Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)

1943-07-15 / 28. szám

1943 Julius 15 Ä sopánkodók 5-ik Oldal HATODSZOR ADOTT VÉRT HATVANADIK SZÜLETÉSNAPJÁN A sopánkodó ember külön szerzet, mondhatnánk azt is, hogy külön emberfajta. Csak épp hogy nem bőrének szí­nében, vagy nyelvében, ha­nem abban különbözik a többi rendes embertől, hogy mindig sopánkodik. A so­pánkodó ember jeligéje, hit­vallása ez: “Jaj, mi lesz ve­lem!” Akármi éri, rögtön ez a mondat hangzik el ajká­ról, félig sírva, félig szem­rehányóan, de mindig a leg­teljesebb kétségbeesés hang­ján. A sopánkodó emberek leg­általánosabb és legközönsé­gesebb beszédtárgya az egészség és az élelmiszerek emelkedése. A kettő rend­szerint együtt jár és az illető sopánkodásának egyhangú­ságában az egyetlen válto­zást az okozza, hogy hol az egészségét, hol az árakat pa­naszolja. Húsz évvel ezelőtt talál­kozott e sorok írója először egy asszonnyal, akivel azóta gyakori érintkezésben volt. Leveleit eltette s évek hosz­­szu sora alatt összehasonlí­totta. A következő érdekes dolgok sültek ki az össze­hasonlításból. Az illető asz­­szonynak az elmúlt húsz év alatt a következő betegségei voltak: “Fejbőrgyulladás, homloküreg hurut, szem­gyulladás, egyiptomi tracho­ma, szinusz, középfülgyulla­dás, száj és torokfájás, torok­­rák, mellhártyagyulladás, kétoldali tüdőgyulladás, gyo­morfekély, duodenum feké­lyek, béltágulás, vakbélgyul­ladás, méhrák, izületi gyul­ladás, bokazuzódás, általá­nos idegletörés, végkimerült­ség, vérszegénység, vitamin­­hiány, skorbut...” Az illető hölgy ma 65 éves, most is sopánkodik, de orvosai vé­leménye szerint tökéletes emberpéldány. Ugyanakkor e húsz év alatt, a sok képzelt betegség mellett a hölgynek arra is volt ideje, hogy az élelmi­szerárak fokozaos emelkedé­sét panaszolja. Megfigyelte e sorok írója az illető hölgy leveleiből, hogy az utóbbi 10 év alatt az élelmiszerárak havonta körülbelül 50 száza­lékkal emelkedtek s ugyan­akkor a jövedelem havonta körülbelül 75 százalékkal esett. A tiz év alatt tehát az élelmiszer árak 6000 szá­zalékot emelkedtek és a jö­vedelem összesen 9000 száza­lékot esett. Hogy miből él meg az illető hölgy a gazda­sági viszonyok ily példátlan felfordulása közepette, azt nem tudjuk, csak annyit tudunk, hogy autója van, soffőrje van, szakácsnője van és akkora igazgyöngy­sorral a nyakában jár a színházba, hogy az még kol­­aásznak is vastag volna. Óva intjük a sopánkodó­­kat, mert ilyenek mindenhol vannak, hogy ami eddig pri­vát szórakozás volt, az most már nemzeti veszedelem. A nemzet győzelmi hitét és győzni akarását a sopánko­­dás gyöngíti. Aki tehát so­pánkodik, az árt a nemzet hangulatának, bátorságá­nak, amit amerikaiul úgy hívunk, hogy “morálé”. Hogy ez igy van, azt még Hitler is felfedezte s elren­delte, hogy a sopánkodást erélyesen kell üldözni. Mert Németországban is vannak sopánkodók. Az egyik üzlet­embert megkérdezte a barát­ja: “Hogy megy az üzlet?” “Borzasztó rosszul.” — só­hajtotta a másik erre. Meghallotta ezt egy Ge­stapo és megstappolta a so­pánkodó üzletembert. Ez még a náciuralom elején volt, amikor még nem bün­tették halállal azt, ha valaki az orrát vörös zsebkendőbe fújta. Az illetőt csak bevit­ték, enyhén megpofozták és a következő bírói büntetéssel sújtottak: minden nap be kellett mennie a rendőrségre és sugárzó arccal (!) ki kel­lett jelentenie, hogy az üz­let soha jobban nem ment. Hát az bizony kigyógyult a sopánkodásból. Nekünk erre nem kell Hitler. A magunk esze is elég lehet nekünk arra, hogy megálljunk a tükör előtt minden reggel és belemoso­lyogjunk és azt mondjuk, “Tükröm, tükröm jelentem neked, hogy soha jobban nem éreztem magam.” S mindjárt jobban fogjuk érezni magunkat. S utána menjünk ki vásárolni és lás­suk meg józan ésszel, hogy sehol a világon nem mentek fel az árak oly kevéssé, mint is boldog Amerikában és ak­­hogy sehol a világon nem ment fel a jövedelem oly magasra, mint a még most is boldog Ameriában és ak­kor nem lesz nehéz hazán­kat azzal szolgálni, hogy mo­solygó arccal járkálunk a világba s hálát adunk Is­tennek azért, hogy amerikai polgárok lehetünk A TENGERI LEVEGŐ A skót feleségének sós tengeri levegőt rendelt az orvos. A skótot igen lehan­golta a költséges orvosi ren­delet, de aztán megvidult. A felesége nem értette, hogy mitől lett olyan jó kedve. De reggelre megértette. Mert reggeli álmából jó erős sós tengeri fuvallatot érzett. Meglepetve nyitotta ki a Verhovayak Lapja szemét s mit látott? Ágya mellett a férjét, amint egy sósheringet himbált a fele­sége orra felett. AKI KERES, DE NEM TALÁL Egy részeg ember az ut­cán egy ivlámpa alatt dü­löngélve keres valamit a kö­vezeten. Már vagy félórája keres, de eredménytelenül. Odamegy hozzá a rend­őr: “Mi az Miszter, mit csinál itt?” “Keresem az órámat, mert elvesztettem.” “Az baj. És itt vesztette el, ezen a helyen?” “Nem — feleli a részeg kiegyenesedve — hanem amott, a következő utca­sarkon.” “Hát akkor mért keresi itt?” — kérdi a rendőr cso­dálkozva. “Azért, mert itt világo­sabb van”, — feleli a részeg s tovább keres. A magyar származású amerikai polgárság véradói­nak körében bizonyára első helyen áll Márki István, a Milwaukee, Wis.-i 275-ik fiók tagja, aki épp 60-ik szüle­­tésenapján adott hatodszor vért katonáink részére az Amerikai Vörös Kereszt­nek. E nevezetes születésnapon mindhárom katonafiu, Ru­dolf, Pál és János és kato­na ve je, Konkoly i, üdvözöl­ték őt az egész családdal és a jó ismerősök és jó ba­rátok sokaságával együtt, összesen 6 pint vért adott Márki István a hazának, — mindegyik katona fiáért kettőt — egy év és 7 hónap leforgása alatt. Márki Ist­ván ezzel a tettével megmu­tatta, hogy e háború köte­lezettségeit felismerte és ko­molyan veszi. Hatvanadik születése nap­ján a nagy Verhovay csa­lád tagsága is köszönti Már­ki Istvánt, aki vérének e sorozatos odaadásával nem­csak amerikai hazáját szol­gálja, hanem nemzetségé­nek becsületét is és ezért elismerés, köszönet és tisz­telet illetik őt. Olvasóink bizonyára em­lékeznek arra, hogy már egyszer megemlékeztünk Márki Istvánról, amikor a negyedik véradás alkalmá­ból ezüst érmet kapott. Márki István azóta már ré­gen túltett az akkori ered­ményen és pedig oly tiszte­letreméltó mértékben, hogy illőnek tartottuk őt felkö­­szönteni 60-ik születésnapja alkalmából teljesitményének közlésével. Isten éltesse so­káig harcos vérü tagtársun­kat! “Ain’t It a Grand and Glorious Feeling?’’ Courtesy of Mrs. Clare Brigg» WHEN YOU’VE BEEN BUY­ING War Bonds on the Pay- Roll Savings Plan for, say, 6 months . . . And suddenly you realize that—for the first time in your life—you’re saving money regularly . : . Saving more than you thought you ever could save : : : There it is, tucked away, mounting up, month in, month out . . . And you think how, later on, it’ll be coming back to you in cash, FOUR ★ Can’t you boost your ante, maybe? more. Do all you can! simoleons for every THREE you’re putting in today . . : Golly, you’ll have a cottage on a lake—take a trip around the world . . . send the kids to college . ; . Ain’t it a grand and glorious feeling? SO KEEP IT UP, SISTER. Keep on buying Bonds . . . tuck­ing ’em away . : : tucking ’em away : . . tucking ’em away . ; : AND DON’T LET ANYTHING STOP YOU! ★ ★ Don’t stop with 10 percent if you can do SAVE WITH U.S.WAR BONDS EVERYB0DY...EVERY PAYDAY... AT LEAST 10%

Next

/
Oldalképek
Tartalom