Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-07-04 / 27. szám
6-ik oldal Verhovayak Lapja 1945 julius 4 Csak M. D. orvosi bizonyítványokat ismerhet el Egyesületünk AZ M. D. KÉRDÉS. Régóta folynak a viták egyesületünkben arról, hogy miért nem ismer el a központi hivatal oly orvosi bizonyítványokat, mely eket nem M.D., hanem más fajta orvosok állítottak ki. Bár az alapszabályokban határozott utasítás van arra nézve, hogy a központi hivatal csak M. D. orvosok által kiállított bizonyítványokat fogadhat el — akár felvételi ívről, akár beteg segélyezést igénylő iratról légyen szó — mégis tagnak jelentkezők sokszor megteszik, hogy másfajta orvoshoz mennek és betegsegélyt igénylő tagtársaink számtalanszor nem M. D. orvost hívnak kezelésre. Mikor aztán az ilyen iv beérkezik a központi hivatalba, akkor a tisztviselők kénytelenek azt viszautasitani s ezáltal önhibájukon kívül saját maguknak, az ügykezelőknek és az igénylőknek kellemetlenséget szereznek. A legtöbb esetben azok, akik másfajta orvoshoz mennek, arra hivatkoznak, hogy a helybeli M. D. orvosok túlságosan elfoglaltak, nem érnek rá iveket kitölteni és ha kitöltik az ivet, hanyagul töltik ki, mig a másfajta, például az O. D. orvosok szívesen és készséggel tesznek eleget a kérésnek. A helyzetet sulyosbbitja az, hogy rengeteg M. D. orvos elment a hadsereggel s az itthon maradt orvosok munkája megkétszereződött. Épp azért, igen sokan azt kívánják, hogy a háborús körülményekre való tekintettel az egyesület függessze fel az alapszabályoknak idevonatkozó rendelkezését és engedje meg a tagságnak azt. hogy akár a felvétel, akár betegsegély igénylés esetén nemcsak M. D., hanem másfajta orvosok szolgálatát is igénybe vehessék. Az igazgatóság a tavaszi gyűlésén tárgyalta az ohioi osteopatha orvosok és sebészek (O. D.) egyesületének beadványát, melyben ez a testület azt kívánja az egyesülettől, hogy ne tegyen külömbséget M. D. és O. D. orvosok között, hanem egyformán ismerje el mind a két csoportot. Az igazgatóság alapos tárgyalás után mégis úgy döntött, hogy az Alapszabályok rendelkezését fenntartotta és utasította egyesületünk tagságát, hogy úgy felvételre való jelentkezésnél, mint betegsegély igénylésénél M. D. orvosok szolgálatát vegyék igénybe, mert az egyesület másfajta orvosi bizonyítványt nem fogadhat el. Ugyanakkor az igazgatóság utasította hivatalos lapunk főmunkatársát arra, hogy a kérdést részletesen és alaposan ismertesse meg a tagsággal. Ennek az utasításnak teszünk eleget e cikkben. Helyszűke miatt eddig nem keríthettünk sort rá, de most végre alkalmunk nyílik arra, hogy a tagtársaknak a kellő felvilágosítással szolgáljunk. AZ ALAPSZABÁLYOK RENDELKEZÉSEI Nyilvánvaló, hogy e kérdés ismertetését az Alapszabályok rendelkezéseivel kell elkezdenünk. Az 1943 évi konvenció által módosított Alapszabályok 37-ik cikkelyében a következőket olvassuk: “A betegség nemét, időtartamát és azt, hogy a beteg M.D. orvosi kezelés alatt áll, az illető állam törvényei szerint gyakorlatra jogosított M. D. kezelő orvosnak az egylet által rendelkezésére, bocsájtott űrlapon kiállítandó bizonyítvánnyal kell igazolni, mely bizonyítványnak tartalmaznia kell azt, hogy a beteg minden hetedik napon M. D. orvosi kezelés alatt állott és hogy a beteg munkaképtelen.” A teljes paragrafusban összesen hétszer fordul elő az az előírás, hogy a vizsgáló orvos csak M. D. lehet. Ezeket az Alapszabályokat a konvenció jóváhagyta és a biztosítási törvények értelmében az egyesületnek nem szabad eltérnie egyetlen esetben sem a saját alapszabályaitól. Alapszabályainkat a módosítás után Pennsylvania állam Biztosítási Felügyelője is átvizsgálta, azokban kifogásolni valót nem talált, tehát az M. D. orvosokra vonatkozó előírást az állami biztosítási hatóságok is jóváhagyták. Nyilvánvaló, hogyha az Alapszabályoknak bármely előírása nem egyezne meg az államnak törvényeivel, mely egyesületünknek Chartert adott, akkor a biztosítási hatóságok tiltakoznának ellene és követelnék^ hogy az egyesület előírásait hozza összhangba az állami törvényekkel. Egyesületünk alapszabályainak az M. D. orvosokra vonatkozó előírása tehát megfelel az állami törvényeknek. A KONVENCIÓ FENNTARTOTTA AZ M.D RENDELKEZÉST Tudjuk, hogy az 1943 évi konvencióra kiküldött delegátusok tekintélyes része azzal az elhatározással jött el a konvencióra, hogy az M. D. rendelkezés megváltoztatását fogja követelni. Több delegátust a kerülete utasította, hogy ily értelemben szólaljon fel és szavazzon a konvención. Jól értsük meg, hogy az Alapszabályok módosítását nem a központi tisztviselők, sem az igazgatóság, hanem a konvenciós delegátusok végezték és határozták el. Az Alapszabályokon senki más nem változtathat, csak a konvenció. Már most a konvenció az első héten bizottságokra oszlott. Az egyes delegátusok demokratikus módon kaptak beosztást a külömböző bizottságokban, ugyanis bárki kérhette áthelyezését egy oly bizottságba, melynek tárgyköre jobban érdekelte, mint az, melybe beosztották. Természetes, hogy sok oly delegátus kérte az alapszabály-módosító bizottságba való áthelyezését, aki az M. D. orvosokra vonatkozó rendelkezés megváltoztatását kívánta. Az alapszabály-módosító bizottság tehát nemcsak oly delegátusokból állt, akik az M. D. rendelkezés fenntartását kívánták, hanem bőségesen foglaltak helyet a bizottságokban olyanok is, akik annak megváltoztatásáért akartak harcolni. A bizottság egy hétig gyülésezett. Alaposan megtárgyalta az egyes pontokat. Meghallgatta a külömböző véleményeket, de ezenkívül a jogtanácsos és az egyesület főorvosának a véleményét is kikérte. Mikor a bizottság befejezte munkáját, oly alapszabály-módosítási tervezettel lépett a konvenció elé, mely az M. D. orvosokra vonatkozó rendelkezését egyáltalán nem érintette, hanem azt teljes egészében fenntartotta. A konvenció viszont némi vita után elhatározta, hogy ezt £z előírást változatlanul meghagyja. Világos tehát, hogy az alapszabály-módosító bizottság — mely körülbelül harminc tagból állott — a vélemények meghallgatása és megtárgyalása után arra a meggyőződésre jutott, hogy egyesületünk tagságának érdekét jobban szolgálja az M. D. orvosokra vonatkozó régi rendelkezés fenntartása, mint annak elejtése. Világos az is, hogy a 123 delegátusból álló konvenció túlnyomó többsége is megmásította eredeti felfogását s jobbnak látta e rendelkezés megerősítése mellett szavazni. Tagtársaink nyugodtak lehetnek afelől, hogy a bizottság és a konvenció azért határozott igy, mert a meghallgatott jogi és orvosi szakvélemények meggyőzték. E szakvélemények e kérdésnek sok oly vonatkozását mutatták meg, melyre a delegátusok nem is gondoltak. Mikor aztán látták a dolognak minden oldalát, akkor elhatározták, hogy e tekintetben maradjon meg a régi rendelkezés. Már most hiába kívánják a tagtársak, hogy a központi hivatal bármily ok miatt is térjen el az alapszabályok rendelkezéseitől. Ezt sem a központi hivatal, sem az igazgatóság nem teheti meg. A mostani alapszabályok érvényben maradnak a jövő konvencióig és addig senki fia ezen a földön azokon nem változtathat. A központi hivatal keze meg van kötve s a rendelkezésektől el nem térhet, mert azokat csakis az egyesület tagsága által megválasztott és a konvencióra kiküldött delegátusok változtathatják meg. Épp azért úgy a felvételi ivén, mint a betegsegélyt igénylő orvosi űrlapon a szöveg úgy van kinyomtatva, hogy abból még az iskolásgyerek is rögtön meglátná, hogy csak M. D. orvosi bizonyítványokat fogad el az egyesület. Ott, ahol az orvosnak alá kell írnia a nevét, vastag betűkkel látható az M. D. jelzés, amiből minden orvos láthatja, hogy csak akkor jogos a bizonyítvány kiállítására, ha ő is M. D. orvos. Helytelenül jár el az a nem M. D. orvos, aki a bizonyítványt mégis kiállítja. MIÉRT E RENDELKEZÉS? Az M. D. orvosokra vonatkozó előírás még abból az időből való, amikor Amerika-szerte nem ismertek el orvosnak mást, csak M. D. (Medical Doctor) orvost, vagyis olyan orvost, aki a tudományegyetem orvosi szakát elvégezte, az előirt kórházi szolgálatot teljesítette s annak végeztével megkapta a Medical Doctor címet. Újabban másféle orvosi csoportok is sokat haladtak a nagyközönség bizalmának megszerzésében. Például Ohio állam elismeri az osteopatha orvosokat s az arra képesítetteket még arra is felhatalmazza, hogy operációkat hajtsanak végre. A fontos azonban az, hogy nem minden állam ismeri el őket ily mértékben. Már most nyilvánvaló, hogy egy biztosítási intézmény nem teheti meg azt, hogy az egyes államokból érkező orvosi bizonyítványokat az illető állam egészségügyi törvényei szerint vegye figyelembe. Mi nem egészség-üggyel, hanem biztosítással foglalkozunk. Nem tartozik hatáskörünkbe, hogy eldöntsük a különféle orvosi iskolák és csoportok tudásának és szak-képzettségének mértékét. Csak az orvosi tudomány döntheti el azt, hogy mi valóban orvosi tudás és mi nem az. Mi ezzel nem foglalkozhatunk, mert nincs meg hozzá se a jogunk, se a képzettségünk. Mikor tehát orvosi bizonyítványokról van szó, akkor oly előíráshoz kell ragaszkodnunk, mely minden egyes államban megállja a helyét. Csak zavart csinálnánk és kétségkívül sok igaz ságtalanságot követnénk el akaratlanul — ha az egyik államban elfogadnánk az osteopatha orvos bizonyítványát, a másikban pedig nem, mert az a másik állam nem ismerd el az osteopatha orvosokat mint az M.D. orvosokkal egyenranguakat. Már most egyetlen egy fajta orvos van, akit az Egyesült Államok minden egyes államában teljesen elismernek és ez az M.D. orvos. Amig az Egyesült Államok összessége az Amerikai Orvosi Szövetséget (American Medical Association) ismeri el legfőbb tekintélynek egészségügyi dolgokban, addig nem tehetünk mást, mint hogy a tudományos világ közvéleményének túlnyomó többségéhez alkalmazkodunk. S ennek hivatalos felfogása szerint az M. D. orvos, az American Medical Association tagja, a legképzettebb orvos. Hiszen köztudomású dolog, hogy vannak államok, ahol még oly orvosok is gyógyíthatnak, akik levelezés utján folytatták tanulmányaikat. Nyilván való, hogy az ilyen “orvos” nem rendelkezhet azzal a szaktudással, mely egy M. D. orvos jogos büszkesége. Érthető, hogy az egyesület érdeke, hogy a legképzettebb orvosok véleménye alapján döntsünk úgy felvételek, mint betegsegélyek utalása kérdésében. Mert a legképzettebb orvos az, aki leginkább felfogja ismerni a tagságra jelentkező esetleges betegségét vagy a betegsegélyt igénylő tagnak állapotát. Aki az M. D. orvos véleménye szerint beteg, az igazán beteg. S aki az ő véleménye szerint nem beteg, az szimulál. Ismételjük, hogy nem a (Folytatása a 7-ik oldalon)
