Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1944-11-16 / 46. szám

1944 november 16 Verhovayak Lapja 7-ik oldal TISZTVISELŐ VÁLASZTÁS Egyre több fiók hirdeti azokat, ahol már elhamvadt az évi gyűlést és azzal együtt a tisztviselő-válasz­tást. Ezzel kapcsolatban vá­lik időszerűvé arra gondol­ni, hogy miért is kell vá­lasztani, meg arra, hogy kit kell megválasztani, de arra is, hogy kik a válasz­tók. Bár majdnem általános a panasz egyleti berkekben arra nézve, hogy a tagság nem jár a gyűlésekre, de még az évi gyűlésre sem, a helyzet még sem ily re­ménytelen. Vannak fiókok, ahol kötéllel kell fogni a választókat. Akad fiók, ahol még az évi gyűlésen som jelenik meg más, csak az elnök, az ügykezelő és az ellenőr. (Ilyen helyen is el­mehetne legalább a beteg­látogató, ha másért nem, hát azért, hogy vigasztal­­gassa a közönybe belebete­gedett tisztviselőket!) Nyil­ván, ilyen helyen nehéz vá­lasztani. Majdhogynem úgy van, hogy a tisztviselők kénytelenek önmagukat új­raválasztani, mert hiszen mindegyikben van annyi amerikai, magyar és Verho­­vay becsület, hogy nem ereszti el a kormánykereket addig, mig azt másnak ke­zébe adni nem tudja. Vannak azonban fiókok, ahol igen nagy számban jelennek meg a tagtársak a gyűléseken és még nagyobb számban az évi gyűlésen, mert érdeklődnek az egye­sület ügyei iránt és bizto­sak akarnak lenni afelől, hogy a fiók ügyei megfelelő kezekben vannak. Ilyen -he­lyeken itt-ott heves kortes­munka is folyik. A régi ve­zetőket kritizálják, vezető állásra pályázók pedig nagy dolgokat igéinek, ahogy az már szokott lenni, akár el­nököt, akár szenátort, akár bírót, akár pedig — fiók ügykezelőt választ a közön­ség. Ahol heves viták, sőt személyeskedések előzik .meg a választó gyűlést, ott nem kell elkeseredni senkinek. Ott legalább van fiókélet, érdeklődés és abban a fiók­ban lehet valamit csinálni. E két véglet között áll­nak azok a fiókok, ahol a nagyszámú tagságot husz­­harminc tag képviseli. Nyil­ván nem .egészséges állapot az, ha 500 tag helyett 30 ember választ, mert 30 em­ber nem fejezheti ki a köz­akaratot. Nem egyformák tehát a fiókok és épp azért nincs ok arra, hogy kétségbeesve eltemessük az egyleti életet. Vegyük hát elsősorban azo­kat a fiókokat, ahol az egy­leti élet csak pislog, meg egészen. ÖSSZE LEHET-E HOZNI A TAGSÁGOT? Hiába rázza keserű ta­pasztalatokban megőszült fejét ügykezelő uram és el­nök uram . . . igenis össze lehet hozni a tagságot. Ha az évi jelentés és a tisztvi­selő választás miatt nem gyűlnek egybe a tagok, ak­kor más cimen kell össze­hívni a tagtársakat. Oly tárgysorozatot kell eléjük tenni, amiért eljönnek és akkor a vonzó tárgyak el­intézésével együtt le lehet tárgyalni a jelentéseket is és meg lehet ejteni a válasz­tást is. Persze hiába próbáljuk meg a tagság érdeklődését azzal felkelteni, ha azt je­lentjük ki, hogy “fontos ‘ügyek várnak elintézésre.” A tagság egyszer-kétszer el­hiszi, hogy fontos ügyek kerülnek szőnyegre és el­megy a gyűlésre. De ha az­tán a gyűlésen kisül, hogy az a fontos ügy csak a megszokott havi vagy évi herce-hurca, akkor soha többé nem fogja elhinni, hogy fontos ügyek is akad­nak a fiókban. Már most mi lehetne az a fontos ügy, ami összehoz­za a tagságot? FIÓKOKAT FELTÁMASZTÓ ÜGYEK A Verhovay tagtársak nagy sikerrel kapcsolódtak bele az itthoni front háborús erőfeszítésébe. Vörös Kereszt munka, de különösen a War Bondok eladása érde­kében való szervezkedések rengeteg oly tagtársat meg­mozdítottak, aki azelőtt a füle botját sem mozgatta az egyleti életre. Tucatjával sorolhatnánk fel azokat a fiókokat, melyek uj életre lendültek, mert mun­­koprogramjukba belevették a War Bond bizottságok meg­szervezését. Anyák, apák, ka­­tonafeleségek érdeklődtek az iránt, hogy mit tehetnének katonai szolgálatot teljesítő fiaik érdekében és amikor erre az egyleti élet módot nyújtott nekik, érdeklődtek az egyleti élet iránt is. A War Bond munka fiókjaink tucatjait támasztotta uj életre. Most pedig oly közös, ma­gasztos és követelő ügye van az egész amerikai magyar­ságnak, melyben 100 ameri­kai magyar közül 98 szivvel­­lélekkel vesz részt. Ez az ügy A MAGYAR NEMZET SEGÉLYEZÉSE. Az a «sze­rencsétlen magyar nemzet, melynek ezer seb sújtotta testéből ömlik a vér, az ame­rikai magyarságtól várja fel­­szabadulása első órájában a kenyeret és a ruhát. Ennek az ügynek a szolgálatára az összes tekintélyes magyar testületek összefogtak és KÖ­ZÖS BIZOTTSÁGOT ALA­KÍTOTTAK. Ez a közös bi­zottság fogja irányítani az egész mozgalmat és a segé­lyek elosztását. De magának a segélynek előteremtése a helyi csopor­tok tagságának a dolga lesz. Onnan jön a pénz, ott folyik a munka. Minden Verhovay fiókban most, a tisztviselőválasztó gyűlésen kell megszervezni a magyar népet segélyző moz­galmat. Be tudjuk bizonyítani, hogy oly fiókban, ahol évszámra egyetlen gyűlést nem lehetett tartani s egyetlen mulatsá­got nem lehetett rendezni, SZÁZÁVAL GYŰLTEK EGYBE A TAGOK ÉS IS­MERŐSÖK, AMIKOR A MA­GYAR NEMZET MEGSEGÍ­TÉSÉRŐL VOLT SZÓ. Nincs jobb alkalom a fiókélct fel­­ébresztésére, a tagság érdek­lődésének felkeltésére, mint a szenvedő magyar nemzet fájdalmas ügye. Ebben a for­mában azt mondhatjuk, hogy fiókjaink haladó életén segí­tünk, ha a szerencsétlen ma­gyar nemzet felé kinyújtjuk kezünket. Ezért az egy ügy­ért a tagság hajlandó lesz végighallgatni az évi gyűlés többi tárgyait is és résztvesz a választásban is. És a ma­gyar nemzet megsegítésének ügyében folyó további mun­kálkodás jó ideig életben fogja tartani a tagság érdek­lődését. Ez most az aktuális ügy. Használjuk fel. Egyetlen fiókunk se legyen, mely ebbe a mozgalomba nem kapcso­lódik bele. A saját anyját senki sem hagyja elpusztulni úgy, hogy még feléje se néz­zen . . . Aztán itt van hazatérő katonáink ügye. Annyi mozgalom, annyi terv, any­­nyi elgondolás születhetik meg ezen a téren a tagság lelkében, hogy az hosszú hónapokra uj életre pezsdi­­tené a fiókot. Fiókjaink életének feltá­masztására tehát csak ezt a tanácsot adhatjuk: adjanak a tagság elé oly tárgyat, mely a tagtársakat érdekli. Legyen a tisztikar a tagság vezére oly megmozdulásokban, me­lyek a tagság szivéhez szól­nak. A tapasztalat bizonyítja, hogy nincs oly fiók, mely et­től fel ne ébredne s uj utak­ra nem indulna el. MINEK VÁLASZTANI? Ha a tagság szivéhez szóló ügyekkel sikerült egyszer összehozni egy rendesen lá­togatott gyűlést, akkor az jó alkalom arra, hogy meggyőz­zük a tagságot a tisztviselő választás értékéről és felelős­ségéről. A tagság nagy része talán azért nem érdeklődik a választások iránt, mert úgy érzi, hogy eredményesebb el­járás volna, ha a Központ ne­vezné ki a tisztviselőket, te­kintettel arra, hogy a Köz­pont jobban tudja, hogy mi­re van szükség s mily képes­ségekkel felruházott tag való tisztviselőnek. Ez a közömbös magatartás talán maradványa annak a lelki örökségnek, amit sok bevándorolt magyar hozott magával az óhazából, ahol a falu jegyzőjét úgy “válasz­tották”, hogy a főbíró által odahelyezett jegyzőt egysze­rűen meg kellett éljenezni. Az Uj Haza azonban a de­mokratikus eljárás értékelé­sére nevelte a bevándorolt magyarságot. Mi már nem hiszünk a messziről és felül­ről jött kinevezésekben, ha­nem abban, hogy