Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-09-30 / 40. szám
3943 szeptember 30 3-n? olótó A CHICAGO-I 164. FIÓK TAGJAI FIGYELMÉBE. Ezúton tudatjuk a fiók tagságával, hogy október hó első napján esedékes rendes havi gyűlésünk elmarad, mert másnap, október hó 2-án, szombat este 8 órai kezdettel tartjuk meg őszi nagy kártya estélyünket a 333 West North Avenue alatti Rainbow Hallban. Az estély jövedelme, mint azt már hivatalas és heíyi lapjainkban megírtuk, katona tagjaink karácsonyi ajándékait fogja fedezni, melyet október 15 előtt bocsájtunk útra. Felkérjük tehát a jegyek tulajdonosait, hogy azokkal az estélyen biztosan számoljanak el. Ha megjelenésüket munkájuk, vagy más okok gátolnák, úgy kérem az elszámolásokat a fiók helyettes titkárnőjével, Mrs. Margaret Kunstadt, 3245 Lakewood Avenue, posta utján elintézni. Iroczky József, elnök, Mrs. Margaret KunstaáL helyettes titkár. Vegyen Háborús Kötvényt Verhovayak Lapja Riport a konvencióról (Folytatás a 2-ik oldalról) héten sok időt, futkosást, Írást és bizonyos képességet is megkiván. Megegyezett a konvenció végül abban is, hogy itt tulajdonképen nemcsak arról van szó, hogy “adjunk a titkároknak valamit, mert megérdemlik.” Voltak, akik ilyen helytelenül értelmezték a dolgot. Bencze János főtitkár igen világos felszólalásokban mutatott rá arra, hogy, ha a Verhovay Segély Egylet munkáját folytatni akarjuk, ha egyesületünket fejleszteni akarjuk és a további fejlődésnek alapot akarunk adni, akkor végre meg kell találni a módját annak, hogy a központnak felelősséggel tartozó és a központ által a taglétszám arányában javadalmazott titkárok végezzék az egész ügykezelési munkát. Egy kézben kell egyesíteni az egész ügykezelést és azt az egy kezet meg kell fizetni. Ha az Egyesület nem is tudja megfizetni az ügykezelőit abban az értelemben és összegben, ahogy gyárakban és irodákban megfizetik őket, de mégis kell nekik adni annyit, hogy ehhez a munkához kedv és lelkesedés legyen bennük. Érdekes, és itt a leghatározottabban le kell szögezni azt, hogy egyes titkárok harcoltak legjobban a gondolat ellen. Úgy érezték, hogy a konvencióról hazatérve a tagság azzal fogja megvádolni őket, hogy maguknak szereztek jövedelmet. Végül harcoltak a gondolat ellen egyes oly delegátusok, akik attól féltek, hogy a titkárok javadalmazása révén majd el fognak esni a fiókok oly jövedelemtől, amiből eddig tudtak koszorúkra adakozni, halottvivőket fizetni és jótékonyságot gyakorolni. Akik erre hivatkoztak, elfelejtik meggondolni, hogy milyen méltánytalan dolog egy ember ingyen való dolgoztatásának árából jótékonykodni és nagylelkűnek lenni. Végeredményben még sem lehet kívánni azt, hogy egy ember csaknem ingyen dolgozzon azért, hogy a fiók azon, amit rajta megtakarított, nagylelkűnek mutatkozhasson a nagyvilág előtt. A hosszai és alapos vitát végre határozat követte, mely uj világot nyit meg a Verhovay haladás előtt és szebb napok reményét tárja az eddig sok áldozattal munkálkodó titkárok elé. A konvenció úgy határozott, hogy az ügykezelőit ezentúl a központi pénztár fogja fizetni. A havidijak után befolyó 5 centek továbbra is a fiókok birtokában maradnak, melyet a maguk törvényes céljaira fordíthatnak. De a tagmegtartás fejében járó tagonkénti és évenkénti 80 centből ezentúl 30 centet fog a fiók kapni és 50 centet minden tag után minden évben a fiók titkára. Ez a határozat már közvetítő indítvány, elfogadásából született meg. Az eredeti indítvány az volt, hogy mind a 80 centet a központ fogja kezelni és abból a titkárokat tagok száma és helyi viszonyok figyelembe vételével fizetni. De mert a delegátusok közül sokan a fiókok társadalmi és anyagi helyzetét féltették, Bencze János kp. főtitkár ezt az indítványt tette, melyet azután a konvenció egyhangú lelkesedéssel elfogadott és az alapszabályokba beiktatott. Az uj alapszabály szerint minden fiókban egy ember kezében lesz az ügykezelés és mellette a fiók elnöke, mirít ellenőr szerepel. Az ügykezelőket a tagok száma és a helyi viszonyok figyelembevételével a központ fogja fizetni azokból az évi és tagonkénti 50 centekből, melyeket központi kezelésben fog tartani ezután. így nem történhet meg az, hogy egyes fiókok néhány centtel kifizessék a titkárukat, holott százakat kapnak ebből az alapból. A javadalmozott titkár újonnan felállított oszlopa lesz egyesületünknek. Uj kedv, uj- ambíció, uj akarat fogja fűteni ezeket a derék tisztviselőket, akik eddig több kritikát kaptak, mint elismerést vagy éppenséggel jutalmat.* A Verhovay Segély Egylet ezzel az alapszabály-módosítással egy hatalmas lépéssel haladt a modern kor követelményeinek megvalósítása felé és ennek a lépésnek az eredménye bizonnyal igen hamar érezhetővé is válik majd egyesületünk tagságának még rohamosabb növekedésében. 20 KÖDÖS ÉVEK szokásból. Ma már egyre gyakrabban kapom magam rajta, hogy megeszem a végeket is. Hosszú kuncsorgás után találtam is állást egy bádogos és vízvezeték-szerelő vállalatnál, Bámuel urnái a külvárosban. Istentelen hosszú udvaron verték a piéhet a bádogosok: fülsiketítő lármában készültek az esőcsatornák, a lefolyócsövek, a tetőfeljáró ablakok, kádak, jégszekrények, kocsmai pudlik, szélkakasok. Sósav és olvadt cinszag terjengett a piszkos udvaron. Galvanizálóviz-tócsák, pléhhordókban minium-festék a régi tetők átkenésére, hosszú létrák, forrasztó-kályhák, fakalapácsok, üllők és nagy rakás rundcső csatarendje várt az uj helyen rám. Tizenöt csehkoronát Ígért egy hétre a mester ur, akinek széjjelálló, hatalmas magyar bajusza volt és egy sápadt, törékeny, fájdalmas arcú kis tót felesége, meg két fia s egy lánya. Bámuel ur rabiátus ember hírében állott az utcában; hatalmas keze gyakran előbb lendült kelleténél és ok nélkül is elcsattantva a pofont, ha gyengébb ebéd után keze ügyébe került akár felesége, akár fiai, akár leánya, akár segédjei, akár én. Nem a szenvedő alany miértje, hanem bő gerjedelmének levezetése volt fontosabb az aktusnál; a pofon után nem magamat sajnáltam, hanem valahol legbelül a szegény, lájdalmas arcú, törékeny kis asszonyt; ó, mily gyönyörű álmai lehettek lánykorában a házaséletről! Toltam a két kerekű talyigát heti tizenöt koronáért keresztül-kasul a hires városon; futottam, ugrottam Smrek és Svoboda segéd uraknak a sör és cigarettáért, ha eltávozott a mester ur. Iroda ablakunk a műhelyre nézett, s ha bent volt az irodában Bámuel ur, a műhely hosszú bankján serényen kattogtak a fakalapácsok, szépen, ritmikusan; egy hosszút, három rövidet, — de ha üres volt az iroda, a kalapácsok felfordulva pihentek s a segéd urak füstölve ugratták egymást, vagy pedig intim kalandjaikat teregették ki a mester ur pattanás arcú, Zolti nevű siheder fia előtt. Én, sepregetés közben KÖDÖS ÉVEK 17 ne nőljön egyre magasabbra fehér homlokom! Kicsi Mara vádat emelek ellened, mert nem voltál elég erős ahhoz, hogy magad mellett tarts, pedig te voltál az “érettebb”. Cserébe gyengeségedért, elárulom, megcsaltalak megszegtem eskümet (a fáskamra mellett esküdtünk, emlékszel?). Vádolom a Felső-Szalánk Skálát, mely ércesen verte vissza hangomat: “Szép Szepesnek bérces táján” és az “ó, tulipiros lánykám, angyalkám, báránykám” kezdetű dalok tercét; vádollak, Skala, mert nem adod már vissza nehéz sóhajaimat, noha hallanod kellene innen is, mert nagyokat sóhajtok olykor, sőt nyögök is sorsom alatt, mely nehezebb, Skala, mint a te fenséges sziklatested, melynek ormain őrült csattogással pihennek meg a kőszáli sasok! Vádollak egyhangú zörgő korompai csille, mert nem én ülhettem beléd, Jablonka Feri helyett, vádollak, mert elnémultál, utóbb nem nyikorogtál völgyek felett s hegytetőkön, s akkor nyilait belém elsősizben az elmúlás. Vádolom a magas kőfalat s a névtelen kis patakot, mert elválasztottak Katókától és Feri urfitól; ma is fáj, hogy sohsem játszhattam velük, pedig úgy szerettem volna köztük lenni, legalább vasárnaponként a tűzpiros maslival nyakamban. Vádat emelek Blaha csendőrparancsnok, Tondó, Jiri, Honzó, Pepik ellen, mert bűzös kvarglit lakmároztak s eljöttek virágzó telepünkre s elhozták a pusztulást, leállították a csillét, széjjel ugrasztották bő családunkat s engem elkergettek a szepesi bércek alól és fenekestől forgatták fel életemet! Vádolom a régi különös érzést, mely mind ritkában jelentkezett s mind ritkábban ringatott ünnepi áhítatba, míg végül teljesen elmaradtak vele ünnepeim is. S vádat emelek egy magamnál is hatalmasabb valaki ellen, aki elfeledtette velem a Szózatot; mire emlékszem belőle? “Hazádnak rendületlenül ...." Halász Ferene főtanitó úrral egyetemben vádolom m egész világot! — J accuse! Jaccuse!...
