Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1945-01-24 / 4. szám

fi-ik oldal 1945 január 24 TESTVÉREK HA TALÁLKOZNAK... (Folytatás az 5-ik oldalról) katonák lopakodnak fától­­fához lövésre kész fegyver­rel. Minden gödör egy halálve­rem, minden fa fenyegető árok és az égből csillagok helyett bombák hullanak. Az erdő vaksöiétjében a szün­telenül folytatódó puska­­rcvogás mellett nesztelenül lépkedtek a katonák, Egy­mást is alig látták, csak itt-ott imbolygó árny sejtette velük, hogy a bajtársak közel vannak. De sohasem tudhatták, hogy a fajtárs­ról mikor tűnik ki, hogy va­lójában ellenség. Bizalmatlanul, nyugtala­nul, de elszántan mentek előre az éjszaka félelemmel és gyűlölettel, vérrel és ha­lállal terhes sötétjében. Tóth Pali megmerevedve állt meg egy hatalmas fenyő tövének még az éjszakánál is feketébb árnyékában. Te­kintete tehetetlenül tűzött bele a sötétségbe, hogy meg­lássa, amit megneszelt. De hiába, csak feketeség terjen­gett előtte. Itt-ott suhanó halk lépésekről valahogy érezte, hogy azoktól nincs mit tartania, de az a nesz, amit inkább megsejtett, mint meghallott, ellenséges volt és minden idegszál megfeszült benne, hogy meg­találja a helyet, ahonnan jött. Ohio síkjáról került ez a fiatal fiú az Argonnesi er­dőkbe s sehogysem tudta megszokni az idegen világot, melyben titok volt minden. Idegenek voltak a hegyek, idegenek az erdők. Gyermek kora óta hozzászokott a sík­sághoz, mely őszinte nyílt­sággal tárja fel Önmagát. Ez a hegyes-völgy es, sürü er­dős vidék nem az ő hazája volt s minden szorongással töltötte el benne. Tovább lépett óvatosan. Egyszerre közvetlen közelből gépfegyver ropogás hallat­szott. Hallotta a fenyők ágainak roppanását és utá­na a néma csendben fenyő­tűk csendes havazását. Szív dobogva állt meg. Semmi , nesz nem hallatszott. Tovább indult. S ekkor ismét meg­indult a gépfegyver. A golyók gyors egymás­utánban fütyültek el mel­lette s verődtek bele a fák­ba s közöttük ki tudja hány emberi testbe? S amint a gépfegyver végigseperte az er aőt, Tóth Pali meglátta a csövéből kitörő apró lán­gokat. Alig tiz lépésnyire volt tőle, egy gödörbe beás­va s mögötte fenyegetően sötétlett a gépfegyvert tü­zelő katonának árnyéka. Nem lehetett más, csak Verhovayak Lapja SALAMON FERENC 216. Northampton, Pa. PFC. ROSTA LAJOS 443. Detroit, Mich. S SGT. VARGA ISTVÁN Detroit, Mich. IFJ. TÓTH PÁL S.l/C 499. Harrisburg, 111. német. Kemény marokra fog­ta Tóth Pali a fegyverét és gyorsan suhanó léptekkel rohant az ismét elnémult gépfegyver felé. Pillanatok játéka volt az egész. A né­met megérezte a feléje su­hanó veszedelmet s felemel­kedett. Egyszerre szúrtak és a bajonett mindkettőnek tes­tében megállt. Úgy roskad­­tak le mély sóhajjal a gö­dörbe egymás mellett. . . . Sötét volt, csend volt. Al­­éltságából felocsúdva Tóth Pali meredten figyelt az éj­szakába. Előbb sem hallott semmit, most sem: inkább érezte, mint hallotta, hogy a társai már elhagyták, s az erdő mélye elnyelte őket. Mellette a német fojtottan hörgött. Tóth Pali feléje for­dult, de rettenetes nyilalást érzett a derekában és vissza­­hanyatlott. Percekig tartott, míg magához tért. Ekkor megszólalt a német. Kiáltás­nak indult, de csak hörgő jaj lett belőle. De Tóth Pali megértette, mert a német magyarul jajgatta: “Édesanyám . . . édes­anyám . . .” Megrettenve értette meg a szót Tóth Pali. Feléje fordí­totta a fejét és kinyújtva a kezét megérintette a német katona vállát: “Magyar vagy?” — kér­dezte. “Magyar ...” — felelte az ellenség s hozzátette lázas panasszal egyre visszatérő sóhaját: “Édesanyám . . .” Tóth Pali keze lecsúszott az ellenség válláról és lassan lecsúszott annak ve­­rejtékes, sáros, véres kezére. Rátette a kezét s megszorí­totta csendesen, gyengén, biztatóan. Úgy suttogta hal­kan könnybelábadt szem­mel: “Ne félj. . " S az ellenséges katona ke­ze lassan kinyílt és hozzá­simult Tóth Pali kezéhez. Kezet fogtak, kezet szorítot­tak és úgy maradt a kezük a testvéri találkozás békességéi ben. így találták meg őket reg­gel a szanitészek: az ame­rikait és a magyart, amint kezet fogva feküdtek egy­más vérében, az elnémult gépfegyver tövében, némán hirdetve, hogy Isten az em­bert nem ölésre, hanem sze­retetve teremtette. Még lélegzett mind a kettő s a szanitészek hirte­len