Verhovayak Lapja, 1950 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1950-08-02 / 8. szám

MK OLDAL 1950, augusztus 2. Verhovayak Lapja Az Ügykezelők Hónapja (Folytatás az 1-ső oldalról) szobafestő ahhoz, ha egy barátja azzal állna elő neki, hogy “tu­dok egy házat, b°l festeni akarnak, meg is mondom, ha a bére­det az információ fejében nekem adod?” Nem igy kellene ennek lenni, Testvér! NEM SEGÍTENEK A TISZTVISELŐK Tisztelet a kivételnek, de ezt is elmondhatja és fájó keserű­séggel el is mondja majd minden ügykezelő. Ott van az ügyke­zelő mellett a fiók elnöke, alelnöke, ellenőre, számvizsgálója, no meg a többi is, ott ahol van. Hány akad közöttük, aki fáradság nélkül megszerezhető komoly információ nyújtásával segitené az ügykezelőt abban az egyletépitő munkában, melynek sikeres el­végzése minden fiók tisztviselőnek egyformán elháríthatatlan felelőssége! ? Hát van a fióknak fontosabb ügye, mint a fiók gyarapítása, fejlesztése, előmenetele? Fontosabb ennél csip-csup ügyeken órák hosszat elvitatkozni oly módon, hogy a végén a tagok már el sem mennek a gyűlésre, nemhogy odahallgatnának? Milyen cimen ragaszkodik a tiszteségéhez az, aki a fiók gyarapításáért az uj­ját sem hajlandó mozdítani, még annyira sem, hogy az ügykezelő vállára tegye a kezét s azt mondja neki: “Kovács Pista meg­nősült,” Sok szót hallani manapság a fiókok és fióktisztviselők jogai­ról, de vájjon mért nem hallunk szót a fiókok és fióktisztviselők kötelességeiről? Vagy már odajutott a világ, hogy a jogokat min­denki megtarthatja, miközben a kötelességeket kedélyes vállvo­­nogatással elhárítja magáról? Hiszen készséggel elismerjük, hogy fáradsággal jár, időt igé­nyel betölteni egy fióktisztséget, de legyen szabad tisztelettel felvetnünk ezt a kérdést: betölti-e a fióktisztséget az, aki nem törődik a fiók gyarapításával? Akinek nem inge, az mindezeket nem fogja magára venni. Ellenkezőleg: elismeréssel lesz a nyílt, egyenes beszédért. KÉRELEM MINDEN TAGHOZ, TISZTVISELŐHÖZ Augusztusban, az “ügykezelők hónapjában” szeretettel ké­rünk minden Verhovay tagot és tisztviselőt arra, hogy tisztelje meg becsületesen munkálkodó ügykezelőjét egy kis ingyen szer­zett, jóakaratu, komoly alappal rendelkező információval. Ko­moly alappal rendelkező információ alatt azt értjük, hogy ne küldjék az ügykezelőt egy öt évvel ezelőtt született és azóta öt más társaságnál bebiztosított gyerek szüleihez. Azokhoz öt évvel ezelőtt kellett volna őt küldeni. Oda küldjék, ahol még nem tör­tént mulasztás, ahol még van legalább valami lehetőség arra, hogy eredményt lehessen elérni. Szeretettel kérünk minden Verhovay tagot és tisztviselőt arra, hogy egy telefonhívással vagy egy komoly adatot nyújtó egy centes levelezőlappal jutalmazza meg ügykezelőjét azért a kitartó, sok nehézséggel járó, sok önfeláldozást igénylő munká­ért, mehet a fiókért, a tagságért és az egyesületért végez. Akkor majd az ügykezelő is el fogja hinni, hogy augusztus az ügykezelők hónapja. Most . pedig nézzük az érem másik oldalát, S bár itt elsősor­ban ügykezelő testvéreinkhez szólunk, reméljük; hogy értenek belőle mindazok a tagok és fióktisztviselők is, akik a sötéten­­látók, a baljóslatú érezlmüek oldalán járva kötik meg a hala­dás szekerét.... MAGASAK A RÁTÁK Sok-sok ügykezelő mondja azt, és sok-sok tag és fióktiszt­viselő értvele együtt, amikor mondja, hogy “mióta a rátákat felemelték, a Verhovay biztosítást nem lehet eladni.” Elismerjük, hogy az olcsó biztosítást könnyebb eladni, de a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a magasabb ráta távolról sem olyan veszedelem, mint ahogy sokan szeretik beállítani. Kezdjük először is ott, hogy a Verhovay üzletszerzés ma sem áll alacsonyabb színvonalon, mint a rátaemelést megelőző két esztendőben. Ha tehát a ráta emelés lassította le a tagszerzés munkáját, akkor mi lassította le a rátaemelést megelőző évek­ben? Vagy tegyük fel a kérdés fordítottját: miért nem volt ma­gasabb a termelés a rátaemelést megelőző két esztendőben, 1947 és 1948-ban? Tény az, hogy ha összehasonlítjuk 1947-48 termelését 1949-50 termelésével, akkor csak azt állapíthatjuk meg, hogy a rátaemelés semmiféle hatással nem volt a tagszerzésre. Ez persze nem egé­szen igaz, mert a rátaemelésnek volt hatása, de a számok mégis csak azt "bizonyítják, hogy a rátaemelésnek sokkal kevesebb köze van a tagszerzési munka lelassudásához, mint az igazi oknak, melyet egy kis lelkiismeretes önvizsgálattal mindenki megta­lálhat . . . De menjünk tovább. Ha bármiféle árunak az árusításában az olcsóság volna az egyetlen döntő tényező, akkor a drága üzletek mind bezárhatnának. Ezzel szemben a tapasztalat azt mutatja, hogy a drága üzletek ép oly jól mennek, ha nem jobban, mint azok, melyek kizárólag az olcsóság alapján próbálnak velük versenyezni. Végül pedig nézzük a tagszerzési eredmények mai kimuta­tását. Junius havában például azt látjuk, hogy 74 fióknál vettek fel ügykezelőink összesen 195 tagot. 245 fióknál egyetlen tagot sem vettek fel. S az arány évek óta pontosan ugyanez. Fiók­jainknak mindössze 23 %-a produkál, 77 %-a semmit sem mutat fel. Ha fiókjainknak ez a 77 %-a is úgy dolgozna, mint a 23 %, akkor junius havában 838 tagot vettünk volna fel. Egy mint ré­gen. Már most, az a 74 fiók, ahol szereztek uj tagokat, azt bizo­nyítja, hogy a magasabb ráta mellett is lehet eladni Verhovay biztosítást. És a ráta ugyanaz volt annál a 245 fióknál, ahol egy tagot sem vettek fel. Mindez világosan bizonyítja, hogy a ráta érv a hangoztatott formájában nem állja meg a helyét. Elvégre, minden gondolkozó ember beláthatja, hogy a magasabb ráta biztosítéka egyesületünk szilárdságának. S a gondolkozó embernek szilárd biztositó kell. MINDENKIT FELÍRTAM, AKIT LEHETETT Sok ügykezelő arra az álláspontra helyezkedik, hogy ő már mindenkit felirt, akit csak lehetett. Aztán jön a másik egylet vagy a nem egy esetben majdnem teljesen ismeretlen kompánia ügynöke és bebizonyítja, hogy nem úgy van. Elvégre a világ nem áll meg. A régiek elhalnak, újak szület­nek, szomszédok elköltöznek s a helyükbe újak lépnek. A fiatalok felnőnek, megházasodnak, életkörülményeik megváltoznak, és igy tovább. Hogy mondhatnánk tehát azt, hogy “mindenkit felirtunk, akit csak lehetett?” Még ha ez igaz is volna az egyik hónapban, már'nem állja meg a helyét a következőben. De igazság szerint egy hónapban sem állja meg a helyét. NEM KELL A FIATALOKNAK A VERHOVAY Ezt is sokan mondják. Van benne valami. Különösen ha nem az ő nyelvükön beszélünk nekik. A mai 21 éves fiatalember­nek hiába mondjuk azt, hogy “állj be az egyletbe, hisz ha az apádnak jó volt, neked is jó lehet.” Elvégre, ez az érv nem állja meg a helyét. Apáinknak jó volt a szekér, de nekünk már autó kell. Ha autó-korban szekeret árulunk, akkor becsukhatjuk a boltot. Fellépésünkkel, tudásunkkal, hozzáértésünkkel be kell bizonyítanunk a mai fiataloknak, hogy a Verhovay már nem sze­kéren jár. És akkor kell nekik is. Kell, ha meg tudjuk értetni ve­lük azt, hogy a Verhovay biztosítás ép oly jó mint a többi, de igen sok tekintetben jobb, mert több kedvezményt nyújt a köt­vény tulaidonosoknak . S a fiatalok beszervezése az a tér, ahol minden fióknak és fióktisztviselőnek fontos feladata és felelőssége van. Mert a fia­talok beszervezése ott folyik a legeredményesebben, ahol a fiók komoly ifjúsági programot követ. Ott ahol minden haladó gon­dolatot elnyomnak, ahol minden újítást elleneznek, ahol min­den kínálkozó tervet azzal utasítanak el, hogy “itt nem lehet,” ott nem is lehet várni, hogy a fiatalok “beálljanak az egyesü­letbe.” Elvégre ott helyben bebizonyítva látják azt, hogy ez az egyesület nem fog nyújtani nekik semmit. Hiába mondja az ügy­kezelő, hogy nem mindenütt van úgy, mint az ő fiókjánál. MÁR 25 CENTES KÖTVÉNY SINCS Ez is gyakori panasz. Sokan vannak, akik még a jókeresetü embernek is az olcsó term kötvényt adták el. Egyik fiatal ügy­kezelőnk mondja, hogy mikor az elődje bebiztosította a gyerekeit, akkor nem is említette, hogy a Verhovaynak van más gyermek­­biztosítása is. Hát ő 25 centeset kötött. És azonmód vett rendes életbiztosítást egy kompániánál mindkét gyerekének. Sokan állítják azt, hogy “a szülők nem bírnak fizetni többet.” Ha ez tényleg igy volna, akkor az érv megállná a helyét. Az ese­­iek 90 r/c -ában azonban kiderül, hogy a többet fizetni nem bíró szülő azonmód kivett a gyermekének egy ezer dolláros biztosítást egy kompániánál. És amikor az ügykezelő elment átírni a felnőtt osztályba a 16 éves gyereket, akkor már nem kellett a szülőknek az uj kötvény. Ezer meg ezer rendes tagot veszítettünk el igy. Törléseink igen nagy része itt következik be. A 16 éves kort elért term kötvényes gyermektagság az a repedés, melyen át kifolyik a hordóból a jó bor. Valamikor 300 és 500 dollár biztosítás jó pénz volt. Ma sem­miképen sem elegendő. Minden ügykezelő kötelességének kell, hogy tartsa mindent elkövetni azért, hogy a szülők már most rendes biztosítási kötvényt vegyenek ki a gyermekeiknek, akár­milyen messze van a 16-ik születésnapjuk. Ha mi nem írjuk át, a biztositó ügynök majd felírja. 100 szülő közül 95 nem várja meg a gyermeke 16-ik születésnapját. Ha az ügykezelő megvárja, — elkésik. (Folytatása a 3-ik oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom