Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1943-06-24 / 25. szám

A VÖRÖS KERESZT KATONAI KLUBJA 6-ik oldal_________________________________________________________________________________________________________ Verhovayak Lapja Amikor az amerikai kato­nákat tengerentúlra küldték, azonnal gondoskodni kellett arról is, hogy amikor szabad­ságon lesznek, jól lássuk el őket. Az amerikai Vörös Ke­reszt úgy oldotta meg a fel­adatot, hogy u. n. katonai klubokat állitott fel azokon a helyeken, ahol a legénység a szabadságát volt hivatva eltölteni. Ezek a társaskörök szórakozást és pihenést nyújtanak az Egyesült Nem­zetek katonáinak és matró­zainak Islandban, az angol szigeteken, Északafrikában, a Közép Keleten, Indiában, Kínában, Ausztráliában és sok csendes-óceáni szigeten. A felszerelések nem min­denütt egyformán népszerű­ek. Olyanok, mint a magán klubok, de néhány külön szolgálattal kibővítve, az ide­gen földön hazai légkört te­remtenek. Amerikai ételeket szolgálnak fel, kényelmes ágyak, tiszta lepedők és pár­nahuzat, hideg-meleg zuha­nyok állanak rendelkezésre. A társalgókban kényelmes karosszékek kínálkoznak, a társas játékok, olvasó- és iró­­szobák nagyon népszerűek. Turista kirándulásokat és színházi előadásokat rendez­nek. Szórakoztató program­ról gondoskodnak. Hetente egyszer táncestély van és a partnereket alaposan meg­válogatják. Amikor az amerikai első csapatok tavaly november­ben Északafrikában kikötöt­tek, velük tartottak a Vörös Kereszt képviselői is. A Vö­rös Kereszt már Oranban azonnal megszerezte egy nagy automobil kiállítás ter­mét és az amerikai katonák részére nappali társalgót te­remtett benne, ahol a baj tár sak találkozhattak egymás­sal. Már az első napon ki­tűnő állapotban lévő zongo­rát kaptak és egy rádió­­victrola kombinációt. A má­sodik napon egy közeli ven­déglőből negyven széket kap­tak kölcsön, az asztalosok pedig azonnal hozzáláttak 15 asztal készítéséhez. De a Vörös Kereszt mun­kájának csak egy része az egészségesekről való gondos­kodás. A Vörös Kereszt ten­gerentúli csinos egyenruhá­jában kedves nővérek és kép­zett ápolónők kezelik azokat, akik kórházba kerülnek. Mindenkinek a személyes ügyeit is elintézik, szórakoz­tatásáról és felviditásáról gondoskodnak a korlátozott lehetőségeken belül. A levél­írásban segítségére vannak a betegeknek, elűzik unal­mukat azalatt, amig a be­tegszobában kell tartózkod­­niok. A fenti Vörös Kereszt fiók rövid időn belül kapott 10 láda cigarettát, gyufát, bo­rotvákat, borotva krémet, fogkefét és fogkrémet, cu­korkát, irópapirt, 1500 köny­vet és válogatott amerikai folyóiratokat, hogy a fizikai és szellemi igényeket is ki­elégítsék. Ezt a két utóbbi küldeményt az olvasó terem és a kórház között testvéri­esen megosztották. Legújabban Kummingban, Kínában, állítottak fel ilyen katonai klubot. A szállítási nehézségek ellenére — a ga­­solin gallonja 8 arany dol­lárba kerül — a klubot a kitűzött időre megnyitották. A katonák megszavazta­­tása után, “Victory Club”­­nak keresztelték ezt a tár­saskört. A főépületben na­gyobb gyülésterem, két já­tékszoba, könyvtár és váró­szoba van. A szabadtéri já­tékok közül a patkódobálást, tollaslabdát, croqueet, bad­­mintintont és basket ballt mivelik. A felszerelések jó­része Indiából került ki. Az amerikai Vörös Kereszt egy újfajta klubot is — u. n. mozgó klubot — teremtett, azok szórakoztatására, akik elszigetelt pontokon állomá­soznak Angliában, vagy Északafrikában, gyakran sok mérföldnyire a legközelebbi falutól. Ezek a klubok, ame­lyek céljuknak megfelelően vannak tökéletesen beren­dezve, a “clubmobilok”, na­ponta más és más félreeső vidéket látogatnak meg, ahol amerikai katonák tar­tózkodnak. Amerikai kávét főznek és fánkot sütnek a helyszínen. Játékokkal és szórakoztató eszközökkel, fo­nográflemezekkel vannak fel­szerelve és hangszóróval. A katonai klubokat az u. n. szórakoztató központok szerelik fel, a táborok és pihenőhelyek közelében. Ezek a pihenőhelyek a pusz­tákon kényelmes lakóhelyet, társalgót, jó élelmezést és kikapcsolódást nyújtanak, összesen 150 klub, szórakoz­tató központ és pihenő hely áll rendelkezésre a Vörös Kereszt jóvoltából. BUY WAR BONDS 1943 junius 24 KEVÉS LESZ A DISZNÓHUS Már eddig is elég kevés volt, de a jelek szerint a helyzet nem fog javulni, inkább rosszabbodni. Igaz, hogy a földmivelésügyi mi­nisztérium erősen dolgozott azon, hogy a nemzet disznó­­állományát gyarapitsák, a természet beleszólt a dolog­ba. Átlagban 6—7 malac marad életben egy-egy ellésből, de az idén a leg­nagyobb disznótenyésztő ál­lamokban alig 4—5 marad meg. Márciusban ugyanis sokszor volt 10—20 fok zéró alatt és ennek követ­keztében több millió kis­malac megdöglött.--------------v-------------­SZÓREJTVÉNY (A Kis Dongóban jelent meg ez a rejtvény) Első szótag kifejezi, Hogy mit csinál a szived? A második kérdő szócska, A helyet jelöli meg. Az utolsó csak egy betű, ‘T’ helyett is használják, Egybevéve, legjobb egylet: A magyarok mind áldják! (Ver-hova-y.) (Köszönjük, Kis Dongó!)’ 92 A SZAKADÉK az Isten szivébe. És Szabó Pálné megértette, hogy a magyar soha sincs egyedül, csak akkor, ha egyedül akar maradni. VIII. EEJEZET. A ZARÁNDOK VT Az, hogy Szabó Pálné megkapta a Verhovaytól a temetkezési segélyt, csak segítségére volt Tóvári Jenő­nek a tagszerzési versenyben. így történik meg az néha, hogy valaki életében elkövetett vétkeit jóvá­­teszi valahogy halála után. A bizalom eddig is meg­volt az egylet iránt, de az ilyen esetek a bizalmat szere­tetté változtatják át. Alig volt ház, melyben ne szer­zett volna uj tagot az óhazába vágyó amerikai legény. S mikor kitudódott az eredmény, újból nagy volt az ujjongás a Tóvári portán, mert Tóvári Jenő a legelső nyertesek között szerepelt. A készülődés hetei hamar elmúltak s már el is érkezett az indulás ideje: száz meg száz magyar gyűlt össze a pályaudvaron, hogy a Ver­­bovay sapkás zarándokoknak búcsút mondjon. Ott voltak Tóváriék is mind. Könnyes szemmel búcsúztak a “gyerektől’’, aki utiláztól csillogó szemmel nézett le tájuk a vonat ablakából. Kissé összeszorult apjának, anyjának szive: hej, de szívesen, hej de boldogan felül­tek volna ők is arra a vonatra! Vájjon fogják-e még egyszer látni szülő-falujukat? Nem is jó az ilyesmire gondolni, mert mindjárt elnehezedik a lélek. Talán majd egyszer: csititgatták lelkűk honvágyát. Eddig kellett a pénz a fiú taníttatására; sok elment arra; busásan haza lehetett volna utazni abból nem egyszer. Sok más meg is tette. De ők most szívesebben látták haza­menni a fiút. Valahogy biztosra vették, hogy mikor visszajön, büszke lesz arra az országra, melyről oly sok fiatal magyar-amerikai oly keveset gondol. Másnap este volt az ismerkedési est New Yorkban. A SZAKADÉK 89 a fájdalomtól sikoltozott volna és belepusztult volna. Hallgatott. Csak tűrte, hogy minden történjen vele. De a lelkében megszületett valami, amit nem ismert so­hasem. Az áhitat érzése. Az emberek jóságán keresz­tül megérezte annak a közelségét, aki ezt a szere­­tetet a szivekbe oltotta. Nem szólt semmit, de a szeme elvesztette halott fényét. Negyednapra szólalt meg elő­ször: “Mariska.” A lány úgy fordult feléje, mintha hosszú éjszaka után először látta volna meg a napsugarakat. “Tessék anyám.” Az asszony megint behunyta a szemét. Eszébe jutott, hogy nem ilyen hangon folyt náluk a beszélgetés azelőtt. “Tessék anyám,” — ismételte a lány. “Milyen nap van ma?” “Szombat”, — felelte Mariska. “Mariska”-----------hosszas szünetett tartott az asz­szony és végié kinyögte: Eljönnél velem holnap... a templomba___” “Szívesem, édesanyám” — felelte Mariska és szaladt a kertbe Beppohoz elujságolni a nagy-nagy csodát, hogy az anyja templomba akar menni. Beppo is örült: “Elviszlek benneteket és elmegyek én is.” Tündöklő nyáreleji vasárnap volt másnap. Mintha az ég is kegyelmet szórt volna tévelygő gyermekeire. Már elharangoztak, mikor Beppo autója megállt a templomnál. Kiszálltak. Bent felhangzott az ének, mikor Beppo kinyitotta az ajtót és beengedte maga előtt a feleségét és anyósát. A zörejre minden szem arra nézett. És az ének clbotlott a templomban a csodálkozástól. Szabó Pálné és a leánya, amint támogatja. Nézték őket. De ez most nem bántotta Szabónét. Érezte, hogy ez a nagy nézés most nem annak szól, aki eddig soha nem járt temp­lomba, hanem ujjongó üdvözlése annak, aki végre meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom