Verhovayak Lapja, 1947 (30. évfolyam, 1-24. szám)

1947-08-20 / 16. szám

6-IK OLDAL 1947. augusztus 20 Martins Ferry, 0« és vidéke a magyar nemzet árváiért Rendkivüli sikerű nyári ünnepélyt rendezett Tildy Zoltánná árvaalapja javára Martins Ferry, Yorkville, Til­­tonville, O., és környéke magyarsága. Az ünnepségen részt vett Verhovay testvérek bizonyára örömmel értesülnek arról, hogy ezt a nemes vállalkozást nem pártolták hiába. Bevétel volt $639.44, kiadás $286.77, s a maradvány $352.67, mely összeg beküldetett az Amerikai Magyar Se­gélyakcióhoz Tildy Zoltánná árvaalapja számára. A ma­gas színvonalú műsort Zsigray népszerű zenekara tette színessé remek muzsikájával, melyet a jótékony célra való tekintettel ingyen szolgáltatott ez alkalommal. A szabadtéri szinpadon elsőrendű művészi számok hang­zottá^ el, melyek között ki kell emelnünk Nemes Jó­zsef kerületi szervezőnk énekszámát és szavalatát, vala­mint a magyar diszruhás leányok csoportját, akik külön gyűjtéssel is hozzájárultak az ünnepély sikeréhez. A bi­zottság hálás szívvel mond köszönetét az ünnepségen résztvett hatalmas közönség minden tagjának, valamint a szónokoknak és szereplőknek és mindazoknak, akik se­gítettek ez emlékezetes események előkészítésében és le­rendezésében. A bizottság nevében: VISNYÁNSZKY PÁLNÉ. Logan, W. Va. magyarsága 9 magyar árvát gondoz Julius 4-ikén, a Szabadság napján, nagy bált ren­deztek a Logan vidéki magyarok a nyomorúság rabsá­gában sínylődő magyar árvák javára. Nem először tet­ték. Egy évvel azelőtt vállalta el a Logan, W. Va.-i és vi­déki rrtagyarság kilenc óhazi árvának eltartását és annak költségeit azonnal be • is fizették az első esztendőre. S most, hogy az első év végéhez közledtek, hozzáfogtak e derék magyar testvérek, hogy előteremtsék e 9 árva el­tartásának tekintélyes összegre rugó költségeit a második esztendőre. E célból rendezték a bált, melyről Vizi János ügykezelő a következőképeit számol be központi elnö­künkhöz irt levélében: “Igaz, hogy a bált a 248-ik fiók nevében tartottuk, de az összes Logan környéki és tá­volabb lakó magyarok is részt vettek benne. Sok félelem­mel és aggodalommal készültem erre a bálra, de rette­gésem hiábavalónak bizonyult, mert örömmel és büszke­séggel jelenthetem Elnök Urnák, hogy a szükséges ösz­­szeg megvan. S ezt az összeget, $351.00-t úgy mint a múlt éyben, ismét önnek, a Verhovay Elnökének, a Ma­gyarság vezérének küldöm azzal a kéréssel, hogy juttassa el az illetékes helyre.” Vizi János és Vagner András bizottsági tagok kéré­sére köszönettel nyugtázzuk az e célra befolyt következő adományokt: özv. Id. Dudás Mihályné ajándékáért be­folyt $14.50, Mrs. Parragh Julia ajándékáért befolyt $9.75, László Ferenc $3.40, Tóth Vendel $3.40, Kish Géza $2, Kovács János és neje $3.20, Király János és neje $5, Harry« Bushkar $3, Albert György $1, Propst Lajos $7, Szepesi Istvánná $4.30, id. Dorogházi István $1, Domo­kos Mózes $2, Koródy László $5, Andrasik Márton $1, Bognár József, Hetzel, W. Va. $5, Diczkó Ferenc és neje $3, Csanády Péter $2, Török Lajos $2, Kish József $1, Iván József $3, Vizi János és neje $4.40, Gyöngyösi János ,és neje $2, Székely Antal $1, Tóth Bertalan $2, Kövesdi M. $1, Siller József $2, Kondor Sándor $2, Bella István> és Molnár János 1-1 nagy sonkával, Vagner And­­rásné 1 font virslivel, Vagner András, Albert György, Tarsoly Sándor és Kish András 1-1 üveg itallal járultak hozzá a bál sikeréhez. Igaza van Vizi János ügykezelőnek, amikor ezt Írja: “Ebből is lehet látni, hogy a nép mindig adakozik, ami­kor a magyar árva gyermekékről van szó. Felbuzdulva ezen a sikeren, elhatároztuk, hogy a következő julius 4-iki ünnepnapon ismét tartunk ilyen mulatságot és továbbra is kérjük úgy a helybeli, mint a vidéki magyar­ság támogatását. A bizottság ezúton mond köszönetét a megjelent vendégeknek, valamint mindazoknak a fér­fiaknak és nőknek, akik egész éjjel dolgoztak a siker ér­dekében. Nékik és mindazoknak, akik pénzbeli vagy egyéb adománnyal növelték az eredményt, szívből mon­dunk köszönetét abban a tudatban, hogy a Logan vidéki magyarság kilenc magyar árvája hálával fog rájuk gon­dolni. Vagner András és Vizi János, bizottsági tagok.” A fenti köszönő sorokhoz a legőszintébb elismeréssel járulunk hozzá mi is. Szívből kívánjuk, hogy a Logan vidéki magyarság nemes példáját minden Verhovay fiók és az amerikai magyarság minden telepe kövesse. 1947 junius havában utalt betegsegélyek és csonkulási segélyek SICK AND MAIMING BENEFITS PAID IN JUNE, 1947 Verhovayak Lapja 8r. Name of Member Amount Fiók Tag Neve Összeg Pr. Joseph Geolgond $37.70 2 Emery Delbo 26.28 Stephen Majoros 25.12 Andrew Szőke, Jr.13.68 Andrew Szőke, Sr.68.56 133.64 3 Andrew Mihaleck 35.42 5 William Sabo 35.42 8 Mrs. Lewis Hegedűs 15.00 Flank Labas 73.12 Mrs. John Wilmering 15.00 John Zvarik 34.28 137.40 9 Mrs. Kalman Kiss 28.56 Helen Kovach 16.00 John Milak 9.14 53.70 10 George Mate 8.00 11 Julius Borchick32.00 John Chomo22.84 Michael J. Pelko27.42 82.26 13 Mrs. Mary Katona 43.42 Charles Nemes 32.00 John Nemeth 13.70 Nicholas Pentek44.56 Thomas Perey5.71 Lucas Schreck17.71 Charles Soltész28.56 Stephen T. Szabó25.14 210.80 14 Kalman Danes 26.28 Joseph Dorko 53.70 Geroge Glogyan34.28 Mrs. Julius Luksa32.00 Mrs. John Mate27.42 Michael Mecsei50.26 Mrs. Paul Merk27.04 Frank Mor25.14 Mrs. Joseph Nagy15.00 John Palur29.70 Elek Perna17.14 337.96 Principal .................... 2,064.00 Interest ............................. 48.14 H. Charges ....................... 2.20 ADJUSTMENT: Loan Interest ...................................... MUNKÁS BETEGSEGÉLYZŐ: Loan as of June 1st......... 8,150.15 New Loans ..................... 31.00 Interest for: Neiszer ..................... . 2.81 Szalay ......................... .31 Mrs. Szalay ............ .32 Handling chgs. interest ................ Payments ............................................. Deceased .............................................. Cash Surrender ..........._...).............. Adjustments .......................................... M. B. Deaceased ............................ Interest ................................. Payments and int................ Loan balance June 1st. 1947 ........ New Loans .................... 100.00 M.B. loans as of June 1st. 47 147.00 Branch Name of Member Amount Fiók Tag Neve összeg 16 Mrs. Gabor Chubboy 52.56 20 Mrs. Elizabeth Kish Coffman 15.00 Stephen Reho 33.14 Louis Szucs 26.28 74.42 21 John Adam 9.14 Andrew Benish10.85 Mrs. Joseph Gregosits36.56 Anthony Letoha18,28 Mrs. Margaret Mislai Tarcy15.00 89.83 22 Mrs. John Jacko 36.56 23 Mathew Bogár115.40 George A. Perez32.00 147.40 24 Mrs. Paul Veszelovszki28.56 25 Margaret C. Bozo15.00 Joseph Mészáros35.42 Mrs. Elizabeth Taraczkozy36.56 Nicholas Vajda53.70 Andrew Vargo19.42 160.10 26 Mrs. George Ferencz 17.14 Emery Kish 64.00 Joseph Kismarton 80.00 Kalman Major 27.42 Irma Pacsy 15.00 Mrs. John Szakach 2.28 205.84 27 Joseph Drugaj 48.00 John Halasz 18.28 66.28 29 Andrew Horvath29.70 Nicholas F. Kovács40.00 69.70 31 John Edward Bacha 8.00 Joseph Nagy, Sr. 37.70 Joseph Rusznyak 33.14 78.84 32 Louis C. Kalarich 137.13 Michael Kosty 34.28 2,114.34 .07 8,184.59 10,299.00 500,896.97 50.34 2,056.64 1,546.53 127.60 58.91 3,840.02 140.19 2.81 32.39 175.39 4,015.41 1,616.46 Branch Name of Member Amount Fiók Tag Neve Összeg Mrs. Anna Mora 15.00 186.41 33 Joseph Kovács 27.42 Paul Salata 18.85 Mrs. John Tamas 38.84 Lawrence Waltimire 9.14 94.25 34 John Bishop 19.42 Alexander Papp 5.70 John Santa 36.56 61.68 36 Mrs. Harvey Bond 15.00 Mrs. Peter Hadnagy 46.84 Mrs. Alexander Kondor 15.00 Dennis Sigyarto20.00 Mrs. John Szász55.98 Andrew Toth35.42 188.24 37 John Demeter 35.42 Mrs. Andrew Havas 27.42 Andrew Popely41.14 Helen B. Reihel20.00 123.98 39 Michael Elekes40.00 Flori Nemeth30.28 70.28 40 Mrs. Anna Lapoczka 22.84 Andrew S. Takacs 11.42 34.26 42 Joseph Kassay 51.42 Joseph Polanyi38.84 90.26 43 Anthony Baranyi, > Sr.28.56 Mrs. Mathew Nagy14.84 43.40 45 Elmer Ehasz 10.28 Stephen Nagy 35.42 Charles Rorak34..28 79.98 48 Edward Chaab 32.00 Jacob Haag 35.42 Victor Horn 35.42 Joseph A. Kammermayer 1(7.71 Martin Lukacs 24.00 Frank Nemethy 17.14 Vencel Oros36.56 Nándor Szombathy49.71 Margaret Varga 27.42 275.38 49 Michael Gruber 36.56 52 Andrew Leki 28.56 Michael Polgar160.00 Peter Puskas19.42 Aloysius Stenger64.00 271.98 53 Joseph Benke 67.42 57 Mrs. Elizabeth Davoli 15.00 Mrs. Julia Aloverio 15.00 30.00 59 Louis Balog 17.71 John Kocsis 38.84 Julia Koval 38.84 Frank Kurty 50.28 Ida Emma Vakaró 15.00 Mrs. Helen Wright 9.14 169.81 61 Paul Gulyas 48.00 64 Theodore Novak 24.00 Mrs. Priscilla Schwab 21.70 45.70 66 Andrew Csender72.00 Helen Lakatos32.00 104.00 67 Joseph László 13.70 John Pinter 35.42 49.12 68 Gabriel Bagoly 9.14 Joseph J. Drotos 8.00 John Takacs 32.00 Mrs. John Tenki 30.84 79.98 247.00 , 1,863.46 GRAND TOTAL: Loans, Liens, Senior, Junior — at end of June 1947 .................................................. $498,745.02 JOHN SABO, Supreme Auditor. STATEMENT OF LOANS AND LIENS FOR THE MONTH OF JUNE 1947 SENIOR : Loan balance June 1st. 1947 ......................... $490,597.97 NEW LOANS: Total Loans and Liens, at end of June 1947 ............... $496^881.56 JUNIOR : (Folytatás a 7-ik oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom