Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-09-09 / 37. szám
1943 szeptember 9 7-ik oldal Verhovayak Lapja dolják. Tudom, hogy sok család a hét végén mennyire várja, hogy a postás elhozza a Verhovayak Lapját. Az öregebb tagok számára a Verhovayak Lapja nemcsak fiókhireket, hanem általános híreket is jelent. Sok ilyen otthonban a Verhovayak Lapja az egyetlen információt adó sajtótermék. Ezek az idős tagok minden sort elolvasnak a lapból. Szeretik egyesületük főtisztviselőinek Írásait. Szeretik olvasni Józan János rovatát. Szeretik olvasni a háborúról és a mai kérdésekről szóló vezércikkeket. Szeretik a folytatásos regényt. Szeretik olvasni a Verhovay tagtársakról szóló híreket és szeretik, ha tájékozva vannak egyesületünk tagságának és vagyonának állapotáról. Mindent egybevetve, ezeknek az idősebb tagoknak ez az újság több, mint rideg biztosítási adatokkal és számokkal foglalkozó lap: az ö számukra ez inkább egy közösségi intézmény. Számukra a lap jelképezi azt a melegvérű kapcsolatot, mely hétről-hétre összeköti őket és megerősíti azt az igazi fraternálizmust, melyre egyesületünk alapittatott. Ami fiatal tagságunkat illeti, arra csak azt mondhatom, hogy egyesületünk nem tehetett volna többet még akkor sem, ha aranyat osztott volna szét közöttünk. Csak mostanában néztem át egy ilyen magazin-szerű fraternális közleményt, melyet egy másik testvérsegitő egyesület ad ki és őszintén ki kell jelentenem, hogy az mostani formájában sohasem veheti fel a versenyt a mi magyar és angol lapunkkal ...” Mindezeket egy fiókelnök írja, aki tagszerzésben, tagmegtartásban és fiókélet irányításban évek óta elsőrendű munkát végzett. Ő tehát ismeri a tagságot és tudja, hogy a tagság mit szeret. Tudja, miről beszél. A teljesség kedvéért hozzáfűzzük azonban még azt is, hogy a Verhovayak Lapja egyik leghatalmasabb promociós tényezője egyesületünknek. Még a tagszerzés terén is kiszámíthatatlan értéke van. De egyenesen megfizethetetlen munkát végez a TAGMEGTARTÁS terén. Számtalanszor rámutattunk arra, hogy hiába Írunk uj tagokat, ha nem tudjuk azokat megtartani. A Verhovayak Lapja hetenkinti megjelenésével kiszámíthatatlan hatással munkálja a tagok megmaradását. Erre számtalan bizonyítékunk van. Bátran állíthatjuk, hogy mint havilap az újság nem tölthetné be ugyanezt a hivatását. Mert az egyleti életnek főütőere a hetenkint megjelenő Verhovayak Lapja. Ahogy nem mindegy az, hogy a szív percenként hányszor ver, úgy nem mindegy az sem, hogy a Verhovayak Lapjának főütőerén keresztül a hírek hetenkint vagy havonként mennek-e a tagtársakhoz. Végül ne felejtsük el azt sem, hogy a Verhovayak Lapja havilappá való átalakulása esetén nem közölhetné előre a fiókok eseményeit. Egy októberre tervezett esemény bejelentésének már augusztus elején a szerkesztőségben kellene lennie ahhoz, hogy idejében megjelenjen. Ennyi idővel előre rendszerint a részletek még nincsenek kidolgozva. Egyesületi életünk tekintetében a Verhovayak Lapja megszűnne hirtadó szerepében és ennek következtében egyesületi életünk sorvadását segítené elő. Ez nem lehet célja senkinek sem. » * * Ezzel befejezzük ezt a cikksorozatot, amelynek célja felvilágosítani a tagságot és a delegátusokat oly kérdésekről, melyeknek minden oldalról való mérlegelése szükséges ahhoz, hogy azokban építő eredménnyel lehessen határozni. A legtöbb kerület kívánja, hogy a konvenció gyorsabban végezze el munkáját. Sok időpocsékoló fölösleges vitát mellőzünk el azzal, ha előre tisztába jövünk azokkal a TÉNYEKKEL, melyeknek elmondása akkor fölöslegessé válik. Ha jól ismerjük egyesületünk életét, munkáját, annak eredményeit, akkor értelmesen foghatunk a továbbépítés munkájához.--------------v-------------DAISYTOWN, PA. 85-ik fiók Tagtársaim szives tudomására hozom, hogy a Verhovay Segély Egylet 85-ik fiókja szeptember hónap 12-én fogja megtartani rendes havi gyűlését, délután 1 órai kezdettel. Felkérem a tagtársakat, hogy ezen a gyűlésen teljes számban vegyenek részt. Tagtársi tisztelettel: BREZNÁK FERENC, titkár. A CHICAGÓI 164-IK FIÓK TAGSÁGA FIGYELMÉBE Ez utón adjuk a tagság tudtára, hogy október havi rendes gyűlésünk elmarad, mert október 2-án, szombaton este szokásos évi nagy bunkó és kártya-estélyünket tartjuk meg 333 West North Avenue alatti Rainbow teremben. Havi dijakat mint rendesen a bunkó ideje alatt pénztárnokunk felveszi. A vezetőség kéri a tagságot, hogy a War Bond sorsolásra kiadott és kiküldött könyvecskékkel a titkárnak minél előbb számoljon le, miután a sorsolás az október 2-iki bunkón lesz szintén megtartva. Fölösleges újra említenünk, hogy úgy a sorsolás mint a bunkó estély jövedelme katonáink karácsonyi ajándékait fogja fedezni. Több mint 70 katona fog hálásan gondolni a 164-ik fiók tagságára karácsony szent ünnepén és igy nem önfeláldozás, de kötelesség erkölcsileg és anyagilag az október 2-iki összejövetelt pártolni. A 164-ik fiók tisztikara. 