Verhovayak Lapja, 1951 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1951-09-05 / 9. szám
12-IK OLDAL 1951. szeptember 5. Verhovayak Lapja * Ne játszunk politikát, többre visz a “Fair Play” (Folytatás a 11-ik oldalról) vele, hogy tagszerzés során milyen gyakran merül fel az a kérdés, hogy “igaz-e. hogy a fraternalis egyletek felemelhetik a havidijakat.” És nemcsak a szervezők, de még a fiókok tisztviselői és tagjai is tudhatják, hogy mi van e kérdés mögött és milyen következménnyel jár annak felvetése. MINDEN JÓL INFORMÁLT EGYÉN TUDJA, HOGY ILYEN ESET MÉG NEM FORDULT ELŐ A FRATERNALIZMUS KÖZEL KILENC ÉVTIZEDES MÚLTJA FOLYAMÁN. AZ EGYETLEN KIVÉTEL AZ VOLT, AMIKOR A TEMETKEZÉSI ÉS BETEGSEGÉLYZŐ EGYLETEK RÁTÉRTEK A TÖRVÉNYES TARTALÉKKAL BÍRÓ BIZTOSÍTÁS RENDSZERÉRE, DE AZ IS EGÉSZEN MAS ESET VOLT, MINT A HAVIDIJAK FELEMELÉSE. ÉS MINDEN JÓL INFORMÁLT VERHOVAY TAG TISZTÁBAN VAN AZZAL, HOGY A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET VAGYONILAG MÉG SOHASEM VOLT OLY SZU ÁRI) ÉS ERŐS MINT MA ÉS HOGY A MŰKÖDÉSI TERÜLETÜNKET KÉPEZŐ ÖSSZES ÁLLAMOKBAN Ä BIZTOSÍTÁSI HATÓSÁGOK TELJESEN MEG VANNAK GYŐZŐDVE ARRÓL, HOGY EZ ÍGY VAN' Hát akkor minek az ördögöt a falra festeni? Minek tárgyalni egy nem létező kérdést, melynek a legkisebb esélye sincs arra, hogy ma, holnap, jövőre vagy akár tiz év múlva komoly, tényleges kérdéssé váljék? Minek tápot adni az emberek kételyeinek, melyeket lelkiismeretlen ügynökök hintenek el a lelkűkben azon célból, hogy elidegenitsék tőlünk saját tagjainkat azzal, hogy oly veszedelmeket emlegetnek, melyeknek égen-földön semmi esélyük nincs arra, hogy bekövetkezzenek? Miért temetjük az Egyesületet most, amikor egészségesebb mint valaha volt? Mért foglalkozunk előkészületekkel, melyek a beavatatlanokban azt a sejtelmet kelthetik, hogy a temetés rövidesen várható? És minek egy ilyen határozatot leközöltetni a hivatalos lapban, miáltal világgá kürtöljük, hogy még a saját tagjaink között is vannak, akik nem hisznek az Egyesület jövőjében? Semmi kifogásunk nincs az ellen, hogy még az ilyen távoli éi valószinütlen lehetőségek is vita tárgyává tétessenek a fiókgyülésen, a kerületi gyűlésen vagy a nagygyűlésen. Hála Istennek, ez a szólásszabadság hazája! De mert az, nekünk is megvan nemcsak a jogunk, hanem egyenesen kötelességünk arra, hogy az ördögöt a falra festő ezen határozatnák a hivatalos lapban való leközöltetése ellen tiltakozzunk, mert ez súlyos támadás a mi komoly tagszerzési erőfeszítéseink eilen, melyekkel biztosítani akarjuk a fejlődését annak az Egyesületnek, melynek nemcsak nagy múltja, hanem dicsőséges jövője is van! FIATALOK KERESTETNEK Egy másik kerület, úgy látszik, sérelmesnek vette angol lapunkban megjelent azon hirdetésünket, melyben 28-40 éves kor közötti, nős embereket kerestünk szervezői munkára, és e korhatárokra hivatkozva visszaütött azzal a javaslattal, hogy ugyanez vonatkozzék a központi tisztviselőkre, igazgatókra, ellenőrökre, s persze a főszervezőre is. Legyen szabad teljes tisztelettel megjegyeznünk, hogy a hirdetés szövegéből nem következik az, hogy idősebb embereket nem alkalmazunk. Úgy a fraternális mint a kereskedelmi biztosítóknál az általános gyakorlat az, hogy amikor egy uj életpályára való kiképzésre és elhelyezésre kerül a sor, akkor a 40 éven alulinak előnye van. Jóval idősebb embereket is alkalmazunk. De általános elvi szempontból helyesebb a kiképzésre szükséges időt és pénzt/ befektetni egy fiatalabb egyénbe, akinél kevesebb az esély arra, hogy röviddel a munkába állása után öregség vagy betegség következtében kiessen a sorból. Ezt az elvet követik úgyszólván az összes fraternális és kereskedelmi biztositók, de egyik sem értelmezi azt úgy, hogy meg kell fosztani tisztségüktől az idősebb tisztviselőket, akik életük legjavát az illető intézmény szolgálatában töltötték el. Elvégre magától értetődő az, hogy'egy sikeres életpálya megkezdésére alkalmasabbak a fiatalabb emberek, de ténykedéseik irányítására viszont csak a korral kifejlődő tapasztalatokkal rendelkező egyének az alkalmasak. Mire jó az ilyesmiből érzékenységi kérdést csinálni? TAPASZTALAT KIZÁRÁSA Több kerületi gyűlés terjeszti be azt az újszerű javaslatot, hogy az Igazgatóság és Ellenőrző Bizottság tagjává senkise lehessen választható egymásután többször, mint kétszer, vagyis nyolc évnél tovább senki se tölthesse be e tisztségeket egyhuzamban. Ez az elv a komor politikai tapasztalatok szüleménye, de még a politikai életben is csak bizonyos tisztségekre áll, mint például egyes városokban a polgármesteri, egyes államokban a kormányzói és ezután az Egyesült Államok elnöki tisztségére. Nyilván az elv célja az, hogy lehetetlenné tegye egy ember számára azt, hogy túlsók hatalmat kaparinthasson magához. De még a politikai életben sem alkalmazzák ezt az elvet képviselőkre, szenátorokra, a Supreme Court biráira, stb. Azonban a Verhovay nem politikai intézmény. Fraternális jelleggel biró biztositó intézmény az és igy az irányításában józan üzleti elvek kell, hogy érvényesüljenek. Bár sokan nincsenek tisztában ezzel, a helyzet az, hogy az Igazgatók ás a Központi Tisztviselők feladata legelsősorban és legfőképen az Egyesület üzleti ténykedéseinek intézése, mig a fraternális tevékenységek folytatása nagyobbrészt a fiókok hatáskörébe lett utalva. Tehát mint biztosító intézmény a Verhovay elsősorban egy üzleti vállalkozás. És az üzleti vállalkozások széles e világon mindenütt jobb szeretik, ha ügyvezetésüket tapasztalt emberek végzik. Kivéve talán a Verhovay társadalom bizonyos csoportjait, melyekben egyesek a tapasztalt embereket el szeretnék tiltani attól, hogy az Egyesület irányításában és adminisztrációjában résztvegyenek. Nyilván, a javaslat célja az, hogy tapasztalatlan tagoknak is legyen alkalmuk az Egyesületet magasabb tisztségben szolgálni. Hiszen ez dicséretes szándék, de a kérdés ez: ezt az alkalmat még akkor is biztosítani kell, ha ez az Egyesületnek kárára volna? A delegátusoknak minden joguk megvan arra, hogy uj igazgatókat válasszanak, ha meg vannak róla győződve, hogy ezzel az össztagság javát mozdítják elő. De az Egyesület fejlődésének biztositására ugyancsak szerencsétlen módszer volna eltiltani a tapasztaltakat attól, hogy az Egyesület adminisztrációjában résztvegyenek, csak azért, hogy választójogot lehessen gyakorolni. Hadd adjunk csak egy példát. Néhai, közszeretetben álló alelnökürrket, Ári Bélát, háromszor egymásután választották be az Igazgatóságba. Vájjon az újszerű elvnek harcosai valóban úgy érzik, hogy az Egyesületnek javára lett volna, ha meg lett volna fosztva attól a lehetőségtől, hogy Ári Béla tudásával és tapasztalatával élhessen azután, hogy második hivatali ideje