Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)

1943-12-09 / 50. szám

6-ik oldal 1943 december 9 venció elé terjesztendő költség előirányzat rész­leteit s utasitja a központi számvevőt, hogy azt a konvenció elé terjessze. K.m.f. * * * FOLYTATÓLAGOS JEGYZŐKÖNYV Felvétetett 1943 szeptember 17-én a Fort Pitt Hotel egyik termében. Jelen vannak: Szalay Józesf elnök, Macker Gyula, Kelemen P. János, Siket Imre, Dobos András, Vizi Lajos, Lang István, Brogley Fe­renc, Ári Béla, Dr. Prince József, Csömör Mó­zes és Kun Bertalan igazgatók. Bencze Já­nos és Révész Kálmán központi tisztviselők. 48. ) Szalay József elnök üdvözli az Igaz­gatóság tagjait és a gyűlést este 8 órakor meg­nyitja. Egyben jelenti, hogy a gyűlést azért volt kénytelen összehivni, mert megjelent kö­zöttünk a South Bend, Indiana-i 434-ik fiók ügykezelője Ilija Yuhas tagtársunk, aki azzal a panasszal fordul az Igazgatósághoz, hogy a 132-ik fiók vezetősége, akik az ottani Verhovay Otthon ügyét irányitják, kulcsot adtak ki min­den tag részére, mivel ezt az állami törvény ott előírja, kimondották azonban, hogy a 434-ik fiókhoz tartozó tagok csak akkor kaphatnak kulcsot, ha beiratkoznak a pártoló tagok sorá­ba és megfizetik az ilyen tagokra kiszabott évi tagsági dijat. Ilija Yuhas ügykezelő nézete szerint ezzel az intézkedéssel teljesen megbénít­ják a 434-ik angolnyelvü fiók fejlődését, mivel a tagok csak akkor kaphatnak kulcsot az Ott­honhoz, ha a pártoló tagokra kiszabott évi tagsági dijat megfizetik, amit a 132-ik fiókhoz tartozó tagoknak nem kell fizetni. 49. ) Az Igazgatóság meghallgatja Nyers István és Hernitz Lajos tagtársakat, akik a 132-ik fióktól vannak jelen Pittsburghban mint a nagygyűlés tagjai, és a részletek megismerése után utasitja a 434-ik fiók ügykezelőjét, hogy taglétszám arányában fizessen terembért a 132- ik fióknak, egyben kéri a 132-ik fiók vezetősé­gét, hogy ennek ellenében adjanak kulcsot a 434-ik fiókhoz tartozó tagoknak is, mert hi­szen a Verhovay Otthon felállításával azt akar­ta elérni Egyesületünk központi vezetősége, hogy abban otthont találjanak az összes South Bendben lakó tagtársaink. Az Igazgatóság örömmel látná, ha a South Bend-i két fiók vezetősége ezen megállapodást minden tekintetben betartaná, mert csak úgy látja ott biztosítva Egyeseületünk további fej­lődését, ha nem tesznek különbséget a tagok között amiatt, hogy az egyik csoport a ma­gyar, a másik pedig az angol nyelvű fiókhoz tartozik. Pártolt indítvány alapján az Igazgatóság kimondja, hogy a központi hivatal térítse meg a 434-ik fiók ügykezelője Ilija Yuhas vasúti költségeit, aki ebben az ügyben fáradságot nem kiméivé személyesen utazott le Pittsburghba je­lentés tétel végett. Elnök köszönetét fejezi ki Nyers István és Hernitz Lajos tagtársaknak az ügyben adott részletes felvilágosításokért és a gyűlést 10 órakor elnapolja. K.m.f. * * * FOLYTATÓLAGOS JEGYZŐKÖNYV Felvétetett a Verhovay Segély Egylet Igaz­gatóságának 1943 szeptember 25-én, szombaton a Fort Pitt Hotel egyik termében tartott gyű­lésén. Jelen vannak: Szalay József elnök, Vizi, Dobos, Csömör, Brogley, Macker, Dr. Prince, Kelemen, Siket, Kun, Körösfőy igazgatók, Bencze, Révész kp. tisztviselők. 50. ) Délután három órakor Szalay József elnök a gyűlést megnyitja, szeretettel kö­szönti Kőrösfőy Jánost, az igazgatóság uj tag­ját, aki Daragó József kp. elnök lemondása folytán megürült igazgatósági hely betöltésére lett behiva. 51. ) Szalay József kp. elnök jelenti, hogy lehetetlen számára az, hogy három hónapra, amig ő marad a kp. elnök, Pittsburghba köl­tözzék s kéri az Igazgatóság hozzájárulását, hogy Clevelandból láthassa el a kp. elnöki teen­dőket, havonta többször felfogja keresni a kp. hivatalt. Az Igazgatóság hozzájárul a kérés teljesíté­séhez, avval, hogy a kp. elnöki fizetést ilyen körülmények között részére nem utalhatja, de Szalay kp. elnök jogos minden pittsburghi útja alkalmával a napidijra és útiköltségekre. 52. ) Az Igazgatóság megbízza a kp. hiva­talt, hogy a konvenciós jegyzőkönyv átírását és annak angolra való fordítását, valamint az uj alapszabály átírását, lefordítását és ki­nyomtatását intézze el. 53. ) Az Igazgatóság felkéri a megválasztott kp. elnököt, hogy a konvenció meghagyása foly­tán életbelépetetendő uj szerződési feltételek, az uj szervezési rendszer kidolgozása stb. stb. miatt 1944 januárban hívja össze a megválasz­tott uj Igazgatóságot. Addig is igyekezzék a kp. hivatal a konvenció utasításait figyelembe tartva az előkészítő munkálatokat elvégezni. 54. ) A konvenció által elfogadott uj szer­vezési rendszer előkészítése, az uj főszervező be­állítása, a szervezési kerületek uj beosztása le­hetetlenné teszi mindezeknek 1944 január 1-i kezdettel való megvalósítását, éppen ezért az Igazgatóság kimondja és határozza, hogy a je­lenleg érvényben lévő szervezési szerződések, ke­rületi beosztások 1944 április 30-ig legyenek meghosszabbítva. 55. ) A konvenció határozata folytán az Igazgatóság utasitja a kp. hivatalt 1943 ok­tóber havában az osztalék kifizetésére ugyan-SZALAY JÓZSEF, s. k. elnök ÁRI B. ALBERT, s. k. alelnök LOUIS VÍZI, s. k. igazgató ANDREW DOBOS, S. k. igazgató MÓZES CSÖMÖR, s. k. igazgató FRANK BROGLEY, s. k. igazgató KUN BERTALAN, s. k. igazgató _____Verhovayak Lapja____ olyan feltételek mellett, amint az az elmúlt év­ben történt. 56. ) Az Igazgatóság megbízza a kp. hiva­talt, hogy amennyiben az egyesület Actuary­­ját, Mr. Basslert katonai szolgálatra behívnák, legjobb tudása szerint intézkedjék az Actuary munkák elvégeztetése ügyében. 57. ) Az Igazgatóság megbízza a kp. hiva­talt, hogy a Moody Bond Service céggel kös­sön szerződést egy év tartamára. 58. ) Az Igazgatóság utasitja a kp. hivatalt, hogy a Verhovayak Lapjának kiadásait csök­kentse, a meghatározott 8 oldalas számot csak kivételes esetekben lépjék át. A lap főmunka­társát továbbra is megbízza munkájának foly­tatására, a hivatalos lap nyomására pedig meg­felelő időben hirdesse meg a pályázatot a kp. hivatal. 59. ) Utasitja az Igazgatóság a kp. hivatalt, hogy az irodai alkalmazottak munkaidejének nyilvántartási módját változtassa meg, a be­szerzett “Time Clock”-ot adja el. 60. ) Szalay József kp. elnök szívből jött szavakkal búcsúztatja úgy maga, mint munka­társai nevében Csömör Mózes, Kun Bertalan és Siket Imre igazgatókat, akik az 1944-ben ösz­­szeülő igazgatóságnak nem lesznek tagjai. Kéri őket arra, hogy mint eddig, úgy a jövőben is tegyenek meg mindent egyletünk naggyátétele érdekében. A távozó igazgatók egyenként köszönik meg munkatársaik megértését, szeretetét és bizalmát s fogadalmat tesznek, hogy amint ed­dig, úgy a jövőben is a Verhovay haladása és fejlesztése lesz minden igyekezetük. A távozó igazgatók megható búcsúszavai után, Szalay kp. elnök, este 6 órakor a gyű­lést bezárja. K.m.f. BENCZE JÁNOS, s. k. jegyző KÖRÖSFŐY JÁNOS, s. k. igazgató JULIUS MACKER, s. k. igazgató JOSEPH H. PRINCE, M. D., s. k. igazgató JOHN P. KELEMEN, s. k. igazgató IMRE SIKET, s. k. igazgató LANG ISTVÁN, s. k. igazgató KRISZTUS ÚTLEVELEI Irta: PÓLYA LÁSZLÓ Jön az este, mint szokása, Ahol önmagát se látja: Lopva leste a napot. Azt hiszi a gyáva este, Úrrá teszi naplemente, Mikor örök virradóra Az alkonyat delelőjén: A nap átalballagott! Csillag támad, csillag hullik, Ez is múlik, az is múlik. Hulló csillag: öröm, emlék... Mintha mind elébem tennék, Számlálgatom, dédelgetem Az esthajnal jóvoltából Rámhibázott örömet. Pedig sajna: bura, bajra, Amit a sors ráteritett: Vállamon már a fekete köpeny eg! De a gondnak, bajnak, kornak, örömvesztő sok latornak Mégis hadat izenek ... Hadd szakadjon, hadd repedjen A fekete köpeny eg! Nem kucorgók béna gyászba . .. Nyílik ajtó magyar házba. “Adjon Isten, Fogadj Isten!” Karácsonyi köszöntővel: Betér velem sok kis kártya. Színek, szivek muzsikája; Béke rezgő délibábja: Minden karácsonyi kártya! Csak akkor lesz mindenikből Békeszerző útlevél, Ha majd Jézus az egekből: Világjáró útra kél! Dr. Pólya László készséggel küld bárkinek művészi kivitelű karácsonyi kártyákat egy dollár beküldés« ellenében. Cime: Dr. L. Pólya, c/o Rev. Csutoros, Buckeye Road and East 126th Street, Cleveland, Ohio.

Next

/
Oldalképek
Tartalom