Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1944-01-06 / 1. szám

2-ik oldal 1944 január 6 Verhovay ak Lapja csillésre szüksége van minden vezérnek. És ebben a súlyos, háborús időben kétszeresen szükséges az, hogy a tagság egyetértsen a vezéreivel s jóakarattal, megbecsülés­sel kövesse őket. Hisszük, hogy egyesületünk tagsága át fogja érezni azt, hogy ez a mostani igazgatóság rendkivül hehéz kö­rülmények között kezdi meg a működését és ezért kritiká­hoz való elvitathatatlan jogát jóakarattal fogja gyako­rolni és az Igazgatóság elkövetkezendő teljesitményeit kel­lőleg fogja értékelni. Ebben a reményben állunk ki a Verhovay porta elé és szeretettel nyújtjuk kezünket s a központi tisztikar és minden központi alkalmazott nevében mondjuk. ISTEN HOZTA AZ UJ IGAZGATÓSÁGOT A VER­HOVAY PORTÁN! ÉRTESÍTÉS az ügykezelőkhöz az ALAPSZABÁLY KÖNYVEK ÜGYÉBEN Oly sokan Írnak a módosított alapszabályokat tartalmazó könyvekért, hogy lehetetlenség min­den egyes levélre külön válaszolni. Ezúton adjuk tehát az összes érdeklődők, ügykezelők, tisztvise­lők és az össztagság szives tudomására, hogy az alapszabályok szétküldése rajtunk kívül álló okok miatt késést szenved s azokat a legjobb akarattal sem tudjuk Újév napjára a fióktisztviselőkhöz és a tagsághoz eljuttatni. Az alapszabályok kinyomtatása oly nagy papír­mennyiséget igényel, hogy arra a nyomdászoknak az illetékes hatóságoktól engedélyt kellett kérni. Az engedély megszerzése hosszú ideig tartott s en­gedély nélkül a nyomdászok nem kaphatták meg a szükséges papir-anyagot. Jelentjük, hogy a papír­­vásárlásra jogosító hatósági engedélyt a nyomdá­szok végre megkapták. Még néhány napig fog tartani azonban, amig az engedély alapján meg tudják szerezni a szüksé­ges papírmennyiséget s a könyvecskék nyomását csak azután lehet megkezdeni. Ehhez járul a nyomdászoknál rendkivül erő­sen érezhető munkáshiány, mely szükségképen lelassítja a nyomdai munkálatokat s igy a köny­vecskék kinyomatása még jó néhány hétig el fog húzódni. Főleg a magyar szövegre áll ez, mert ab­ból sokkal többet kell nyomni, mint az angol nyel­vű szövegből. Az angol szöveg január közepén valószínűleg kész lesz, mig a magyar szövegre ja­nuár utolsó, illetve február első heténél előbb biz­tosan számítani nem lehet. Nem kell rámutatnunk arra, hogy ennek a késedelemnek is a háború az oka. Tudvalevő do­log, hogy a háború súlyos papirhiányt is idézett elő és ennek következtében a szükséges papir­­készlet beszerzése oly nehézségekbe ütközött, me­lyeket előrelátni nem lehetett. Kérjük tehát a tisztviselők és tagtársak szives türelmét: az alap­szabályokat azonnal szétküldi a központi hivatal, mihelyst azok elkészülnek. FULL SPEED AHEAD Kimutatás a kerületi gyűléseknek a módosított alapszabályok jóváhagyása tárgyában hozott HATÁROZATA1RÓL Az alábbiakban terjesztjük az egyesület tagsága elé a Verhovay Segély Egy­let kerületeinek a XX. konvenció által elfogadott alapszabály-módosításainak jóvá­hagyása tárgyában hozott határozatainak összesített kimutatását. Félreértések elkerülése végett azonban néhány megjegyzést kell előrebocsájta­nunk. Minden kerületnek annyi szavazata van, ahány konvenciós delegátus kiküldé­sére jogosult. A kerületi gyűlésen résztvevők többsége dönti el, hogy az a szavazat a jóváhagyás vagy elutasítás mellett szóljon. Ott tehát, ahol nyolc fiók közül 6 az elfo­gadás mellett szavaz és kettő ellene, ott a kerület elfogadta és jóváhagyta a módosítá­sokat a többség elve alapján s ott annak a kerületnek minden szavazata a jóváhagyás mellett számit. A többség dönt. Több kerület feltételesen fogadta el a módosításokat. Elfogadta a módosított alapszabályokat, de annak egy-két pontját kifogásolta s annak a módosításnak érvény­telenítését kívánta. Ezt természetesen nem lehet megtenni. A módosításokat az alap­szabály-módosításával megbízott bizottság dolgozta ki, a konvenció részletesen meg­tárgyalta és a módosítás szükségességét átlátva, elfogadta azt. A kerületek elé a mó­dosítások nem részleteikben, hanem egészükben kerültek s a kerületek feladata az volt, hogy vagy elfogadják egészében vagy elutasítsák egészében a módosított alapszabá­lyokat. Az igazgatóság nem változtathat az alapszabályokon, kivéve oly esetekben, ahol egyes pontok ellentétben állanak egymással. Ahol ez az eset nem forog fent, ott az igazgatóság nem semmisítheti meg a konvenció határozatát. E fenti megállapítás vonatkozik a módosításoknak különösen két pontjára. Több kerület kifogásolta a betegsegélynek a tag 65 éves korában való megszűnését. Egyes kerületek ennek a pontnak hatályon kívül helyezését kívánták. A másik kifogásolt pont a gyermekosztályi tagság végleges korhatárának a 16- ik születésnapban való megállapítása volt. Kissé különösnek látczik, hogy a kerületek oly nagy vita tárgyává tették ezt a két pontot, holott a cikkekben és körlevelekben ismételten rámutattunk arra, hogy mindkét pontot az Inssurance Department határo­zott követelésére kellett felvennünk az alapszabályokba. Meg is magyaráztuk e pon­toknak értelmét és hangsúlyoztuk, hogy akár tetszik, akár nem, kénytelenek va­gyunk e pontokat elfogadni, mert a biztosítási törvények változásaihoz nekünk is alkalmazkodni kell. Több kerület azzal indokolta e ponto: visszautasítását, hogy e szabályok elfoga­dása káros hatással lesz a tagszerzésre. Természetes dolog, hogy ezzel tisztában volt úgy az alapszabály-módosító bizottság, mint a konvenció. A kerületek ezzel az indoko­lással ujjat nem mondottak. De hiába: akár káros hatással lesz a tagszerzésre, akár nem, ennek a szabálynak az alapján kell folytatnunk működésűnket. S ha más biztositó társaságok és egyesületek tudnak működni ily szabályok betartásával, akkor mi is tudunk. Ismételjük azonban, hogy az alapszabályok módosításainak elfogadását határoz­ták el azok a kerületek is, melyek egy-egy pontot ugyanakkor kifogásoltak és a bekül­dött szavazó-lapoknak összesítésében csak ez a kérdés szerepelt: elfogadta-e vagy eluta­sította a kerület a módosított alapszabályokat? A kerületi szavazások eredménye a következő: 1.)kerület, 5 kerületi delegátus, ..........egyhangúlag MELLETTE 1 szavazat 1/B.)kerület, 7 kerületi delegátus, ______egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat 1/C.)kerület, 83-ik fiók tagjai, __________egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat 1/D.)kerület, 35-ik fiók tagjai, ....................egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat 2.)kerület, 18 kerületi delegátus, ...............szótöbséggel MELLETTE 4 szavazat 2/B.)kerület, 13-ik fiók tagjai, __________egyhangúlag MELLETTE 1 szavazat 3.)kerület, 12 kerületi delegátus, .............egyhangúlag MELLETTE 3 szavazat 4.)kerület, 11 kerületi delegátus .............egyhangúlag MELLETTE 3 szavazat 4/B.)kerület, 2 kerületi delegátus, .............egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat 4/C.)kerület, 98-ik fiók tagjai, __________egyhangúlag MELLETTE 1 szavazat 5.)kerület, 14 kerületi delegátus, .............egyhangúlag MELLETTE 3 szavazat 6.)kerület, 7 kerületi delegátus, ...............szótöbséggel MELLETTE 2 szavazat 7.)kerület, 8 kerületi delegátus, .............egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat 8.)kerület, 18 kerületi delegátus, .............egyhangúlag MELLETTE 4 szavazat 8/B.)kerület, 39-ik fiók tagjai, ...................„egyhangúlag MELLETTE 1 szavazat 8/C.)kerület, 34-ik fiók tagjai, ....................egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat 9.)kerület, 8 kerületi delegátus, .............egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat 10.)kerület, 11 kerületi delegátus, .............egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat 11.)kerület, 11 kerületi delegátus, .............egyhangúlag MELLETTE 3 szavazat 11/B.)kerület, 8-ik fiók tagjai, .....................egyhangúlag MELLETTE 1 szavazat 12.)kerület, 14 kerületi delegátus, ..............szótöbséggel MELLETTE 3 szavazat 12/B.)kerület, 10 kerületi delegátus, ______egyhangúlag MELLETTE 1 szavazat 13.)kerület, 22 kerületi delegátus, ...............szótöbséggel MELLETTE 4 szavazat 14.)kerület, 13 kerületi delegátus, .............egyhangúlag MELLETTE 3 szavazat 15.)kerület, 8 kerületi delegátus, ............egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat 16.)kerület, 19 kerületi delegátus, ______szótöbséggel MELLETTE 4 szavazat 17.)kerület, 19 kerületi delegátus, ..............szótöbséggel MELLETTE 4 szavazat 17/B.)kerület, 108-ik fiók tagjai, ...................egyhangúlag MELLETTE 1 szavazat 17/C.)kerület, 21-ik fiók tagjai, ......................egyhangúlag MELLETTE 1 szavazat 18.)kerület, 14-ik fiók tagjai, _________szótöbséggel MELLETTE 3 szavazat 19.)kerület, 15 kerületi delegátus, ............egyhangúlag MELLETTE 3 szavazat 19/B.)kerület, 45-ik fiók tagjai, ...................egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat 20.)kerület, 9 kerületi delegátus, ............egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat 21.)kerület, 17-ik fiók tagjai, ...................egyhangúlag MELLETTE 2 szavazat

Next

/
Oldalképek
Tartalom