Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1943-05-13 / 19. szám

(Verhovay Journal) 31 72 VOL. XXVI. ÉVFOLYAM 1943 MÁJUS 13. NO. 19. SZÁM ★ ★★★★★★★"A AMERIKAI VAGYOK! ^ S*I Am An American” - Napjára Wisconsin államban kez­dődött az a szokás, melyet a törvényhozás kiterjesztett az egész országra, hogy a nemzet tiszteletet adjon azoknak, akik polgárjogot értek el koruknál fogva, vagy megszerezték a pol­gárjogot, mint bevándorol­tak, akik a törvényes köve­telményeknek megfeleltek. Az ünnep célja az uj polgá­roknak tudatába vésni azt a nagy értéket, amit az ame­rikai polgárjog jelent. “Amerikai vagyok!” — ezt a mondatot lehet büszkén kimondani, annak az em­bernek öntudatával, aki nemzetét szivében a legma­gasabb helyre helyezi. Le­het hálásan kimondani, an­nak az embernek érzésével, aki értékelni tudja azt, amit ebben az országban, mint polgár, a magáénak mond­hat jogban, szabadságban, megélhetési körülmények­ben. . De lehet kellemetlenül is mondani, éllel, annak az embernek rosszakaratával, aki föléje helyezi magát annak, aki nem itt szüle­tett, hanem “csak” beván­dorolt, “foreigner”. Tudott dolog, hogy az amerikai bennszülött lakosság egy te­kintélyes része mindég rossz akarattal nézte a bevándor­lókat. Mindenért őket okol­ta. A büntettek megszapo­rodásának, a munkás zava­roknak, a munkaviszonyok bizonytalanságának okát mindég a bevándorlók töme­gében kereste. És a beván­dorolt polgár mindég má­sodrendű maradt az itt szü­letett polgárral szemben. Megható ezzel szemben látni azt, hogy a bevándo­rolt polgárság mindég mily ragaszkodást mutatott az Iránt az ország iránt, mely néki választott hazájává vált. Megfigyelésből állít­juk, hogy számarányban több bevándorolt ivadék vo­nul be önként katonának, mint bennszülött ivadék. Ál­lítjuk, hogy a hadikölcsön­­kötvények vásárlásából, nemzetvédelmi tevékenység­ből, Vörös Kereszt támoga­tásból a bevándorolt pol­gárság nagyobb mértékben veszi ki a részét — szám­arányát tekintve — mint a régi amerikai leszármazot­tak nagy tömege. Állítjuk, hogy a bevándorolt polgár­ság nagyobb odaadással, ke­vesebb kritikával áll a kor­mány mögött a háború foly­tatásában, mint az itt szüle­tett családokból leszárma­zott polgárság tekintélyes része. Sőt tovább megyünk és állitjuk, hogy a magyar földről ideszakadt bevándor­ló a polgárosodási vizsgája révén többet tud Amerika történelméből, politikai be­rendezéséből, mint az ugyan abban a műveltségi- és tár­sadalmi körben élő Ame­rikában született és itt is­kolázott polgár. Részint úgy áll a dolog, hogy ennek igy is kell len­ni. Az, akinek nagyapja, nagyanyja itt született, több kritikát és szabadságot en­gedhet meg magának, mint az, aki bevándorolt s csak most foglalta el helyét az amerikai nemzet családjá­nak terített asztalánál. Uj családtagok vagyunk s igy bennünket már az illem szerint is megillet a szerény­ség szerepe. Ugyanakkor azonban itt az ideje, hogy leszögezzük, hogy a szerény­ségben se jó tulmesszire menni. Az igazi amerikai polgár semmiesetre sem vi­szi a szerénységet a végle­tekig. Az amerikai polgárt az jellemzi, hogy nagyon is tudja a maga értékét és jo­gait és tud is élni velük. Ezen a napon, mely arra emlékeztet bennünket, hogy “amerikaiak vagyunk!” sze­retnénk az amerikai szár­mazású őslakosságnak teljes polgártársi szeretettel ezt mondani: “Én tudom, de tudátok-e ti is? Tudjátok-e, hogy mi amerikai polgárok lettünk és pedig sokkal hosszabban tartó és alapo­sabb próba után, mint a ti nagyapátok és nagyanyátok, mikor ez országba vándo­rolt? Tudjátok-e, hogy mi lelkiismeretes, odaadással teljesítjük kötelességeinket? Tudjátok-e azt, hogy valójá­ban közietek és mi köztünk nincs más külömbség, csak az a nyomorult “accent”, amit teljesen levetkőzni nem fogunk tudni sohasem, de ami semmivel sem rosz­­szabb, mint bármelyik ame­rikai tájszólás?” Amerika az egyetlen or­szág a földön, melynek la­kossága sokféle nemzetség bevándorlóiból vált nem­zetté. Egyszer mindenki bevándorló volt! És ha Ame­rika népe engedi, hogy kö­zötte a bevándorló lenézése elterjedjen, akkor Amerika népe felejti el azt, amit az “I AM AN AMERICAN” napja van hivatva nekik is emlékezetükbe vésni. Azt, hogy Amerika épp az által lett olyanná, amilyen, olyan naggyá, gazdaggá, vállalko­zóvá, demokratikussá, sza­baddá, hogy benne száz nemzet fiai olvadtak össze egy néppé. Semmi joga a régi amerikai családok le­­származottainak egyszerre kijelenteni azt, hogy “elég volt a bevándorlókból! ” Mert azzal azt mondanák ki, hogy elég volt abból, ami Amerikát Amerikává tette. Azt jelentenék ki, hogy elég volt abból a hitből, abból a meggyőződésből, mely Li­berty Asszonyát a new yorki kikötőbe állitotta, hogy világi tó fáklyájával utat mutasson a világ nyo­morúságaiból a szabadság hazájába vágyók sokaságá­nak. Mi bevándorolt polgárok büszkén és hálásan mond­juk azt, hogy “AMERIKAI VAGYOK”, öntudatos pol­gári hitvallásunknak tet­tekkel szolgáltatunk bizo­nyítékokat. De ezen a na­pon azt kérjük, hogy a mi polgári teljesítményeinket ne hallgassa agyon a be­vándorló-ellenes sajtó... azt kérjük, hogy senki, aki régi amerikai család leszárma­zottja, ne mondja nekünk bántó, lenéző, elitélő éllel azt, hogy “amerikai va­gyok”, mintha mi — nem volnánk azok. Verhovay fiókok gyűléseinek asztalán megkoppant az elnöki kalapács Egy közepes taglétszámmal bíró Verhovay fióknak gyűlésén figyeltem meg ugyan, de lelki szemeimmel ugyanazt véltem látni minden fiókunknál, ami azon a gyűlésen körülöttem történt. Mint minden gyűlésnek megvan a prelúdiuma, úgy ezen a gyűlésen is kisebb-nagyobb csoportok között folyó beszélgetések előzték azt meg. Ismerősök, egymással ré­gebb idő óta nem talákozott embereknek meleg érdeklő­dése vegyült hangosan a csendes morajláshoz hasonló általános társalgás tónusába s olyanféle kifejezés tükrö­ződött az arcokon, mint mikor a batyubálakra összehor­dott kosarakból a jóféle holmik kirakodása kezdetét veszi. Egyik arcon derűs mosolygás, másik szájon döcögős ne­vetés, a harmadik arcon komoly gondoktól ráncolt ba­rázdák s összkifejezésében visszaadódott ezekben az ér­zelmi változatokban maga az élet. Ki tudja meddig nézném az életnek ezt a folyását bambán, gondnélkül múló idején a délutánnak, ha egy­két koppanás el nem kergetné előlem azt a panorámát, amiben olyan megkapó egyszerűséggel volt demonstrálva a magamfajta kicsi embereknek lelki világa. Elég volt azonban annak a délibábos jelenségnek szétfoszlatásához egy-két koppanás, hogy figyelő kemény­séggel könyököljön ki helyére a kiváncsi várakozás. Hogy ez a boszorkányosán gyors változás megtörtént, annak az a magyarázata, hogy a kalapácsütésekben olyan embernek az akarata fejeződött ki, akit a közbizalom a fiók élére állított, akinek tekintélyét megsérteni, intéz­kedéseinek ellenszegülni egyenes kihuzakodást jelentene a fiók tagságának összességével szemben. Nem csoda hát, hogy az elnöknek figyelmet, rendet parancsoló kopogá­sára ki-ki elcsendesedett s várakozó kíváncsisággal hall­gatta az elnök megnyitó beszédét, amely a szokásos üd­vözlő szavakkal kezdődött ugyan, de velejét a május havában folyó egyesületi munkák szükségének kidom­­boritása adta meg. i Egyszerű, de tárgyilagos megvilágítással tudatta a gyűlés résztvevőivel, hogy a május hónapi erőfeszítés ha­sonló okból ered, mint a táplálkozás szüksége, amelynek kielégítése végett nagyon sok esetben rendkívüli áldoza­tokat kell hoznunk. A tagszerzés a tagmegtartás, a tagok kimaradása épp úgy mint a testnek anyagcseréje kell, hogy összhangban legyen az egyesületi életben is. Az uj tagok számának növekedése pótolhatja az egyesület kötelékéből kihullókat s növelheti megmaradó fölöslegé­vel a közös erőt. Ez az erő növekedés pedig az egyesület minden egyes tagjára jelentős fontosságú, mert hiszen biztonságunk bástyája vastagszik általa. Nem közömbös tehát reánk nézve és meg kell értenünk, hogy mikoron az amerikai szokások mintájára a Verhovay Segély Egy­letnek hivatott vezetői bizonyos időközönként tagszerzés terén rendkívüli igyekezetei várnak tőlünk, akkor csupán arra ösztönöznek bennünket, hogy saját magunk érde­kében tegyük meg, amit egyébként elhanyagoltunk. A beszéde közben kinyitott alapszabálynak 21-ik paragrafusára rámutatva olvasta annak az N. pontja alatt levő rendelkezést: “A tag szerzés minden tagnak lelkiismerctbeli feladata és kötelessége lévén, az egye­sület előhaladása meg is kívánja tőle, hogy az időről­­időre beállított tagszerzési mozdulatokban részt vegyen, különösen ha erre egyenesen fel is szólittatik.” Május hónapnak idejére — folytatta beszédét az el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom