Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-08-26 / 35. szám
2-ik oldal vencíóra fontos dolgok várnak. Nem mondott újat akkor, midőn a tagszerzés és tagmegtartás szükségességet hangoztatva azt a delegátusok figyelmébe ajánlja. Nem pedig azért, mert nem csak e konvención, hanem minden megtartott konvención, sőt a Verhovay Segély Egylet tizenhárom alapitójának első gyűlésén is ez volt a legfontosabb s legégetőbb megoldásra váró kérdés: hogyan szerezhetők az Egyesület részére uj tagok s hogyan tarthatók meg. Erre a feltett kérdésre természetesen különféle intézkedések révén igyekeztek megfelelni s hol sikeres, hol kevésbbé eredményes határozatok léptek életbe, mint követendő szabályok. De sohasem születtek meg a konvenciókon azok a tervek és irányelvek, melyeket a konvenciók magukévá tettek, hanem azokat rendszerint vagy a központ, vagy az igazgatóság szokta javaslatként előterjeszteni. Az előterjesztéseket bővitette, vagy szűkítette avagy változtatta a mindenkori nagygyűlés, de mint fentebb mondottam, a konvenció, mint testület iiy tervezeteket soha nem formált. A jelen igazgatóság is, a négy éves tapasztalatokat leszűrve előáll tehát egy ily javaslattal, amit Macker Gyula igazgatósági tag a fenti pontodban igyekszik megelőzni. Azokban a pontokban, dacára annak, hogy csak vázlatosak, mégis vannak túlzások, valamint hiányosságok, ami arra vall, hogy Macker Gyula, igazgatósági tag, négy éven keresztül nem tekintett bele elég mélyen a Verhovay Segély Egylet fejlődésének lehetőségeibe. Ott van mindjárt az, mikor azt állitja, hogy a Szövetséges Nemzetek háború-nyerése után az amerikai magyar testvéreink közül annyi fog hazavándorolni, hogy uj tagok szerzésére az amerikai magyar talaj nem lesz elégséges. Ugyancsak ennek folytatása az a megállapítás is, hogy másod és harmadgenerációs uj tagokat kell szerezni, sőt tisztán amerikaiakat s hogy teljesen amerikai alapra kell helyezkednünk. Ezekre szebadjon a következőket felemlíteni: Az előző Világháború idején, amikor az ittlévő magyarságnak közelesen fele visszavándorolt, akkor csak ■'egyharmadrészben lehet mennyiségben számítani azokat a magyarokat, akik országos egyesületekben tömörültek. Nos, az a visszavándorlás, dacára nagy arányainak, nemcsak, hogy nem befolyásolta fejlődéseiben az országos egyesületeket, hanem, amint a saját magunk haladása bizonyítja, azóta megháromszorozódtunk, sőt még annál is többen lettünk. Hozzá kell vennünk, hogy a jövendő visszavándorlás meg sem közelíti a múlt világháború utánit, mivel az akkori magyaroknak ittlévő része csak fél lábbal állt Amerikában, a másik lábával a szülőföldjének azon a darabján állt, amelyen családját, hozzátartozóit hagyta, amelyet az itt keresett pénzzel megvásárolni, vagy adósságát kifizetni tudta. A gazdasági kilátások is mások voltak, kecsegtetőbbek, a jövendőt biztosítottnak látszok. Az amerikai magyaroknak, állíthatjuk 90%-a, ma már itt megtelepült, véglegesen meggy ökeresedett s igy nagyon valószínűtlen az a feltevés, hogy az agyonsanyargatott, lerongyolt szülőföldre közülök nagyobb mennyiségben visszavágyakoznának. Képzelődésnek a szüleménye annak a pontnak a kitétele, mely azt akarja meggyőződésként a konvenció delegátusainak szuggerálni, hogy “tiszta amerikai tagokat