lejárt? EGYENLŐTLENEK EGYENLŐSÉGE A kerületi gyűlések egész serege követeli azt, hogy az Egyesület vagy fizessen osztalékot minden tagjának, öregnek, fiatalnak egyaránt, vagy ne fizessen senkinek. Tag és tag között ne legyen külömbség e tekintetben. Ünnepélyesen kijelentjük, hogy minden fenntartás nélkül ragaszkodunk az emberi egyenlőség elvéhez. Visszavonhatatlanul ellene vagyunk minden nemű és fajtájú diszkriminációnak, (még annak is, amit egyes Verhovay tagok gyakorolnak, amikor úgy érzik, hogy egy tag képzettségénél vagy hivatásánál fogva nem ép olyan jó tag, mint a többi és akitől ily előítélet címén megtagadják azt a jogot, hogy valamilyen hivatalt betöltsön.) Ebben az esetben azonban az volna a diszkrimináció, ha az e kerületek által javasolt elvet követnénk. Egyetlen példával meg tudjuk világítani a kérdést. Az a tag, aki 1934-ben, 20 éves korában lépett be és egy $1,000 Húsz Évig Fizetendő, Halálesetre Szóló kötvényt vett ki, $1.94 havidijat fizetett és fizet ma is. Egy másik tag, aki 1949- ben töltve be 20-ik életévét ugyanezt a kötvényt vette ki, $2.63 havidijat fizet és fog fizetni ezután is. Tehát az, aki 1934-ben lépett be, havonta 69 centtel fizet kevesebbet, mint az, aki 1949- ben lépett be. Az az idősebb tag minden évben $8.28-t takarított meg pusztán azért, mert tizenöt évvel előbb töltötte be a 20-ik életévét, mint a fiatalabb tagtársa. Hát akad, aki azt állítsa, hogy az, amit az idősebb tag minden évben megtakarít, kevesebbet érr mint az az osztalék, amit a fiatalabb tagnak fizetünk?! Tehát akkor hogyan állíthatja bárki azt, hogy az egyenlőség elvét fogjuk alkalmazni, ha ugyanazt az osztalékot fizetjük ki annak, aki oly sokkal kevesebbet fizet a biztosítására, mint annak, aki oly sokkal többet fizet? Egyesek azt állítják, hogy az osztalékok kifizetésében megmuta■ i'ozó “egyenlőtlenség” súlyos zavarokat okoz az idősebb tagok körében, őszintén szólva, még eddig mindenkit meg tudtunk győzni fent leirt álláspontunk elvitathatatlan igazságáról. Nem kell oda más, csak megfelelően megmagyarázni az igazságot. De ne felejtsük el azt sem, hogy aki 1934-ben vagy még korábban kötött Verhovay biztosítást, az sokkal alacsonyabb havidijakat fizetett és fizet ma is, mint amennyiért azt bármelyik biztosítónál megkaphatta volna. Amit e réven megtakarított, az sokkal nagyobb összeget tesz ki, mint amennyit bármily törvényes osztalék kitett volna. De akik 1949 január 1-je óta vettek Verhovay biztosítást, azok havidijai sokkal inkább megközelitik a nagyobb biztositók dijait, bár sok esetben (egyes osztályokban, nagyobb összegeknél, stb.) ma is alacsonyabbak. De akkor hogyan lehet a tagokat előnyök tekintetében egyenlővé tenni, ha a kötelességeik nem egyenlők? Ez csak néhány abból a sok tényezőből, melynek szerepe van az osztalékok ügyében, de ez is elég annak megvilágítására, hogy a demokratikus egyenlőség elvének helytelen alkalmazása mily igazságtalanságokat szülhet. Harcos tagtársaink közül egyesek sajnos nem akarják megérteni, hogy azok az elvek, melyek az igazságszolgáltatásban, a törvényhozásban és a politikában érvényesülnek (vagy kellene, hogy minden esetben érvényesüljenek) külömböznek azoktól az elvektől, melyek üzleti szerződésekre (tehát az életbiztosításra) is irányadók. Testvérek, ne játsszunk politikát a Verhovayban, többre visz a “fair play!” (R.H.)
