Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-01-23 / 4. szám
I, 6-ik oldal Verhovayak Lapja 1946 január 23 Tokióban találkoztak a Bernay testvérek IFJ. BERNAY JÁNOS BERNAY TÓDOR Boldog öröm töltötte el id. Bernay János és nejének szivét, amikor levelet kaptak fiaiktól, melyben azt Írták, hogy Tokióban találkoztak -először azóta, hogy több mint három évvel ezelőtt a háborús sors elszakította őket egymástól. Ifj. Bernay János az ejtőernyős osztaggal teljesít szolgálatot. 1942 augusztus 29-én vonult be és végigharcolta a Csendes Óceánt, egészen Tokióig. Az öccse, Bernay Tódor, 1945 május 12-én vonult be a haditengerészethez és rövid kiképzés után Tokióba küldték. S ott találkozott egymással a két testvér, a föld túlsó felén, röviddel azelőtt, hogy Bernay János őrmestert útnak indították hazafelé. Szülei már számolják a napokat idősebb katona fiuknak a hazatértéig és a várakozást bizony megédesítette az a hir, hogy fiaik csodálatos módon találkoztak a japánok fővárosában. A Bernay család tagjai mind a Fairport Harbor, O.-i 20-ik fiókhoz tartoznak, de azelőtt Throop, Pa.-ban laktak, ahol a 42-ik fiók tagjai ma is szeretettel emlékeznek meg id. Bernay Jánosról, a fiók volt ügykezelőjéről. Bizonyosan osztoznak a szülők örömében úgy a régi, mint az uj tagtársak. Bernay János és családja 535—5th St., Fairport Harbor, O. címen lakik. 1945 december havában utalt BETEGSEGÉLYEK Sick Benefit- Paid to Members for Dec., 1945 Fiók Kinek Br. Name of member összeg Fiók Kinek AmountBr. Name of member összeg Amount 1 Guido Devigili —----- 58.28 2 Louis Horvath ------- 35.42 5 Mrs. Mathew Paulovits 69.70 7 Joseph Torczel 42.28 8 John Hudak. _73.12 Mrs. P. Kukoly 15.00 Mr. J. Nibert_15.00 Frank Sabo9.14 112.26 10 Alex. Nagy— Mrs. T. Pinter 18.28 19.42 37.70 13 Mrs. Gabriel Baranyai___3.42 Paul Bencze_46.84 Louis Dobos_28.56 Stephen J. Margicin___28.56 107.38 14 Mrs. Helen Ardale 15.00 Frank Biro__37.70 Albert M. Colantonio —44.56 Mrs. „J. Dorko14.84 Samuel Fekete-10.28 Joseph C. Kiss34.28 John Latos—28.00 John Nemeth.10.28 David Pálinkás41.14 Mrs. Joseph J. Stankus-----15.00 Louis Toth__64.00 J. Wieland_9.14 324.22 17 Charles Davis-33.14 M. Hodovan—23.42 Joseph Huszti18.32 Frank Üveges16.00 Paul Varga32.57 123.45 21 Joseph Boda—17.14 St. Hegedűs—12.57 Mrs. J. Hubert15.00 St. Marton29.70 74.41 23 Marviá Carter 18.28 24 Mrs. John Tampa, Jr.35.42 25 Mrs. Joseph Bernath—21.70 27 Frank G. Nyári 13.70 George Paczko81.14 94.84 29 Louis Pinterich 26.28 31 John Rito------19.42 32 Mrs. Peter Popovics _ _ 32.00 33 N. Buday-----28.56 M. Kondás, Jr.14.84 Joseph Kovács44.56 Mrs. I. Mate—15.00 John Papp —29.70 Emery Vigh __49.14 Mrs. Andrew Yuhasz -------57.14 238.94 34 Joseph Totok 34.28 35 Louis Balazs_21.70 Mrs. E. Johnson 25.14 Mrs. J. Kovács21.70 Michael Rubi-29.70 Mrs. Joseph Szaffnauer-----36.56 Andrew Tomol20.56 A. Zelenay—4.12 159.48 36 J. Fazekas— 38.84 Fiók Kinek Összeg Br. Name of member Amount 43 John Vaskó ______ 33.18 45 Mrs. E.Horvath 35.42 Mrs. A. Kulik. 30.84 St. Paulovich. 17.71 John Zatkovics 32.00 115.97 49 Mrs. M. Bürkei 26.28 Mrs. J.Rakoczy10.28 Géza Rókop_37.70 74.26 52 Mrs. I. Smith35.42 Andrew Varga44.56 Joseph Varga-66.28 146.26 53 Mrs. Stephen Szeles______42.28 Joseph Toth—27.42 69.70 57 Joseph Toth —40.00 59 Mrs. J. Evert_15.00 Mrs. M.Tallion15.00 M. Toczky_9.14 39.14 61 Mrs. J. Zoltanszky___34.28 66 Julius A. Zsilla____7.42 67 Joseph László .33.14 68 John Adam_29.70 St. Pataky—45.70 J. Pogány___30.84 106.24 71 John Gogolya35.42 A. Serfozo__34.28 69.70 76 R. Bolla ..........10.28 Mrs. Laura Stewart ____ 21.70 31.98 A Segélyakció Youngstowni 28-ik Osztályának sikeres ünnepsége A Segélyakció Youngstown, Ohio-i 28-ik osztálya nagysikerű kulturdélutánt és Victory táncmulatságot rendezett vasárnap, január hó 13-án, a Szent István Hitközség auditóriumában. Az ünnepélyt Mátyássy István, egyesületünk jogtanácsosa és a Youngstown, Ohio-i Nagybizottság és a helyi Segélybizottság elnöke nyitotta meg, s felkérte Nemes József kerületi szervezőt a műsor levezetésére. Nemes József tagtársunk nagy hozzáértéssel és a közönség legteljesebb megelégedésére végezte el feladatát. Mary Jane Haluska, az amerikai himnuszt énekelte el nagy sikerrel, majd Nt. Marton Sándor esperes-lelkész Brogley Ferenc igazgató emlékére szivbemarkoló beszédet mondott, melyben elbucsuztatta a Nagybizottságnak elnökét, a youngstowni Verhovay élet fáradhatatlan vezérét, az egyesület buzgó igazgatóját és a páratlan közéleti munkást. Gyönyörű szavakkal ecsetelte rendőrtiszti minőségben a gyermekek érdekében kifejtet nagy munkáját és a magyar ügyekben az önfeláldozás határáig elmenő tevékenységét. Fájdalommal jelentette ki, hogy Brogley Ferenc váratlan elhunyta úgy a Verhovay Segély Egylet, mint a youngstowni magyar élet körében pótolhatatlan veszteséget jelent. És épp ezért emlékét a youngstowni magyarság mindenkor kegyelettel őrzi meg szivében. A közönség gyönyörű emlékbeszéde végeztével, felállva, csendes imával áldozott az elhunyt emlékének. A magyar himnuszt énekelte el ezután a közönség, majd Nt. Beötty János ref. lelkész, Ft. Poratunszky István görög katolikus és Ft. Biró Lőrinc római katolikus plébános szivbemarkoló beszédben festették le a magyar nemzet szerencsétlen helyzetét és kérték a jelenvalókat, hogy úgy készpénzzel, mint ruhanemüekkel siessenek a magyarság nyomorának enyhítésére. Majd Csete Sándorné és Artim József, Kemény József költeményeit szavalták el nagy sikerrel. Márkus Gergely cimbalom-szólójával nagy tapsot kapott. Bunchy Jánosné és Majoros Ilonka valóságos tapsvihart arattak gyönyörű énekszámaikkal. Bunchy János rádiózenekara nagyban hozzájárult a délutáni műsor sikeréhez és szebbnél szebb nótáit lelkesen tapsolta meg a közönség. Köszönettel kell megemlítenünk itt azt, hogy Bunchy János, a magyar rádió óra vezetője, ingyen működött közre ez alkalommal és a néki járó $60-t teljes egészében odaajándékozta a Segélyakció céljaira. Az énekszámokat pedig Janik Evelyn kisérte zongorán nagy hozzáértéssel. A műsorról egyébként lemezt is készített Helvig Károly és mindenki megkaphatja nála a szerepléséről felvett rekordot. Nagy sikert aratott Sántha László Houdinival vetek edő bűvészmutatványaival. Az esti táncmulatság alkalmával Szikora és Medve zenekara szolgáltatta a zenét. Szép haszonnal végződött az ünnepély és legalább 350 dollár eredményre számíMrs. J. Fodor-70.84 M. Káposztás-11.42 Aron Kiss-----38.84 St. Knerly-----35.42 Joseph Nagy—22.88 Louis Sand—32.00 G. Takacs-----18.28 Mrs. L. Takacs44.56 Mrs. B. Toth48.00 Mrs. J. Tulak70.84 Louis Veres—33.14 St. Virág-----20.60 485.66 37 John Bollo__30.84 Joseph Fox—34.28 John Tatar—34.28 Mrs. St. Vaskó38.84 138.24 39 Mrs. Stephen Görcsös -------35.42 J. Laszacs-----25.14 60.56 40 John Balough-29.14 Charles Dely—25.14 J. Karácsony—34.28 Alex Kovács124.58 Mrs. Anna Leis15.00 Mrs. J. Oddis-15.00 Joseph Tapp—65.14 308.28 41 Joseph Horvath------34.28 42 Michael Csűri-33.14 M. Soltész—32.00 65.14 tunk. Az elszámolás után közöljük majd az adakozók névsorát. Addig is köszönetét mondunk úgy a szereplőknek, mint mindazoknak, akik megjelentek ezen az értékes és minden tekintetben sikeres ünnepségen. Dr. MAJOROS JÁNOS. 83 Mrs. Edward Fisher______35.42 Mrs. F. Geosits10.28 Mrs. Joseph Paszti 1______25.14 70.84 84 Louis Farkas 19.46 87 Mrs. Eleanor Corti _______15.00 Mrs. Helen Kristoff ____15.00 G. Takacs____37.70 Ch. Zsebrak_28.56 96.26 88 Mae Arduini_52.56 Carlo Armanini___27.42 Esther Caresani16.57 A. Coccia___38.84 St. Krecota _5.14 N. Nagy-------30.90 George A. Sotock, Jr__17.71 189.14 89 Joseph Popely . 8.00 90 Mrs. P. Apgar-38.84 J. B. Nemeth26.28 L. Pfeifer___58.28 123.40 91 Kalman Cselle31.52 Adam Klein8.00 39.52 95 G. Mofflar___26.28 S. Varga____34.28 60.56 96 G. Horvath__41.14 Mrs. Elizabeth- Szilvágyi____26.28 Stephen Szilvágyi------54.84' Andrew Zsiga24.00 146.26 (Folytatása a 7-ik oldalon)