Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1943-02-18 / 7. szám

tt-ik Oldal Verhovayak Lapja. Katonáink életét mentjük meg, mindenütt a világon Roosevelt elnök 1943 márciusát a Vörös Kereszt hónapiának jelölte ki. Ez­alatt a hónap alatt össze kell gyűjteni a Vörös Ke­reszt 125 millió dollárra rugó hadi alapját. Hogy ezt elérhessük, az egész ország­ban minden ember és min­den szervezet együttes tá­mogatása szükséges. Sokan tudják már pontosan, sokan csak sejtik, hogy milyen célokat szolgál a Vörös Ke­reszt és hogy mit tesz, hogy a szenvedőkön az egész vi­lágon segitsen. Tudjuk, hogy a hadsereget szolgálja, hogy a polgárok ezreit ké­pezi ki első segitség adásra, otthoni ápolásra, a táp­anyagok megismerésére és egyéb tudnivalókra. Tudjuk azt is, hogy a Vörös Kereszt önkéntesei kötszereket, ru­hadarabokat készítenek me­nekültek részére, kantinokat vezetnek, közlekedési eszkö­­fcökről gondoskodnak, ápo­lásban segédkeznek, irodai munkát végeznek és ezer meg ezer apróbb szolgálatot tasznek, hogy ez az óriási fm-----------------------------------­s z e r v e zet akadálytalanul működhessék... De azoknak a harcosok­nak a szempontjából, akik távoli harctereken küzde­nek érettünk, talán a leg­fontosabb a véradók szol­gálata. A vér, amelyet száz­ezrek önkéntesen ajánlot­tak fel, életeket mentett meg mindenütt, ahol kato­nák és tengerészek harcban állanak. Nem kisebb tekin­tély mint a tengerészet ge­nerális-orvosa, Ross T. Mc Intire, ellentengernagy mon­dotta a következőket: “Bámulatos és mégis igaz, hogy azok közül, akik Guadalcanalnál megsebesül­tek, csak egy százalék halt meg. Az első világháború­ban, a sebesülteknek több mint hét százaléka pusztult el. Ebben a számban nin­csenek bent az elesettek.” A sebesülteket repülőgé­pen több száz mérföld távol­ságban felállított kórházba szállítják. De az elszállítás előtt, gyakran a csatatéren, elvérzés és idegsokk ellen első segítséget kapnak és vérátömlesztést. A fertő­zést sulfanilamide alkalma­zásával akadályozzák meg. A mig a háború tart, igen sok akadályba ütközik, le­írásokat kapnunk azokról az esetekről, amikor a vér­átömlesztés emberéleteket mentett meg. De a világ minden frontjáról kapunk jelentéseket, hogy a vér­átömlesztés óriási fontosság­gal bir. Leonard Frontakowski, a Kearny romboló hajón szol­gált, amikor a hajó torpedó­lövést kapott, 1941 október 16-án. Csaknem halálos sebesülés után, három át­­ömlesztést kapott, amig a hajónak sikerült kikötőbe érni. A kórházban még többször kellett az átömlesz­­tést megismételni. Meg­gyógyult. Sam Kurtz tor­pedómester volt ugyanazon a hajón. Két lábát elvesz­tette, de életben van ma is, 15 vérátömlesztés után. Kurtz volt az, aki 1942 szep­temberében a philadelphiai tengerészeti kórházból Washingtonba érkezett, hogy az Amerikai Vörös Kereszt Vér Adó Szolgálata részére a tengerészet és a hadsereg kitüntető “E” zászlaját ki­tűzze. Wayne Fogelstrom égési sebekkel és tört lábbal át­élte Pearl Harbort. A nagy vérveszteség és fertőzés folytán egy ideig rossz bőr­ben volt, de hat vérátöm­lesztés segített rajta. Mel Van Kuren, aki az első japán repülőgépet lőtte le Pearl Harbornál, szintén hálával gondol azokra az emberekre, akik vérüket ad­ták, hogy katonák életét megmentsék. Súlyos égési sebek után nyolc vérát­ömlesztésben részesült az Amerikai Vörös Kereszt hawaii vérbankjából. John Pica története ha­sonlít a többiekéhez. Ami­kor a Herrman rombolót megtorpedózták, Midway sziget tájékán, elpusztult volna öt vérátömlesztés nél­kül. Felesége visszafizeti a kölcsönt, mert már eddig háromszor adott vért a Vö­rös Keresztnek s megígérte, hogy még kétszer ad. 1942-ben több mint 1,000,- 000 egyén adta vérét a Vö­rös Kereszt vér gyűjtő köz­pontjainak. De a tengeré­szet és a hadsereg 1943-ban 4,000,000 véradományt kér, azaz hetente 80,000-et. Ebből a célból 7 uj vér­­gyüjtő központot állítottak fel és ma már 31 ilyen köz­pont áll fenn a következő városokban: Boston, Hartford, Brook­lyn, New York City, Sche-1943 február 18 nectary, Rochester, Buffalo, Pittsburgh, Harrisburg, Philadelphia, B a 11 i m ore, Washington, D. C., Atlanta, New Orleans, Cleveland, Cincinnati, Columbus, Det­roit, Indianapolis, Chicago, Milwaukee, Minneapolis, St. Paul, St. Louis, Kansas City, Denver, San Antonio, Los Angeles, San Francisco, Oakland