bekötözték sebüket és i vért adtak nekik. Nagyso­kára Tóth Pali kinyitotta a szemét és révetegen nézett a föléje hajoló katonára. “You’ll be allright!” — mosolygott rá. Tóth Pali el­mosolyodott. “Thanks!” — suttogta, aztán félreforditoita a fejét. A másikat kereste. “Él még?” — kérdezte. A szanitész megértette, hogy azt az ellenséget kereste, aki­vel kezetfogva feküdt a ha­lál küszöbén. ÓRIÁSI AZ ÉRDEKLŐDÉS A NEW YORKI KÉPÁTADÁSI ÜNNEPÉLY IRÁNT Január 10-iki lapszámunkban jeleztük, hogy a «New York-i 35-ik és 83-ik fiók közös bizottságot alakítottak egy a New York és vidékéről származott Verhovay hősi halot­tak képeinek átadása alkalmára rendezendő disz-bankett előkészítésére. Ez az ünnepség hatalmas érdeklődést kelt New York és vidékének magyarsága körében s az előkészületekből máris kitűnik, hogy ez az emlékünnep egyike lesz a Ver­hovay Segély Egylet legkimagaslóbb társadalmi eseményei­nek. Az ünnepélynek különösen nagy jelentőséget kölcsönöz az a körülmény, hogy ez alkalommal a Verhovay Segély Egylet nem egy, hanem legalább hét művészi arckép fest­ményt fog átadni hősi halottaink családjainak. New York és vidékének Verhovay tagjai és a magyar­ság képviselői a következő Verhovay hősi halottak emléké­nek fognak kegyelettel áldozni, amikor egyesületünk el­nöke gyászoló családjaiknak átadja az Egyesület ajándé­kát, Poe Hugh remek arcképeit: Horváth Edward, Egye­sületünk ELSŐ HŐSI HALOTTJA, Bakó László az 54-ik és Hűlik Bálint, a 106-ik hősi halottunk, akik a new yorki 83-ik fióknak voltak tagjai; Miskiv András, a 11-ik hősi halottunk, a Phoenixville, Pa.-i 159-ik fiók volt tagja; Kurtzman János, 81-ik hősi halottunk, a South Norwalk, Conn.-i 200-ik fiók volt tagja; Kovács János 24-ik hősi ha­lottunk, a Tarrytown, N. Y.-i 424-ik fiók volt tagja és Hamp Lochlion, 113-ik hősi halottunk, a New York-i 394-ik fiók tagja. “Él — felelte csendesen s hozzátette — s alighanem élni is fog.” Tóth Pali felsóhajtott. Megkönnyebbülés terjedt el az arcán s a szanitész nem értette, mikor megszólalt: “Édesanyám . . .”----------v----------EXTENDEDRÖL TÖRÖLTEK LAPSED MEMBERS FROM THE EXTENDED 1944 DECEMBER 31-ÉN Fiók-Br. 14 Nagy Imre 34 Karafa Mary 57 Szakály György 83 Garger Joseph 85 Boka Frank, Temar Helen, Temár Károly , 129 Pallas William 138 Bendler Carl H. 208 Urban Stephen 272 Virman Györgyné 278 Somogyi John 416 Vargo Mrs. John 435 Jámbor John 490 Vargo Agnes Ezek a hősi halottak képviselik New Yorkban, ezen az emlék-banketten a Verhovay hazafiasságot, hősiességet és önfeláldozást. S amikor egyesületünk vezetősége átadja eze­ket a festményeket az elesett hősök családjainak, azokban a Verhovay kegyeletnek és hálának zálogát adja át nekik. Mert úgy, ahogy a festőművész megörökítette e fiatal hősök kedves arcvonásait az ő családjuk tagjai számára, úgy marad meg az ő hősiességük és önfeláldozásuk emléke a Verhovay tagságnak szivében is mindvégig. Mint jeleztük, a bankettet 1945 február 24-én, szomba­ton este 7 órai kezdettel tartják meg a rendező fiókok a 82-ik utcai Szent István templom fehér termében. Részvételi jegy ára személyenként három dollár. Tekintettel arra, hogy e bankettre jegyek csak korlá­tolt számban készülnek, mert a bizottság ötszáz vendégnél többnek helyet nem biztosíthat, ajánlatos «lőre megrendelni a jegyeket a New York-i Verhovay irodában. Bár az ünnepség fénypontja a képek átadása lesz, a rendezőség gondoskodik arról, hogy ezt a kegyeletes aktust oly programmal vegye körül, mely méltó lesz az alkalomhoz. Vendégének tekinti a fiók ezen az ünnepélyen a hősi halottaknak e festményekkel megajándékozott családtagjait. Hisszük, hogy ez az ünnepély alkalom lesz arra, hogy e megszomorodott családokkal a Verhovay tagtársak meg­éreztessék azt a végtelen együttérzést és részvétet, mellyel gyászukban osztozunk. Érezzék meg e gyászoló családok azt, hogy büszkék va-15 Members Pittsburgh, Pa., 1944 december 31. PHILLIPS EMMA E., gyünk és büszkék maradunk az ő fiaikra és férjeikre, akik életüket adták hazájukért és bajtársaikért. De érezzék meg azt is, hogy ez a büszkeség nem örömmel, hanem végtelen szomorúsággal terhes, mert hiszen ezekben a fiatal fiukban h. kp. számvevő, barátokat, Verhovay testvéreket veszítettünk el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom