Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1945-08-08 / 32. szám

6-ik oldal 1945 augusztus 8 Verhovayak Lapja Ellenőrző bizottság jegyzőkönyve FELVÉVE 1945, JUNIUS 11-24-IG JEGYZ ŐKÖNYV felvétetett a Verhovay Segély Egylet Ellenőrző Bizottságának, 1945 junius 11-től 23-ig bezárólag a központi hivatalban tartott vizsgálata során, Pittsburgh, Pa.-ban. " Jelen vannak: Bumbulucz József, a bizottság elnöke, Kunstadt Ernő jegyző és Lucas Jolán. Részletes vizsgálatunk alkalmával megállapítottuk, hogy a fiókoktól 1945 január 1-től április végéig beküldött havidijak, kötvényekre felvett kölcsönök kamatai, törlesztések és a bondok után esedékes kamatok rendes időben és hiánytalanul lettek a bankokban elhelyezve. Megállapítottuk továbbá, hogy a központi vezetőség által a hivatalos lapunkban kimutatott adatok hű képét adják Egyesületünk anyagi helyzetének. A Mellon National Bank tűzmentes szekrényeiben elhelyezett értékpapírjainkat hiánytalanul találtuk meg és ennek során meggyőződtünk arról is, hogy az év folyamán történt bond eladások és vásárlások a legnagyobb körültekintéssel eszközöltettek. Az elmúlt évi vizsgálatunk során már jelentettük, hogy a régebben megvásárolt Niagara Falls és a Thousand Island Bridge bondok után nem folytak be a kamatok. Megbízható forrásból kapott értesülésünk szerint az egyik társaság bondjai után ez év nyarán már megkezdik fizetni a kamatokat. Egyesületünk vagyoni kimutatása az 1945 év január, február, március és április haváról. 1944 december 31-én _____________$6,632,032.41 1945 április 30-án _____________6,921,666.03 Gyarapodás ______________$ 289,633.62 A kifizetett haláleseti és betegsegélyek vizsgálata alkalmával figyelemmel kisértük azok pontos kiszámítását és azokat a bevezetett uj rendelkezéseket, melyek úgy a tagság mint Egyesületünk előnyeit biztosítják. Úgy találjuk, hogy hivatalos nyomtatványaink egyszerűsítése lén yeges megtakarítást jelent Egyesületünknek és meggyőződtünk arról, hogy központi hivatal csak a legszükségesebb iratok újra nyomását rendelte el. Sajnálattal adjuk e helyen is tudomására tagtársainknak, hogy Bumbulucz József tagtársunk, az Ellenőrző Bizottság elnöke, hivatalos teendőjének végzése közben junius 14-én hirtelen elhunyt. A minden részletre kiterjedő vizsgálatot azonban túlórázásokkal befejeztük és jelent­jük, hogy a fenti részletes jelentés szerint Egyesületünk -összes ügyeit a legnagyobb rendben találtuk. K. m. f. KUNSTADT ERNŐ, JOLÁN LUCAS, Ellenőrző Bizottság jegyzője. Ellenőrző Bizottsági tag. GYASZJELENTES 1945 JUNIUS HÓRÓL A Verhovay Segély Egylet szomorodott szív­vel jelenti az alant megnevezett tagok elhunytét: Fiók A tag neve Kora 8 Orlitzky Márton ___________________ 78 13 Baráta György _______ 60 13 Czap Péterné __________________ 68 13 Perey István ________ 68 17 Gabura Ferenc ____________________ 58 17 Kolbay János_______________________ 71 34 Hogya Istvánná_____________________ 47 35 Felber József _______________________ 71 35 Herman János _____________________ 75 36 Koitz Andrásné________________ 67 70 Tulai István _______________________ 33 91 Hutvagner István ________________ 63 107 Füzes Mihályné_____________________ 60 120 Cziva Mihály _______________________ 23 129 Gombos Bertalanná _________________ 33 138 Basinski William ___________________ 27 152 McAteer Gerald P. _________________ 20 186 Almáshy Mária_____________________ 17 194 Túri Oszkár _______________________ 22 200 Vereb Márton ___________ 73 216 Tarafás József _____________________ 59 248 Bereczky Péterné___________________ 60 249 Bumbulucz József ___________1______ 55 292 Vince András________ 26 296 Wislie Józsefné ifj. _________________ 27 387 Béres Mihály ______________________ 73 405 Körtvéíyesi James B. _______________ 26 443 Horváth Lajos P.__________________ 22 500 Mikla József ______________________ 46 LEGYEN ALMUK CSENDES! MERRE MAGYAROK — Nadányi Pál, az Amerikai Magyar Népszava szerkesz­tője, uj könyvéről. — ZÁRLAT UTÁN BEÉRKEZETT ÖSSZEGEK PAYMENTS RECEIVED AFTER CLOSE OF JUNE ACC T 1945 junius hó 30. után lapzártáig a következő összegek érkeztek be a központi pénztárba: •t___ $216.07 395 ______ $195.11 23 ___... 497.13 488 ___ _ 65.71 373 _ _43.30 507 ____ 38.95 NEM ÉRKEZETT BE — PAYMENTS NOT RECEIVED A 103, 125, 231, 362-ik fiókok junius havi tagsági dijai. A 360-ik fiók május és junius havi tagsági dijai. EMMA E. PHILLIPS, Deputy Auditor. Az amerikai magyarság körében minden könyv meg­jelenése irodalmi esemény. Az amerikai magyarság könyvkiadási szempontból kis piacot jelent és ezért minden egyes könyvnek a kiadása áldozattal jár az iró részéről. Amerikai iró meggazdagod­­hatik a könyvéből, amerikai magyar iró csak — ráfizet­het. Nadányi Pál könyve azon­ban oly érdekfeszitő, izgal­mas és ugyanakkor időszerű olvasmány, hogy az ame­rikai magyarság legszélesebb rétegei kell, hogy felfigyelje­nek rá. A könyv pillanatfelvételek­ből áll. Az iró életének oly eseményeit írja le az egyes fejezetekben, melyek Ma­gyarország helyzetére, a má­sodik világháborúba való sod­ródásának körű Iményeire I veinek fényt és igy a könyv ! Magyarország utolsó tiz I esztendejének történetét írja I meg az amerikai újságíró I szemszögéből. Fontos hangsúlyozni a könyv értékelésében az ame­rikai magyar szempontot. Magyarországi újságíró ugyanis nem tudja a ma­gyar történelem utolsó tiz esztendejét oly világosan be­leilleszteni a világesemények keretébe. Ezt csak az tudja megtenni, aki Magyarorszá­gon nőtt fel, kivülről-bélűi­ről ismeri a magyar politikai és társadalmi életet és élete derekán Amerikába költözve, elsajátította azt a “távlatot”, melyről tárgyilagosan tud­ja megítélni az eseményeket és megtalálni azok összefüg­gését. Megtudjuk e könyvből azt, hogy Nadányi Pál Magyar­­országon börtönben is volt. Kisemberek, zsidók elleni visszaélései miatt támadta meg a sajtóban a gödöllői főszolgabírót, VITÉZ Endre Lászlót, aki utóbb a náci mozgalom egyik vezérembere lett. Nyilván “radikális” újság­író volt Nadányi Pál Ma- Magyarországon, akiről ily keserves élmények alapján nehezen lehet feltételezni, hogy a Horthy uralomnak volna “uszályhordozója”. Ugyanakkor tiszteletreméltó az, hogy minden üldöztetése ellenére sem nyilvánul meg a könyvében az a keserű szel­lem, mely nem egy ame­­riaki magyar iró írásait jel­lemzi, amikor mindent és mindenkit szőröstül, bőrös­tül elitéi, aki az akkori ma­gyar társadalomnak tagja volt. Aki egy tökéletesen igazságtalan börtönbüntetés után is meg tudja őrizni el­fogulatlanságát, annak ítélő­képességében nem igen lehet kételkedni. Talán legszebben jellemzi a könyv szellemét az a sza­kasz, mely a “Roosevelt, Trianon és az Atlantic Char­ter” cimü fejezet végén áll. “Magyarországon — írja Nadányi — amelyet az orosz fegyverek szabadítottak fel a náci rabságból, talán csak az orosz csillag fényét lehet ma tisztán látni. De a ma­gyar égbbltozaton, mint min­den nagy és kis nemzet ég­boltozatán meg lehet találni az amerikai csillagot is. S ennek a csillagnak ragyo­gása reményt kell, hogy önt­sön azokba aa szivekbe is, melyek a magyar fegyver­­szünet aláírásának napján nem tudták magukat átadni az önfeledt örömnek, hogy Magyarország végre odaáll­hatott, ahová szive szerint mindig tartozott, a szövet­ségesek mellé, hanem elbo­rulva számolgatják az árat, amit a magyar népnek fi­zetnie kell a múltak bű­neiért, mulasztásaiért, hi­báiért és kudarcaiért.” Az érdekes, értékes és minden tekintetben tanulsá­gos könyv megrendelhető a szerzőnél: Mr. Paul Na­dányi, c\o Amerikai Magyar Népszava, 380 Second Ave­nue, New York, 181 N. Y. A könyv ára $2.--------------v-------------­MÉRT LIHEG Lihegve, hörögve, levegő után kapkodva, átizzadt an és vérvörös arccal roskad le a tengerész a gyorsvonat e­­gyik padjára az állomáson. Egy öreg ur szemrehányóan nézi a fiatal embert és végül is nem állja meg, hogy meg ne szólitsa: “Nem szégyeli magát barátom, hogy ennyi­re oda van? Mikor én ilyen fiatal voltam, egy mérföldet szaladtam, hogy elérjem a vonatot, de nem voltam eny nyire oda.” Feleli a tengerész: “Igen ám, de én az utolsó állomá­son késtem le a vonatot!“

Next

/
Oldalképek
Tartalom