Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-10-14 / 42. szám
tál tagtársaink kell, hogy, meglássák, hogy a Verhovay nemcsak osztalék formájában részesíti a tagtársakat az üzleti haszonban. ALACSONY RÁTÁNK igen tekintélyes összegű osztaléknak felel meg. Az átlagos ezer dolláros Verhovay kötvény évente 5—6 dollárral olcsóbb, mint bármelyik másik országos amerikai társaságé. A mi tagtársaink évente ennyit takarítanak meg már akkor, mikor a kötvényt kiveszik. S ezen jelül adjuk még, mintegy megtetézzük ezt az osztalék összegével. Ilyesformán nyugodtan mutathatunk rá arra, hogy még az a tagtárs is, aki mindössze 50 cent osztalékban részesül, nem ötven centet kap, hanem annál sokkal többet, mert az üzleti haszonban való részesedéshez nemcsak a készpénzben kifizetett osztalékot kell venni, hanem azt is, amit a tagtárs kezdettől fogva megtakarít az alacsonyabb ráta következtében. A nagy, osztalékot fizető társaságok azért számítanak magasabb rátákat, hogy a magasabb rátából származó maradványból fizethessenek vissza valamennyi osztalékot. Szeretettel és örömmel fizetjük ki az osztalékot tagtársainknak. örömmel, mert tudjuk, hog y különösen idősebb tagtársaink számára ez az osztalék nagy könynyebbséget jelent. Kifizetjük az osztalékot abban a tudatban, hogy, ha csak katasztrofális viszonyok nem állnak be, a Verhovay osztalék a jövő esztendőkben is ki lesz fizetve.--------------------V-------------------A NYUGAT-PENNSYLVANIAI AMERIKAI MAGYAR WAR BOND BIZOTTSÁG JELENTÉSE 2-ik oldal Bizottságunk az elmúlt hónapban a következő tevékenységet fejtette ki: Augusztus 29-ikén Uniontown, Pa.-ban tartott a Bizottság népgyülést, melyen résztvettek a Bizottság főtisztviselői s ahol Mrs. DeMarcus, a női divízió elnöknője, Nt. Urbán Lajosné társelnök és Mazura Istvánné titkárnő fél óra alatt $3,350.00 jegyzést kaptak a lelkes uniontowni magyarságtól. Szeptember 8-ikán a Bizottság résztvett Pittsburghban a “Four Freedom’s War Bond Shown”, melyen 22 magyar ruhás leány képviselte nemzeti viseletével a magyarságot. Ezek a derék leánykák minden alkalommal résztvettek e hazafias ünnepségeken, amiért a Bizottság ezúton is hálás köszönetét fejezi ki. Szeptember 11-ikén Magyar War Bond Bódé avatás volt Leechburg, Pa.-ban, melyen résztvettek a Bizottság főtisztviselői. Szeptember 13-ikán a női divízió elnöke és társelnöke résztvettek Pittsburghban a Kaufmann-féle áruházban rendezett War Bond versenyen, melyen a Nyugat-Pennsylvániai magyarság nevére több, mint $112,000 áru kötvényt adtak el. Szeptember 20-ikán a női divízió társelnöke és a Bizottság titkára megalakították a Springdale, Pa.-i Női War Bond Bizottságot. Szeptember 24-én megalakult az East Pittsburg, Pa.-i Dalárda War Bond Bizottsága, mely alkalommal a gyűlésen résztvettek $1225 hadikölcsönt jegyeztek. Október 1-én a női bizottság tisztikara tea-délutánt rendezett a YWCA Metropolitan központjának termében, melyen az elnöknő a saját költségén megajándékozta a Bizottság 28 női munkatársát egy-egy War-Service (hadiszolgálati) jelvénnyel. Azok a nők kapták e jelvényt, akik több, mint 50 órát dolgoztak hadikölcsönkötvények árusításában. Itt közöljük az igy elismerésben részesült kiváló magyar nőtestvéreink névsorát: Legalább 50—50 órát dolgoztak: Pittsburgh, Pa.: Révész Kálmánné, Szappanos Ferencné. — Duquesne, Pa.: Demes Ferencné, özv. Gaál Istvánné, Gaál Adél, Kountz Andrásné, Mrs. Ned F. Moyle, Szabó Józsefné, Szőke Istvánné. — Homestead, Pa.: Beszerák Györgyné, Hasák Andrásné, Hasák Józsefné, Kipela Jánosné, Ladányi Gáborné, Lengyel Ignátzné, Nagy Istvánné, Szert Lajosné, Zadáry Margitné, Zakkár Pálné. Johnstown Pa.: Nt. Várkonyi Miklósné. — McKeesport, Pa.: Debreczeni Ferencné, Jakab Károlyné, Janai Lajosné, Ft. Rácz Péterné, Stipkovits Nándorné, Tóth Erzsébet. 150 ÓRÁT DOLGOZOTT: Kádár Miklósné, Pittsburgh-Hazelwood és Kucher Lajosné, Pittsburgh, North Side. A Nyugat-Pennsylvaniai amerikai magyar War Bond Bizottsággal kapcsolatban működő Hadikölcsönkötvény Verhovayak Lapja 1943 október 14 árusító bódék és központok vannak a következő helyeken: Pittsburgh, Pa., Homestead, Leechburgh, Springdale, Hazelwoodon: a Szent Anna Róm. Kath. Hitközségnél, McKeesporton a Független Ref. Egyháznál, North Sideon Kucher Lajosné házánál. Csak a bódék és központok révén eladtunk eddig $50,000 értékű hadikölcsönkötvényt és $7,600 ára bélyeget. A Harmadik Hadikölcsön Mozgalom ideje alatt eladtunk $150.000 áru kötvényt és $2500.00 értékű bélyeget. A Bizottság eddigi működésében összesen eladott $570.000 értékű hadikölcsönkötvényt. MAZURA ISTVÁNNÉ, a Nyugat-Pennsylvaniai Amerikai Magyar War Bond Bizottság titkára. életbiztosítás a mai gazdasági életben A világ legnagyobb magántőkéje az Egyesült Államok kereskedelmi bankjaiban van felhalmozva. Mindjárt a második helyen áll az életbiztosító társaságok kezén lévő tőke, melynek teljes összege meghaladja a 36 billió dollárt. Ebből 30% van kormány-bondokba befektetve, de ez az összeg állandóan nő, mert ebben az évben a biztosító társaságok minden uj befektetés háromnegyed részét kormánykötvényekben eszközölték. Hazánkban 67 millió polgárnak van biztosítási kötvénye. Ezek a kötvények összesen 133 billió dollárról szólnak. Ez egyharmaddal több, mint 15 évvel ezelőtt volt és ötszöröse az érvényben lévő biztosításoknak az első világháború előtt. Ezek az adatok mutatják, hogy az életbiztosítás micsoda hatalmas iramban terjed. Ez a terjedés azért is csodálatos, mert nincs még sgy iparág, mellyel a kormány annyira versenyzett volna, mint az életbiztosítással. Eddig az Egyesült Államok kormánya hét és fél millió katonát biztosított összesen 90 billió dollár erejéig. Vagyis a kormány az összes kereskedelmi társaságoknál érvényben lévő kötvények összegének k é t h armadrészével egyenlő összegű biztosítási kötvényt adott el. És mégis — a biztositó társaságok az elmúlt nyolc hónapban több biztosítást adtak el, mint a háborút megelőző öt esztendő alatt bármikor. A kormánynak a katonákat biztosi tó programja végeredményben nem csökkenteni fogja a magántársaságok piacát, hanem növelni. Mert a katonák milliói hozzá fognak szokni ahhoz, hogy biztositásuk legyen és pedig sok bizto-' sitásuk. Az a katona, aki háborúban tízezer dollár biztosítást kötött, nem fog megelégedni a háború után kevesebbel, amikor már a családjáról akar gondoskodni. NEW YORK, N. Y. $ 35-ik fiók Nagy sikerű piknikünk i beszámolója A Verhovay Segély Egylet new yorki 35-ik fiókjának az ez idei piknikje ugyancsak nagyon szép sikerrel folyt le és az astoriai Bohémian Hall közel ezer vendéget látott. Nemcsak a Verhovayak 35-ik fiókjának a tagsága és azok hozzátartozói, de a többi Verhovay társfiókok tagsága, a new yorki társadalom minden rétege képviselve volt ottan. A rendezőség élén Dr. Bárdoly Imre elnök, aki időközben katonai szolgálatba vonult be, Siposs István alelnök és vigalmi elnök, továbbá Orbán Viktorné alelnöknő és Kleiner Miklós titkár állottak. A müsorszámokat is Orbán Viktorné konferálta be nagyon ügyesen, Pászty Bertus, az ismert énekművésznő, aki maga is Verhovay tag, legjobb számaival szerepelt. Zugó tapssal jutalmozták. A 10 éves kis Marhan Irmus meglepően adott elő néhány énekszámot és a közönség élvezettel hallgatta, ő is nagy tapsban részesült. Az ételek és italok kitü- . nőek voltak, a rendezésben részt vett asszonyok és férfiak csak a legnagyobb elismerést érdemlik. Helyszűke miatt csak a következők neveit említhetjük meg a fent felsoroltakon kívül: Torna József kerületi szervező, Mészáros Béla, Jeromos István, Geller Rezső, Schumacher Mátyás, László Sándor, Hartnett János, Hartnett Dániel, Dicső Dániel, Soltész Jánosné, Várady Miklós, stb. A konyhán: Várady Miklósné, Kriván Simonné, Simon Bertalanná, Garzeniczky Józsefné, Mrs. Pászty, Pereszteghy Istvánné és Szedlacsek Anna dolgoztak. Mrs. Dósay egy kuglófot és süteményt, Simon Bertalanná egy kézimunka kötényt ajándékozott kisorsolásra. Bencze Károly, a városszerte hírneves cigányprímás és nagyszerű zenekara * játszott hallgatókat és a tánchoz is ő szolgáltatta a zenét. A nagyszámú közönség kitünően mulatott és szórakozott; a piknik rendezősége ezúton is hálásan köszöni mindazoknak, akik megjelenésükkel elősegítették a piknik sikerét. Vegyen Háborít« Kötvényt SORSOK SORSA Irta: GÁL JÓZSEF Volt, aki sandán nézett reám, És volt, kiben jó barátra leltem, Amikor még ifjan, gyenge szárnyán Félénken, alant repült a lelkem. Azóta már egy évtized múlt el, Szürke napjaim csendben haladtak, De a múzsák nem hagytak cserben, Hozzám mind máig hűek- maradtak. Bár velem járta az élet útját, Néhány kitartó szivü jóbarát, Akadt, aki balgatag lélekkel Fejemre rakta a töviskoronát. Utamra volt, ki virágot hintett, S volt aki szaggató tövist is szórt Ez lelkemet halálra sebezte, Mig az fájó sebemre gyógyír volt. Életem a sorsok sorsa volt... S a végén magam maradtam itt. Mig mások aranymezőkön jártak, Az én utam virágerdőn át vitt. X