vezetőinket mi magunk nevezzük ki a többség akarata szerint. S ez igy van rendjén. Mert ugyan ki tudhatná jobban, hogy ki való ügyekezelőnek, elnök­nek, ellenőrnek, s hogy ki bírja a tagság bizalmát, mint maga a fiók tagsága? Egy mindössze 100 tagot számláló kis fióknál is hoz­závetőlegesen százezer dollár biztosítási vagyonról van szó. Szeretnénk csak egy embert is látni, aki nem akar bele­szólni abba, hogy ezt a ha­talmas vagyont, melynek ő is egyik tulajdonosa, ki ke­zelje! Már pedig a fiók ügy­kezelők és tisztviselők nem­csak ezt a rengeteg vagyont kezelik, hanem ugyanakkor vezetői is kell, hogy legyenek a fiók társadalmi életének s élén kell, hogy álljanak mindazoknak a megmozdulá­soknak, melyek közvetve vagy közvetlenül a fiók tag­ságának erkölcsi és anyagi fejlődését, társadalmi elis­mertségét növelik. Ugyan ki az az ember, akinek mind­egy, hogy őt ki képviseli más testületek és hatóságok előtt abban a községben, melyben lakik? Ha egyszer tagtársaink rá­ébrednek arra, hogy a fiók tisztviselőségnek mily nagy jelentősége van, akkor meg­szűnik a közöny és épp oly fontos lesz nekik a tisztviselő választás, mint amilyen fon­tos a tagtársak számára azok­ban a fiókokban, ahol ezt megértik. Mi volna, ha fiókjaink el­nökei a választó gyűlésen fel­olvasnák bevezetésként cik­künknek ezt a részét s ezzel segítenének a tagtársaknak, hogy megértsék a tisztviselő választás demokratikus eljá­rásának értékét s azzal kap­csolatban az ő felelősségü­ket is? KIT VÁLASSZUNK? A fentiekből már világos, hogy milyen egyénekre eshet a tagság választása. Becsüle­tes, lelkiismeretes, pontos em­berre, férfire vagy nőre, aki számolni, írni rendesen tud s akiben van érdeklődés úgy a tagszerzés munkája, mint azok iránt a nagy társadalmi kérdések iránt, melyek meg­oldásában minden fióknak részt kell vennie. Erről többet nem kell Írni. A nagyobb kérdés inkább az, hogy hogyan lehet megnyerni az ily tulajdonságokkal ren­delkező tagtársat arra, hogy elfogadja a tisztséget? Mert sok helyütt bizony a helyzet az, hogy arra nem való em­ber pályázik a tisztségre, mig arra való tagtársak vonakod­nak elfogadni azt. Mint ahogy semmi sincs ok nélkül, úgy e vonakodásnak is megvannak a okai. Például: minden ember szeret dolgoz­ni ott, ahol munkáját értéke­lik. Vájjon fiókjaink tagjai megmutatják-e tisztviselőik­nek, bogy munkájukat érté­kelik? Akárki, akármit mond, vannak sajátos nemzeti voná­sok, melyekben az egyes nemzetiségek különböznek egymástól. Egyike a legáldat­lanabb magyar nemzeti vo­násoknak az, hogy a magyar nagyon szeret kritizálni, de rettentő mód fél elismerést adni. Ha a hibáért kritika jár, akkor a jó munkáért el­ismerés jár. Már pedig ott, ahol csak a kritika járja, sen­kinek sincs kedve dolgozni. Ezzel együtt kell járnia a ko-operációnak, az együttmű­ködésnek. Úgy a havidijak fizetésében, mint a társadal­mi megmozdulásokban való részvételében a tisztviselőt nem szabad magára hagyni. Ha a fiókjaink tagjai az uj tisztikarnak, annak megvá­lasztása előtt, komoly Ígére­tet tesznek ily irányban, ak­kor biztosan akad arravaló férfi vagy nő, aki ennek az ígéretnek reményében1 elfo­gadja a tisztséget. A tisztviselő jelölteknek pedig csak egyet üzenünk. Azt, hogy amilyen mértékben növekszik az egyesülőt, oly mértékben növekszik mun­kájuk jutalma és tisztségük tekintélye. S aki az egjíesulét növekedésének munkájában becsülettel részt veszp'áz az élen fog állni akkor is, ami­kor már ily tekintetben is nagyon is érdemes lesz Ver­hovay tisztviselőnek lenni bármelyik fiókban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom