Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-04-17 / 16. szám
VOL. XXIX. ÉVFOLYAM 1946 ÁPRILIS 17 NO. 16. SZÁM AZ IGAZSÁG LEGYŐZI A PILÁTUSOKAT Épületek összeomlottak, hidak leszakadtak, városok pcrráégtek, népek megsemmisültek, országok megszűntek, miközben az a fából ácsolt golgothai kereszt egyre magasabbra nőtt s immár két évezred óta veti fekete árnyékát a föld lakóira . . . Uj országok épültek, a régi romok fölé fényes palotákat emeltek, ezer és ezer csodálatos találmánnyal gazdagították az emberiség életét, de semmi sem volt rá oly mély és egyre jobban mélyülő hatással, mint az a sir, melyről liusvét hajnalán legördült a kő. Az a növekvő kereszt s az az egyre fényesebben ragyogó sir örök jelképe az embervilágban folyó küzdelemnek, az Igazság és a Gonoszság élet-halál tusájának . . ... * * * Zsíros kenyerükért reszkető népbolonditók féltékenyek voltak Krisztusra . . . féltették az ő Világosságától azt a jó falatot, melyet úgy szereztek, hogy a sötétség rabságában tartották a népet . . . féltek, hogy az ö Igazságának vakító fényében napvilágra jut az ő hazugságuk . . . ügyes bérenceik tehát rágalomhadjáratot indítottak ellene a meggyőződés nélkül ide-oda hajló tömeg között, melynek indulatait vérszomjas hisztériává korbácsolták . . . Politikai kérdést csináltak Krisztus ügyéből Pilátus előtt, aki tudta ugyan az igazságot, de politikai érdekből engedett a háborgó tömeg nyomásának s halálra ítélte, kivégeztette az Igazat, az Ártatlant, a Védtelent és Fegyvertelent s így a pénzéhség és politikai érdek javára elnémította az Igazságot ❖ * * Azaz, hogy csak hitte, hogy elnémította. Mert az embert megölhették, de nem pusztíthatták el Igaz ügyét. Feltámadt és vele együtt feltámadt az ügy is, melyet hirdetett s melynek követői v édt elenül, fegyvertelenül, évszázados üldözés, pusztítás és elnyomatás ellenére mégis diadalra vitték a Krisztus ügyét. * * * Tanulhatott volna ebből I az Ember, de nem tanult. Továbbra is üldözte az Igazságot, valahányszor az összeütközésbe került a kenyéririgységgel és a politikai érdekkel . . . Már pedig mikor nem került összeütközésbe az Igazság a politikai érdekkel? S az Igazság képviselőit minden évszázadban megölték, de ügyüket legyőzni sohasem tudták. Az mindég kikelt a sírjából és minél jobban üldözték, annál nagyobb diadalt aratott. Minden évben újra eljött a liusvét, melynek örök emléke szüntelenül figyelmeztette a kenyér és a politika bérenceit, hogy az Igazságot nem lehet elpusztítani, mégis teleszórták a földet az Igaz ügy vértanúinak csontjaival. Hiába figyelmeztette őket, hogy aki fegyverrel támad az Igaz ügy ellen, hóhérbárd alatt végzi az életét, ménjs az Igazság apostolainak vérével áztatták a földet. Pedig a jogtiprók, a népbolonditók, a zsarnokok, a “dicsőséges” diadalokat aratott hóditó hadvezérek egytől egyig gyászos véget értek . . . Diadalaiknak vereség volt az öröksége . . ■ A vérontásban megnövelt országuk pedig széthullott utódaik keze alatt . . . Megtanuhatta volna az ember, hogy fegyverrel maradandó diadalt elérni nem lehet, megtanulhatta volna, hogy nincs az a hatalmas emberi erőszak, mely az Igazságtalanságnak tartós győzelmet és maradandó uralmat tudna biztosítani . . . Nem tanulta meg . . .! * * * Az utóbbi évtized óriási húsvéti leckét adott az emberiségnek. A tengelyhatalmak minden írott ígéret, adott szó, nemzetközi szerződés, minden becsület, jóhiszeműség és jóakarat lábbal tiprásával összeszövetkeztek az Igazság ellen. Magukhoz akarták kaparitani a föld nyersanyag kincseit és a világuralmat. A pénz és a politika megint összeesküdtek az Igazság ellen ... A hősiesség netovábbját látták abban, hogy fegyverrel el tudják pusztítani a védtelen békeszerelőket . . . Bölcsességük a puskagolyóban volt ... Világnézetük a bombázó repülőgépben . . . , Nekik is sikerült, ami sikerült a Krisztus ellenségeinek. Egyik győzelmet a másik után aratiák s megrészegedve az ártatlanok vérén ujjongva hirdették az erőszak magasabb rendüségét, a gyűlölet hatalmát, a szószegés bölcsességét, a jogtiprás jogosságát . . . Hiába: nem okultak. Eljött az Igazság órája, az eltiprottak liusvétja, a legyilkoltak ügyének feltámadása . . . Lángolva 'hullottak le az égből a Felkelő Nap és a Horogkereszt jegyében szálló bombázók ezrei . . . Szétrobbantak az ágyucsövek, visszafelé lőttek a puskák ... És egyszerre vége volt a bölcsességüknek . . . Egyszerre semmivé vált az erőszak világnézete ... És a lemészároltak örökösei hóhéraik ellen fordultak és hóhéraikká váltak . . . * * Ezen a husvéton nem szólnak az ágyuk . . . Nem visznek halált a repülőgépek ... És a világ népei törvényszéket ülnek ...Se békességes esztendőben újból megszólalnak a húsvéti harangok, közel kétezer esztendő tanulságaival megerősített hangon hirdetve az egyetlen történelmileg bebizonyított tényt: Az Igazságot, az Igaznak ügyét elpusztítani nem lehet! Vájjon tizenkilenc évszázad után megtörténik-e végre az igazi húsvéti csoda: meghallják-e a nemzetek törvényszékében Husvétnak e tanulságát hirdető harangszavát? Vagy ez a törvényszék is csak olyan lesz, mint Pilátusé, melyen a föld kincsei utáni éhségnek és a politikai érdeknek koncul vetik oda az Igazságot? Vájjon kinek a szelleme vezeti a nemzetek mai törvényszékét? Pilátusé vagy Krisztusé? Vájjon a mostani béketárgyalások mit jelentenek: politikai sakkjátékot vagy igazságszolgáltatást? if * * Tizenkilenc évszázad keserű tanulságai nem sok jóval biztatnak. A Pilátusoknak mindég kedvezett a jelen szerencse. S mindég elvakította őket a közeli szerencse ahhoz, hogy meglássák a jövő fenyegető árnyékait . . . Pedig ha a mostani béketárgyalásokon megint Pilátus mondja ki az ítéletet... Ha megint mossa kezeit az ártatlan vér felett . . . Ha megint enged a politikai érdek és kapzsiság nyomásának ... Ha mindez megint, Isten tudja, hányadszor, megismétlődik, akkor az Igazsággal együtt megint csak megássák a Béke sírját is, mert Béke nem lehet Igazság nélkül . . . . . . Szólhatnak tehát a húsvéti harangok, de megint csak nagypénteki némaságba fullad csengésük, ha nem szolgáltatnak igazságot a védtelen, fegyvertelen, kifosztott, letiport, mindenéből kifosztott, nyomorba taszított kis nemzeteknek, melyeket a Pénz és Politikai Érdek hatalma sodort oda bűnbaknak a népek itélőszéke elé . . . * # * Mostanában döntenek Magyarország ügye felett . . . És mi szivúőbogva, várakozva nézünk a Népek Törvényszéke felé . . . Most fog eldőlni, hogy ki ül az itélöszékben: Pilátus-e vagy az Isteni Igazság? Ha Pilátus, akkor Magyarország és a többi kis népek megint a bűnbak sorsára jutnak. Koncul dobják oda őket az érdeknek. Feláldozzák őket a hatalmi egyensúlynak. De ha ez történik, akkor a múlt tapasztalatai alapján máris tisztában lehetünk azzal, hogy a Pilátusok nemcsak az Igaz ügy, hanem önmaguk felett is kimondták a halálos ítéletet. így történt az első világháború után is, amikor Clemenceau és társai feláldozták a wilsoni igazságot a kapzsiságnak és politikai érdeknek. Ennek következményeit szenvedte meg Franciaország a második világháborúban. Vájjon okultak-e? Ha nem okultak, tisztában lehetünk a múlt tapasztalatai alapján azzal is, hogy az Igazságtalanság győzelme csak ideig-óráig tart. Az Igazságot nein lehet letagadni, meg semmisít eni, elpusztítani. Az Igazságnak elpusztíthatatlan, örök élete van. Százszor megölhetik, százszor feltámad. Szóljanak hát a húsvéti harangok azokhoz, akiket ma elsősorban illet. Mentség meg önmagukat azzal, hogy Igazságot szolgáltatnak!