Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1946-01-30 / 5. szám

(Verhoxay Journal) 31 VOL. XXIX. ÉVFOLYAM 1946 JANUÁR 30 NO. 5. SZÁM A SZEGÉNYHÁZ GAZDAG LAKÓJA — IQ AZ TORTENET — A A KETTÉTÖRT ÉLET. Az Ohio-i Canton város szegényházban él Bodó Dé­nes, aki a székelyudvarhelyi Szentábrahámból vándorolt ki Amerikába 1910-ben. Ipa­ros ember volt világéletében, kerékgyártó, akinek tudásá­nál csak a szorgalma volt nagyobb . . . E sorok ivójának dolgozott másfél évtizeden át, mint raktárnok, amikor a kegyet­len sors ökle belevágott az életébe s kettétörte azt . .**. Immár tizenöt éve annak, hogy megtámadta az emberi test legnagyobb és legret­tegettebb ellensége, a rák­betegség. A székely ember szemének villogó tüzét, derűs arcának örök mosolyát oltotta ki a szörnyű kór, mely az arcán támadta meg. Évek keserves munkájának minden gyü­mölcse elúszott a kezelése­ken. Clevelandba járt, a neves klinikára, ahol rádium-su­garakkal kezelték, de a ha­talmas ellenféllel még ez a csodálatos gyógymód sem tudott megbirkózni . . . Egy­re terjedt a kór . . . Arcát, balszemét teljesen elpusztí­totta . . . Valamikor zömök, izmos ember volt Bodó Dé­nes, száznyolcvan fontot nyomott, de ahogy teltek múltak az évek a kór elleni szívós küzdelemben, fogyott a teste hétről-hétre, mig csak félszáz font maradt az egykor deli szál emberből.... Mindenéből kifogyott . . ■ Sok utánjárással sikerült elhelyeznem ezt a kedves testvéremet a cantoni sze­gényházban s ott folytatta tovább, igazi székely kitar­tással, az élethez való hő­sies ragaszkodással, a nagy harcot a halál ellen ... De úgy látszott, hogy hiába. . . A leírhatatlan szenvedések tüzében csonttá és bőrré aszott test összetört a halál árnyékában. Fájdalmában sokszor el­vesztette az eszméletét és fájó szívvel kezdtem készül­ni arra a napra, amikor kí­nos földi pályafutásának végét éri el . . . S megtet­tem az előkészületeket, hogy méltóképpen temessük el őt, aki türelmes szenvedésével az emberi hősiesség csodá­latos példáját állította elém. A CSODA . . . Ekkor következett be az, amit csak csodának tudok tekinteni. A sirbaszállni kész székely visszafordult a sir széléről. Visszanyerte eszméletét és összetört tes­te újra felvette a harcot. Újra kívánta a táplálékot és újra hozzáfogott az élet viadalához. Szeme helyén egy sötét nyílás tátongott, de azt bőrrel takarta be. Testén meglátszanak a ször­nyű kór letörülhetetlen je­lei, de jobbszemében halált legyőző akarat villogott . . . S az alig félszáz fontos test újra fejlődésnek indult . . ■ Ma már 165 fontot nyom és rákos arcán kívül minden szerve egészséges. Kórházban él, de dolgozik. Szorgalmas munkás, s ami­hez hozzáfog, oly tisztán ke­rül ki a kezéből, hogy csak ragyog! És a kórházban mindenki megszerette és be­csüli ezt a hőslelkü embert, aki legyőzte a halált! MEGNYÍLT AJTÓK . . . Bodó Dénes legyőzte a lé­gy őzhetetlent. S látva, hogy övé a diadal, most már nem féltik az orvosai. Meg­nyílt a kórházajtó, hogy ki­engedje Isten szabad nap­jára őt ... de az ajtó nyit-1 va van, hogy estéről-estére visszatérhessen a kórházba, mely második otthonává vált. . . Szívesen visszatér mindég, mert érzi, hogy be­csülik, tudja, hogy szeretik. Minden ápoló a testvére, minden beteg a gyermeke, minden orvos az édesapja.... De mikor Bodó Dénes el­kezdett kijárni, nem a lige­tet kereste kényelmes sé­tára . . . Munkát keresett! Mintha a kórházi munka nem lett volna elég neki. De nem ám! Megint csak rak­tárnok lett s dolgozott, ami­kor csak tudott, s lassan­­lassan összegyüjött magá­nak húsz dollárt . . . A HÁLA CSODÁJA . . . Ha Bodó Dénes felgyó­gyulása csoda volt, még na­gyobb csoda az, ami a lelké­ben lakott. Mert nem kese­rűség, nem életuntság, nem világgyülölet tölti el a szivét, hanem az a szent érzés, melyre ritka embernek van kevesebb oka . . . Bodó Dénes HÁLÁT érez... S mikor legutóbb meglá­togattam, rámmosolygott két szem helyett sugárzó jobb­szemével és a kezembe nyo­mott húsz dollárt . . . Azt a húsz dollárt, amit a sírjá­ból visszatért ember keresett meg megujhodó erejének el­ső megfeszítéseivel. “Adjál oda tiz dollárt a Szabadságnak — mondotta nekem — hálából azért, hogy Gombos Zoltán főszer­kesztő éveken át ingyen kül­dötte nekem . . . add oda, mert tudom, hogy részvét­ből és szerétéiből tette s bi­zony sok fájdalmas órámban vigasztalásom volt az ő új­ságja . . Megrendülve kérdeztem: “És a másik tiz dollár?” “Ezt a tiz dollárt — mondotta s ahogy beszélt, szinte megnőtt és dicsfény sugározta be arcát — ADD ODA AZ ÉHEZŐ MAGYA­ROKNAK, MERT NEKIK NINCS MIT ENNI, MIG NE­KEM EZ A DRÁGA HAZÁM OTTHONT, ÉTELT, ÁPO­LÁST ÉS ORVOST ADOTT.” bűvölt lélekkel, amig csak le nem kellett kapnom a fe­jemet, mert megteltek a sze­meim égető könnyekkel...... ISTEN HARANGJA . . . A cantoni szegényházban egy kettétört sorsú ember szivében megkondult Isten harangja. Keresztényi szere­­tetre intő kong ás a végig kell hogy járja az amerikai magyar sziveket és a szen­vedések tüztengerében szü­letett szent példa követésre kell, hogy intsen mindenkit. Sok csodát láttam ország­járó utaimon, de ennél na­gyobbat, dicsőbbet soha. S Bodó Dénes nem mond­ta, hogy csak a magyar be­tegeknek, vagy csak a ma­gyar hívőknek juttassam el az ő véres verejtékkel megszerzett pénzecskéjét . . . csak annyit mondott, hogy az ÉHEZŐ MAGYAROK­NAK . . . mert neki min­­denki testvére, aki éhezik, mindenki, aki könnyezik, mindenki, aki szenved . . . Büszke vagyok az én vá­roskámra, Alliancera, mert annak 63 magyar családja $1,600-t adott a Segélyak­cióra . . . De most én is megszégyenülten hallgatom ennek a nagy, nemes szív harangjának csodálatos kon­­gását . . . Mert nem hiszemi, hogy volna még valaki, aki ILY SOKAT ADOTT VOLNA AZ ÉHEZŐ MAGYAROK­NAK . . . Bodó Dénes nem is tudja, hogy szivéből Isten harang­ja szól . . . ő csak hálát érez, s ezt a magasztos érzést kö­veti ... De én szeretnék e lap hasábjain toronnyá vál­ni, hogy abból kongjon ki ezerszeres erővel ennek a csodálatos példának köve­tésre hivó harangja . . . Felviszem ezt a harangot az újságírás messzelátó tor­nyába, hadd szóljon onnan, hadd ébressze százezrek alvó lelkiismeretét, hadd hirdes­se a keresztényi szeretet cso­dáját, melyet Isten a can­toni szegényházban élő Bodó Dénes szivében mutatott meg nékem . . . Ki mondja, hogy neki nincs, amikor Bodó Dénes­senkinek sincs több, mint Bodó Dénesnék?! Ki mond­hatja, hogy őt úgy megverte a sors, hogy hálára nincs oka, ha Bodó Dénes úgy érzi, hogy van', annyi oka van, hogy pihenésnek szánt szabad óráit annak szen­teli, hogy a hálának kettős, csodálatos tettére megsze­­rézzé a lehetőséget . . . Ki mondja, hogy “nem le­het’”, amikor a sir mélyéből kiszálló Bodó Dénesnek le­hetett . . .?! Ki mondja, hogy “nincs időm”, amikor Bodó Dénes talált arra, hogy összetört testéből az is­teni szeretetnek uj áldozatot facsarjon?! Ki mondhat, óh, ki mond­hat valamit is, ahelyett, hogy könnyáztatta szem­mel, lehajtott fővel, követ­né ezt a csodálatos példát, melyet egy Isten kegyelmé­ből megmenekült szegény­házi lakó állit az amerikai magyarság elé?! S még mindég vannak te­lepek, ahol nincs segély­mozgalom . . . Még min­dég vannak emberek, akik azt mondják, hogy “segítek én, de csak úgy, ha . . Bodó Dénes nem ismeri ezt a szót, hogy “HA . . .” Bodó Dénes nem politizál, nem számol . . . Ajándékba kapta életét és ajándékba is adja... De ki mondhatja közülünk azt, hogy nem ajándék az élete, az egészsége, a min­dennapi kenyere? Szinte reszkető kézzel vi­szem fel az amerikai ma­gyar élet tornyába Bodó Dénes szivének harangját.... Félek attól, hogy micsoda léleksivatagot fogok látni, ha még ennek a harangnak szava sem mozdítja meg a megkövesedett sziveket . . . De felviszem s meghúzom ezt a harangot . . . Szóljon, csak szóljon . . . Tőlem po­litizálhatnak, bírálhatnak, veszekedhetnek ... De tu­dom, szivem egész bizonyos­ságával tudom, hogy az IGAZSÁG ITT VAN, BODÓ DÉNES HÁLÁS SZIVÉBEN... óh, amerikai magyar test­vérem, meghallod-e, meg­látod-e az igazságot ... ÉS KÖVETED-E? KŐRÖSFŐY JÁNOS. nek van!? Ki mondja, hogy Néztem rá, néztem, meg-1 néki élég baja van, mikor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom