Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-12-06 / 49. szám
VOL. XXVII. ÉVFOLYAM NO. 49. SZÁM 1944 DECEMBER 6 A mi véráldozatunk 101 HŐSI HALOTTUNK A mult héten küencvenhetet jelentettünk. S ez alatt a rövid hét alatt egyszerre néggyel ugrott a Verhovay Segély Egylet hősi halottainak száma 101-re. Elértük, s egyúttal elhagytuk a százas számot. Több, mint egyszáz sírkeresztje van a Verhovay temetőnek . . . 101 ígéretes, egészséges fiatal élet . . . A legfiatalabb közöttük 18 esztendős volt, a legidősebb alig múlt 30 esztendős, Legszebb fái voltak a Verhovay élet dús kertjének, meyeket derékban tört el, gyümölcsérés ideje előtt, a világháború rettenetes vihara. Egy sem akart meghalni közöttük. Mind élni akart. Egy sem akart ölni közöttük. Mind inkább életet szeretett volna adni azoknak, akik egykor a nevüket továbbvitték volna. Egy sem ment el azzal a szándékkál, hogy soha többet ne térjen vissza a szerető családi körbe. Mind hazavágyott, mind terveket szőtt, mind szorgalmasan irta haza a fiúi vagy férji szeretetnek megindító, drága leveleit. A sors bölcső helyett fegyvert adott kezükbe. Nékik, akik életet szerettek volna egykor adni, vagy adtak is már, el kellett menni ölni, pusztítani. Terveiket elhasitotta az ellenség golyója. Levél többet hozzájuk nem ér el, tőlük nem jön szeretteik kezébe. Elvégezték földi pályájukat. Dicsőségesen, férfiasán, magasztosan nagyszerű és igaz ügy érdekében. Ismert vagy ismeretlen sírjukat érdemrendek diszitik: a nemzet hálájának zálogai. Bizonyítékai annak, hogy ezek a fiuk, beándorolt magyar szülők gyermekei, a haza legjobb polgárai voltak. Mindez nem vigasztalja meg özvegyeiket, szüleiket, testvéreiket. Egy anyának sem pótolja fiát az a dicsőség, mellyel életét adta. Biborszallag, érdemrend, nem hozza vissza az édes fiú arcáról lefagyott mosolyt. A sárga távirat, a részvét levél, kevesebb még, mint egy hamuval telt urna. Pedig az is édes kevés. Nem várhatjuk egy özvegytől, egy anyától, egy apától sem azt, hogy hős fiáért érzett büszkesége elvegye halálának tövisét. Az a fájdalom nagyobb, mint minden emberi vigasztalás és dicsőség. Az a fájdalom kiárad a szívből, felér az égig és Istent ostromolja végtelen jajjal, számonkérő szemrehányással . . . Ha e fiuk özvegyei, édesanyái és édesapái belenyugszanak is abba a veszteségbe, mely őket érte, nem azért teszik, mert szívesen adták oda a gyermeküket. Senkisem adja oda szívesen a fiát. Minden asszony, minden anya, minden apa inkább maga halt volna meg, minthogy meg kelljen érnie annak korai halálát, aki életének napsugara és duzzadó reménye volt. Az ő megnyugvásuk a tehetetlenség kínban fogant gyümölcse. Nem adták ők oda a fiaikat, elvette tőlük az Életnél is hatalmasabb Zsarnok, a Hálál. Elvette úgy, hogy szinte értelmetlenné tette az életüket. Elvette úgy, hogy szinte hiábavalónak látszik minden, amit értük tettek ... Az életben csalódott emberi lélek felsikolt a gyászban: “Bár sohasem születtek volna meg, minthogy ily korán kelljen elveszíteni őket.” De az emberi léleknek nincs igaza. A halál se tudja elvenni azt, ami volt. Csak azt tudja elvenni, ami VAN. Elvette e fiukat, de még a halál sem tudja elvenni a feleségeiktől azt a boldogságot, amit ezek a fiuk adtak nekik, amig velük voltak. Nem tudja elvenni a szüleiktől gyermekeik születésének határtalan örömét, első botladozó lépéseik feletti boldogságukat, első szavaik feletti ujjongásukat. Nem tudja elvenni tőlük azt az örömet, azt a szépséget, amit ezek a fiuk életükbe belevittek, amig velük voltak, növekedtek, gyarapodtak, életük virágjáig fejlődtek. Ezek az örömök MEGVOLTAK és amig megvoltak, addig napsugarassá és értelmessé tették az életet. Az, hogy most vége ennek a boldogságnak, nem teszi azt meg nem történtté. Akinek 18 évig volt meg a fia, annak 18 évig telt benne gyönyörűsége. Akinek 30 évig volt meg, annak 30 évi boldogság jutott. Ez a gyönyörűség, ez a boldogság megmarad a lélek megőrzött emlékeinek pompás tárházában. Ezekhez az emlékekhez vissza-visszatér a gondolat s ha keserűség nélkül tud visszatérni, akkor a gyászoló -lélek is felfrissül, megtisztul bennük. Amikor csak zúgolódni tudunk haláluk miatt, próbáljunk meg HÁLÁT ADNI életükért, mely tartalmat, célt és szépséget adott a mienknek. Egy anya sem szegényebb azért, mert gyermeket hozott a világra, még ha el is veszti gyermekét. Övé volt az anyaság végtelen gyönyöre s az az övé is marad holtáig. Egy apa sem szegényebb azért, mert fia, született, akiért dolgozott, gondoskodott, aggódott. övé volt az apaság boldogsága, még ha rövid ideig is. A csalódás keserűsége nem old meg semmit. De a hála érzése virágokkal takarja be még a dísztelen sirt is, melyből a vigasztalás forrása buzog annak, aki a gyermeke volt életéért való hálában megtalálta a gyász kulcsát. Ennek a hálának érzésével búcsúzunk Egyesületünk 101 hősétől, aki a haza szolgálatában áldozta fel életét. BARTO ISTVÁN FŐHADNAGY egyesületünk 98-ik hősi halottja. A Clune, Pa.-i 247-ik fióknak volt tagja. A Marine Corps-ban teljesitett szolgálatot, mint repülőtiszt. Szülei 1943 november 29-iki kelettel levelet kaptak a hadvezetőségtől, mely arról értesítette őket, hogy fiuk hősi halált halt. Sem halálának helyét, sem annak idejét nem jelezte a levél. A lesújtott szülők egy évig vártak abban reménykedve, hogy talán-talán mégis tévedés volt az a kegyetlen hir. Mindhiába. S akkor szülői szivük minden fájdalmával mégis csak bejelentették hősi halálát... KISH PÁL FŐHADNAGY magyarországi születésű, első generációs amerikai magyar volt. Tekeházán, Ugocsa megyében született 1920 junius 7-ikén. Szülei, Kish Pál és neje, egy évvel ezelőtt kaptak értesítést a hadvezetőségtől, hogy fiuk eltűnt. Egy évre rá, halottnak nyilvánították. Kish Pál is repülőtiszt volt és a Salamonszigetcsportban teljesített szolgálatot. Egy B-24D jelzésű Liberator bombázón vett részt légi ütközetben. Choiseul sziget partjától nem messze a gép a tengerbe -zuhant. A legénységének azóta nyomát sem tudták találni. Kish Pál egyesületünknek 99-ik hősi halottja. ZSERDIN N. FERENC ŐRMESTER, az Allentown, Pa.-i 90-ik fiók tagja s e fiók második hősi halottja. Legutolsó levelében azt irta szüleinek, hogy karácsonykor hazajön szabadságra. De nem igy történt. Helyette távirat érkezett a parancsnokságtól, mely arról értesítette a lesújtott szülőket, hogy fiuk Peleliu szigetének megszállásában, ütközetben hősi halált halt. Zserdin N. Ferenc egyesületünk századik hősi halottja. MÉSZÁROS MÁRTON pedig a 101-ik Mc Adoo-ban született 1914 január 25-én. Édesapja, id. Mészáros Márton, a McAdoo, Pa.-i Ilik fióknak derék ügykezelője, fájdalomtól lesújtva közölte, hogy a hadvezetőség értesítése szerint fia október 29-én, a francia fronton hősi hálált halt. Szülein kívül gyászolja özvegye, Mrs. Mészáros Teréz. Mély részvéttel adózunk hősi halottaink gyászbaborult családjainak. Áldja meg őket az Isten mind a két kezével azért a nagy áldozatért, melynek meghozatalára rákényszeritette őket korunk véres sorsa. EGYESÜLETÜNK 101 HŐSI HALOTTJÁNAK EMLÉKE ÁLDOTT MARAD KÖZÖTTÜNK MINDENKOR! ZSERDIN N. FERENC Egyesületünk 100-ik hősi halottja