Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-12-05 / 49. szám
2-ik oldal Verhovayak Lapja 1945 december 5- A tetemrehivás órája -(Folytatás az 1-ső oldalról) vább. De azok, akik szükmarkuan megtagadták a magyar össztestvériséggel való sorsközösséget, nyilvánosan megszégyenülve, megbélyegezve vonszolják majd saját gyászukkal együtt lelkiismeretük szörnyű terhét. Az lesz, hogy azok az amerikai magyarok, akik mindenféle fenyegetés és ijesztgetés ellenére is adakoztak és dolgoztak a Segélyakció sikeréért, megkapják a magyar nép háláját, a megmentettek könnybe fogant csókját . . . miközben a kerékkötők felé ostorcsapásként fog suhanni az átokban fogant szemrehányás! MIÉRT ILYEN KÉSŐN ÉS MIÉRT ILY KEVESET ADTATOK??!! December van... odaát is süvit már téli szél és a hulló hópelyhek a halál selyemtakaróját jelentik ezer meg ezer betegnek, akinek nem jut orvosság . . . Mert ha MOST AZONNAL MINDEN EREJÉVEL CSELEKEDNE az egész amerikai magyarság, akkor is hónapokba tellene, mire odaérne az, amit mi nekik küldenénk . . . Már pedig az amerikai magyarság egy nagy része úgy látszik, hogy nem tudja, hogy a segítés szótárában a legfontosabb szavak ezek: Most! Azonnal! Minden erőnkkel! A Segélyakció nagy dolgokat vitt véghez eddig is. Nem vihetett végbe nagyobb dolgokat, mint amilyenekre az amerikai magyarság képessé tette. És nem tehetett többet, mint amire a hazánk kormánya és a nemzetközi viszonyok feljogosították. De azt — megtette. Többet csak akkor tehetett volna, ha az egész amerikai magyarság szivvel-lélekkel melléje állott volna . . . De most fordult a kocka. A postai forgalom megnyílásának kettős következménye lesz a Segélyakcióra nézve. Az egyik jó lesz, a másik káros. A jó az lesz, hogy az Amerikába érkező levelek igazolni fogják a Segélyakciót. Jól értsük meg, hogy nem minden levél. Aki nem kapott orvosságot, az azt fogja Írni, hogy “nem jutott a népnek orvosság!” És lesznek, akik ezeket a leveleket lefényképezve közük majd az újságokban. És akik nem gondolkoznak, bedülnek nekik, mert nem akarják majd megérteni, hogy kb. 66,000 dollár értékű orvosságból nem lehet meggyógyítani egy hét milliós, háborút szenvedett népnek betegeit. De a levelek többsége igenis a Segélyakciót fogja igazolni. És megszázszoródik azoknak a száma, akik hisznek a Segélyakció becsületességében és eredményességében. A káros hatás pedig az lesz, hogy mindenki elsősorban a saját vérein akar majd segíteni. De ebben a tekintetben a SEGÉLYAKCIÓ AZ AMERIKAI MAGYARSÁG LELKIISMERETE! Igenis, segítsünk a mi rokonainkon, de nem szabad elfeledkeznünk azokról a MILLIÓKRÓL, AKIKNEK NINCSEN AMERIKAI ROKONA! Azok is emberek! Azok is magyarok! Azok is testvéreink! Várjuk a leveleket . . . örömmel, könnyes aggodalommal. Még fel se bontjuk és tudjuk már, hogy mi lesz benne . . . Sirás, jajgatás, éhség, betegség, könyörgés, várakozás, reménykedés és kétségbeesés . . . És ebben a keserűen fájdalmas várakozásban csak azt kérjük a mi testvéreinktől és az egész amerikai magyarságtól, hogy most már tegyük félre a lelketlen okoskodásokat . . . Még egy pár hét és az amerikai magyar otthonokat elárasztják ezek a gyászos levelek . . . Még addig van időnk legalább EGY NAGY ÁLDOZATRA! Ez az utolsó óra, hogy az Amerikai Magyar Segélyakciót erőssé és segitő-képessé tegyük ... Ez az utolsó óra, melyben még egy közös erőfeszítéssel tudunk valamit azokért az árva magyarokért tenni, akiknek nincsen Amerikában senkije! Amerikában megindult a karácsonyi vásár ... Az üzletek zsúfolva vannak és a kirakatok tele vannak felsrófolt áru vacak holmival ... És a vevők milliói között ott hemzsegnek az amerikai magyarok is . . . Nézzünk a lelkiismeretünkbe, amerikai magyar testvérek! Nem volna-e szebb, igazábban Krisztust ünneplő karácsonyunk, ha ebben az évben nem vesztenénk el magunkat a karácsonyi vásár eszeveszett forgatagában, hanem odaadnánk ennek a karácsonynak drága pénzen vásárlandó, de kis értékű örömeit annak a Magyar Segélyakciónak, mely még Karácsonyra is el tudja juttatni a magyar földre a mi szeretetünk megmentő ajándékait? Jön a karácsony és zsúfolva vannak az üzletek, melyekben árulják drága pénzen a cifra karácsonyi üdvözleteket, melyekkel boldog-boldogtalant eláraszt mindenki... 5—10—15 dollár költséggel. Nem volna igazabb karácsony, ha elhatároznák, hogy nem küldünk fünek-fának karácsonyi üdvözletét, hanem odaadjuk azt az összeget arra, hogy megmentse egy pár árva magyar életét? Vessünk számot magunkkal, amerikai magyarok! Legyünk tisztában azzal, hogy ez után a karácsony után jön a TETEMREH1VÁS! Ötszáz főnyi közönség hódolt Youngsfownban (Folytatás az 1-ső oldalról) Majd Haluska Mary Jane elénekelte az amerikai himnuszt, melyet Nt. Csepke István, Niles, O.-i református lelkész imája követett. Utá-i^ na Brogley Ferenc elbucsuztatta Nt. Csepke Istvánt, aki ez év végével visszavonul lelkészi hivatásától 40 évi szolgálat után, melyből több mint 21 esztendőt töltött el a nilesi gyülekezet körében. A református egyház énekkara Nt. Beotty Jánosné szakavatott vezetése mellett nagy hatást keltett az Ur Imájának eléneklésével, majd Nt. Marton Sándornak, a Független Magyar Református Egyház lelkészének ünnepi beszéde következett. A hősi halottak áldozatát méltatva rámutatott arra, hogy minden háborút az okozza, hogy az emberiség még mindig nem tanulta meg a szolgálat krisztusi életformájának követését. “Nem szolgálni akar az ember, hanem uralkodni, pedig ennek az egy isteni törvénynek becsületes megtartása megteremtené a tartós békét” — mondotta a szónok — “s most is attól kell félnünk, hogy ezek a hősök hiába haltak meg, hacsak el nem határozzuk, hogy a béke megteremtéséért és megőrzéséért ugyanazzal az odaadással dolgozunk, amiképen ők készek voltak egy szebb jövőért meghalni.” Végül a Verhovayt méltatta: “Amerika mindenkor megbecsülte a hőseit, de tisztelettel adózott azoknak is, akik más nemzetek körében harcoltak a szabadságért. Ezt mutatja a Kossuth szobor, mely New Yorkban hirdeti a magyarság szabadságszeretetét. És ezt a példát követte a Verhovay, az amerikai magyarság legnagyobb egyesülete, mikor ezekben az arcképfestményekben maradandó emléket állított hősi halottainak. Öleljétek magatokhoz e képeket és érezzétek meg, hogy nem vagytok egyedül — veletek érez 53,000 egyleti tagtársatok és az egész amerikai magyarság.” A beszédet Griz Ilonka, Sharon, Pa.-ból meghívott vendégszereplő, nagysikerű gitárszólója követte. A HÁROM EGYENLŐSÉG Ft. Father Biró Lőrinc, a Szent István hitközség plébánosa mondotta a második ünnepi beszédet. Az emberiség történetében három nagy küzdelmet emelt ki. Az első volt a Krisztusé, akit keresztre feszítettek, mert Isten előtti egyenlőséget hirdetett. Háromszáz esztendeig ■ tartott a küzdelem, de győzelemmel végződött. A francia forradalom a törvény előtti egyenlőséget vívta ki, mig a mostani világháború gyümölcse az lesz, hogy az emberek anyagi javak élvezetében is egyenlők lesznek. “Recseg-ropog az egész világon a társadalmi rendszer s romjain egy uj társadalmi rendszer épül fel — hirdette az ihletett plébános — s ahogy a Krisztus életének romjain uj élet épült, úgy uj élet kezdődik Európa romjain is!” “Imádkozzunk hősi halottainkért — mondotta beszéde végén — és köszönöm a Verhovaynak, hogy ily módon emlékezik meg róluk, de mi, akiket közelebbről érint mindez, imádkozunk és penitenciázunk az ő emlékükre — önmagunkért. A békét csak az Isten tudja megteremteni és ezért — Őhozzá imádkozunk.” A hatalmas beszédet Brogley Dolores énekszáma követte. Brogley Ferenc igazgató végtelenül bájos leánya mély érzéssel és nagy tehetséggel adta elő az Ave Mariát Brogley G. Annie zongorakisérete mellett. AKIK HITBEN HALTAK MEG Nt. Beotty János ref. lelkész angol ünnepi beszédet mondott. A bibliából választott ige alapján hirdette, hogy e hősi halottak azért haltak meg, amiben hittek, de amit meg nem láthattak. Az élet igazi hősei azok, akik egy hitetlen korban is tudnak hinni és e hitért még az életüket is feláldozzák. Ők nem kapták meg azt, amiért harcoltak. Ennek a háborúnak áldásait csak a jövő nemzedék fogja megtapasztalni. De ez az élet rendje. Amit mi ma élvezünk, azért elődeink harcoltak és amiért mi harcolunk, azt utódaink fogják megkapni. Épp azért a haladás titka azok lelkében él, akik hittel néznek a jövendőbe és tudnak harcolni, sőt meg is halni, oly Azmékért, melyek csak a távoli jövendőben valósulhatnak meg. A mély gondolatokkal teli beszédet ismét a református egyház énekkara követte, mely ezúttal Dvorák “A Song of Home” cimü énekét adta elő. AZ EGYENLŐSÉGÉRT! A műsor Youngstown, Niles és Campbell polgármesterét is jelezte, de a három közül csak Campbell, O. polgármestere jelenhetett meg. Mély részvétet és őszinte elismerést kifejező beszéde után Brogley Ferenc Youngstown, O. egyik legkiválóbb ügyvédjét, a Veteránok küldöttségének tagját, a United Veteran’s Council kapitányát, Raleigh Spannert mutatta be, akinek hatalmas beszéde fénypontja volt az emlékünnepnek. Rámutatott arra — s itt találkozott Ft. Biró Lőrinc gondolataival — hogy ez a háború az egyenlőségért folyt. “E hősi halottak számára a háború elmúlt — mondotta, — de őket nem felejthetjük el sohasem. Mert bár a harcok véget értek, maga az ügy, melyért e harcok folytak, még távolról sem valósult meg. A tartós béke titka az, hogy egymás iránt türelemmel legyünk és megtanuljunk a népek családjában, sőt a magunk népének körében is együtt élni. S amig ezt el nem érjük, addig még sokat kell küzdenünk. S ha nem érjük el, akkor e hősök hiába haltak meg. Az egyenlőség utján még Amerika népének sem könnyű járni! Azt látjuk, hogy a béke kérdései talán még nehezebben oldhatók meg, mint a háború problémái. S e kérdéseket nem hagyhatjuk megoldatlanul, mert akkor ez az emlékünnep is hiábavalóvá válik. —< A hatalom iszonyú felelősséget jelent s mi, mint a világ vezető népe, a becsület, az igazság és az egyenlőség elveinek megvalósításával eleget kell tennünk e felelősségnek. Vájjon elég nagyok vagyunk ehhez? “Mindnyájunknak fel kell tennünk ezt a kérdést: igazán amerikai vagyok-e én abban a tekintetben, hogy az embertársamat magammal egyenlőnek tartom tekintet nélkül a hitvallására, nemzetiségére! vagy fajára? Valljuk azt, hogy ebben a mi demokráciánkban az egyenlőséget valósítjuk meg. De vájjon én irigységet érzek-e mással szemben s azt érzem-e, hogy nincs joga arra, amit elért —• a színe, vagy nemzetisége, vagy vallása miatt? Ha igy érzek, akkor nem vagyok száz százalékos amerikai! Sok kérdés gyötri ma Amerikát és ezeket csak úgy tudjuk megoldani, ha megszabadulunk a széthúzástól, mely pusztít és bomlaszt! Ma Amerikában ugyanazt a gyűlölködést látjuk, ami az első világháborút követte. És ha ez igy megy tovább, akkor Franciaország sorsára juthatunk . . . Követelnünk kell, hogy megvalósuljon az, amiért e hősök meghaltak: hogy Amerika az az ország legyen, melyre büszkék lehetünk, mert ereje volt lerázni magáról mindazokat a hibákat, melyek nem méltók egy igazi demokráciához! Ha összetartunk, akkor nemzet vagyunk, de ha széthúzunk, akkor elpusztulunk!” A VETERÁNOK KÜLDÖTTSÉGE A “Veterans of Foreign Wars” nagyszámú küldöttséggel képviseltette magát ez (Folytatás a 3-ik oldalon)