és Portland. Okvelenül szükség va/i véradókra és a pénzadomá­nyozókra, hogy a közpon­tokat fentarthassuk. Bár rengeteg önkéntes munkás ajánlotta fel szolgálatait, orvosokat és más szellemi munkásokat kell alkalmaz­ni, helyiséget bérelni, tudo­mányos felszereléseket vásá­rolni, a véradományokat a feldolgozó laboratóriumokba kell szállítani és sok más költséget fedezni. Hogy fiaink, testvéreink, barátaink életét megment­sük, mindannyiunknak ada­koznunk kell: vért a vér­adó szolgálat részére a lehe­tő legrövidebb idő alatt és pénzt a Vörös Kereszt hadi alapja javára, március hó­nap folyamán. Vegyen Háborús Kötvényt 20 A SZAKADÉK “Azt látom, hogy kint voltál, mint egy csavargó utcalány...” “Moziban voltam” — védekezett a leány. “Az nem tart két óráig. Utána hol voltál. Azt ma­gyarázd meg nekem. Kinek az ágyában henteregtél te nyomorult...” “Nem igaz!” — sirt fel a leány. “Ne mondd nekem azt, hogy nem igaz! — ordított az apja és felcsavarta a villanyt — amit én beszélek, az az igaz. Ilyenkor kell haza járni, te utolsó, te utcarongya, te!” És azzal jobbról és balról is arculütötte a lányt, aki Vérvörös arccal, zokogva, sikoltozva futott fel a szobájába és bevágta maga után az ajtót, zokogva borult az ágyra. Közben az ágyból kibújt az asszony és lement a , konyhába. “Mit ordítozol itt?” — kérdezte. “Még te kérdezed? — folytatta a szitkozódást Szabó Pál — a lányod ilyenkor jár haza és te nyugodtan alszol. Ilyen anyja vagy te a gyerekeidnek? Nem törődsz azzal, hogy micsoda utca sarában hemperegnek? Hát ezért nevel az ember gyerekeket?” “Kit neveltél te már életedben!” — vágta oda neki az asszony és visszament. Tudta, hogy kár volna csitit­­gatni a férjét. Az utóbbi hetekben már nem lehetett vele bírni. A tétlenségben felgyülemlett erő kikivánko­­íott belőle. Dolgozni nem lehetett, hát íármázott. Éjjel­nappal. Mindenbe és mindenkibe belekötött. Már a fiú­nak se volt nyugvása tőle. Kerülte, mint a tüzet. Megint csend lett. A férfi még füstölgött egy dara­big, aztán lassan erőt vett rajta a fáradtság. Dühével kiadta az aznapra belészorult erőt. Úgy érezte, hogy mo..t már szívesen nyugodni térne. És felment ő is, hogy lefeküdjön, és beletemesse az álomba egyre üresebbé, céltalanabbá váló napjainak reménytelenségét. Késő reggel volt, mikor felébredt. Nagy csend volt a házban. Felkászálódott és lement. Az asszony ott babrált a konyhában. A férfi leült, mint egy kiskirály és A SZAKADÉK 17 nagyon is zavarja abban a szobában. Különösen mikor a fiatalúr megfogta a karját, és kedveskedve kérdezte: “Na mit gondol, nem volna kedve itt maradni?” Mire a lány kihúzta a karját a fiú kezéből és végig­mérte őt és hamisítatlan külvárosi tájszólásban meg­mondta: “Nem. Tartsa meg magának a zavartalanságát”. A fiú elpirult, de mire megszólalhatott volna, a lány már lent járt a földszinten és kilépett az utcára s meg­könnyebbülten szívta magába az utca friss levegőjét. Vissza se nézett, úgy sietett el. Magában mérgeskedett: mit képzel az ilyen népség, öt dollárért ennyi munkát végezni és akkor még három fiatalembert is rábocsájta­­nak, mint valami szabad vadra. Még mit nem! Félórára rá odaért a másik címhez. Negyven év körüli asszony nyitott ajtót. Végignézte és a lány mind­járt érezte, hogy az asszonynak nem tetszik. Nem tudta még, hogy tulcsinos volt az asszonynak, aki egész fö­löslegesnek tartotta, hogy féltékenyen őrzött férjét kísér­téseknek tegye ki. De azért nem tette ki mindjárt a szűrét. Előbb végigkérdezte, hogy hány éves, hol dol­gozott eddig, tud-e főzni. Mikor megtudta, hogy a lány még sohasem dolgozott, elhúzta a száját: ‘Hogy képzeli akkor, hogy munkát kap?” Mire a leány érezve, hogy úgy is hiába jött, vissza­vágott: “Valahol nekem is csak el kell kezdenem, nem?” Mikor pedig kisült, hogy csak keveset tud főzni, az asszony megkönnyebbülten mondta neki:- “Sajnálom drágám, de azt hiszem, hogy ez a hely nem felelne meg magának. Jó napot.” Este volt, mire hazaért. Ahogy belépett a konyhába, az anyja már látta, hogy hiába járt. Nem szólt egyik egy szót sem. Megette a vacsoráját és felment a szobá­jába átöltözni. Nagy gonddal kifésülte és rendbehozta a haját, kifényesítette a körmeit, felhúzta féltékenyen ápolt harisnyáit, kipirositotta az arcát és a száját, majd A Vörös Kereszt vér adói

Next

/
Oldalképek
Tartalom