Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-07-01 / 26. szám
(Verhovay Journal) 31 72 VOL. XXVI. ÉVFOLYAM 1943 JULIUS 1. NO. 26. SZÁM Élt »EMELJÜK MEG A FÜGGETLENSÉGET Julius 4-ike az amerikai függetlenség ünnepe. Régi jó békeidőkben az ünneplés piknikezésből, rakéták puffogtatásából és általános mulatozásból állott. Ezek az idők elmúltak — átmenetileg és rajtunk áll, Amerika polgárságán, hogy mennyi időre. A függetlenségről lehel ékes beszédeket mondani és a szabadságért lehet lelkesedni. De sem a lelkesedés, sem a beszéd nem szerezte meg Amerikának a függetlenségét és épp úgy sem a lelkesedés, sem a beszéd nem tudja azokat megőrizni Amerikának. »Mert igaz ugyan, hogy az amerikai függetlenség megszerzésében és megteremtésében nagy szerepe volt a függetlenség eszmei harcosainak, a Jeffersonoknak és a többieknek, de soha Amerika nem lett volna független, soha Amerika népe nem lett volna szabad, ha Washington és katonái ki nem tartottak volna Valley Forge-ban, téli hidegben, szakadt ruhákban, mezítláb, éhezve, szomjazva. A függetlenség gondolatát Washington kitartása, hős katonáinak áldozata váltotta valósággá. Kitartás és áldozat nélkül a függetlenség és szabadság csak eszme maradt volna. Julius 4-én emlékezzünk erre a tanulságra. Mert Amerika függetlenségét, népének szabadságát, szabadságos életének jólétét nem zászlóavatás! ünnepségek, nem nagy hangon eldörgött beszédek, nem cifra Írások fogják megmenteni és megtartani, hanem ugyanazok a dolgok, melyek Washingtont Valley Forge-ból a diadalhoz vezették. KITARTÁS ÉS ÁLDÓ ZAT. Téli hidegben, ha ‘kellett rongyokban, ha kellett éhezve ... vereségeket szenvedve, bizonytalanságban és mégis kitartással harcolt Washington serege. Mi még nem fázunk, a ruhánk sem vált még ronggyá és a mi adagolási rendszerünk pazar jólét volna bármelyik európai nemzetnek, beleértve az angolt is. Még hosszú az ut előttünk és a hosszú ut végére diadalmasan csak akkor érhetünk el, ha hajlandók vagyunk megismételni Washington hadjáratát Valley Forge nyomorának árán is. Még mindég tulkevesen adnak vért. Vannak nagyszerű teljesítmények, de vannak szégyenteljes gyászfoltok is az amerikai élet testén. Igenis, a mi magyarságunk között is ezrivel vannak, akik még a véradást is nagy dolognak tartják és egy nyulat megszégyenítő gyávasággal félnek odaadni egy pintet abból a nedvből, amit az egészséges szervezet néhány hét. alatt pótol. Valami babonás, vénasszonyos felelem tart vissza sokakat attól, hogy odafeküdjenek a Vörös Kereszt ágyára, hogy húsz perces, kényelmes, fájdalmatlan áldozat árán megmentsék katonáinkat. Egy őrmester Afrika harcmezőin elpusztult, mert nem volt elég vér! Ki felelős az ő haláláért? Ki ölte meg őt és a többit, akit nem lehetett megmenteni, mert a gyáva polgárság félt odaadni egy kicsit abból a vérből, amiből literszám ömlik el egy sebesüli testéből percek alatt a harctéren? War Bondok vásárlása terén nagyszerű jelensé gekkel találkozunk, de vannak szégyenfoltok az amerikai polgári élet terén. Ezres bankbetétek, melyek nem akarnak War Bondokká átalakulni, mert a demokratikus tulajdonos nem hisz a demokrácia diadalában. Százakat kereső munkások, akik egyszerre lehetetlennek érzik, hogy odaadják azt a tiz százalékot, pedig az ä 90 százalék, ami megmarad, még mai vásárló értékben is tízszer annyi, mint amenynyit azelőtt kerestek. Kereső emberek, akik spórolnak, ha War Bondról van szó, de csak akkor ... Szabadságot, függetlenséget csak az a nemzet érdemel, mely mer érte küzdeni, tud érte áldozatokat hozni és a küzdelemben, áldozathozatalban kitart. Verhovay testvérek: julius 4-ikén bontsuk ki a függetlenségi lobogót és induljunk el alatta uj hazafias telj esi tményok utján! Sikertelenül végződtek az egyesülési kísérletek Nem szívesen látott vendég a kedvezőtlen hir, sem frissen, sem leócskultan. Azért késik és vonakodik is azzal előállni bárki fia, ha ő van megbízva annak a kötelességnek teljesítésével, hogy a lehangoló, kedvezőtlen hírnek harangját megkonditsa. Egyrészt erre vezethető vissza, hogy Verhovay részről még ez ideig nem volt nyilvánosságra hozva, hogy sikertelenül végződtek az egyesülési kísérletek. Hogy ez a híradás most megtörtént, nyomban fel is vetődik az a kérdés, hogy valójában mi is hát az igazi oka a sikertelenségnek. Úgy a Munkás Betegsegélyző Szövetség hivatalos lapjában, az “összetartás”-ban, mint Dr. Márk Béla, a Bridgeporti Szövetség igazgatója egy cikkében feszegetik ezt a kérdést, amikor az egyesülési tárgyalások megszűnését jelentik. Mindketten egyetértenek abban a kijelentésben, hogy az egyesülési tárgyalások csődjében teljesen és egyedül a Verhovay Segély Egylet igazgatósága felelős, mely “váratlanul” és állítólag addig vallott álláspontjával mintegy ellenkezőleg arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egyesülés csak úgy jöhet létre, ha a Verhovay Segély Egylet tagjai azáltal kedvezőtlenebb helyzetbe nem kerülnek. Mindkét egyesület képviselői egyetértenek továbbá abban, hogy ez az állásfoglalás a Verhovay igazgatóság részéről kicsinyes, mert mind a három egyesület több, mint száz százalékos és ennél fogva az egyesületek között vagyoni szempontból lényeges külömbség nincsen. Mi, a Verhovay Segély Egylet részéről úgy érezzük, hogy a felelősségnek ilyen egyoldalú ránktolása nem igazságos és nem is felel meg a valóságnak. Sőt, tovább megyünk, mikor azt mondjuk, hogy nem is felel meg a lestvérsegitő egyesületi eszmének az az eljárás, hogy egymásra kigyót-békát kiabáljunk csak azért, hogy a felelősségben ne kelljen osztoznunk. Mi igenis vállaljuk a felelősségben a magunk részét, de azt állítjuk, hogy a három egyesület képviselői egyformán felelősek az egyesülési kísérletek csődjében, de ez a felelősség nem vet árnyékot egyik testület képviselőire sem. i Különösen hangzik ugyanis, de úgy van, hogy az egyesülési tárgyalások azért jutottak csődbe, mert MIND A HÁROM EGYESÜLET KÉPVISELŐI EGYETÉRTETTEK, EGYET AKARTAK. Egyet értettek abban, hogy nekik első és főkötelességük a saját egyesületük tagságának érdekeit körömszakadtáig védeni. Egyet akartak abban, hogy egyik sem volt hajlandó egy tapodtat sem engedni a saját egyesülete tagságának szerzett jogaiból. Egyet értettek abban, hogy az egyesületek egyesítésére szükség van, azt a tagság kívánatosnak tartja, de ki- Kctötték azt, hogy a saját egyesületük tagsága az egyesülés következtében nem kerülhet az addiginál kedvezőtlenebb helyzetbe. Ebben a tekintetben az igazság az, hogy mind a három egyesület képviselőit tulajdonképen elismerés illeti a saját tagtársai részéről azért, hogy megbízatásuknak oly lelkiismeretesen igyekeztek eleget tenni, nehogy egyesületük tagsága valamilyen módon rövidséget szenvedjen. Le kell szögeznünk, hogy a Verhovay Segély Egylet igazgatósága elejétől végéig ezt az álláspontot vallotta, nem is vallhatott mást, mert. az egyesület alkotmánya e tekintetben félreértést és félremagyarázást kizáró módon határozza meg azt az állásfoglalást, melytől igazgatóink ily természetű tárgyalásoknál el nem térhetnek. Az alkotmányban foglalt elvek határain belül az igazgató-