szerezzünk”. Hát kérem szeretettel, nincsenek meg az amerikaiaknak biztositó intézeteik, nincsenek meg száz milliós vagyonú testvérsegitő egyesületeik? Minek tartja az Igazgató ur a Metropolitant, a New York Life-t és más gigászi amerikai üzleti vállalkozásokat? Minek tartja a Woodmen of the World, a Maccabeusok, és más testvérsegitő egyesületeket? Nem kicsi, szunnyadó ölebteskék, duruzsuló macskácskák ez intézmények s bizony nem várnak azok mi ránk, hogy az amerikaiakat mi édesgessük magunk közzé! Ez az igaz, amit szintén megemlít, hogy a második és harmadik generációs magyar leszármazottakat igyekezzünk körünkbe vonni. Mert hiszen megint csak, ellene az egyik állításának, az az igazság, amit az 1940 évi hivatalos cenzus megállapít, mely szerint országunkban 290,228 Magyarországon született lakos él. Tessék ehhez a hivatalos számhoz hozzávenni a természetszerű szaporodást s úgy nem kell a felett kétségbeesni senkinek, hogy az egyesület uj tagjait honnan toborozza. Nem lehet vitatni azt az állítást, hogy a szervezési struktúra ne volna hiányos. De annak kiépítése újabb reformszerü intézkedésekkel elérhető. Ez a fejlődő folyamat már kezdetét is vette s nagyon derék elgondolás után igazódik a konvenció, ha annak az ujitó folyamatnak a lényegét felismerve megadja a lehetőségét annak, hogy a fiók-titkárainkat a tagszerzés és tagmegtartás munkájában megfelelő módon be lehessen állítani. Ha tzt megteszi a konvenció, egyelőre a tagszerzés és tagmegtartás kérdését a lehető legjobban megoldotta. Természetes, hogy e határozatnak végrehajtása csak akkor jelent hasznot, ha a jövendő igazgatóság az abból fplyó intézkedéseket összesen és megfelelően hajtja végre. Azt írja az Igazgató ur, hogy a központ “havonta nagy kiadásokat csinál a szervezés érdekében. A munka ennek ellenében még mindég nem mondható kielégítőnek, amin segíteni kell.” Ezzel szemben legyen szabad rámutatnom egyesületünk egyik szakértőjének megállapításaira, melyeket talán lapunk e számában, (“Egyesületünk növekedésének ára” címen) részletesen is le tudunk közölni, melyek szerint a Verhovay Segély Egyletnek minden $500.00 értékű uj biztosítás pontosan ugyanannyiba kerül, mint a Metropolitannak, a New York Liíe-nak és más hasonló nagyságú, elsőrendűen megszervezett biztosi tó intézményeknek. Cikkéből kitűnik, hogy a mi egyesületünk semmivel sem költ többet uj tagok szerzésére az uj tagok számának arányában, mint ezek a tökéletesen képzett szakértők által vezetett intézmények, [kitűnik cikkéből, hogy a Verhovay ugyanoly áron képes uj biztosításokat szerezni, mint ezek az intézmények, melyek sokkal jobban be vannak vezetve és hirdetve, mint a mi egyesületünk. Tehát nem állja meg a helyét az a megállapítás, hogy mi túlsókat költünk szervezésre. Sokat költünk, többet, mint a múltban, de csak azért, mert sok uj tagot veszünk fel, sokkal többet, mint a múltban. Azt sem lehet szó nélkül hagyni, amikor az ügyvéd és asztalos közti viszonyt felhozva azt állitja, hogy a Verhovay szervezésnek a társadalmi élethez nem lehet semmi köze. Még pedig azért nem lehet szó nélkül hagyni, mert e hasonlat, mikor nagyon is sánta, ugyanakkor odáig is elér, hogy igaznak sem vehető. Csak magát Macker Gyula igazgatósági tagot kérdem meg s ha őszintén felel rá, beismeri