Verhovayak Lapja, 1951 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1951-02-07 / 2. szám
4-IK OLDAL Verhovayak Lapja 1951. február 7. Journal of the Verhovay Fraternal Insurance Ass’n. OFFICE OF PUBLICATION 7907 West Jefferson Ave. Detroit 17, Mich. PUBLISHED MONTHLY BY THE Verhovay Fraternal Insurance Association Managing Editor: JOHN BENCZE, Főszerkesztő Editor: COLOMAN REVESZ, Szerkesztő Editor’s Office — Szerkesztőség: 436—442 FOURTH AVENUE PITTSBURGH 19, PA. Telephone: COurt 1-3454 or 1-3455 All articles and changes of address should be sent to the VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION 436—442 FOURTH AVENUE, PITTSBURGH 19, PA. MINDEN A LAPOT ÉRDEKLŐ KÖZLEMÉNY ÉS CÍMVÁLTOZÁS A VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION CÍMÉRE KÜLDENDŐ: 436—442 FOURTH AVENUE, PITTSBURGH 19, PA. SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada ........................................... $1.00 a year Foreign Countries ......................................................... $1.50 a year Entered as Second Class Matter at the Post Office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. A VERHOVAY ÉLET FONTOS KÉRDÉSEI AZ EGYESÜLET JELENLEGI VEZETŐSÉGE Ez a nagy konvenció esztendeje. S ez az ideje annak is, hogy néhány tag bírálatot mondjon az Egyesület jelenlegi vezetősége (a központi tisztikar és az igazgatók) felett. A jelenlegi vezetőség intézményünk ügyeit az Egyesület összes tagjai érdekében intézte. Megvolt az előrelátása és bátorsága megtenni mindazon lépéseket, melyek szükségesek voltak ahhoz, hogy az összes tagok érdekei biztosítva legyen, megkockáztatva még azt is, hogy igazságtalan bírálattal kelljen szembenállnia azon keverek' részéről, akik másként gondolkoztak. Ez a vezetőség kive* tette az intézkedéseiből — a politikát. Közvetlenül az 1947. évi konvenció után a vezetőség életbeléptette a szervezési felügyeleti programot. Ezt a tervet, mely a vezető biztositó társaságok és testvérségitési alapon működő fratemális egyletek szervezési módszereinek mintájára készült, az 1947. évi Konvenció elfogadta. A Verhovay szervezési munkamező . négy körzetre lett osztva s mindegyik körzet élére egy Szervezési Felügyelő került. Mindegyik szervezési felügyelőnek kötelessége az volt, hogy körzetét kiépítse oly férfiak és nők megnyerésével, akiket ki lehet képezni arra, hogy az Egyesület biztosítási üzletágának jó képviselői legyenek. A főcél elsősorban az volt, hogy minden körzetben legyen legalább három “full-time” kerületi szervező, akik mindegyikének bizonyos számú fiók gondozása volna a dolga. Ez a rendszer azért lett bevezetve, hogy a tagoknak jobb biztosítási szolgálatot biztosítson s az Egyesületnek az uj tagok szerzését elősegítse. Mint ahogy az szokott lenni bármely uj terv megvalósításánál, az uj terv bevezetésénél sok uj akadállyal találkoztunk. Az amerikai üzleti világban az akadály nem szokatlan dolog, s nem szokatlan az sem, hogy egy üzleti vállalat bizonyos változtatásokat eszközöl, ha szükségesnek látja azért, hogy az akadályokat kiküszöbölje. így történt a mi Egyesületünk esetében is, — tizennyolc hónappal később a szervezési felügyeleti rendszeren bizonyos változtatások eszközöltettek, nevezetesen az, hogy négy körzet helyett ötre osztottuk fel a szervezési munkamezőt s mindegyik szervezési felügyelő javadalmazását kommissiós alapra helyeztük. Megállapítást nyert ugyanis, hogy a körzetek tulnagyok voltak négy szervezési felügyelő számára, valamint az, hogy több ‘‘full-time” emberre van szükség. De amikor a vezetőség hozzáfogott ahhoz, hogy a minimálisan szükséges “full-time” kerületi szervezők és kerületi segédszervezők beállításával megerősítse mindegyik körzetet, akkor némelyik fióknál nehézségekkel találkozott, mert ezek valamilyen jogcímen nem akartak egy “fulltime” kerületi szervező által kezelt szervezési kerület részévé válni. Bármilyen különösen látszik is, az ellenvetéseknek legnagyobb része azon fiókoktól jött, melyek nem teljesítették a tőlük elvárt összes kötelességeket. Ezeknek a fiókoknak az ügykezelői] vagy nem akarták, vagy nem tudták kötelességüket teljesíteni az előirt számú uj tagok megszerzésével, viszont a tisztségüket mégis meg akarták tartani. (Érdekes, hogy egyik hetilapunkban ép azok az ügykezelők csapiák a legnagyobb lármát, akik évek óta úgyszólván egyetlen uj tagot sem szereztek, holott az alapszabályok világosan leszögezik, hogy minden ügykezelőnek kötelessége — az ui tagok szerzése.) Amikor megállapítást nyert, hogy a tagszerzés munkája valósággal megállt és Egyesületünk taglétszáma csökkenni kezdett, ennek a vezetőségnek kötelessége volt a veszedelmes körülmény által szükségessé vált intézkedések életbeléptetése. Tudta ez a vezetőség azt, hogy ahhoz, hogy az Egyesület haladjon, feltétlenül szükséges, hogy az ügykezelők irányítása a központi hivatal kezében legyen. Az ügykezelők központi irányítása nem uj dolog: országos magyar testvér segítő egyleteink közül kettőben és az egyéb nemzetiségű testvérsegitő (fraternális) egyletek többségében már évek hosszú sora óta ez a szokás. Ép ezért a vezetőség értesítette a fiókokat arról, hogyha egyszer egy fiók jóváhagyta annak a fióknak ügykezelését egy központi hivatali kinevezéssel beállított egyén által, akkor ez az egyén a fiók-politikától el van választva és munkája biztosítva van mindazideig, amíg előirt kötelességeinek megfelel. A vezetőség ezután javasolta azt, hogy ez az alapszabály módosító javaslatokba is belevétessék. Röviddel azután, hogy hire ment a vezetőség intézkedésének, a bírálók elkezdték a tagság közötti zavarkeltés munkáját. Azt kiabálták, hogy a jelenlegi vezetőség intézkedései diktatorius jellegűek és hogy a fiókokat megfosztják a jogaiktól. Ezen igazságtalan vádaknál abszurdabb, képtelenebb vádakat kisütni lehetetlenség. Először is: hogy vádolhatja bármelyik bíráló ezt a vezetőséget diktátorsággal, amikor ez a vezetőség ezt az ügyet döntésre az össztagság elé bocsáitóttá a decemberi alapszabálymódositó gyűlések alkalmával? Másodszor: mily címen merülhet fel jogosan a diktátorság vádja, amikor az adminisztráció intézkedései az összes tagoknak nem pedig néhány tiltakozónak érdekeit szolgálják? Harmadszor: hogyan emelheti bárki is jogosan azt a vádat, hogy a fiókokat megfosztjuk a jogaiktól? Hát a fiók nem az összes tagokból áll, hanem csak egy pár tiltakozóból? És vájjon nem az összes tagoknak érdeke-e az, hogy a vezetőség az Egyesületet szilárd és egészséges alapon tartsa meg? Nem igaz-e az, hogy ennek az Egyesületnek alapszabályai minden ügykezelőnek kötelességévé teszik nemcsak a havi dijak beszedését és elszámolását, hanem az uj tagok szerzését is? S nem igaz-e az is, hogy minden életbiztosító intézménynek — legyen az fraternális vagy kereskedelmi intézmény — életfeltétele az, hogy állandóan és bőségesen gyarapodjon uj tagokkal, akik meg is tartjuk a tagságúkat?; ÍÉs nem igaz-e az, hogy az az ügykezelő, aki nem tudja vagy nem akarja elérni, hogy az Egyesület ereiben uj vér csörgedezzen s az Egyesület taglétszáma uj tagokkal növekedjék, az az összes tagoknak érdekeit veszélyezteti? És ha a fenti kijelentések igazak, aminthogy a leghatározottabban igazak, akkor ennek a vezetőségnek bírálói hogyan tehetnek ilyen meg nem érdemelt kijelentéseket? Talán ha a “jóakaratu” bírálók tudnák, hogy 317 fiók közül mindössze 27, vagyis kevesebb mint 9% szerezte meg az előirt számú uj tagot, — vagy ha tudnák, hogy az összes uj tagok 65%-át a kevesebb mint húsz szervezési felügyelő, kerületi szervező és kerületi segédszervező irta fel, mig a többi közel 300 fiók, mely a régi szokás szerint választotta meg ügykezelőit, az összes uj tagoknak csak 35%-át szerezte meg, akkor, talán, valamivel tartózkodóbbak volnának a bírálataikban. Vagy ha némely bírálónk tudná, hogy egyes fiókjainknál mily nehéz elég tagot összehozni, hogy gyűlést lehessen tartani, — és hogy milyen nehéz rávenni valakit, aki teljes időt dolgozik gyárban, bányában, vagy máshol, hogy elvállalja a fiók ügykezelését, — vagy ha tudná, hogy idősebb ügykezelőink közül hányán könyörögtek a központi hivatalnak, hogy szabadítsa meg kötelességeiktől, mert azt akarják, hogy munkájukat fiatal emberek folytassák, eleven és lelkes emberek, akik tudnak beszélni a mai fiatalok nyelvén, mert hiszen körükből szerezzük manapság az uj üzletet, — vagy ha tudna arról az ügykezelőről, aki be akarta váltani a kötvényét, ha a központi hivatal nem állít a helyébe egy arra való embert — akkor a mi bírálóink ráébrednének arra. hogy milyen lehetetlenségeket állítanak, amikor a vezetőséget azzal vádolják, hogy diktatórikus és hogy elveszi a fiókok jogait. A vezetőségnek őszinte meggyőződése, hogy a tagságnak túlnyomó többsége értékeli azt, amit a vezetőség érdekében tesz. Ezek a tagok mindennél inkább azt akarják, hogy a fiók-ügykezelést a biztosításhoz értő, szakképzett férfiak és nők végezzék, akik ép oly jó kiszolgálást és biztosítási tanácsot tudnak adni, mint a biztosító társaságok “full-time” ügynökei. Ezeket a tagtársakat nem érdekli a fiók-politika, ezek csak kiszolgálást akarnak. S ennek tudatában a vezetőség az Egyesület össztagsága, nem pedig csak néhány kevés tagja érdekében járt el. S a vezetőség úgy érzi, hogy intézkedéseivel a tagság többségének bizalmát és elismerését nyerte el. A tagtársak tudatában lehetnek annak, hogy a vezetőség bátor és minden félelemtől mentes intézkedései biztosítani fogják őket és gyermekeiket arról, hogy egy szilárd és egészséges Egyesületben való tagságnak összes előnyeit fogják élvezni mindenkor.
