Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)

1943-11-25 / 48. szám

TWO SECTIONS (Verhovay Journal) 31 VOL. XXVI. ÉVFOLYAM 1943 NOVEMBER 25 NO. 48 SZÁM HÁLA ISTENNEK! A fiókok évi gyűlései elé Fiókjaink már megkezdték az évi gyűlések előkészíté­sét.-Rövidesen megtartják mindenhol ezeket a gyűléseket, melyeknek főtárgya az évi számadás és az uj tisztviselők választása. Rá kell mutatnunk ez alkalommal arra, hogy a Ver­hovay Segély Egylet 20-ik konvenciója módosította az Alapszabályoknak a “Fiók tisztiviselőire” vonatkozó 23-ik pontját. Az uj alapszabály idevonatkozó része igy hangzik: “Minden fiók köteles elnököt, ügykezelőt és ellenőrt választani. Ezeken kívül minden fiók legalább két tagú számvizsgáló bizottságot választ. Joga van azonban min­den fióknak a helyi viszonyaihoz képest más tisztségeket is rendszeresíteni, azonban az egylettel szemben kizárólag a fenti tisztviselők a felelősek és azoknak az alapszabályok­ban megállapított hatásköre és teendői a fiók által nem ruházható át másra.” Az alapszabályok e pontjában a régi és az uj szöveg között csak annyi a különbség, hogy a választandó tisztvi­selők sorából kimaradt a régi szövegben felsorolt “alelnök, titkár, pénztárnok” s megmaradt az elnök, ügykezelő és ellenőr. Ez a módositás megszünteti a titkári és pénztárnoki állásokat s azokat az “ügykezelői” (manager) tisztségben egyesítve, a titkári és pénztárnoki tisztségek hatáskörét fiók-managerekre, ügykezelőkre bizza. Megszűnik tehát az az állapot, mely a titkári és pénztárnoki hatáskör párhu­zamossága folytán jött létre s mely sokszor zavart oko­zott annak következtében, hogy a tagság egy része a tit­kárnak, másik része a pénztárnoknak fizetett. A munkakör megoszlása következtében megoszlott a felelősség is, már pedig feltétlenül szükséges, hogy egy em­ber legyen felelős az egyesület pénzéért s ez az ember managere legyen a fióknak. Az ellenőr és az elnök hatás­köre marad a régi, míg az ügykezelő hivatala magába fog­lalja az eddigi titkári és pénztárnoki teendőket teljesen. Ennek értelmében felkérjük a fiókokat, hogy e mó­dositás értelmében ejtsék meg a választásokat a jövő évre. Válasszon minden fiók egy elnököt, (esetleg alelnököt), ÜGYKEZELŐT (manager-t), ellenőrt és számvizsgálókat. Azonkívül természetesen annyi és oly tisztviselőt választ a fiók, ahánynak hasznát látja, de a fontos az, hogy az egyesülettel szemben kizárólag ezek a tisztviselők felelősek és a fiókok ezt a felelősséget nem ruházhatják át önkénye­sen másra. Ezzel kapcsolatban mutatunk rá az alapszabály, azon pontjára is, mely szerint a fiók tisztviselőinek rendes fize­tést, javadalmazást a fiók ad, kivéve a legfőbb felelősséget hordozó ügykezelőt, akit a Központi hivatal fizet és pedig úgy, hogy félévenként, utólag minden tag után 25 centet, összesen tehát minden tag után évi 50 centet fizet ki neki. Ugyanakkor a Központ a fiókok ügykezelési költségét ta­gonként és évenként 30 centtel pótolja. Az egyes tagok kötvényei utáni havi 5 cent ügykezelési dijat továbbra is megtartja a fiók, s azt belátása szerint kezeli. Végül kérjük a tagtársainkat, hogy vegyék figyelembe a módosított alapszabályok 23-ik pontjának utolsó bekez­dését is, mely igy szól: “A fent felsorolt tisztségekre választható az olyan tag, aki legalább ötszáz dolláros életbiztosítással rendelkezik és .rendes fizető tag.” Más feltétel nincs, aki tehát ennek meg­felel. az választható. Úgy az elnöknek, mint az ügykezelőnek nevét és pon­tos címét a választás után be kell jelenteni a központi hi­vatalnak. Mikor ezekre a fiókok szives figyelmét felhívjuk, kér­jük, hogy a választásokat lelkiismeretesen ejtsék meg. Eh-Nem egy rendezett, termékeny, gazdag ország partjára lépett a Mayflowei hajó 101 utasa, mikor 1620-ban Plymouth Rock-nál kikötöttek. Már maga a megér­kezés egy nagy tévedés volt. A mai Neu York kikötőjébe számitottc/c megérkezni, de tévedésből több, mint 200 mértfölddel északra értek partot. Lakatlan, rideg vi­dék fogadta őket. A part mögötti vadon ismeretlen veszélyeket rejtegetett.. A kis csa­pat nem is vállalkozhatott arra, hogy elinduljon New Yorkot keresni. Letelepedtek hát ott, ahol voltak. A bciszerencse folytatódott. Az uj világ földje ellenségesen fogadta a beván­dorlók vetőmagjait s bizony az első év termése nem ért semmit. A massachuseW jeges széltől vert tengerparton éhezve dideregte át az első telet a bevándorlók kis csoportja. Csak a következő év hozta meg a jobb szerencsét. Az indiánoktól uj termést és uj termelési módot tanultak el s annak az évnek termése már jó volt. Bizalommal néztek a második tél elébe s november hónapjában HÁLAADÁSI ÜNNEPET ültek, mely azóta is az amerikai nemzet legnagyobb családi ünnepe. Leborultak a Min­denható előtt és hálát adtak neki azért, hogy megóvta őket az első télen a meg­­fagyástól úgy, mint az éhenhalástól, hálát cdíak néki a pulykáért, mely azóta « Hálaadás Nap-jának jelképes ünnepi étele maradt * * * De máskép jöttünk is MI ebbe az országba! Rendezett föld fogcdott ben­nünket, tele városokkal, művelésre váró jó szántóföldekkel, gyárakkal, gépekkel, ott­honokkal, templomokkal. S ha sokunknak nehéz is volt az első néhány esztendő, a mi nehézségeink, a mi küzdelmeink eltörpülnek a Mayflower bevándorlóinak keserves küzdelméhez képest. S ha ott Plymouth Rock-nál azok az első bevándorlók 323 évvel ezelőtt úgy érezték, hogy nekik hálát kell adni ezért, hogy otthont találtak Amerikából, menn yivel inkább kell nekünk azt mondani ezena napon, hogy “HÁLA ISTENNEK, HOGY AMERIKÁBAN VAGYOK!” Ha azok' a Plymouth Rock-i bevándorlók úgy érezték, hogy az a föld, mely első vetésük aratását oly ridegen megtagadta tőlük, mégis jó volt hozzájuk, oly jó, hogy hálát kellett adniok érte, mennyivel inkább kell nekünk azt mondani. hogy ‘‘AMERIKA JÓ VOLT MIHOZZÁNK, SOKKAL JOBB, MINT A PLYMOUTH ROCK-I BEVÁNDORLÓKHOZ.” És ha -azok az első bevándorlók úgy érezték, hogy hálát kell adniok azért, mert szabad földön, szabad országban, szabad lelkiismeretük sugallata szerint élhetnek, mennyivel inkább kell nekünk Hálaadás Napján azt mondanunk, hogy “HÁLA IS­TENNEK, HOGY ELSZABADULTAM IDEJÉBEN A NÁCI KONCENTRÁCIÓS TÁBO­ROK SZEGESDRÓTOS RÉMBöRTÖNÉIBŐL A SZABADSÁG EZ ÁLDOTT FÖLD­JÉRE!” De bizony a mi nemzedékünk már csak a pulykát eszi meg. S elfelejti, hogy hálával tartozunk annak a földnek, mely hazánk lett s annak a Gondviselésnek, mely idehozott. De legalább ebben az évben — amikor fiaink odaát küzdenek, azért, hogy a náci szegesdrótos táborok börtöneit szétrobbantsák — ma boruljunk le erre cis áldott földre s mondjuk egy szívvel, lélekkel: “HÁLA ISTENNEK, HOGY AMERIKAI POLGÁR VAGYOK!”

Next

/
Oldalképek
Tartalom