Verhovayak Lapja, 1947 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1947-12-03 / 23. szám
IG-IK OLDAL Verhovayak Lapja Hősi halottak emlékének áldoztak a bányászfiókok — Arcképátadási Ünnepély Nanty Glo. Pa.-teán. — A vintondalei 61-ik, a nettletoni 347-ik és a Nanty Glo-i 386-ik fiókok közösen rendezték meg e három fiókunk öt hősi halottja emlékére arcképátadással egybekötött gyászünnepélyüket a Nanty Glo, Pa,-i Veterans of Foreign Wars 3489-ik csoportjának ez alkalomra különösen szépen ' kidiszitett nagytermében november 9-ikén, vasárnap. A nyugatpennsylvaniai bányavidék szivében lefolyt kegyeletes eiíilékünnepre nagy számban gyűltek egybe a Verhovay bányászok, hogy kifejezésre juttassák a hősi halottak gyászoló hozzátartozói iránti részvétüket. Egyesületünk igazgatóságának és tagságának képviseletében Bencze János központi elnök. Szabó János, központi számvevő, Vízi Lajos igazgató és Cincel Lajos kerületi szervező vettek részt az ünnepélyen. A veteránok csoportjának zászlás felvonulásával és a My Country eléneklésével vette kezdetét a gyászünnep műsora, melyet azután Kovács János, a 386-ik fiók elnöke nyitott meg, aki üdvözölte a megjelenteket és a műsor levezetésére felkérte Cincel Lajos kerületi szervezőt. 'Vízi Lajos igazgató a Verhovayak családjának 60,000 tagja nevében fejezte ki őszinte részvétét a gyászoló szülőknek és a Verhovay tagság őszinte együttérzésének hangsúlyozásával vigasztalta őket fájdalmukban. Ft. Father McCarthy, a helybeli St. Mary’s római katolikus hitközség plébánosa a hősök lelkiüdvéért mondott imádságot, majd Szabó János központi számvevő mondott emlékbeszédet angol nyelven, Geliofc Dominic polgármester, Kresosky Mihály, a Veterans of Foreign Wars 3489-ik csoport- j jának parancsnoka és Lester Greene hőseink önfeláldozását méltatták, majd Nt. Papmeder István, a vintondalei magyar református egyház lelkésze mondott magyar emlékbeszé - det, melyet imádsággal fejezett he. Bencze János központ: elnök ezután a hálás kegyelet szavainak kíséretében leleplezte és ünnepélyesen átadta a 'gyászoló hozzátartozóknak Hegedűs Ferenc, Lökös József, ífj Gyürke Miklós, Molnár Géza és György József arcképfestményét, mint az Egyesület tagságának ajándékát. Az ünnepély mély hatást gyakorolt a közönségre, amiért elsősorban a három fiók tisztviselőit, Gulyás István elnököt és Szuperek Péter ügykezelőt a 61-ik fiók részéről. Biliari István elnököt és Olexa János ügykezelőt a 347-ik fiók részéről s Kovács János elnököt és György József ügykezelőt a 386-ik fiók részéről, illeti az elismerés. A vidéki vendégeket az ünnepség előtt György Józsefék és utána Lökös Istvánék látták vendégül, A gyászoló hozzátartozókat fájdalmukban kisérje a Verhovay tagság maradandó részvétének bizonyossága. Köszönet nyilvánítás —17-IK KERÜLET.— A 17-ik kerület összes képviselői hálás köszönetét monnak az Alliance, Ohio-i Verhovay Otthon tisztikarának és a Női Klub tagjainak azért a szép és váratlan sziveslátásért, melyben bennünket részesítettek a 17-ik kerület november 23-ikán az alliance! Verhovay Otthonban megtartott gyűlése alkalmából. A gyűlés derekán a tagtársnők szépen megteritett asztalhoz szólították a delegátusokat és dicsér etreméltó, igazán nagyszerű sült csirkével, hozzávalókkal és süteményekkel vendégeltek meg. Elismert Kúti Tamás kerületi elnök mondotta az asztali áldást és ő volt az áldomás mester is, aki megköszönte a finom ebédet és kijelentette, hogy alliancei testvéreink körében még mindig - él a baráti szeretet. Sok szerencsét kívánva alliancei Verhovay tagtársainknak, maradunk tagtársi tisztelettel ELISMERT KUTI TAMÁS, a 17-ik kerület elnöke: MOLNÁR J. FERENC, a 17-ik kerület jegyzője. FIÓK HÍREK Figyelem! Lapunk következő száma december 17-ikén jelenik meg Az e számba szánt közlemények beérkezésének határideje DECEMBER 12, PÉNTEK REGGEL. — Ez után beérkező közlemények a következő számban már nem helyezhetők el. 5.) MAYNARD, O. — Tisztviselő választást tartunk évi gyűlésünkön, melyet vasárnap, december 14-ikén, délután 2 órai kezdettel tartunk meg a Csajka féle üzlethelyiségben. Ekkor tárgyaljuk meg az 5-ik fiók decemberben bekövetkező ötven éves jubileumának előkészítését is. Kérném mindazon tagtársakat, akiknek kötvényét kölcsön terheli, hogy a saját érdekükben fizessék be a kamatokat és amennyiben lehetséges törlesszék a kölcsönt is. Ha kölcsönüket visszafizetik, akkor szükség esetén uj kölcsönért lehet folyamodni a kötvény teljes tartalékának erejéig. Sokan vannak a tagtársak között, akik nemcsak a kamatot, hanem a kölcsönt is meg tudnák fizetni. Saját magukkal és kedvezményezetteikkel tesznek jót, ha igy járnak el. SHADI GYULA, ügykezelő. 8.) JOHNSTOWN, PA. — December 21-ikén tartjuk meg rendes havi és tisztújító gyűlésünket. Ezen a gyűlésen minden tagtárs tartsa kötelességének résztvenni és szavazatát leadni. Akadnak még olyan tagtársak is, akik még azt sem tudják, hogy van tisztikar és baj esetén nem/ tudják kihez forduljanak. Ép ezért fontos, hogy e gyűlésen minden tag megjelenjen. Gyűlés után frissítőkkel szolgálunk régi szokás szerint. LENGYEL ISTVÁN, elnök; DUDÁS FERENC, ügykezelő. 21-IK SZENT ISTVÁN FIÓK — YOUNGSTOWN, O. — Fiókunk december 7-ikén. vasár-NF.Vl iBRKEZTF.K BE A H AVIDI JAK ! 1917 október havára, november 6-ikáig, amikor a központi hivatal hivatalosan lezárta az októberi havidij Kimutatásokat, a következő fiókoktól: 3, Oneida, Pa. — ló. Star Junction, Pa. — 22, Whiting. Ind., —.23. Pocahontas, Va, — 116. Wadsworth, O. — 293, Thorpe, W. Va. — 373, Wheelwright. Ivy. — 396. Perryopolis, Pa. — 399, Richey vilié, Pa. — 418, Mansfield, O. — -129. Dearborn. Mich. — 431, Hemphill, W. Va. — 441, Duquesne, Pa. — 503, Chicago. 111. — 7.27», bos Angeles, Calif. — M.59, McDonaldton. Pa. — M. 86,Homer City, Pa. — M.132, Sheppton, Pa. A fentiek közül még 1947. november 21-ikéig sem érkeztek be az októberi havidijak a következő fiókoktól: 116, Wadsworth, O. — 399, itieheyville, Pa. — 431, Hemphill, W. Va. A következő' fiókok küldték be októberben a szeptemberi havidijakat: 23, Pocahontas, Va. — 373, Wheelwright, Ky. (augusztus és szeptember), 399, Richeyville, Pa. — 467, Masury, O. — 418, Mansfield, O. — 429. Dearborn, Mich. — 431, Hemphill. W. Va.— 563, Chicago, 111. — 506, Donorai, Pa, — 525, Los Angeles. Calif. — M.59, McDonaldton. Pa..és M.132, Sheppton, Pa. Felhívjuk a fiókok ügykezelőinek és elnökeinek figyelmét arra, hogy a havidijak valamint a havi jelentők az előirt határidőn belül küldendők be. A KÖZPONTI HIVATAL 1947. december 3. • nap délután 2 órai kezdettel tartja meg ÉVZÁRÓ gyűlését a Szent István Otthonban. Ez alkalommal választja meg a tagság az UJ TISZTIKART 1948-xa s azért kérjük a tagtársakat, hogy pontosan jelen- I jenek meg. Ugyancsak kérjük, hogy felvett kölcsőneikre a törlesztést és az esedékes kamatokat is rendezzék a lehetőség szerint. HABODÁSZ ÁGOSTON, elnök, DANISH JÓZSEF, ügykezelő. M.23.) PITTSBURGH, PA— Felkérem a tagtársakat, hogy szíveskedjenek megjelenni a december 14-ikén, vasárnap megtartandó évi gyűlésen, mely pontosan 3 órakor kezdődik. Tekintve, hogy január 1- jével kezdődőleg a Verhovay 262-ik fiókhoz csatlakozunk, ezen a gyűlésen közösen választjuk meg az uj tisztikart és intézzük el a felmerülő egyéb fontos ügyeket. Kérem minden tagtársamat, hogy havidiját szíveskedjék rendezni december 20-ikáig. CERNY HENRY, ügykezelő. 26.) SHARON, PA. — Tisztí ujitó évi gyűlésünket december 7-ikén, vasárnap tartjuk meg. Gyűlés után szórakozás. Minden tagtársunkat várjuk KUTI TAMÁS, ügykezelő. 34.) PITTSBURGH, PA. — Tekintve, hogy a volt Munkás Betegsegélyző Szövetség 106-ik osztályának elhatározása az. hogy január 1-jén a 34-ik fiókhoz csatlakozik, felkérem úgy a 34-ik, mint az M. 106-ik fióknak minden tagját, hogy jelenjen meg a december 14-ikén. vasárnap délután 2 órai kezdettel a 120 Flowers Ave., alatti Magyar Otthon nagytermében megtartandó évi gyűlésen, melynek főtárgya a tisztviselő választás s igy azon az M. 106- ik fiók tagjai is jogosak szavazni. Kérem mindazokat, akiknek kötvényét kölcsön terheli, hogy arra a kamatokat szíveskedjék befizetni még a hónap vége előtt, nehogy a kamat az adósságot növelje. MÉSZÁROS GYÖRGY, ügykezelő. 36.) DETROIT, MICH. — Tisztelettel értesítem fiókunk tagjait, hogy évzáró gyűlésünket a fiók rendes havi gyűlése alkalmával, december 7-ikén. vasárnap, délután 1 órai kezdettel tartjuk meg a volt Verhovay Otthon nagytermében. 8005 W. Jefferson Ave. Tekintettel arra, hogy ezen az évzáró gyűlésen nagyon sok fontos ügy szerepel a napirenden, valamint arra, hogy ez alkalommal választjuk meg a fiók tisztviselőit az 1948 évre, kérem minden tagtársamat, hogy jelenjen meg. Egyben felkérem a tagtársakat, hogy esetleges kötvénytartozásaikra az esedékes kamatot a decemberi gyűlésen feltétlenül szíveskedjenek befizetni. Abban a reményben, hogy december 7-iki gyűlésünkön mindannyian • együtt i (Folytatás a 11-ik oldalon)