Verhovayak Lapja, 1947 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1947-12-03 / 23. szám
(VERHOVAY JOURNAL) VOLUME XXX. 1947. DECEMBER 3. 51 NO. 23 Jóváhagyták a kerületi gyűlések az alapszabály módosításokat Lapzártára beérkezett az őszi kerületi gyűlések jegyzőkönyveinek nagyobb része, melynek alapján megállapítást nyeli, hogy a Verhovay Segély Egylet XXI ik Nagygyűlésén eszközölt alapszabály módosításokat a kerületi gyűlések óriási többsége elfogadta és jóváhagyta. A már eddig beérkezett jóváhagyó szavazatok alapján tehát tudomására hozzuk tagtársainknak, hogy az összes alapszabály módosítások 1918 január l.-jén életbelépnek s igy a betegsegélyezés, fiók-ügykezelés, szervezés terén és az egyesület összes többi ügyeiben ettől fogva az uj szabályok lesznek irányadók. Az újítások főbb pontjait a következő lapszámokban fogjuk ismertetni. Év végére utaljuk ki az idei osztalékokat — A Csatlakozott Munkás Betegsegélyző Szövetség Tagjai A Verhovay Tagsággal Együtt Részesülnek Osztalékban. — A Verhovay Segély Egylet mindazon tagjai, akik 1944 január 31-ike előtt kelt, teljes érvényben lévő kötvénnyel rendelkeznek, ez év december havának vége felé osztalékban részesülnek. Az osztalékra jogos a felnőtt , és gyermekosztálynak minden olyan tagja, akinek kötvénye 1946 decemberében legalább három éve volt érvényben, feltéve, hogy arra a havidijait 1947 november havi zárlattal hiánytalanul befizette s igy egyetlen hónappal sincs hátralékban. Nem jogos tehát osztalékra az a tag, akinek kötvénye 1944 január 31-ike utáni keletű, mert az a múlt év decemberében még nem volt teljes három évig érvényben. Nem utalhatja ki a központi hivatal annak az egyébként jogosult tagnak az osztalékát sem, aki 1947 novemberi zárlattal havidijaival hátralékban volt. Ez a követelmény az oka annak hogy a központi hivatal nem utalhatja az osztalékokat december vége előtt, mert előbb fel kell dolgozni a novemberi havi jelentőket annak a megállapitására, hogy minden osztalékra jogosult tag befizette a havidijait. Az egyes tagoknak kiutalandó osztalék összege megközelítőleg ugyanaz lesz, mint tavaly volt. A konvencióról szóló, lapunkban megjelent, részletes beszámolóban ismertettük Egyesületünk biztosítási szakértőjének magyarázatait, melyek szerint az osztalékok összegét csak akkor növelhetjük, ha a befektetéseink kamatjövedelmére és Egyesületünk ügyviteli költségeire kiható gazdasági viszonyokban lényeges javulás áll be. A Munkás Betegsegélyző Szövetség sohasem fizetett osztalékot. Tekintettel azonban arra, hogy a csatlakozási szerződés értelmében a Munkás Betegsegélyző Szövetség tagjai minden tekintetben egyenjoguakká váltak a Verhovay Segély Egylet tagjaival, ezentúl a volt Munkás Betegsegélyző Szövetség tagjai Egyesületünk tagságával együtt és egyenlőképen részesednek az osztalékokban is. Ezek szerint mindazok, akik 1944 január 31-ike előtt léptek be a Munkás Betegsegélyző Szövetségbe s a csatlakozás révén Verhovay tagokká váltak, ugyancsak részesülnek osztalékban, feltéve, hogy havidijaikkal 1947 november havi zárlattal hátralékban nincsenek. Mint a múltban, úgy az idén is, a központi hivatal az osztalékokat az ügykezelőknek küldi ki szétosztásra. Ha csak telsen előreláthatatlan és áthidalhatatlan akadályok nem merülnek fel, az ügykezelő tagtársak az osztalékokat december vége felé kapják meg. Amennyiben az osztalékokat havi gyűlésen szokták átadni a tagtársaknak, leghelyesebb, ha az idei osztalék szétosztását a januári havi gyűlésre tervezik. A Gyermekosztály havi 15 és 25 centes, “A” és “B” osztályú “term” kötvényekkel rendelkező tagjai szintén részesülnek osztalékokban és pedig oly formában, hogy a központi hivatal két havidijat ir javukra, feltéve, hogy kötvényeik 1946 decemberében már legalább három éve voltak érvényben és azokra a havidijakkal 1947 november havi zárlattal hátralékban nincsenek, A gyermekosztály ily “term” kötvényei után járó osztalékkal az ügykezelőknek nincs, dolguk, mert a havidijakat a központi hivatal Írja jóvá úgy e gyermektagok nyilvántartási kártyáin, mint a következő hónapban kiküldendő gyermekosztályi havi jelentőkön. Lélekemelő esemény volt South, Bend emlékünnepe — Zsúfolt Ház Előtt Adták Át A 132-ik Fiók Öt Hősi Halottjának Arcképfestményét. — HON. ROBERT A. GRANT,- U.S. kongresszusi képviselő ünnepi beszédet mondott a South Bend, Ind.-i 132-ik fiók öt hősi halált halt tagja emlékére rendezett gyászünnepélyen. A szónok előtt, virágerdő mögött, amerikai zászlók alatt, állanak az arcképfestmények, melyeket ez alkalommal adott át a gyászoló hozzátartozóknak Szalánczy János központi pénztárnok. Hatalmas közönsége volt a 132-ik fiók kegyeletes emlékünnepének, mely november 16- ikán, vasárnap délután folyt le a South Bend-i Verhovay Otthonnak ez alkalomra rendkívül szépen feldíszített nagytermében. A helybeli Verhovay tagság, egyházak s egyletek vezetői, katonai és városi hatóságok képviselői és úgyszólván az összes környékbeli Verhovay fiókok kiküldöttei zsúfolásig megtöltötték a hatalmas termet, melynek színpadán ritkaságszámba menő hatalmas virágos kosarak keretében álltak a csillagsávos lobogók takarója alatt a fiók hősi halottainak arcképfestményei. Egyesületünk régi és uj igazgatói között ott látuk Körösfőy Jánost és nejét és Körösfőy Mihályt Alliance-ból, Vizi Lajost Scalp Level, Pa.-ból, Macker Gyulát Detroitból, Turner Józsefet és nejét Youngstownból, Szalay Józsefet, Kolozsváry Kálmánt és Dr. Kovács Andort Clevelandból, Gross Henryt Pittsburghból és természetesen Nyers Istvánt, a 132-ik fiók elnökét, egyesületünk uj, south-bendi igazgatóját, aki az ünnepélyt megnyitotta, üdvözölvén a fiók tagjait s vendégeit és szívből fakadó szavakkal fejezvén ki részvétét a South Bend-i Verhovay hősi halottak gyászoló hozzátartozóinak. A műsor levezetését Wukovits Ferenc ügykezelő vette át, aki angol nyelven köszöntötte a vendégeket s biztosította az elesett hősök szüleit és hozzátartozóit a Verhovay tagság maradandó részvétéről. Az Amerikai Himnuszt a 132-ik fiók bájos, tehetséges énekesnője, Györkös Elza énekelte el. Betegen jött el, hogy eleget tegyen vállalt kötelességének s gyengeségét katonás bátorsággal küzdve le csengő hangon énekelte el a nemzeti dalt, csak az utolsó szónál csuklóit el és aztán — össze is esett, önfeláldozó szereplésével a hősök példáját kö(Folytatása a 2-ik oldalon)