Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1946-04-10 / 15. szám

VOL. XXIX. ÉVFOLYAM 1946 ÁPRILIS 10 NO. 15. SZÁM Az igazgatósági gyűlés jegyzőkönyve JEGYZŐKÖNYV felvétetett a Verhovay Segély Egylet Igaz­gatóságának 1946 március 18-án, hétfőn és az azt követő napokon, Pittsburghban, az Egyesület székházában megtartott félévi gyű­lésén. Jelen vannak: Bencze János központi el­nök, Szalay József és Ári B. Albert alelnökök, Dobos András, Falussy C. Alajos, Kelemen P. János, Körösfőy János, Macker Gyula, Phil­lips Richard, Dr. Prince József, Turner József, Vizi Lajos és Smith Károly igazgatók; Révész Kálmán központi titkár, Szalánczy János központi pénztárnok, valamint Kunstadt Er­nő, Lucas Jolán, Nyiráti Sándor, az Ellenőrző Bizottság tagjai. 1. ) Bencze János központi elnök délelőtt tíz órakor megnyitja a gyűlést és szeretettel köszönti az Igazgatóság tagjait, örömének ad kifejezést afelett, hogy Igazgatóságunk az Egyesület fenállásának 61-ik esztendejében el­ső gyűlését saját Otthonában, a Verhovay Épületben tarthatja meg, ami boldog érzéssel tölt el mindannyiunkat. Mély kegyelettel emlékszik meg Brogley Ferenc igazgatóról, aki hirtelen halála követ­keztében nem érhette meg vágyainak betelje­sülését és nem láthatta meg az újjáalakított Verhovay Székházat, melyért annyit fáradt és dolgozott. Az Igazgatóság kegyeletes felállással tisz­teleg az elhunyt igazgató-tagtárs emlékének. A központi elnök jelenti, hogy Brogley Ferenc elhunyt igazgató helyére, mint a má­sodik generációs tagság egyik képviselőjét, Smith Károly, Lorain, O.-i tagtársunkat hivta be. Az igazgatóság nevében szeretettel köszön­ti az uj igazgatót és tisztségére felesketi őt. Ezek után a központi elnök a gyűlést megnyitottnak nyilvánitja. 2. ) Kelemen P. János igazgató napirend előtti inditványát _ magáévá teszi az Igazgató­ság és ennek értelmében a következő határo­zatot hozza: HATÁROZAT. “őexcellenc:ájához, Harry S. Truman Úrhoz, Az Egyesült Államok Elnökéhez TEKINTETTE!.. ARRA, HOGY: a körülmények által kétségtelenül bebizo­nyított tény, hogy a háború sújtotta, feldúlt Európában a gyermekek, nők és férfiak a fo­gyatékos táplálkozás és az életszükségletek hi­ánya következtében szenvednek, ÉS ARRA, HOGY: Egy nagylelkű és győztes nemzet szivében a háborús politikai szövetkezések nem érvé­nyesülhetnek a háború következtében elpusz­tult országok könyörületre méltó, szenvedő la­kosságával szemben, ÉS ARRA, HOGY: magyar származású hűséges amerikai polgárok aggodalomtól megtört szivvel látják testvéreik kétségbeejtő helyzetét. ÉS ARRA, HOGY: szivünk kényszerit, hogy abból a bőségből, mellyel Isten megáldott bennünket Ameriká­ban, minden módon való segítségünket fel­ajánljuk, ÉS ARRA, HOGY: az Egyesült Államok Elnöke megbízta Hen. Herbert Hoovert, hegy személyes meg­figyelései alapján tegyen jelentést és terjessze be javaslatait a mai európai helyzetre nézve, ELHATÁROZZUK, HOGY; hivatkozással a szenvedő, éhen pusztuló magyar nép szörnyű nyomorára, azzal a kére­lemmel fordulunk az Elnökhöz, hogy Mr. Hoo­ver küldetésével kapcsolatban hivatalának te­kintélyével hasson oda, hogy Magyarországnak azonnali és eredményes segítség adassék. Ezt a határozatot 1946 március 18-án megtartott gyűlésén fogadta el az ötvenhárom ezer (53,000) hűséges, magyar származású, amerikai polgárt képviselő Verhovay Segély Egylet Igazgatósága.” Az Igazgatóság utasitja a központi tit­kárt, hegy ezt a határozatot táviratilag küldje meg az Egyesült Államok Elnökének, Külügy­miniszterének s ugyanakkor juttassa el az Egyesült Államok minden szenátorának, vala­mint a helybeli angol lapoknak is. Ezt a határozatot két szavazat ellenében hozta meg az Igazgatóság. 3. ) Az Igazgatóság egyhangúlag elhatá­rozza, hogy a magyar köztársaság elnökének táviratilag küldi meg köszöntését. Ennek a határozatnak értelmében a következő szövegű távirat elküldését hagyja jóvá: “Tildy Zoltán Urnák, A Magyar Köztársaság Elnökének Budapest, Magyarország A fennállásának 60-ik évfordulójára ké­szülő legrégibb és legnagyobb amerikai ma­gyar testület 53,000 tagja nevében a Verhovay Segély Egylet Igazgatósága tavaszi gyűlésén meleg szeretettel köszönti a Magyar Köztár­saságot és annak első Elnökét. Az Amerikába szakadt magyarság Kos­suth és Petőfi lelki örököseként mindenkor megőrizte szivében a szabadság-szeretetet és boldog örömmel látja, hogy a magyar nemzet­re is rávirradt a szabadság hajnala. Mint Amerika polgárai szívből kívánjuk Elnök Ur­nák, hogy bölcs vezetése mellett a Magyar Köztársaságban megvalósuljon a szabadság, egyenlőség és igazság eszméje úgy, amint azt amerikai hazánkban megtaláltuk. Az ennek megvalósításáért folyó munká­jában egyesületünk tagságának lelkes és áldo­zatkész munkáját Ígérjük önnek és sokat szen­vedett véreinknek. A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET IGAZGATÓSÁGA Bencze János, központi elnök Révész Kálmán, központi titkár.” 4. ) Az Igazgatóság kimondja, hogy szabad Magyarország első követét, Szegedy Maszák Aladárt ugyancsak táviratilag köszönti és egy­úttal a magyar köztársaság elnökéhez küldött sürgöny szövegét is közli vele. 5. ) Az Igazgatóság elfogadta a központi tisztviselők által előterjesztett tárgysorozatot és ennek során elsősorban a központi tisztvi­selők jelentését hallgatja meg és azt részletes tárgyalás alapjául elfogadja. 6. ) Kunstadt Ernő, az Ellenőrző Bizottság elnöke jelenti, hogy az Ellenőrző Bizottság a múlt évben három ízben tartott vizsgálatot és mindent a legteljesebb rendben talált. A jelenleg folyó vizsgálat során megálla­pította a Bizottság,' hogy az Egyesület vagyo­nát kepező értékpapírok hiánytalanul meg­vannak. 7. ) Az Igazgatóság kedves kötelességének tesz eleget, midőn elismerését fejezi ki a det­roiti fiókoknak hősi halottaik tiszteletére már­cius 17-én megtartott kegyeletes emlékünne­pélyükért. Hálás köszönetét mond azért a szives vendégszeretetért, mellyel az ünnepséget rendező fiókok az Igazgatóságot, a központi tiszt kart és a vidéki vendégeket részesítették. 8. ) Az Igazgatóság hálás köszönettel ve­szi tudomásul a Nev/ York, N. Y.-i 83-ik fiók, Pálfalvy Dénes, a Colliers, W. Va.-i 452- ik fiók ügykezelője, a Duquesne, Pa.-i 71-ik fiók sürgönyét, Cincel Lajos, kerületi szervező a Windber, Pa.-i 33-ik fiók, Tóth M. József, a Cleveland, O.-i 14-ik fiók ügykezelőjének üdvözlő levelét. Az Igazgatóságnak végtelenül jólesik, hogy felelősségteljes munkájában fiókjaink és tagtársaink jókivánságai kisérik. 9. ) Egyesületünk 60-ik évfordulója alkal­mából a következőktől érkezett üdvözleteket veszi hálás köszönettel tudomásul az Igazga­tóság: Dr. Kerekes Tibor, az Amerikai Magyar Szövetség központi titkára; Papp Gáspár, a 36-ik fiók tagja; Angyal János, a 8-ik fiók tagja; a Homestead, Pa.-i 89-ik fiók tisztviselői; Máté István, a 464-ik fiók ügykezelője; Walkó János, Fairfield, Conn.; Lang István, a 98-ik fiók ügykezelője, akiknek jókívánságait az igazgatóság szives szeretettel viszonozza. 10. ) Hálás köszönettel veszi tudomásul az Igazgatóság a Bridgeporti Szövetség igazga­tóságának üdvözlő táviratát és az abban tol­mácsolt köszöntést és elrendeli, hogy Egyesü­letünk nevében hasonló tartalmú sürgöny küldessék a Bridgeporti Szövetség igazgatósá­gának. 11. ) Az Igazgatóság hálás köszönettel ve­szi tudomásul az Amerikai Magyar Reformá­tus Egyesület Vezértestületének a 60-ik jubi­leumi esztendő és a Verhovay Székház meg­nyílása alkalmából küldött testvéri köszönté­sét és őszinte jókívánságait. Az Igazgatóság utasitja a központi tit­kárt, hogy a Református Egyesület vezértestü­letének figyelmességét hasonló szeretettel kö­szönje meg Egyesületünk nevében. 12. ) Az Igazgatóság meleg szeretettel kö­szönti Kelemen P. János igazgatót abból az alkalomból, hogy a szerkesztésében és kiadá­sában megjelenő daytoni Magyar Híradó fenn­állásának 20-ik évfordulójához érkezett. A Verhovay Segély Egylet igazgatósága méltányolja és értékeli a Magyar Híradó két évtizedes fennállása folytán végzett gyönyörű magyar munkát. Jóleső érzéssel tölti el az igazgatóságot, hogy Kelemen P. János szer­kesztőt, az amerikai magyar sajtó e kiváló képviselőjét, testületé tagjának mondhatja. (Folytatás a 2-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom