alkalmazottai és több kedves vendég. Ez alkalommal jutalmazta meg az Igazgatóság StefuroskV Gizellát, aki 25 évet, Chonko Ethelt és Eszlári Júliát, akik 15-15 évet töltöttek el a központi hivatal szolgálatában. Az ünnepeiteknek az Egyesület ajándékát Nyers István igazgató, Macker Gyula, az Igazgatóság elnöke, és Bencze János központi elnök adták át, megható beszédek kíséretében, melyekben az ünnepeiteknek az Egyesület iránti törhetetlen hűségét és szorgalmas munkáját méltatták. Mátyásy István jogtanácsos bemutatta Taptich Francis bírót aki a fraternalizmus előnyeit méltatva bemutatta Guenther Superior Court bírót, aki nagy elismeréssel szólott az Egyesület testvérsegitő tevékenységéről. Az ünneplésben a felsoroltakon kívül résztvettek még Dr. Gömöry Sámuel főorvos* Charles Elemér szervezési felügyelő és neje, Cher J. Ferenc szervezési felügyelő, Fülöp János kerületi szervező és neje és mások. A központi hivatal e három kitüntetett munkásának szolgálati jubileumuk alkalmával itt is gratulálunk és őszinte elismeréssel jókívánságainkat fejezzük ki. Európai Tenniszpályák Bajnoknője És Férje A Verhovay Családban Tárnái Dénes és neje, szül. Flórián Aliz nemrég érkeztek Amerikába és Clevelandban telepedtek le, ahol Tárnái Dénes az egyik legnagyobb motorgyárban dolgozik. Az európai sportvilágban Flórián Aliz igen ismert volt, mert Magyarország, Jugoszlávia és Németország női egyéni tenniszbajnokságát megnyerve Középeurópa legjobb hölgytenniszezőjének címét nyerte el. Még a legutóbbi időben is nagy sikerei voltak, hiszen a múlt évben is Németország tenniszbajnoknője lett és ebben a minőségben neves amerikai teniszezőkkel is összemérte az erejét. Az év vége felé azonban a németországi sportlapok szomorú hangokat pengetve kezdtek búcsúzni attól a leánytól, akit mint Európa legígéretesebb női mesterjátékosát emlegettek. Azt írták róla, hogy e fiók a volt eastoni, jelenleg Phillipsburg, Pa.-i 571-ik fiókhoz csatlakozott, melynek ügykezelője Vincze Lajos, 556 Warren St., Phillipsburg, N. J. Kérjük a 422-ik fiók tagjait, hogy ezentúl havidijaikat Vincze Lajos ügykezelőnél szíveskedjenek befizetni és egyleti ügyeikkel minden esetben hozzá forduljanak. A KÖZPONTI HIVATAL. 452.) COLLIERS, W. VA. — Köszönetét mondok a 452-ik fiók összes tagjainak azért, hogy amikor megtudták, hogy 1949 decemberében automobil baleset áldozata lettem s igy tovább kollektálni járni nem tudtam, postán és csekken küldték be a havidijaikat, számos esetben 6 és 12 hónapra előre. Szeretném ha ezt a nemes példát azon néhány tagtársam is követné, aki eddig tőlem várta el a havidijak rendezését, amit azonban balsorsom nem enged meg már. Kérem minden tagtársamat, hogy a havidijakat a hó 25-ikéig szíveskedjen hozzám eljuttatni, hogy az előirt időben el tudjak számolni a központi hivatallal. Előre is hálásan megköszönve tagtársaim szives együttműködését és jóakaratát, maradok tagtársi tisztelettel, PÄLFALVY DÉNES, ügykezelő. Bankett Judge Tapich Tiszteletére Olvasóinknak már hírül adtuk, hogy egyesületünk igaz barátját, Francis Taptich Est), kiváló ügyvédet Pennsylvania állam kormányzója megyei bírónak nevezte ki. Az egyesületi életben mindig vezető szerepet játszó biró tiszteletére a “Fraternal Societies of Greater Pittsburgh,” junius 17-én, vasárnap este 6:30 kezdettel a Wm. Penn Hotel báltermében nagyszabású bankettet rendez. Tekintettel arra, hogy Taptich biró nemcsak igaz barátja egyesületünknek, hanem az itteni magyarságnak is, kívánatos lenne ha magyar származású amerikaiak tekintélyes számban vennének részt ezen a díszvacsorán. Jegyek $5.50-ért kaphatók egyesületünk kpi. irodájában. férjhez ment, Tárnái Déneshez, akinek kedvéért a sportpályákról is visszavonult, hogy teljes odaadással élhessen a hitvesi pályának. S ha volt reményük arra, hogy esetleg mégis visszatér első szerelméhez, a sporthoz, annak is véget vetett az a további hir, hogy a közel jövőben Amerikába jönnek. A lapok hírei igaznak bizonyultak, mint azt mutatja az a tény, hogy Clevelandban telepedtek le és röviddel megérkezésük után a Verhovay család tagjaivá váltak. A kiváló házaspár két kötvénye, összesen $7,500 összegben, azt mutatja, hogy Tarnaiék gyökeret számítanak verni az amerikai életben, mely bölcs elhatározás bizonyára meg fogja könnyíteni számukra a kezdet nehézségeihez való alkalmazkodást. Mig Tárnái Dénésnét sok dicsőség emléke fűzi Európához, mindkettőjükben erős a hit abban, hogy a tudás és becsületes törekvés Amerikában is meghozza a maga dicsőségét. Dus J. László, a clevelandi 14, 366 és 573-ik fiókok kerületi szervezője, aki a felvételüket eszközölte, mindnyájunk nevében szólott, amikor azt mondotta Tárnái Dénesnek és nejének: “Isten hozta önöket Amerikában és a Verhovayak nagy családjában!”