Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-07-15 / 28. szám
lC-ik Oldal 1943 Julius 15 Verhovayak Lapja A NYUGAT PENNSYLVANIAI AMERIKAI MAGYAR WAR BOND BIZOTTSÁG WINDBER, PA.-I OSZTÁLYA A SIKER UTJÁN.A I H // r • Jovo Zene|e A Windberi Amerikai Magyar War Bond Bizottság julius 4-én este 7 órakor tartotta meg első beszámoló gyűlését a Szűz Mária R. K. Egyház termében. A Bizottság jelentéséből kitűnt, hogy a windberi magyarság a Bizottság működésének első négy hetében ÖTEZER DOLLÁR értékű Hadikölcsön kötvényt jegyzett. A beszámoló gyűlésen résztvevő közönség nagy lelkesedéssel fogadta a szép eredményt felmutató beszámolót s ugyanakkor elhatározta, hogy julius havában fokozott erővel fog hozzá a munkához. Windber egyike kisebb magyar telepeinknek, ötezer dollár Windberen igen nagy pénz. És mégis a windberi War Bond Bizottság úgy -érzi, hogy többet tud, többet akar és többet fog tenni a mozgalom sikerének érdekében. A Bizottság úgy érzi, hogy a junius havában kifejtett munkának még nagyobb lett volna az eredménye, ha a bányász sztrájk nem akadályozta volna meg a mozgalom teljes lendülettel való kifejlődését. De most, hogy a bánya munka megindult, bizonyos, hogy a windberi bányászok még többet fognak tenni amerikai hazájukért. Hogy a munkának teljesebb legyen az eredménye, a bizottság tagjai fel fognak keresni minden egyes családot. Pénzt nem kezel a Bizottság, csak aláírásokat gyűjt, mert a War Bond megvásárlása bankokon és postahivatalokon keresztül történik. A bizottság következő gyűlését augusztus 1-én fogja megtartani és kéri Windber és környékének magyarságát, hogy ezen a gyűlésen minél nagyobb számban vegyen részt. E mozgalom utján tudjuk a legtöbbet tenni katonáinkért, amerikai hazánkért. Senki se maradjon el a második beszámoló gyűlésről! És addig is kérjük, hogy fogadják szívesen mindenhol bizottságunk tagjait, akik önzetlen hazafiságból szegődtek a csillagsávos lobogó szolgálatába. Hisszük és reméljük, hogy az augusztusi beszámoló gyűlésen oly eredményről tehetünk majd jelentést, mely minden amerikai magyar telepnek példaképül szolgálhat. És bízunk abban, hogy az az eredmény olyan lesz, hogy az egész magyarság előtt bizonyítani tudja a bányászok hazafias hűségét! A Bizottság tisztviselői: elnök Ft. Hegedűs István plébános, alelnök Vizi Lajos Verhovay igazgató, titkár Tamás József. A Bizottság nevében tagtársi tisztelettel TAMÁS JÓZSEF biz. titkár. AMERIKAI SZENÁTOR SZABADSÁGHARCRA SZÓLÍTJA FEL MAGYARORSZÁGOT James J. Davis, Pennsylvanit képviselője, a külországi kapcsolatok bizottságának tagja, az Egyesült Államok szenátusában julius 4-én a következő üzenetet küldte a magyar népnek: “A magyar nép mindig igaz bámulattal adózott az Egyesült Államoknak és azok függetlenségi nyilatkozatának és az amerikai forradalom vezéreire mint hősökre tekintett fel, Budapest legnagyobb közkertjében, a Városligetben szobrot emelt a mi első elnökünknek, George Washingtonnak. “A magyar nemzetet azok az eszmények hevitették, a melyekre a fiatal amerikai köztársaság létét alapította. “Szer encsétlenségére a magyar nép szabadságharca nem volt oly sikeres, mint az amerikai népé. Az 1848- iki magyar szabadságharc az amerikai függetlenségi nyilatkozatban foglalt eszmék megvalósítására törekedett, de Kossuth Lajos és vitéz hadseregének az idegen elnyomás ellen folytatott hősi güzdelmét végül is leverték. “A ti Kossuth apátokat az Egyesült Államokban úgy fogadták, mint a szabadságért való világküzdelem legendás hősét. Útja ebben az országban diadalmenet volt és emlékét mi amerikaiak kegyelettel őrizzük szivünkben. New York szobrot emelt neki és több amerikai várost neveztünk el róla, többek között egyet az én hazai Pennsylvania államomban is. “Magyarország az Egyesült Államok ellenségeinek oldalán lépett ebbe a háborúba. De mi amerikaiak biztosak vagyunk benne, hogy a magyar népet nem kérdezték meg, hogy a szive merre huzza. Aka?atotok ellenére lettetek gyűlölt idegenek csatlósai. Hitler és az ő nácijai tagadják és gúnyolják azokat az ideálokat, amelyekért a mi Jeffersonunk a függetlenségi nyilatkozat szerzője, Háború ... háború ... háború ... Egyébről se tud beszélni az §mber. Ezzel vannak teli az újságok, ezt mutatják a mozifilmek, ezt ábrázolják a színdarabok, erről szólnak a könyvek. S a háborúról beszélgetnek az emberek. Amikor már az ember végleg belecsömörlik a sok háborús beszédbe, akkor sor kerül a békére. Nem úgy általában a békés időkre, hanem arra a bizonyos békére, amely — remélhetőleg — a jelenlegi háború befejezése után következik ránk. Mert nem csak a hivatalos körök, hanem a magánemberek is készítenek — magánszorgalomból — olyan terveket, amelyek a világ bajait megváltoztatják. Persze, sokan vannak, akik ellenzik az elnök és társasága által kidolgozott tervek keresztülvitelét, tisztán azért, mert az ellenpárthoz tartoznak s nagyon fájdalmas volna részükre, ha Roosevelt elképzelése váltaná meg a világot. Ezek aztán azt hangoztatják, hogy Roosevelt bolsevizmust akar, hogy ha apáinknak jó volt a demokratizmus jelenlegi formája, akkor legyen jó a gyermekeinknek is. A tévedés csak ott van, hogy ez a forma gyermekeinknek nem lesz jó, egyszerűen azért, mert az apáinknak sem volt jó. Meg kellett alkudni vele, mert nem volt jobb életforma a világon. De azt már tudjuk, hogy lehet. Sokan vannak, akik az egyenlőség elvei ellen küzdenek, mert szerintük az egyenlőség elveszi az ambíciót, s azonkívül igazságta-George Washington és a ti Kossuthotok küzdöttek. “Az amerikai nép tudja, hogy ti magyarok vissza fogtok emlékezni régi dicsőségtekre és lerázzátok a bilincseket, melyeket ugynevezett szövetségeseitek raknak rátok. “Amerika ebben a háborúban a szabadságért küzd, a vallás szabadságáért, a békéért, biztonságért és emberséges életért. Magyarok, az amerikai nép üzeni nektek: Segítsetek leverni a szabadság gonosz ellenségeit!” (Az “Office of War Information” közleménye) Buy War Bonds lan is, mert az egyik ember szorgalmasabb, derekabb, tehetségesebb mint a másik. S ez szerintük az élet javaiból nagyobb részt követelhet. Jogosan. Én persze, csak magamról ítélhetek. És csak a magam nevében beszélhetek. Nekem soha életemben nem fájt a más milliója, s nem irigyeltem a más kastélyát, birtokát, ékszereit. Persze, nekem is mindig több volt a vágyam, mint a pénzem, s én is szerettem volna néha valami kis ékszert, itt-ott egy uj ruhát, egy szép kis hajlékot s ilyesmit, de sose gondoltam azt, hogy: hát a másiknak miért van palotája, amikor nekem még egy kunyhóm sincs. Csak vágyakoztam a kunyhóra, de minden összehasonlítás, lázadás nélkül. Sose haragudtam a kapitalizmusra azért, mert bizonyos embereknek érdemetlenül túlsók jutott ki a jóból. Mindig csak az fájt, hogy rengeteg embernek — saját hibájukon kívül — még a létezési lehetőséget sem adta meg. Én tudom, már régen, hogy a sok pénznek semmi köze sincs a boldogtalansághoz, de azt is, hogy viszont a pénztelenség igazán meggátolja a boldogságot, a rendes és normális emberi életet. Én — a magam részéről — nem kívánom azt, hogy az uj társadalmi berendezkedés minden embernek egyformán mérje ki az úgynevezett földi javakat. Nem kívánom, hogy minden ember munkáját egyenlő mértékkel fizessék, nem kívánom azt sem, hogy az egyik embernek annyi szoba jusson, mint a másiknak. Én hiszem, hogy az ambíció, küzdés, vágyakozás szárnyakat ad az embernek. Én hiszem, hogy jó az embernek: többet akarni, akár pénzből, akár dicsőségből, sikerből. Túlnyomóan sok az olyan ember, akinek szüksége van egy kis lelki sarkantyuzásra. De felmérhetetlenül károsnak és életrontónak tartom a nyomort, a hajléktalanságot, az éhezést. Nem igaz, hogy az éhezés ambíciót ad az embernek. Nem igaz, hogy a teljes pénztelenség megerősíti az embert. Megalázza. Eltiporja emberi méltós ágát. Megváltoztat j a a szeme tiszta tekintetét s gyűlölködést ültet a lelkekbe. A puszta megélhetésért való gond elveszi az életenergia felét, megrövidíti az életet, ideges letörést okoz s megrongálja a testet is. Az emberi zsenialitásnak alig van határa, ha azt nem korlátozzuk a nyomor gondjaival. Csak az Isten tudja, hogy mennyi világmegváltó gondolat, életsegitő találmány s gyönyörű művészi érték veszett el eddig a nyomor miatt, hogy hány lángelme volt kénytelen egész életét apró házbér- és kenyérproblémák megoldására fordítani s igy nem maradt ideje és energiája ahoz, hogy Istentől kapott tehetségét valamilyen módon kifejezésre juttassa. Én határtalan lelkesedéssel várom a háború utáni uj időket s nagyon meg vagyok elégedve a jövőre vonatkozó tervekkel. Igen: legyen lakása, ruhája, élelme minden embernek, a bölcsőtől a koporsóig. Igen: legyen tanulási alkalma minden egyes fiatalnak. S ha mindez: az élet alapfeltétele megvan, még mindig van alkalom a küzdésre, ambícióra, vágyakozásra. Aki dicsőségre, nagyobb kényelemre, több pénzre vágyik, az csak harcoljon, küzködjön, loholjon érte. Én azt se bánom, ha megkapja. Nem fáj nekem a más milliója. Ha van étvágya, akkor jóízűen eszi a paprikás krumplit is, ha pedig nincs, akkor tálalhatnak elébe kaviárt és fácánt, az sem fog izleni neki. S igy vagyunk mindennel, amit pénzért lehet venni. Természetesen mindenkinek más elképzelése van a viiág általános boldogságáról. De én nagyon-nagyon meg leszek elégedve, ha tudom, hogy nem nem lesz többé nyomor. Ha a munkában elfáradt öreg emberek békés mosollyal ülnek a kertjükben, kényelmes karosszékben, s még egy kis sámli is van a lábuk alatt. Ha nem lesz semmi más gondjuk, minthogy hogyan szelei a pipa, s hányat virágzott a rózsabokor. Ha a fiatalok nyugodtan járhatnak iskolába addig, amig csak akarnak, anélkül, hogy ezért a szülőknek életszükségleteikről kell lemondanak. Ha a betegek tiszta és kényelmes kórházakban és napos szanatóriumokban a legkitűnőbb, legfigyelmesebb ellátást kapják s anyagi helyzetükre való tekintet nélkül jó orvosok próbálják meghosszabbítani egyetlen életüket. Ha nem lesz éhes, rongyos, hajléktalan ember ... mert akkor nem lesz elkeseredett ember sem. Szeretném, ha megengedné az Isten, hogy én ezt még megérjem. FÜLÖP ILONA
