Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-03-23 / 12. szám
1944 március 23 Háborús esküvők Egyre másra szólnak az esküvői harangok a Verhovay portán, de nemcsak nálunk, hanem országszerte, A háború mintha szárnyakat adott volna a szerelemnek, s mintha a fiatalokat az a félelem hajtaná, hogy hátha lekésnek arról a kis emberi boldogságról, ha meg nem ragadják az alkalmat, amig itt van. Száz meg száz oly esetről tudunk, melyben a leány éveken át udvaroltatott magának, nem tudta elszánni magát arra, hogy hozzámenjen a fiúhoz, de amikor besorozták: egyszerre elszánta magát, hozzáment és néhány napra összeszoritott “mézeshetek” (inkább mézesnapok) után elváltak, hogy a háború után újra találkozzanak, — ha ugyan találkoznak-Úgy a fiuk, mint a lányok részéről érthető ez a lázas sietség. A fiuk nem tudják, hogy mit hoz a jövő. Mind tisztában van azzal, hogy talán sohasem tér vissza. Sajnál úgy megválni fiatal életétől, hogy meg sem kóstolta a fiatal házasok szerelmének boldogságát. A lányokat meg sok esetben az vezeti, hogy megsajnálják a most sokkal lázasabban udvarló fiukat, akik a háború előtt sokszor ugyancsak ráértek a megkéréssel, de most bizony nem egy esetben két napi ismeretség után is rászánják magukat arra, hogy egy életre lekössék magukat. Tisztelettel tartozunk azoknak a leányoknak, akiket a részvét, a szeretetnek ez a melég társérzése vezet, amikor az oltár elé lépnek, hogy azt a fiút hátralévő szabad néhány napjára boldoggá tegyék. Sok esetben meg a lányokat az a félelem hajtja, hogy, ha most nem fognak férjet maguknak, háború után még nehezebben jutnak fejkötő alá. “Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” — gondolják a lányok és ha talán nem is épp álmaik lovagja az, akihez hozzámennek, mégis jobb, mintha egyáltalán nem mennének férjhez. — Igen sok esetben bizony szerepe van a hadi-esküvőben a katonai biztosításnak is, azonban erről most nem beszélünk, csak azokról az esetekről, mikor a házasságkötés jóhiszemű elhatározáson alapszik. Ezekben az esetekben száz meg száz körülmény szól a fiatalok mellett és senkisem Ítélheti el őket szívből, amikor szokatlan hirtelenséggel szánják el magukat arra, hogy egy életre lekössék magukat. Meg kellene azonban fontolni a kérdés másik oldalát is. A háborús esküvőnek nagy veszedelmei vannak és bizony sok esetben a fiatalok néhány napi boldogságért egy életen át tartó boldogtalansággal fizetnek. Szélsőséges eset az, amit példának felhozunk. Istennek hála, ilyen nincs sok, bár épp elég van ahhoz, hogy az emberi nyomorúság amúgy is nagy tengerét még nagyobbá és mélyebbé tegye. Egy fiatal katonáról van szó, aki röviddel bevonulása előtt vett el leányt. Bizonyára nagyon boldogak voltak és epedve várták azt a napot, amikor újra találkozhatnak. Az a nap azonban a borzalmak napja lett a fiatal feleség számára úgy, mint férjére nézve is. Ugyanis a fiatal katona egy nagy ütközetben oly rettenetes módon sérült meg, hogy mindkét lábát és kezét tőből le kellett vágni. Az egyik nagy katonai kórházban ma is — úgy mondják, akik látták — kosárban fekszik a magával teljesen tehetetlen szerencsétlen fiatalember. Példája ez az eset egy kicsit annak, hogy sokszor a bámulatosan kifejlődött orvosi" tudomány inkább bajt csinál, mint segít . . . mert hiszen ez a fiatalember bizonyára nem választaná a jótékony halál helyett azt az életet, ami igy vár rá. De mi lesz ennek a házasságnak a jövője? Mindenki tudja a feleletet. Nem mondjuk, hogy a leányoknak kellene erre gondolni, bár, bizony nekik is számolni kellene ezekkel a rettenetes lehetőségekkel. De talán önzéssel vádolnák meg őket kérőik, ha azon a cimen kérnék a háború utáni időre való halasztást, hogy biztosak szeretnének lenni abban, hogy oly férjet kapnak, akivel lehet majd a háború után is házaséletet élni. De a katonáknak KELLENE erre gondolni. Kellene, hogy a maguk vágya FÖLÉ helyezzék annak a kislánynak boldogságát, akit megkérnek. Kellene nekik azzal számolni, hogy mi lesz, ha csonkán-bonkán, bénán, nyomorultan, tehetetlenül jönnek haza? S ez csak az egyik lehetőség. Ennél sokkal általánosabb lesz az a másik lehetőség, mely legalább egy millió válásnak lesz oka a háború után. MÁS EMBER LESZ AZ A FIÚ, ha majd visszajön a háborúból! Nem az lesz, aki volt, mikor hadbavonult. Akkor fiatal, kedélyes, tapasztalatlan ember volt. Hibáit, tulajdonságait meg sem ismerhette az a leány rövid udvarlásuk ideje alatt. Verhovayalc Lapja 7-ik oldal A Kovács Mihály Liberty hajó jelképes keresztelése A Nyugatpennsylvania-i amerikai magyarság által vásárolt “Kovács Mihály” Liberty hajó jelképes avatásáról készült e kép. Az Egyesült Nemzetek zászlócsoportjának tövében látjuk a hajó képmását. A jelképes keresztelésnél segédkeztek a képen szereplők. Névszerint, balról jobbfelé: Nt. Rettmann Farkas lelkész, a War Bond Bizottság alelnöke, Mrs. Louis Kucher, Col. H. C. Fry, Allegheny megye hadi repülőügyi hatóságának elnöke, Nt. Urbán Józsefné, a Liberty hajó elnöknője, aki a keresztelést végezte, Mrs. C. Heinz, a kincstár képviselője, Tusai Mihály, a War Bond Bizottság második alelnöke, Dr. Kerekes Tibor, az Amerikei Magyar Szövetség titkára, Bencze János központi elnök, Cincel Lajos, a Homesteadi War Bond bizottság elnöke, Király Imre, a Református Egyesület központi pénztárosa, Nt. Szőke István, a Duquesne, Pa.-i bizottság elnöke, aki mellett áll, de nem látható Nt. Urbán József, ref. esperes, a McKeesporti bizottság elnöke és a mikrofon előtt áll s a hajót a kincstár nevében átveszi Mrs. F. Tarnopowicz, a Nyugatpennsylvania-i War Bond Bizottság idegennyelvü osztályának vezetője. A szinpadon volt, de a függöny eltakarja a baloldalon Nt. Várkonyi Miklós, Johnstown, Pa.-i ref. lelkészt, bizottsági elnököt és Lengyel Ignátz, a UMCA elnökét. De ha megismerhette volna is, akkor sem tudja, hogy milyen lesz az az ember lelkileg, akit majd visszakap. Más az, amikor öt-hat éves házasokat tép szét a háború és megint más, ha három napos “honey-moon” után következik be a válás. A háború meg fogja változtatni a fiukat. Igaz, komolyabbak, megbízhatóbbak lesznek*s ez csak a házasságok előnyére fog válni. Ugyanakkor azonban idegesebbek, szeszélyesebbek, türelmetlenebbek és bizony sok esetben — kegyetlenebbek lesznek, mint voltak, amikor az oltár elé léptek. A lányok is megváltoznak ez idő alatt. Sokan — bizony elhagyatottságukban másokkal fognak “kimenni”, uj érzések fogják felkavarni lelkűket és idegenkedéssel fogják fogadni azt a férfit, aki a háború 1—2—3 éve alatt valósággal idegen emberré vált számukra. Ha pedig hűek maradnak — és sokan lesznek ilyenek — azoknak a lelkén nem múlik el nyom nélkül az a néhány nehéz esztendő, melyen át valósággal lemondtak a szabadságukról . . . hogy aztán, ha visszatér a fiatal férj, sírva lássák, hogy az, akinek kedvéért lemondtak ifjúságuk örömeiről, nem is érdemli meg, mert nem olyan, amilyennek látták a házasságkötés mindent bearanyozó lázában. S e veszedelmek miatt úgy érezzük, hogy a JÖVŐ BOLDOGSÁGÁNAK biztosítása érdekében úgy a fiuk, mint a lányok sokkal jobban tennék, ha ebben a lázas időben erőt tudnának venni magukon és el tudnák halasztani a “holtomiglan-holtodiglan” kimondását arra az időre, amikor már bizonyosak afelől, hogy együttmaradhatnak. Tulnagy a kockázat a háborús esküvőben ahhoz, hogy megérje azt a nagyon rövid és a válásra való készülés által megszomoritott boldogságot, amiben a fiatal párnak része lehet. VEGYEN HÁBORÚS KÖTVÉNYT KOMISSIÓT AKAR KAPNI. “Doktor ur — szól — a takarítónő az orvosnak — ugy-e jól megfizetik a gazdag Smithék magát azért, hogy sérült fiukat kezeli?” “Hát bizony — mosolyog az orvos — szép csekkeket kapok tőlük minden látogatás alkalmával.” “Hát akkor remélem, hogy a doktor ur nem fog elfeledkezni rólam sem?” “Hogy érti azt, jó asz• szony.” “Úgy doktor Ur, hogy az én kisfiam volt, aki téglával fejbevágta a gazdag Smithék kisfiát.” UGYANAZ A TULAJDONOS A vezető magyarázza d kirándulóknak. “Kérem ez a régi kastély már hatszáz éve áll itt. 9 egész idő alatt semmi javítást nem végeztek rajta, semmi újítást, minden tökéletesen úgy van önök előtt, mint hatszáz év előtt, volt.” ......“Nono — jegyzi meg az egyik kiránduló — ugyo.naz lehet a tulajdonosa, mint annak a háznak, ahol én lakom. Az se javíttatott még soha semmit.”