8______________________________ KÖDÖS ÉVEK pókhasát tartotta tenyerével, hogy ne remegjen nagyon. — Én meg úgy értettem; mennyiért! Jól van, fiam, nagyra nőlj ... Menyhért — mennyiért! — csuklotta egyre s tán még ma is nevet a spontán szójátékon nevemmel kapcsolatban. A hat osztályt a faiskolában, szerénytelenül állíthatom, kitüntetéssel végeztem. Jól emlékszem Andersen: Meséire, Werne: Hat hét vakációjára; Defoe: Robinson Crusoe-jére, mely könyveket jutalomképpen kaptam a vizsgákon. Két Ízben pénzt is kaptam, az összegre nem emlékszem, csak az anyám könnyes csókjára, amikor átadtam a “nagy pénzt” dolgos kezébe. — Kenyérkeresőm! — mondta édesanyám sírva, s a szó azóta is zug bennem, köröttem, mindenütt. S a “több nap mint kolbász”, a “várta piszli botér megyek” is elkísértek utamon hűségesen mindmáig: ha kenyeret kértünk, kis kenyeret, azt hallottuk: kis kenyér Barkaszón lakik! Később megtudtam, hogy valóban lakik Barkaszón, ahol édesapám született, egy Kis Kenyér nevű földmives. Kenyér helyett többnyire máiét ettünk, hozzá málnát, borovnyicát. Hetenkint többször nagy vedrekkel indultunk fel hajnalban a Skálára, a remetei hegyekre: övünkre csavart spárgán lógott a csupor vagy kancsó s telt megfele a mezei-poloskás, szagos málnával. Iskola időre már túl is adtunk rajta Lőwy szatócsnál, aki a margitfalvai szirupgyárnak tárolta a gyümölcsöt. Kukoricát kaptunk érte, petróleumszagu sárgacukrot, gerslit, krumplit, teába való borkőt s egyéb jókat. Olykor, könyörgésre, néhány deka medve és kiumplicukrot. Málnázás közben egyszer találkoztam egy jól megtermett kígyóval is; felágaskodott előttem, felöltötte villaalaku fullánkját és ijesztően sziszegett arcomba. A lábam mintha ólomból öntötték volna, moccanni sem tudtam, csak bámultam a kígyó szép, ovális fejét, himeresztett szemét: azt hiszem, hipnotizált voltam. Valamiképen agyonverték a bestiát, mielőtt kárt tett volna bennem, de az eset után gyakran álmodtam KÖDÖS ÉVEK 5 ségbeesett hangját. Hát honnan teremtsem most elő az ablak árát. Tán abból a nyugdíjból, mit részeges apádtól megtagadott a MÁV? Tiz púja a nyakamon, kezem-lábam kopik a megszakadásig való nyűgtől, s te ablakot törsz? Ne, ne, nesze, majd én megnevellek, nem lesz belőled útonálló Sobri! Guggoltam a lépcső alatt, a sirás már csak időnkénti csukiás-sóhajtás formájában jött fel bennem, s elgondolkozva sokért nem adtam volna, ha megkérdezhettem volna édesanyámat, ki volt az az útonálló Sobri. Nézdelődtem ennivaló után, sajnos, élelem helyett lim-lom volt a spájzunkban, a, lépcső alatt kevés csirás krumpli s magasan az ásító polcok tetején néhány üveg gumivá összeállt lekvár. “Jó gazdasszonynak tele a spájza” — mondják. Tele volt a miénk is: szegénységgel. — A te édesanyád a legnagyobb gazdasszony a világon, — mondta egyszer Bertalan néni. Semmiből étet tiz pulyát! Mitől lehettem mégis pufók? A felügyelő ur kisfia délutánonkint vajaszsömlét majszolt a kerti lugasban, amerre elkarikáztunk. Folyt a nyálunk láttára, mégis beesett arcú, sápadt kis urigycrek volt az urfi; meg is halt szegény valami alattomos ábécétől, úgy hallottam. A kolónia, ahol laktunk, hosszú faépületekből állott, egy emeletesekből, nyolc-tiz lakással; szoba, konyha, spájz, szemben félreeső s fatartó. A széles falépcső úgy vezetett fel az emeletre, mint ma egy épülő ház deszkafeljárója a malterhordók részére. Hol is volt Szalánkon lépcsőház! Erősebb tél idején megtörtént, hogy reggelre hiányzott a lépcső néhány foka; ilyen esetekben a korláton kellett lecsúsznunk s felkusznunk, amig megreparálták a feljárót. A kolónia legszélén laktunk, utánunk Szaksza jött, aztán Csőszék, Kardosék, Csollákek, Witkovszkiék, Haskóék, s még néhányan. Hintánk is volt a gangon a mestergerendára erősítve s ha hintáztunk rajta, az egész épület enyhén kilengett ide-oda a hinta irányába, mint a szélcsendben haladó hajó a ten-
