Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-10-09 / 41. szám
(Verhovay Journal) 31«.OT-nKh^rti VOL. XXIX. ÉVFOLYAM 1946 OKTÓBER 9 NO. 41. SZÁM A VISZONTLÁTÁS ÜNNEPE YOUNGSTOWNBAN — A 108-ik fiók $1,400-t osztott szét ajándékképen hetven veterán tagja között — Igen szép közönség gyűlt egybe a Youngstown, O.-i 108-ik fiók győzelmi bankettjére és táncmulatságára, mely szeptember 29-én, vasárnap, folyt le a Szent István Hitközség hatalmas dísztermében. Ragyogó arcú vendégek nagy serege ujjongott együtt e fiók tagságával azért, hogy hetven katonai szolgálatot teljesített tagtárs épségben tért vissza a nagy világégésből. S a fiók tisztviselői mindent elkövettek, hogy megérezte: sék a nagy háború életben maradt hőseivel irántuk való mély hálájukat és hazatérésük feletti boldog örömüket. Nem csoda tehát, hogy nagyszerűen sikerült ez az ünnepi mulatság, mely boldog órák szép emlékével ajándékozta meg mindazokat, akik azon résztvettek. Mindenki szerető testvérek között, otthon érezte magát, különösképen a veterán tagtársak, akiknek a fiók tagságának vendégszeretete ép oly jól esett mint az ajándék, mellyel róluk megemlékeztek. S talán ebben rejlik az ünnepély sikerének igazi titka, mert ez alkalommal nemcsak SZÉP BESZÉDEKET hallottak a mi katonai szolgálatot teljesített tagtáreaink, hanem egy igazán NEMES TETT emlékével is gazdagodtak . . . DEBROSZKY ANDRÁS, a 108-ik fiók elnöke nyitotta meg az ünnepélyt szeretettel köszöntvén a központi tisztviselőket, a katonai szolgálatból visszatért tagtársakat és a vendégeket. Az amerikai himnusz eléneklése után FT. MOLNÁR RAYMOND asztali áldást mondott, majd a 108-ik fiók női tagjai felszolgálták a nagyszerű vacsorát, melyet mindenki a legnagyobb élvezettel és dicséretek között fogyasztott el. Vacsora után KOSTYÓ JÁNOS, a 108-ik fiók alelnöke a fiók tagsága nevében fejezte ki őszinte örömét azért, hogy a veteránokkal ismét kezet foghat. “Sohasem felejtettünk el benneteket — mondotta — hiszen gondolataink mindég veletek voltak. S most, hogy Isten kegyelméből visszatértetek közénk, nagy tisztesség a számunkra az, hogy megünnepelhetünk benneteket azért, mert a rátok bízott feladatot oly nagyszerűen végeztétek el.” TURNER JÓZSEF, igazgató, a 108-ik fiók ügykezelői e, emelkedett szólásra ezután. “Nagy a mi hálánk — mondotta — azért, hogy fiókunk 70 katonai szolgálatot teljesített tagja közül egy sem veszett el, hanem mind hazatérhetett. Midőn benneteket köszöntelek, veterán tagtársaim, az a hit él bennem, hogy a ti küzdelmetek nem volt hiábavaló. Erős bennem a reménység, többé nem kell ily szörnyű tapasztalatokat átélnünk. Most van itt az ideje annak, hogy a világ véget vessen a háborúknak és ha ezt elérik, akkor ti sem harcoltatok hiába . . . Hetven boríték van itt előttem, melyekben a 108-ik fiók ajándékát adom át nektek. Kérlek benneteket, hogy fogadjátok e szerény ajándékokat, mint a fiók tagsága hálájának jelét. Mindannyian végtelenül sokat tartunk arról, amit elvégeztetek és tetteiteket nem fogjuk elfelejteni sohasem. Ugyanakkor arra kérlek benneteket, hogy legyetek jó Verhovay tagok. Érdeklődjetek az egyesület ügyei iránt, mert hiszen fel kell készülnétek arra az időre, a mikor a legnagyobb amerikai magyar egyesület vezetésének feleadata rátok fog hárulni.” Ezek után kiosztotta a borítékokat a fiók 70 veteránja között. Mindegyik borítékban egy húsz dolláros csekk volt, összesen tehát 1,400 dollárt ajándékozott a 108- ik fiók volt katonáinak. NEMES JÓZSEF, kerületi szervező, aki az áldomásmesteri tisztséget töltötte be ez alkalommal, BENCZE JÁNOS központi elnököt kérte szólásra. “Az örömnek, a boldogságnak ünnepe ez” mondotta a központi elnök “s egészen elüt azoktól a bánatos hangulatú kegyeletes emlékünnepektől, melyeket hősi halottaink emlékére rendez egyesületünk. Én is örülök .. . Különösen annak, hogy annyi fiatal arcot látok itt magam körül. A Verhovay Segély Egylet jövőjének sikerességét biztosítja az, hogy oly sok fiatal tagtársunk van. Büszkék vagyunk rájuk, de különösen büszkék vagyunk azokra a fiatalokra, akik katonai szolgálatot teljesítettek. Ugyanakkor mélységes hálát is érzünk irántuk, mert hiszen nekik köszönhetjük azt, hogy a háború nem érte el otthonainkat. Boldogok és hálásak vagyunk nekik azért, hogy győzelmet arattak mert hiszen tudjuk, hogy a vesztesre szörnyű sors vár. Szivemből kívánom, hogy a béke tartós legyen, de ahhoz, hogy az legyen, szükséges, hogy minden népre kiterjesszük azokat a szabadságjogokat, melyeknek élvezéséhez mi itt hozzászoktunk. Bizony a béke-konferencia a béke tartósságánál; biztosítása terén nem végzett eredményes munkát. Úgy érzem, ha azokat küldtük volna el a békekonferenciára, akik végigharcolták a világháborút, akkor már megszületett volna a tartós béke terve. A mi országunk semmit sem követel más országoktól, de sok nép van, mely mindent magának akar. Rajtunk áll, hogy felemeljük szavunkat a tartós béke érdekében. Végezzük el e tekintetben feladat unkát ugyanolyan odaadással, mint azt katonáink tették.” . SZABÓ JANOS, központi számvevő mint veterán, egykori baj társaiként köszöntötte a hazatért katonákat s rámutatott arra, hogy az itthon maradt lakosságnak is van része abban a győzelemben, amit elértek, mert a katonák nem teljesíthették volna a kötelességüket, ha azok, akik itthon maradtak, nem látták volna el őket élelemmel és felszereléssel. “Most pedig — folytatta — az a feladatunk, hogy kezet fogjunk azokkal, akik a háború alatt itjhon dolgoztak értünk. Nagy küzdelmet kell folytatnunk a tartós (Folytatás a 2-ik oldalon) Az elveszett esztendő Egy év lehetőségei elvesztek —meg tudjuk-e menteni legalább azt, amit a jövő hoz? Veteránjaink négy évet veszítettek életükből. A háború kiszakította őket életük medréből, terveik fonalát elmetszette, elsodorta őket idegen világ természetellenes életkörülményei közé s a halál mesgyéjéhez kötötte őket négy álló esztendőn át. Ezt a négy évet semmisem hozhatja vissza. Amit e négy év alatt elérhettek volna, az visszahozhatatlanul elveszett. Ha a háború nem szakította volna félbe az életüket, ott folytatnák, ahová már eddig megérkeztek volna. Négy évvel öregebbek lettek, négy esztendővel rövidebb a számukra megmaradó élet, de most ott kell kezdeniök mindent, ahol négy év előtt abbahagyták, sőt a legtöbb esetben — egészen élőiről kell kezdeniök az életet. S ezt a tragikus veszteséget súlyosabbá teszik a háború keserves élményéi, melyeket meg nem történtté tenni nem lehet. A háború következményei számtalan veteránt még négy évnél is messzebbre vetettek vissza: Soknak a testét, soknak a lelkét bénította meg, életkedvét, munkaerejét, jövőbe vetett hitét lefokozta. Az ilyenek nem négy évet, hanem 8-10-12 esztendőt veszítettek. A háborúnak ezt a keserves leckéjét Amerika népe megtanulhatta volna. Megérthette volna, hogy az emberi élet tartama nagy kincs. Az elveszett napok sohasem jönnek vissza. Az elrabolt hónapok pótolhatatlan veszteséget jelentenek. De népünk nem tanulta meg ezt a leckét. A háború elmúlt, az életet most már rendes mederben lehetne folytatni. Hálát kellene adnunk Istennek, hogy most már semmi sem kényszerit arra, hogy életünk egy darabját feláldozzuk s annak lehetőségeiről egyszer s mindenkorra lemondjunk. Ehelyett mit látunk? Azt, hogy most fölöslegesen, szükségtelenül, bűnös könnyelműséggel folyik tovább az élet-tékozlás, még pedig szándékosan. AZ ELMÚLT ÉV MÉRLEGE A háború vége óta eltelt esztendőt súlyos veszteséggel zárjuk. A békés termelés óriási lehetőségeket nyújtott, melyek százmilliók életét tehették volna szebbé, gazdagabgá, boldogabbá, megelégedettebbé. Mi történt? Egyik sztrájk a másikat érte. Munkáltatók és munkások a háborús kereseteken és hasznokon megnövekedett étvággyal kezdték tépni egymást a jobb és nagyobb falatért. A termelés megállt. A gyáros, a bányatulajdonos, az üzletember, a farmer, a munkás, az iparos keveselte munkájának és befektetéseinek jövedelmét s hogy több jövedelmet kényszeritsen ki magának, megtagadta a nemzeti közösségtől azt, amivel annak jólétét — és ugyanakkor a magáét is növelhette volna. Ily kényszerrel szemben tehetetlen volt a kormány is és a közönség is. Az egész vonalon kénytelen volt engedni. Megadta az iparnak az engedélyt arra, hogy magasabb árakat szabjon. Következésképen magasabb béreket is kellett fizetnie. S ez elkerülhetetlenül magával hozta az öszszes megélhetési költségek emelkedését. Ma ott tartunk, ahol a háború végén álltunk, csak a helyzet lett rosszabb, mert a nemzet a dollár értékcsökkenése következtében szegényebb lett. A magasabb árakat ma a közönség kevésbbé képes megfizetni, mint valaha, mert a sztrájkok következtében hetekig, hónapokig milliók voltak kereset nélkül és az elveszett keresetet sem a ma-, gasabb profit, sem a magasabb munkabérek nem pótolhatják. MIT ÉRTEK EL A SZTRÁJKOLOK? Csak e^y példát hozunk fel a sok közül. A hatalmas Westinghouse villanygépgyár munkásai kerek 100 napot sztrájkoltak. E száz nap alatt is kellett lakni, enni, ruház(Folytatás a 2-ik oldalon)