azt, hogy téved. Mert az igazság az, hogy a Verhovay Segély Egylet gyarapodása akkor és azáltal kezdődött meg, mikor különféle társadalmi ügyekben tűnt fel. S éppen ez a társadalmi mozgás nyitogatta be azoknak a magyaroknak ajtaját, kik másként a Verhovay Segély Egyletről vagy nem tudtak, vágj’ nem tartották azt arra érdemesnek, hogy beietartozzanak. Mindazonáltal jóakaratot kell feltételeznem Macker Gyula igazgató tagtársamnak leadott véleményéről s ha nem is tartom a Verhovay igazgatósággal szemben ildomosnak, hogy ő külön véleményben igyekszik nézeteit a nyilvánosságra hozni, mégis megbecsülöm, mivel hiszek benne, hogy egyesületünk javát célozta. DARAGÓ JÓZSEF Verhovayak Lapja ______________ A Nyugat Pennsylvaniai Amerikai Magyar War Bond Bizottság pittsburghi magyar hadikölcsön bódéjának ünnepélyes felavatásán készült a felvétel — s az Amerikai Magyar Szövetség igazgatósági gyűlésének résztvevőit mutatja be, a Treasury Department két képviselőjével együtt. Első sor: balról jobbra: Nadányi Pál, Dr. Szappanyos Béla, Dezső János, Edward B. Hitchcock, Daragó József, Walkó János, Lengyel Ignác, Dr. Kerekes Tibor. Második sor: balról-jobbra: Gombos Zoltán, Dr. Márk Béla, Dr. Ujlaky Ferenc, Király Imre, Révész Kálmán, Fiók Albeit, Gobozy István, Tóth (J. János, Borshy- Kerekes György. 1943 augusztus 26 ’ McKEES ROCKS, PA. 163-ik fiók Ezúton hozzuk a fiók! tagjainak tudomására, hogy legutóbbi gyűlésünkön Prince Mihályné tagtársunkat jegyzőnek választottuk meg. A fiók jegyzőjének cime: Mrs. Michael Prince, 524 Woodward Ave., McKees Rocks, Pa. Tagtársi tisztelettel: JAKAB MIHÁLY,: titkár. —v----TARTJÁK A WAR- i BONDOKAT. Sokan azt hiresztelik, ] hogy a polgárság, amint lehet, beváltja a War Bondokat és igy a kincstárnak nem marad a háború finanszírozására annyi pénz, amennyi a War Bondok eladásánál befolyik. A kincstár legutóbbi jelentése megcáfolja ezt a híresztelést. 1941 májusa óta a kincstár elhelyezett 17.5 billió dohár értékű War Bondot. A polgárság ebből összesen 700 millió dollár ára Bondot váltott be, tehát az ősz- i szes eladott Bondoknak mindössze 4%-át. Az “E” * sorozatú “Nép-Bond”-ból a kincstár eladott 13.3 billió dollár értéküt és ebből 623 millió dollár árát váltottak be a tulajdonosok, tehát az összes kis Bondoknak mindössze 5.5%-át. A Bondokra befolyt pénzeknek tehát 96 százaléka a kincstár kezelésében maradt a háború költségeinek fedezésére. Ez a helyzet világosan mutatja országunk lakosságának házasságát és komoly felelősség érzését. Bondok beváltába terén kövessük a jó példát és ne váltsuk be a Bondot, hacsak végképpen kikerülhetetlen helyzet nem kényszerit rá. ;i- M " ' -^ %FotaBetterDaij ?íi U.S.WAR BONDS Captive men and captive ms chines grinding out war impli ments for Hitler. Captive me forging their own chains. “Ha!” Paul tells Georges, “if have but one hand I can do onl half as much work for the Nä: swine.” A man shrieks, gears The machine stops. Paul his right arm. He may will take a month to repair tne machine if parts can be found. J, This happens daily in the fae-’ tories of Czecho-Slovakia, Norway^ Holland, Belgium, France. In America we can hurry Hitler’S: defeat by sticking to our jobs and buying War Bonds every pay dayi WSS 741P V. S. Treasury Dephj
