Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-05-08 / 19. szám
fllHf-**•■*■* r (Verhovay Journal) VOL. XXIX. ÉVFOLYAM 1946 MÁJUS 8 NO. 19. SZÁM ÉDESANYA LEVELE. 1946, Anyák Napján DRÁGA GYERMEKEM! Köszönöm, hogy ezen a szép napon megemlékeztél rólam. Végtelenül boldog voltam, mikor átvettem gyönyörű virágaidat, melyüknek illata betölti az egész házai és felidézi bennem a múlt legszebb emlékeit. Jól esett nekem nagyon az a gyermeki hála, melyet oly meghatóan fejeztél ki ezzel a csokorral és az azt kísérő leveleddel. De miközben leveledéi elmerengtem, eszembe jutott, hogy nemcsak neked van okod a hálára. Én is hálás vagyok. Hálás azért az örömért, melyet nekem szereztél, de ugyanakkor még sokkal többért is. Mi, édesanyák, valahogy hajlamosak vagyunk arra, hogy gyermekeinknek irántunk való szeretetét magától értetődőnek vegyük és úgy fogadjuk, mint ami nekünk kijár. Ennek következtében aztán nem vagyunk képesek arra, hogy meglássuk annak teljes értékét és szépségét. Annyit hallunk az önfeláldozó anyai szeretettől, hegy szinte már másra sem tudunk gondolni, mint azokra az áldozatokra, melyeket gyermekeinkért meghoztunk s közben elfelejtjük azt a sok-sok drága élményt, mélylyel a gyermekeink gazdagították a mi életünket . . ■ Bizony megvallom, hogy jómagam is sokszor e hibába estem és a mi egymáshoz való viszonyunkban csak azt láttam meg, hogy én mit adtam neked, mit jelentettem számodra és mily áldozatokat hoztam érted . . . De mióta elköltöztél hazulról, rájöttem arra, hogy te is sokat jelentettél nekem s én is sokat kaptam tetőled. Sokan vannak, akik úgy képzelik el az t anya és a gyermek viszonyát, mint a melyben az anya mindég csak ad és a gyermek mindég csak kap. Csendes ma g á nyomban azonban rájöttem arra, hogy ez távolról sincsen igy. Hiszen ma is te voltál az, aki boldog órákat szereztél n kem . . . S ezért van az, hegy ma, Anyák Napján, arról a háláról szeretnék írni neked, melyet az édesanya érez gyermeke iránt... Annyit hadiunk arról, hogy az anyai szeretet végtelen s mindünt megbocsájt. Ez igaz, de mégis, ha azt kérdezem magamtól, hogy vájjon mindég ilyennek is MUTATTAM-E MEG neked az én anyai szeretetemet. szinte félek válaszolni . . . Visszagondolva azokra az időkre, amikor neveltelek, úgy emlékszem magamra, mint aki örökké bíráltalak, mind énért megszidtalak, folyton kifogásoltam, szüntelenül azon voltam, hogy javítsalak s bizony sok keserű órát szereztem nekod is, de magamnak is azzal, hogy egyre többet és többet vártam el tőled . . . Hiszen igaz, hogy mindezzel csak a javadat akartam ... De a mai eszómmel bizony arra gondolok, hogy ugyanannyit, ha nem többet, értem volna el, ha kevesebb kritikával és több megértéssel álltam volna veled szemben. De még ennél is tovább kell mennym s elismerem, hogy gyakori harangom nem is annyira abból fakadt, hogy a javadat akartam, mint egyszerű türelmetlenségből, “Idegessé” tették azok a szokásaid, melyekben külömböztél tőlem. Már pedig az ily türelmetlenséget nem nevezhetem “végtelen” s “önzetlen” szeretetnek . . . Azt is mondják, hogy a gyermek mindég bizalommal fordulhat az édesanyjához, mert ha sünki más, az anya mindég meg fogja érteni a gyermekét. Ez igaz lehet.... De be kell ismernem, hogy smmomra ép oly csodálatos az, hogy a gyermek milyen mindég újra megujhodó bizalommal tér viszsza az édesanyjához! Szomorúan emlék s zem vissza, például, eljegyzésed, idejére. Csakhogy ma nem az szomorít el, hogy eljegyezted magadat, hanem az hogy milyen értetlenül álltam szemben a te választottaddal. Jegyességed ideje boldog időszak lehetett volna mindannyiunk számára ... De n.fkem olyan magasröptű és konok elképzeléseim voltak arra nézve, hogy kinek és minek kell lennie annak, aki te hozzád méltó, hogy bizony ridegségemmel sikerült alaposan elrontanom azokat a boldog hónapokat s. úgy ie, mint jegyesed s jómagam tele voltunk keserűséggel. Pedig az utána következő évek téged igazoltak. Élettár sad adott neked otthont, megértést, békességet, szerelmet, bátorítást — talán sokkal löbbet, mint amennyit én valaha is adtam neked. S igy rájöttem, hogy neked volt igazad. Ma már boldogság ezt tudni, mert hiszen ezért van az, hogy kibékültem veled, a pároddal és igy önmagámmal is. De látod, valóságos csoda a számomra az, hogy ie milyen türelmesen viselted el jegyeseddel szembeni rosszakar atomot. Még védtél is engem, amikor azt mondtad neki, hogy mind:z csak azért van, mert annyira szeretlek, hogy senkit sem tudok találni, aki az én szememben elég jó lenne ahhoz, hogy éleiiársad legyen. Bizony el káli ismernem, hogy bár több élettapasztalatom volt, te mégis belesebbnek mutatkoztál ekkor, mint én .. . Mai eszemmel bizony úgy látom, hogy családi életünk sokkal boldogabb lett volna, ha az életei a te szemeiden keresztül próbáltam volna nézni, ahelyett, hogy mindenáron azt akartam elérni, hogy ie lásd a világot az én szememmel. Elvégre gondolnom kellett volna arra, hogy én is voltam egyszer fiatal, de arra is, hogy tó még sohasem voltál öreg . . . Nem várhattam tehát lőled azt, hogy az idős emberek eszével gondolkozz, nekem kellett volna megértenem fiatal lelk.d érzéseit . . . Ahogy ma végigmegyek a múlt emlékein, méi'legre teszem azt a megértést, megbocsájiást, szeretetet és bizalmat, amit neked adtam és tőled kaptam. Kénytelen vagyok elismerni, hogy ily ekintetben nem vagy adósom, mert én- ugyanannyit kaptam tőled, mini amenynyit te adtál én nekem . . . Viszont gondolnom kell arra, hogy találtam tebenned oly boldogságot és kaptam tőled oly örömöt, amilyennel én semmikép sem ajándékozhattalak meg téged. Csak egy anyának lehet oly mindennél nagyobb boldogsága, mint amilyen eltölti a lelkét, amikor újszülött gyermekét szivére öleli . . . fürdeti, táplálja, ringatja . . . Boldog, édes emlékek ezek, melyeket tőled kaptam s melyhez hasonlót nem adhattam neked, mert ilyen minden örömöt felülmúló boldog érzése csak anyának lehet. Igaz, hogy voltak sötét idők is. Számtalan éjszakákat átvirrasztottam kis (ágyad mellett aggódva, életedért reszk \íve, étien, szomjan, ápolva lázas kis testedet ... De őszintén szólva, nem nevezhetem ezt áldozatnak, mert hiszen ezeknek a kínok között átvirrasztott éjszakáknak csodálatosan szép jutalmát vettem, amikor felgyógyultál . . . Ilyenkor leírhatatlan öröm, hála, és büszkeség töltötte el a lelkemet . . . Úgy érez-, tem magam, mint aki legyőzte a legsötétebb hatalmakat és ennek a diadalnak érzés j kárpótolt minden álmatlanul eltöltött éjszaka aggodalmáért . . . Az is igaz, hogy sokat dolgoztam érted, mig felneveltelek, de ezt sem nevezhetem áldozatnak, mert jól (hnlékszem arra, hogy milyen boldog és büszke voltam, amikor az én egészséges, szép, gyarapodó gyermekemre néztem . . . Ilyenkor mindég úgy éreztem, hogy semmi sem volt hiába... Nem tudok gyermekéveidi e úgy visszagondolni, mint az áldozatok keserves idejére. El kell ismernem, hogy ezek voltak az életem legszebb, legboldogabb, öröm jeli élményekben dús, legtartalmasabb évei. Mindezt tőled kaptam. Mindebből s.hnmi sem lehetett volna az enyém, ha nem lettem volna édesanya. Életem egyre sivárabb, céltalanabb lett volna, ha nem lett volna gyermekem . . . Te, drága gyermekem, azt irod, hogy hálás vagy nékem azért a szerétéiért és gondoskodásért, mellyel elhalmoztalak ... De most, hogy mindezt megírtam neked, bizonyára megérted, hogy miért érzek én is hálát teveled szemben . . . És ezért, Anyák Napján hadd köszönjem meg neked, drága gyermekem, mindazt, amit tőled kaptam, mindazt amit to jelenetiél számomra és mindazt, amivel életemnek csodálatosan szép tartalmat adtál . . . Hadd köszönjem meg Istennek és te néked azt a drága kiváltságot, hogy az lehettem, ami vagyok és maradok mindhalálig: a te szerető ÉDESANYÁD.
