Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-10-30 / 44. szám
(Verhovay íoumú) VOL. XXIX. ÉVFOLYAM NO. 44. SZÁM DR. CSORNOKY VIKTOR KÖVETSÉGI TANÁCSOS, ID. MAGYAR ÜGYVIVŐ OKTÓBER 6-1 ÜNNEPI BESZÉDE Áz Egyesült Államok kormányzóihoz! az Amerikai Egyesült Magyar Kedves Magyar Testvéreim! Csaknem száz esztendővel ezelőtt, ezen a napon, 1849 október 6-án, hosszú időre sírba szállt a magyar nemzeti függetlenség és a magyar szabadság gondolata. Október 6-ában koncentrálódik a nemzeti gyásznak egy igaz ügy elbukása feletti kifejezése, — ezen a napon mártírokká váltak azok, kik a magyar szabadság ügyének legelsővonalbeli hordozói voltak. Azóta 97 esztendő telt el, és a magyar nép gyászolva őrzi lelke mélyén azoknak az emlékét, akik úgy szerették hazájukat és a szabadságot, hogy az életüket tudták adni érte. 97 esztendő óta minden évben gyászünnepségek hoszszu során idézték fel szónokok az 1848—49 es szabadság harc dicsőséges hacait, nemes eszményeit és tragikus bukását és ha október hatodikéban minden rendszer meg is találta a maga kádenciáját, mint ahogyan megtalálta azt minden egyéb nagy nemzeti emlékezésünkben, ma mégis azt kell mondanom, hogy október hatodikénak és vele eegyütt többi nemzeti ünnepünknek, gyászünnepeknek s örömünnepeknek egyaránt, a megemlékezés emelkedett perceinek, valóságos tartalmat, megerősítő és útmutató erőt csak az adhat, ha meg tudjuk őrizni, át tudjuk menteni ezekből az alkalmakból azt, ami időtálló, ami rendszerek feletti való. ami nem ilyen vagy olyan változó társadalmi vagy politikai rendszerek cselekedeteinek igazolását vagy mentségét, hanem az örök magyar nép egyetemes nemzeti tanulságát adja-1849 e tragikus októberén nemcsak a magyar szabadság és függetlenség ügye bukott el az elnyomással szemben. A magyar nép szabadsága akkor nem elszigetelt, magában álló jelenség volt. Szerves része volt a szerte a világon az emberi szabadságért a nemzeti függetlenségért és a társadalmi felemelkedésért megindult mozgalmaknak s ezeknek a mozgalmaknak akkor a magyar nép az élén járt. A magyarságnak ez volt az utolsó igazi szabadság-Egyházak és Egyletek Nagyi burghban tartott ünnepségén harca. A nemzeti függetlenség és a társadalmi szabadság gondolata egyet jelentett — ez a legszebb emberi ideálokért, a legszélesebb értelemben vett szabadságért folyó harc teszi maradandóvá és emlékezetessé késői idők magyarjai számára is az októberi vértanuk áldozatát. A szabadságharc elbukása után a világ szabad népeinek együttérzése és részvéte kisérte és gyászolta egy igaz ügy elbukását, és azok, akik meg tudtak menekülni a győzelmes elnyomók megtorlása és bosszúja elől, a világ szabad népeinek vendégszeretetét és rokonszenvét élvezhették. A nemzetközi sajtóban a magyar heroizmust méltató cikkek sorozata látott napvilágot, rokonszenvnek és együttérzésnek hangjai- hallatszottak mindenütt. Amikor azonban tényekre, tényleges segítségre lelt* volna szükség, amikor arról lett Volna szó, hogy nem szép szavakkal, hanem tettekkel kell erősíteni a magyar nép függetlenségi törekvésein keresztül az általános emberi szabadságért való harcot, a magyar ügy és a szabadság ügye is magára maradt. A nemzetközi politikát akkor sem az elvek irányították, hanem a hatalmi politika. «• A magára hagyott magyar szabadság ügye elbukott, a magyar nép ez utolsó nagyszerű és vérbefojtott erőfeszítése után kiegyezésre, meg alkuvásra kényszerült. De 1848 eszményei éltek tovább. Ellenzékbe szorulva, megnyomorítva de éltek. Néha-néha mélyről jövő népi mozgalmakban meg-jnegcsillant valami belőlük, minden igazán magyar s igazán nagy szellemünk ezekből az eszmékből nyert biztatást. — A vérbefojtott, de soha le nem győzött ideálok ma is élnek. Legjobbjainkat, akik túl az óceánon, mondhtatatlanul nehéz körülmények között próbálják magasra tartani a tiszta demokrácia, a legszélesebb értelemben vett szabadság zászlaját, is ezek az eszmék hatják át, keményítik meg az akaratukat a szabad magyar jövendő áldozatos utján. De 1849 októberének vészes árnyai újra kisértenek. Az el izottsága rendezésében Pittsvesztett háború után, tönkrenyomoritott országban, hiába minden őszinte jószándékunk, minden kemény erőfeszítésünk,_ ha újból, magunkra maradunk. Ha újból pusztába kiáltó szó lesz minden segélykiáltásunk. Ma, amerre csak magyarok élnek, óceánon innen és óceánon túl, égő, könnyes szemmel tekintenek Páris felé, a hol ma ítéletet mondanak Magyarország felett. És ez az Ítélet nem lesz igazságos — ez az ítélet nem is igényli azt, hogy igazságos legyen — megint nem az elvek, a meghirdetett nemes principiumok, hanem a hatalmi politika dönti el népek és embermilliók sorsát. A magyar nép amelynek túlnyomó többsége 1945 januárja óta megpróbált mérhetetlenül nehéz helyzetben, a tiszta demokrácia útjára lépni, megpróbált nem nézni se jobbra se balra, nem résztvenni Keletnek és Nyugatnak élesedő és katasztrófával fenyegető vitájában, — ez a Magyarország ebben az ítéletben csak alulmaradhat. Válaszolnom kell erről a helyről is — az amerikai magyarság ez érdemes intézményének, a Verhovay Egyesületnek a székházából — azoknak, akik újra meg újra megvádolják, denunciálják a mai Magyarországot, hogy nem tette meg ereje végső megfeszítésével mindazt, amit a béke érdekében megtehetett. Értse meg végre mindenki, hogy Magyarország ezen a békekonferencián nem volt tárgyaló fél, mégcsak azok a jogaink sem voltak meg, a mik pedig bármilyen bűnügy vádlottjának rendelkezésére állanak: békedelegációnk jelen sem lehetett a magyar ügy tárgyalásának egész folyama alatt. Ami eszköz a béketárgyalások alatt rendelkezésünkre állott: néhányszor — amikor megkérdezték — a magyar békedelegáció egyik vagy másik tagja nyilatkozatokat tehetett. Emellett észrevételeinket benyújthattuk Írásban a békekonferencia titkárságánál. Azt azután vagy elolvasták, vagy nem. — De magát a békekonferenciát s határozatait az elvek és gyakorlat közötti (Folytatás a 2-ik oldalon) i Természetes, hogy e vezércikkünket NEM hazánk 48 államának fejeihez címezzük, hanem olvasóinkhoz és polgártársainkhoz, akiket e cikkünk címével szeretnénk emlékeztetni arra, hogy voltaképen mi is a szerepük ebben a hazában, melyet Lincoln szavai szerint a nép a nép által s a nép javára kormányoz. Hazánk alkotmánya értelmében ugyanis az Egyesült Államok elnökétől kezdve le a legkisebb falusi békebiróig mindenki, aki bármily közhivatalt visel, csak KÉPVISELŐJE az IGAZI KORMÁNYZÓKNAK, az amerikai polgároknak. Tekintet nélkül arra, hogy mily magas méltóságról vagy szerény közhivatalról legyen is szó, azt csak BIZOMÁNYBÁN kapja a hivatal viselője A NÉPTŐL, még pedig csak bizonyos, törvényesen korlátozott időtartamra, mig a polgárság megszakítás nélkül, HOLTIG viseli ÖRÖKLÖTT hivatalát, melynek jogai és kötelességei sem el nem tulajdoníthatók, sem el nem tagadhatok, sem át nem ruházhatók. MINT SZAVAZÓ POLGÁR az amerikai férfi és nő városának polgármestere, megyéjének főispánja, államának kormányzója, hazájának elnöke. MINT SZAVAZÓ POLGÁR az amerikai férfi és nő a választások alkalmával megteremti azt a TÖBBSÉGET, melynek meggyőződéseit és célkitűzéseit kötelesek érvényesíteni az ország kormányzásában mindazok, akiket a többség a képviseletével megbízott. Természetes, hogy 95 millió szavazó polgár nem lehet egy véleményen. Az is természetes, hogy nincs az a kiváló közéleti egyéniség, de még az a politikai párt sem, mely egy csapásra meg tudná oldani ennek az országnak összes égető kérdéseit. Mivel pedig ez igy van, a legészszerübb eljárás az-ország kormányzásában a döntő szót a TÖBBSÉGNEK adni. Mert hiszen ha egy embernek adunk minden hatalmat, akkor a nép már nem kormányoz többé, hanem diktátor jármába hajtja a nyakát. Ha pedig a nemzet TÖBBSÉGE a kormányzás hatalmát átengedi a KISEBBSÉGNEK, akkor rabszolgaságra adja magát, melyben egy kiváltságos osztály válik élet-halál urává a jogfosztott tömegek felett. Szabadság, igazság és egyenlőség csak abban az országban maradhat theg, melyben a TÖBBSÉG fenntartja magának azt a jogot, hogy a nemzetet kormányozza. Hazánk népe ma meghasonlott önmagával. Diktátori hatalomra törekedő politikusok és önző csoportok minden erejükkel azon vannak, hogy megfosszák a NÉPET alkotmányos jogaitól és nyakába üljenek, mint a nemzetkorlátlan hatalmú urai. Az ősrégi, százszor felhasznált és mindig újra eredményesnek bizonyult módszerrel harcolnak. Bőséget, jólétet Ígérnek a hiszékeny tömegeknek, miközben az ellenzéket minden elképzelhető és elképzelhetetlen gazsággal vádolják meg. Csak ők a hazafiak, a többiek mind árulók. Csak ők törődnek a nép javával, a többi mind csak a maga zsebébe harácsol. S a demokrácia lobogója alatt folyik a rágalomhadjárat, melynek szennyében eltűnik az igazság utolsó szikrája is. A választások napja az Egyesült Államok történelmének egyik legválságosabb szakaszában ér bennünket. S világos, hogy ebben a most uralkodó zűrzavarban csak a NÉP teremthet rendet. Demokráciánk iránytű nélkül imbolygó hajóját csak a NÉP kormányozhatja a helyes irányban. És a nép ezt csak úgy tudja megtenni, ha a TÖBBSÉG KÉPVISELŐIT küldi el az Egyesült Államok kongresszusába és szenátusába. Az a veszély fenyeget azonban, hogy a hangos és erőszakos kisebbség túl fogja ordítani a többség kifejezetlenül maradó akaratát. A jól megszervezett kisebbség a porhintés és megfélemlítés minden eszközét -fel fogja használni arra, hogy a rászavazó polgárokat a szavazó urnák elé vigye, miközben a NÉP TÖBBSÉGE megint csak NÉMA marad. Hozzáértők becslése szerint a most következő választások alkalmával mindössze 35 millió polgár készül arra, hogy leadja szavazatát. Ha ez igaz, akkor 60 millió ame(Folytatása a 2-ik oldalon)
